Tolna Megyei Népújság, 1973. szeptember (23. évfolyam, 204-229. szám)
1973-09-09 / 211. szám
I Korszerű műveltség MISIK JÁNOS: A QEMENCI ERDŐBEN ■ Az erdő új tavaszra vár, De a szél sir, ha arra jár. Tud arról, ami ott történt, Midőn urak Írtak törvényt. Amelynek már ötven éve, S nem ment, nem megy feledésbe! Héjas Iván, Prónai Pál Mikor ott járt, vérzett a táj. Pribékjeinek kezétől Piroslott a föld a vértől. Dobor, Balog és sok társa Ott mentek szörnyű halálba. Szabadságért síkra szálltak Vörös zászló alá álltak. De túlerő jött ellenünk Hősök voltunk, s nem győzhettünk. Ok elbuktak, de elvük él. Valóság lett a terv, a cél. Forgásában az időnek Putrik helyett házak nőttek, Van állandó kenyér, munka Minden javunkra lett írva. Szárnyal a szó, szárnyal a dal. Szabad földön él a magyar. (Misik János nénköltö volt, s versében, amely itt jelenik meg először a fehérterrcxr kegyetlenségeit énekelte meg. A versben szereplő Dobor és Balog a íe- h ér terror áldozatai.) Jegyzet • r Uj könyvekről, röviden m. Az előző két cikkben szó volt arról, hogy tények, adatok egyszeregye nélküj nincs gondolkodás, nincs se korszerű, se korszerűtlen műveltség. Aztán arról is szó esett, hogy ha mindig csak a tényeket, adatokat kérik számon érettségin, vizsgákon, vetélkedőkön, akkor éppen a gondolkodás marad el.' Most már itt az ideje válaszolni a címben kérdésként is meglapuló kijeientésrei: milyen is hát a korszerű műveltség? Megint kezdjük egy negatívummal a választ.' Nemrég a televízióban a No- bel-díjas, magyar származású fizikus, Wiegner Jenő mondotta, hogy 30—40 évvel ezelőtt még lehetett olyan fizikus, aki saját koma minden fontos, fizikailag érdemes tudományos eredményét ismerte, érthette. Ma már elképzelhetetlen mindez egy személyről. Matematikatudósok állítják, hogy vannak olyan részterületei a matematikának, amit ugyanúgy nem értenek, mint a laikusok. Mindebből talán következik, hogy a műveltséget és a korszerűséget nem lehet azon mérni, mennyi tényt, adatot ismer fejből valaki. A korszerű műveltség fokmérője csak a gondolkodás dialektikája, rugalmassága lehet. 1 Mit jelent ez? Próbáljuk példákkal illusztrálni. Petőfi és 1848 mostanában az évforduló apropójából sok könyv, újságcikk témája, s hallhattunk a televízióban egyetemista fiatalokat, akik őszintén elmondták: számukra'idegen Petőfi, annyira mások a mai körülmények, hogy élete példája érdektelen nekik. Elfeledkeznek arról, hogy egy eszme igazságát felismerni, aztán vállalni is ezt az igazságot, akár a hálál árán, ez örök érvényű példa., Természetesen a jelen más típusú feladatokat állít a forradalmárok elé. Aki azonban dialektikusán gondolkodik a történelemben, az képes egyszerre látni az azonosságot és a különbséget, s az ebből adódó következtetéseket. Egy másik példa a természettudomány köréből. Heisenberg, a világ ma élő, talán legnagyobb fizikusa írta le egy szemléletes példában, miért nehéz megmagyarázni laikusoknak a modern atomfizikát. Képzeljünk el egy zárt szekrényt, amit belül még egy fal két rekeszre oszt. Ezen a belső falon van egy lyuk, amin egy atomi részecske ide-oda mozoghat. Ha ez az elemi részecske egy bizonyos határon alul kicsi, sebessége viszont, amivel a lyukon át ide-oda szaladgál egy határon túl nagy, akkor olyan állapot jön létre, amelyben már nem lehet azt mondani, hogy most a szekrény egyik felében van, most a másikban. Mint állapot, mint energia mindkét oldalon jelen van, s ezt a matematika nyelvén le is lehet írni. Egy rugalmatlanul, antidia- lektikusan gondolkodó ember ezek után azt hihetné: lám, megbízhatatlan a világ, már az sem igaz, hogy valami egyszerre csak itt, vagy csak ott lehet, s nem lehet két helyen is ugyanakkor. Pedig ez a fizikai - és a logikai — törvény változatlanul