Tolna Megyei Népújság, 1973. szeptember (23. évfolyam, 204-229. szám)
1973-09-09 / 211. szám
A magyar agrárcsoda z olasz mezőgazdaság válságáról olvasom a következőket: a legutóbbi években évente 350 ezer, 400 ezer ember hagyta el a mezőgazdaságot ég az ország északi iparvidékén, vagy pedig külföldön keresett új _murukaalkalmat. Ez azt jelenti, hogy több százezer hektár mezőgazdasági terület marad parlagon. Tíz év alatt 6 millió hektárral nőtt a meg nem művelt mezőgazdasági terület nagysága ... Olykor olvasok más országokról is hasonlókat. ám azok egyike sem szocialista ország. S az ember óhatatlanul elgondolkodik. Az idei kenyér- gabona termésre mi például azt mondjuk: újból rekordtermés, s hazánkban egyáltalán nincsenek az előbb idézett közleményre utaló gondok, bajok, problémák. Igaz ugyan, hogy a mezőgazdaság szocialista átszervezése óta a földből élők száma erősen megcsappant, tízezrek és tízezrek az iparban kerestek új munkaalkalmat, de ez éopen a fejlődés eredménye, hiszen ma már a magyar mezőgazdaság nem is lenne képes korszerűsödése következtében mindazokat foglalkoztatni akik 10—15 évvel ezelőtt még kizárólag a földből éltek. Tudjuk, hogy miért nem. Azt is tudjuk, hogy az ipar. a kereskedelem biztos kenyér a „feleslegnek”. Tolna megye mezőgazdasága is joggal büszkélkedhet azzal. hogy immár évek óta kiemelkedő terméseredményeket ér el kukoricából, búzából. cukorrépából. (S itt vannak a korszerű állattenyész- tési telepek.) A híreket hallva. olvasva sokan teszik föl a kérdést, s nálunk ez a kérdés: meddig lehet elmenni, hol a terméseredmények elérésében a felső határ. Ez a kérdés roppant érdekes, hisz némi áttekintésre is alkalmas. A felső határ tulajdonképpen mindig a politika függvénye. Hogy mire képes az ország mezőgazdasága az elsősorban mégis saját korlátain. illetőleg saját korláttalanságain múlik. Gondoljunk a felszabadulás utáni birtokviszonyokra. A kisoarcellák százezreire. Ma már különösképpen bizonyítani se kell. hogy a kisoarcellák termelési eredményekben általában elérték a felső határt, többre már nem igen voltak képesek. A magyarázat kézenfekvő. Azért nem. mert a kisparcel’a korlátái nem teszik lehetővé a korszerű agrotechnikai eljárások alkalmazását, a tudomány „bevetését”, tovább megyek, a világtapasztalatok meghonosítását. A mai termésátlagok lehetőségként a magyar földben akkor is megvoltak. elvileg mindegyik falu határában benne volt már akkor is az. amit most terem, de nem lehetett belőle kihozni. Szóval a politikusok, a szakemberek, a táiékozott gazdák pontosan tudták, hogy a magyar mező- gazdaság messzi lehetőségei alatt produkál, de azt is tudták. a kisparcelián önnön korlátái miatt nincs tovább, holott az igények, a szükségletek ettől függetlenül nőnek. A mezőgazdaság szocialista átszervezése tehát elkerülhetetlen volt. de a nagyüzemek létrejötte csupán az első lépés. Attól még, hogy például a mözsi, a pálfai határban a kisüzemek nagyüzemmé szerveződtek, attól még önmagában véve a termésátlagok nem emelkedtek volna, ha a tagok, a társtulajdonosok továbbra is a régi munkaeszközökkel. a hagyományos vetőmagfajtákkal dolgoznak. ha az új eljárásokat, módszereket mellőzik. Látjuk tehát, hogy a kisparoella felső határán túljutni csakis a kisparcella töm- bösítésével lehet. Ez az első és legfontosabb lépés. Am a továbbiakban már össztársadalmi közreműködésnek, segítségnek kell következnie ahhoz. hogy a szocialista nagyüzem viszonylag rövid idő alatt azzá legyen, amire lehetőségei feljogosítják. Itt most már a politika, az országvezetés érdeme a fő érdem. Ezzel magyarázható a magyar agrárcsoda, ami valóban csoda, hiszen a földműves emberek százezrei élik át azt a nagy élményt, ami hazánkban parasztembernek még soha nem adatott meg, azt, hogy ugvanaz a dűlő. ugyanaz a föld kétannyit. háromannyit terem, mint húsz esztendővel ezelőtt. Szerintem a változások gyorsaságával magyarázható sokk-hatás az. hogy rengeteg tsz-tat