Tolna Megyei Népújság, 1973. november (23. évfolyam, 230-255. szám)

1973-10-14 / 241. szám

1 3LNA MEGYÉI VILÁG proletárjai, egyesüljetek» öeuLtsu' munkáspárt TOLNA MEGHŰLI BUQITSÁGÁNAK Uf'JA XXIII. évfolyam, 241. szám *11« rU^aiiftlrifff ffcii. m ARA: 1,20 FORINT rwígiBawiW’tHiíihgr'^g Vasárnap, 1973. október 14. KiaíaHaaáMHMMMaaAlkHMi Megyénké az elsőség Gazdaszeinmel a magasban Búcsú ax aranykoronától — Indul a IVE Vi Ki-program Tekintélyes gazdasági veze­tők gyűltek össze az őcsényi repülőtéren pénteken a veszp­rémi Nehézvegyipari Kutató Intézet meghívására, hogy ta­nulmányozzák azokat a légi felvételeket, amelyeket a NEVIKI-vél együttműködő szekszárdi MHSZ Gyulai György Repülőklub vitorlázó­repülő pilótái készítettek, A ta­nácskozáson részt vett Somi Benjamin, az MSZMP Tolna megyei Bizottságának titkára, valamint Bucsi Elek. a me­gyei pártbizottság osztályve­zetője is. Lugosi György, a NEVIKI tudományos csoportvezetője és Mergenthaler Nándor, a NE- VIKI tudományos munkatársa ez alkalommal a színes fotó­kat mutatta be, azokhoz fűzte fejtegetéseit A szekszárdi dombvidék és a Sárköz cso­dás sz'npompája elkápráztatta, ugyanakkor csodálkozásra is késztette az ankét résztvevőit. A felvételeken nem csupán a gondosan művelt kultúrák tar­ka képe látszott, hanem kizá­rólag a magasból megfigyelhe­tő talajformációké is. Jólle­het j, vendégek egyike sem tanulta soha a légi fotók ér­tékelésének művészettel hatá­ros mesterségét, több felvé­tel láttán mégis nyomban rá­tapintottak a lényegre. Emitt kitűnt, hol nem dolgoztak „fe­désben” az esőztető öntözőbe­rendezések; amott pedig, hol volt egyenetlen a vetés, a fej- trágyaszórás. Világosabb, söté- tebb foltok árulkodtak a gyo- mosodásról; a frissen szántott földekről készült képeken ar­ról. mennyire nem egységes néhánv holdon belül a talaj. — Milyen más a közös bir­tok a magasból és közvetlen közelről! — így Horváth La­jos, a szekszárdi Garay János Tsz elnöke. — Valami hasonlót már tapasztaltam akkor, ami­dőn előbb az Előhegyről, majd a tábla széléről vettem szem­ügyre a növényeket. — Bizony, meglátni repülő­gépről. melvik a jó gazdaság, — helyeselt Somi Benjamin. — Nemegyszer vettem részt légi szemlén megyénk fölött, s minden leszállás után meg­erősödött bennem ez a véle­mény. Ebből már önként adódott a kérdés: Volna-e lehetőség, hogy a NEVIKI légi fotózási programjába bekapcsolódni kí­vánó gazdaságok szakemberei olykor légi határszemlét tart­hassanak? A válasz igenlő volt. Mergenthaler Nándor emlé­keztette az ankét résztvevőit, hogy a jelenlegi aranykoronás besorolást —• belátható időn belül — új, korszerűbb talaj­értékelési rendszer váltja fel. Ezzel kapcsolatban megjegyez­te, hogy a taDasztalatok sze­rint a meglévő genetikus ta­lajtérképek legtöbbje már el­avult Vas Istvánt, „ Dalmandi Ál­lami Gazdaság igazgatóját és Horvá'h Józsefet, a Szekszár­di Állami Gazdaság növény­védő szakmérnökét egvaránt megragadta a közlés. Kérdé­sükre Lugosi György el­mondta, hogy IQ 000 hektárnak genetikus talaj térképezéshez szükséges fotózása körülbelül három-négy légi órát vesz igénybe. Annak a segítség­nek köszönhetően, amelyet a MÉM Repülőgépes Növényvé­dő Állomás és a szekszárdi repülőklub nyújt a NEVIKI- programhoz, esv légi óra költ­sége hozzávetőleg négy-öt­ezer forint. Ehhez — nem je­lentős mértékben — a fény­képezés effektiv kiadásai já­rulnak. — Talajmintákat, természe­tesen, légi fotós talaj térképe­zésnél is kell venni, — tájé­koztatott tárgyilagosan Mer­genthaler Nándor —. csak Jé- nyegesen kevesebbet, mint a hagyományos módszernél.., — A légi