igaz, a testek és a sebesség bizpnyos méreteinél, arányainál. Csak ha túllépi ezeket a határokat, akkor érvényesek más szabályok. Ezt tudomásul venni csak a dialektikus gondolkodás képes. Még egy elég gyakori példa, ezúttal a művészetek területéről. Valakinek nem tetszik egy műalkotás — film, szobor, festmény, stb. —, ment rokonszenvesnek találja ugyan a témát, de a bemutatott gondolat, a kifejezett érzelem olyan formák között jelenig meg, ami számára nem rokonszenves. Másoknak nagyon tetszik egy festmény technikája, a színek, a kompozíció, noha amit a művész közölni akar vele, érdektelen a számára. Mind a két eset a gondolkodás antidialektikus jellegére vall, mert elképzel művészi tartalmakat, a formáktól függetlenül. Nem érti, érzi, hogy a tartalom nem más, mint a forma közvetítette gondolat, amely csalt, azért testesülhet meg, mert akadt forma, amely kifejezni tudta. A példákat lehetne szaporítani, de talán ennyi is elegendő annak bizonyítására, hogy nem könnyű dolog — még az élet köznapi dolgaiban sem — dialektikusán gondolkodni. Talán az is kiderül, hogy valóban tények, adatok, összefüggések ismerete nélkül semmiképpen nem lehet ilyen gondolkodást elvárni. Most már csak az a kérdés, hogy miként függ össze bizonyos tények, adatok ismerete és a dialektikus gondolkodás? * Arról már beszéltünk az imént, hogy nem egyszerűen mennyiségi összefüggésről van szó. Ilyen alapon egy tudóst se lehetne műveltnek tartani, mert ha érti is a saját szakterülete minden csínját- bínját, az élet más dolgaiban éppen olyan járatlan lehet, mint egy számadó juhász. Másrészt viszont elképzelhető egy számadó juhász, aki korszerűen műveltnek tartható. Például akkor, ha tudja, milyenek a gazdaságos fajták, melyek a legelőnyösebb bir- kafajták az ő területén, ismeri a különböző tartási forrnák előnyeit és hátrányait, az oltóanyagokat és a betegségek megelőzésének módját, saját foglalkozásának múltját, jövőjének lehetőségeit, azt, hogy munkája eredményessége milyen következményekkel jár a gazdasági egységre, ahol dolgozik, ha van fogalma arról, mi előnyös és mi hátrányos a gyerekének, a családjának, az országnak, és kíváncsi más számadó juhászok óe> más foglalkozású emberek életére is. Mert a korszerű műveltség helyes modellje, amely felé törekedhetünk, amelyet reális célként és reális társadalmi igényként magunk elé tűzhetünk: egy-egy szakma íninéi frnélyebb, egyben minél átfogóbb ismerete, s ezzel összefüggésben azoknak a kapcsolatoknak ismerete is, amely a többi emberhez köt mindannyiunknk (Éppen ebben adhat oly sok segítséget a művészet.) Ez a szak- ir.jai ismeret, ha együtt jár a temészetes kíváncsisággal minden ismeretlen iránt, és a dialektikus gondolkodással, amellyel minden új ismeretet a meglévők rendszerébe tudunk elhelyezni, hogy a valóságiról, önmagunkról hű képünk legyen: ez áll legközelebb az igazsághoz. Röviden szólva tehát a korszerű műveltség így foglalható össze: szakma, kíváncsiság, dialektikus gondolkodás. Lehet, hogy sokak számára túlságosan egyszerűen hat ez a művelt- sógmodell, de jobbat nemigen lehet találni. Ennyi az egész, iilyejn kevés... és ilyen rettentően sok. BERNÁTH LÁSZLÓ EGY SIKERES KULCSREGÉNY .Afcifc piondták, el kell olvasnom a kisregényt, Müller Péter Részeg józanok című könyvét. El kell olvasni, mert az a fajta könyv, amely megrendíti az embert, arra késztet, hogy átgondolja létét, és megtisztulva folytassa. Ilyen meggyőző beharangozás után első utam a könyvesboltba vezetett. A polcokon nem leltem a kisregényt, az .eladó rövid vívódás után elővarázsolt egy példányt, számlázás közben megjegyezte, hogy a második kiadás, csakúgy, mint az első, napok alatt elfogyott, s hogy a könyv „tényleg jó”. Csúf) előítéleteim már ekkor elkezdtek mocorogni: nem