a tényt, egvsz»- rűen tudomásul veszi, minthogy a „csodák” sorozata oly váratlanul érte, hogy mire felocsúdva az egyiket megemésztette volna, jött a másik, a harmadik, a negyedik. i is történt túl »Honképpen? Vázlatosan a következők történtek: a nagy kollektív paraszti döntés után a világ más országaiban már régebb óta alkalmazott — nálunk is ismert — gépek, berendezések, módszerek, eljárások magas hozamokat biztosító vetőmagfajták bejuthattak végre a magyar falvakba. Lépésről lépésre ment, s még távolról sem feleződött be például a munkafolyamatok gépesítése. Először a szántás, a vetés, maid a hatvanas években a kenyérgabona-betakarítást teljes egészében gépekkel végezték. S mérhetetlenül megnövekedett szaktudással minthogy közben törvényszerűen nőtt a mezőgazdaságban a szakemberek, a szakmunkások száma. A gépesítés emberi és gazdasági vonatkozásait viszonylag jól ismerjük: a szántogató. az eke utón bandukoló földműves eltűnt a magyar táj képéről, ezenközben a -talajművelés minősége már össze sem hasonlítható a régivel, hogy mást ne mondjunk: általános lett a csapadéktárolás szempontjából pótolhatatlan értékű őszi mélyszántás. Napjainkban nincs üzem, ahol ne végeznék el. A gabona-be takarítás gépi erővel történik, terjed a nagy hozamokhoz konstruált új kombájnok alkalmazása, s a hetvenes években megkezdődött- az állami gazdaságokban, a termelőszövetkezetekben a kukorica, a cukorrépa. a napraforgó gépi betakarítása, s megjelentek a betakarító gépek a kertészetekben, a gyümölcsösökben is. Ma már a berendezések sokasága segíti, könnyíti az embernek a mezőgazdaságban a szállítást, a tárolást, a szárítást, a minőség megóvását, illetőleg az értékes anyagok biztonságos tartósítását. A gépek, a berendezések sokasága, sokfélesége áll a mezőgazdasági üzemek rendelkezésére. a nagy adag műtrágyázáshoz, a kemizáláshoz, az állattenyésztési telepeken a tartáshoz, a hizlaláshoz, a takarmánykeveréshez. De a sok Is kevés, ma már kevés. Ennek ellenére a hetvenes években nehéz fogalmat alkotnia a szocialista nagybirtokokról annak az embernek, aki közelről nem látja az épületeket, a berendezéseket, a gépsorokat, a mű- helvek°t. a keverő, a szorító, a feldolgozóüzemeket, állat- tenyésztési telepeket. S azt. ami van. amivel a mezőgazdaság rendelkezik, azt saját erejéből nem tudta volna megteremteni még ötven év múlva sem. A népgazdaság. tehát az össztársadalom rövid, közén és hosszú lejáratú hitelmilliárdokkal. valamilyen termelés; ág feileszté- sére ösztönző kedvezményekkel. s nem utolsó sorban a szocialista országok internacionalista segítségével tette lehetővé az anyagi és technikai bázis megalapozását, megteremtését. a tudomány hatékony közreműködését, például az új, magas hozamú búza. kukorica, napraforgó-fajSzobor a Tamási Állami Gazdaság fornádi központjának udvarán. M. Érdi Judit rajza ták széles körű elterjedését. Így jutott el a magyar mező- gazdaság oda. hogy hús. zöldség- és gyümölcs kivételével azt adja a lakosságnak. a népgazdaságnak, amit adnia kell. Húsból* zöldségfélékből, gyümölcsből viszont az igények nőttön nőnek és ma már kizárólag pénzkérdésen, a népgazdaság anyagi erején múlik, hogy mikor történik ezen a területen kedvező változás. De hát egyáltalán, meddig mehetünk hol a felső határ? Tudjuk. Az elérhető felső határ jelenleg az. amit a legfejlettebb országok mezőgazdasága produkál. Odáig még hosszú utat kell megtennünk, hogy ezt a felső határt minden vonatkozásban elérjük. De elérhetjük, mert a magyar mezőgazdaság lehetőségei az átszervezés óta valóban korlátlanok. eegyszerűsítve ez annyit jelent, hogy bármilyen növényféleséggel eljuthat egy üzem — valamennyi üzem — a jelenleg lehetséges termésátlagok maximumáig, ha rendelkezik az ahhoz szükséges gépek, berendezések. műtrágyaféleségek védekezőszerek, legjobb' fajták, stb., stb. összességével. Szóval, ezen a téren ma már minden anyagi lehetőségeinken múlik. S ahogy futja, úgy jutunk feljebb. tovább. — Sz. P.