felvételen alaoulő tala? térkép ugyanakkor sokkal pontosabb, mint a régi metó­dussal készített, — vetette közbe Tomnánszkl István, a tolnai Aranykalász Tsz ve­zető mezőgazdásza. — Gondolom, a talajtérké­pezést célzó fotózást a betaka­rítás ütemében össze lehetne kötni a növényzet fényképe­zésével, — vélte Vas Ist­ván. — És esetleg azzal, hogy „naprakész” áttekintő térképünk is legyen a gazda­ság egész területéről. Telep­helyeink optimális kialakítá­sához volna erre többek kö­zött szükségünk. Lehet vitor­lázó repülőgépről a tereore merőleges tengelyű felvételt készíteni? — Semmi akadálya! — kap­csolódott a beszélgetésbe Qsák Péterné, a repülőklub egyik vezetője. — Pilótáink azért készítettek ferde tengelyű felvételeket más-más szögből, mert így teljesebb a kép a növényi kultúrákról. Hazánkban Tolna megye az első, ahol a NEVIKI légi fel- vételezéssel segíti a nagyüze­meket gazdagabb terméshez; a módszer nálunk új voltából eredben úiabb és újabb ér­deklődés fakadt. Az érdeklő­dést pedig a kapott válaszok csak fokozták... Az utóbbiak­ból kitűnt, hogy az infravörös érzékenységű anyagra készített fotókból a talaj kálium- és nitrogéntartalmán kívül hu- musz‘artalmára, sőt vízház­tartási tulajdonságaira is tu­dományos bizonyossággal le­het következtetni. — Vétek volna ettől az új eljárástól sajnálni a pénzt, — hangoztatta Horváth Lajos. —■ Egyetlen hektár szőlő telepíté­se 189 000 forintba kerül; de­hogy mindegy, rrűlyen terüle­tet vá1 asztunk. És az sem, hogy merre, milyen mód"a fejlesszük az öntözést. Jól sejti az olvasó, mivel végződött az ankét. A nagy­üzemek képviselői rendre be­jelentették, mi mindenre tar­tanak igényt a NEVIKI-n’-og- ramból: l^gi határszemlére, áttekintő és genetikus taiaitér- kép készítésére, a kultúrák fejlődését figyelemmel kisérő rendszeres légi fotózásra. BORVÁRÓ ZOLTÁN Jordánia is belépett a háborúba Megerősített egyiptomi állások Az VSA megkezdte a fegyverét állítást Szombaton hajnalban a Szí­riái front teljes hosszában kiújultak a harcok. A jelen­tések szerint az izraeli légi­erő foly tatta Damaszkusz kör­nyékének bombázását, izrae­li kommandó egységek táma­dást hajtottak végre a szíriai fővárostól nagy távolságban az erősítésként érkező iraki konvojok ellen. Gyorshírben érkezett: Jordánia szombaton délben belépett a közel-keleti hábo­rúba. Egy katonai szóvivő az ammani rádióban a követke­zőket olvasta föl: „Jordánia haderejének egy részét Szíriába küldte, hogy ott katonai kötelességének eledet tegyen. s a szent arab földet megvédelmezze”. Az Idézett katonai szóvivő szerint a jordániai „elit ala­kulatok” egy részéről van szó. Eközben az egyiptomi front­ról csak tüzérségi és légi ösz- szetűzéseket jelentettek „ hír- ügynökségek. jelezve, hogy a harcok súlypontja a hét végén nyilvánvalóan a szífiai front­ra tevődött át. Katonai kom­mentárok szerint, Izrael ar­ra törekszik, hogy először a szíriai haderő ellenállását tör­je meg, s azután minden ere­jét a Sínai-félszigeten sikere­sen operáló egyiptomiak ellen fordítsa. (Folytatás a 2. oldalon) Ezekben a napokban, hetekben százezrek beszélnek maid róla, megvitatják, értékelik, gondolkodnak rajta. Így jó. így a természetes. Az új kormányhatározat olyan dokumentum, amely sokakat érint, mondhatni az egész társadalmi, az egész nemzetet. Nem vagyunk gazdagok. Mégis sokat áldoztunk a jöven­dő generációra, gyermekekre. A jövőben még több forint változik át gyermekgondozási segéllyé, családi pótlékká, böl­csődei, óvodai férőhellyé és különböző más, ehhez kapcsolódó kedvezménnyé, A pénz fontos,dolog. Megkönnyíti a gondokat, segít