sok bizodalmám vagyon azokhoz a könyvekhez, amelyek ún. „óriási szenzációt” aratnak. A szokásos példával hozakodom elő: sokan tartják Berkesi András könyveit társadalmi problémák valódi tükrének, szenzációt kavartak Moldova kisregényei, amelyek látszólag merészek és sznobul „intellektuálisak”, csiklandozva a széplélek és a demagóg kedélyeit is. Müller Péter regényéről kiderült, hogy nem más, mint bestseller. Amikor fülszövegét elolvastam, már eszembe jutott, hallottam róla. Soós Imréről szól, ergo kulcsregény. Soós Imre számomra — nemzedékemnek — sóhajjal emlegetett árnyalak: tudom, hogy ösztönös színész-zseni volt, s hogy egyenesen a faluvégi porból kelt ki. Alakítását esek a Körhinta című filmben láttam: talán a kopott kópia is tette — nem érintett tmeg alakításából a zsenialitás levegője. Ennyit az előzményekről. Ami a regény „műfaját” illeti: amióta világ a világ, kulcs- regények mindig voltak. Csiklandós intimitása révén azonban egyetlen könyv sem maradt tartós siker. Ez a kulcsregény is sokféle feszültséget kelthet a pályatársak, kortársak között, akik találgatják, tudják, melyik név kit takar. Engem — és az utókort —• mindez nem érdekel: ehhez semmi közöm. Csak a mű érdekel, hogy ki Adrián professzor alfceregója, az nem. Müller Péter — vallomása szerint — suttyó színházi alkalmazottként ott lábatlanko- dotlt a színházi zseni körül annak utolsó hónapjaiban. így szerzett értesüléseit írja meg, amúgy a fájdalomtól el vékonyodott hangom temetőkerti bánattal: körülvona- lazza az alakokat. Testük nincs, csak kontúrjuk, merthogy Müller nem ismeri hősek!, nem akarja, vagy nem meri ismerni őket. Ifa pedig az alkotó nem birtokolja maga sem a figurát, hogyan közvetítheti varázslatukat az olvasónak? Péter, Éva és a többiek mozognak, cselekednek, de egyre inkább érdektelen az egész. Ahogy az sem sokáig érdekes, ha sorbanállés közben hallom szomszédasszonyok történeteit az ismeretlen Jóskáék ügyéről. Igen, ez a véleményem: Müller könyve pletyka. A pletykaéhség kielégítésére alkalmatos, és ez az irodalomban régen nem megy újítás- számba. Ez volt a valóság? Biztos, hogy nem. És ez éppen olyan sajnálatos, mint az, hogy olyan sokan pazarolnak rá érdeklődést, figyelmet. A TANÁRNŐ NAPLÓJA Pál Rita szép. érzelmes portréja könyve borítóján sejteti: írásában lesz „valami”. Aki ilyen érzékeny, fájdalmas mosollyal, kémlelő pillantással néz a világba, az bizonyára látja is változásait. . A pécsi pedagógusnő írásai igazolják a feltevést: érzékeny helyzetképek. Füzért alkotó novellái elárulják, hogy eddigi életének állomáskövei az elbeszélések. akkor születtek, amikor valamin túljutott, amikor valami megfogalmazódott benne. Olyan asszony története, aki 15 éves kora óta dolgozik, lépésről lépésre közelítve meg a tanári pályát, az önkifejezés lehetőségét, akiben korán keményre érlelődött a magárautaltság. Nőalakja szinte minden helyzetben egyedül van: egyedül az érzelmekben, az előítéletekkel, a megkövült szokásokkal: a gyávasággal szemben: az asszony azonban vállalja és uralja helyzetét. Rokonszenves kötet a Krumplitánc: érett, modern nőalakja, az írónő keresetlen előadásmódja teszi azzá. De vajon elegendők-e a tanárélet mindennapjai az életmű folytatására, vagy az előcsörgedező irodalom-ér sohasem duzzad majd folyammá, tán patakká sem ? Figyeljük következő kötetét: mikor érik súlyossá a mostani érzékeny realizmus? VIRÁG F. ÉVA Népújság g 1973. szeptember 9. IFJ. TÖTTŐS GÁBOR: A HOLD HOMLOKÁN sűrű levegő kuksol a fákon kutya iszkol át a téren fénylő gránitkő a nyelve elcsöppentett hang a lépés s az Éjfél, mint egy mozigépész milliószor újra nézi az utcányi filmtekercset szelek ülnek a harangba fénylő szájaszélén ülnek tavad nárvány-qrvény gyászú tavad a kócos-fákon fennakad