bi­zonyos problémák megoldásában. Kétségtelen, hogy ez is befolyásolja az elhatározásokat, a gondolkodást, a tervezést. A plusz forintok, a kedvezmények bizonyára kedvező hatást váltanak ki, jólesnek majd mindenkinek, akire vo­natkoznak. Péntektől kezdve az intézkedések sora követi egymást. Az intézkedés nyomán nagyobb anyagi megbecsü­lést kapnak az anyák és azok között is a több gyermeket vállalók, Mindez azonban csak egy része — ha nagyon jelentős része is — annak a feladatsorozatnak, amelynek célja a nép- szaporulat növelése, a jövendő családok megalapozása, a nők egészségének fokozottabb védelme. Valamennyi égetően fon­tos kérdés. Es mint a láncszemek kapcsolódnak egymáshoz. Ha az abortuszbizottságok jegyzőkönyveinek lapjait for­gatja valaki, a művi beavatkozás engedélyezéséhez sokféle érv található. Ezek közül néhányat méltányolni kell — és méltányol is az új döntés. Kétségtelen, hogy az életkörülmé­nyek, a szociális körülmények befolyásolhatják annak eldön­tését, hogy megszülessék-e a gyermek vagy sem. De nem el­fogadható a kényelemszeretet, a közöny, a felelőtlenség és a nemtörődömség! Eletet adni — csodálatos és szent joga a nőnek! Ugyan­akkor gyermeket nevelni nemcsak nagy öröm, hanem fele­lősség és gond is. Az anyák ezt mind nagyon jól tudják, az intézkedés egyik célja, hogy ezt a gondot csökkentse, hogy a terhek egy részét levegye a családok — különösen a több­gyermekes családok válláról. Nemcsak ilyesfajta gondról, és nemcsak ilyen felelős­ségről van szó. Mentalitások ellen kell küzdeni, gondolko­dásmóddal kell hadkozni, amely néha arra készteti a nőt, hogy saját érdeke, saját egészsége ellen cselekedjék. Nem véletlen, hogy komplex határozat született, amely kiterjed a házasulandók kötelező egészségügyi felvilágosítá­sától a fogamzásgátló szerek fokozottabb elterjesztéséig. Az abortuszról is szó van természetesen. Arról, hogy fia­tal. egészséges asszonyok ne fosszák meg magukat a gyer­mekáldás hihetetlen örömétől. Hogy ne intézzék cl meggon­dolatlan vállvonogatással ezt a kérdést, és ne legyen okuk később esetleg mit megbánniuk. Családtervezés, felvilágosítás, egészségvédelem. Fogal­mak, amelyekről beszélünk, de amelyeknek jelentőségét még nem érezzük és nem hangoztatjuk eléggé. Fogalmak, amelye­ket az elkövetkező időben alaposabban át kell gondolnunk. Jó és humánus döntés született. Ha betűi megelevened­nek, remélhetően a magunk sorsán át az egész nemzet éle­tét és jövőjét kedvezően érintik, Befejezte az őszi kalászosok vetését a kőlesdi tsz A köleedi Egyetértés Tsz október 12-vel befejezte az őszi kalászosok vetését. Elve­tett 1050 katasztrális hold ő$7j búzát, 100 őszi árpát, 57 őszi repcét, és 50 katasztrális hold őszi takarmánykeveréket. Az őszi munkák közül befejez­te már a napraforgó betakarí­tását is. A kukorica töréssel je- len’eg 40 százalékra áll. A tsz felkészültsége, gépi kapacitá­sa, bár lehetővé tenné, hogy a kukorica betakarításával előrébb legyen, viszont hát­ráltató tényezők a szárítási, tárolási, értékesítési problé­mák. Példásan, jól szervezet­ten folyik a munka, a tsz- ben. az utóbbi években igen komoly e’őrelépés történt szer­vezési és gazdálkodási téren is. Példás a munkafegyelem, jó példát mutatnak a szocia­lista és a komplex brigádok. A nagydorogi Uj Barázda _ z óén nagy gondot fordítanak a ló enyésztésre. A közös gazdaság 5elentős bevételi forrása a lovak NSZK-ba, sportcélokra történő értékesítése. Az id-n már tbbb mint harminc nagydolog! lé indult az NSZK-ba. Képünkön a técsz esjkotelepe látható. n Á jövő emberéért

Next

/
Thumbnails
Contents