— Szubjektív sorok Nagy kalandom volt a minap. Bálint György: Az utolsó percek című könyvét olvastam. Apró remeklésekből állt össze ez a kötet. Bálint György mindenre érzékenyen reagált, a túltengő bankettezésre éppúgy, mint arra a statisztikai adatra, mely szerint az 1936-os Magyarországon 0,48 pár cipő jutott egy lakosra, ö sem tudta elképzelni, hogyan járhatott nem egészen fél pár cipőben az átlagmagyar. „Mezítlábas ország vagyunk!” — írta. Én is mezítlábas magyar voltam. Korosztályom többsége is. És most cipős magyarok vagyunk. Sőt. többségünknek van rádiója, televíziója, mosógépe, hűtőszekrénye, néhányuríknak autója, víkendháza, útlevele és pénze, hogy világot láthasson... öregapám is mezítlábas magyar volt. Mezítlábas magyarként is halt meg. Egy élet nem volt elég ahhoz, hogy cipős magyarrá váljék. Az ő apja, öregapja is mezítlábas magyar volt. Mezítláb léptek az élet porondjára és mezítláb léptek le onnan. őseim mind mezítlábasként botladoztak a történelem ösvényein. Évszázadokig mezítlábas ország voltunk. És huszonhét-huszortnyolc év alatt cipős országgá váltunk. Akik mezítláb járnak még. azok magukat okolhatják érte. Munkalehetőség van, a megélhetés biztosított. Csak dolgozni kell, és akkor, ha nem is jut mindenkinek hatszáz forintos cipőre, de mindenki cipőt húzhat a lábára. Nemcsak télen, hanem nyáron is. Mert ma már az emberek nyáron is cipőberf járnak: nyári cipőben, szandálban, fapapucsban, strandpapucsban, mikor mi a divat. Lábunk lépést tart a divattal. Mezítláb egyesek divatból járnak. A cipőket nem foltoztatják. Nincs is kivel foltoztatni. A foltozó suszter kiment a divatból. Velük együtt a foltozott cipők is. A foltozott nadrágot is csak munkába hordják, meg bálba, azért hordják munkába, mert még sajnálják eldobni. Azért mennek egyesek foltozott nadrágban bálba, mert ez a divat. Kék nadrágon piros folt, hogy jobban látsszon. Az én anyám még úgy foltozott, olyan apró öltésekkel, hogy csak nagyon közelről lehetett észrevenni — az ünneplés nadrágomon folt van. Hiába mondták akkor mentségül a szegénységre az emberek: „Nem szégyen a foltos, csak a rongyos.” — Mindenki szégyell te a foltos nadrágot is. De nem tellett másra. Ezért így vigasztaltuk magunkat: „Nem baj. ha foltos,' , csak tiszta legyen.” Igen, víz volt akikor is. Szappan Is akadt, ha meg nem, hát hamulugban kimosták anyáink a gatyát, az inget, a nadrágot. Nem tellettj többre — csak a tisztaságra. A szegény ember egyedüli vigasza — a tisztaság volt. Ha nem volt kút az udvarban, volt patak, ahol sikamlós volt a víz, kevés szappan kellett... A szappanfőzők jól éltek. A háziszappan nagy kincs volt Most, meg ha van is, nem viszik. Mosógépbe nem lehet használni. Azelőtt sok szappanfőző volt. A még élők. dolgozók szerszámait már a múzeológusok figyelik, hogy egyszer majd múzeumba tehessék, hadd lássa az eljövendő nemzedék — milyen is volt egy szappanfőző műhely. A kékfestőműhelyek is múzeális értékek. Pedig öreganyám, anyám kékfestőben járt. öreganyám haláláig, anyám, amíg a boltokban is lehetett kapni kékfestőt Harminchét évvel ezelőtt — 1936-ban — nem egész fél pár cipőben járt az átlagmagyar. Nem tudom, hogy most hány pór cipő jut egy lakosra, hány pár cipőt fogyaszt a mai átlagmagyar. Nem is érdekel. A statisztikai adatoknál jobban megnyugtat az, hogy elvétve látni csak mezítlábas gyereket is, nemhogy felnőttet. Pedig az orvosok bizonygatják: jó, ha nyáron a gyerek mezítláb futkároz, így nem korcsosul el a lába... De nem hagyjuk őket mezítláb futkározni. Még a strandon is papucsot hordanak. Cipős ország lettünk. Igaz, hogy az új életet mezítláb kezdtük, majd autógumiból készült szandálokban folytattuk és most már minden évszaknak megfelelő cipőt hordunk. Nem is akármilyent. Mindig divatosat. Jólesett mindezt végiggondolni. A jól végzett munka öröme töltött el engem és bizonyára a cikk elolvasása után önöket is. SZÁLAI JÁNOS Kaland, olvasás közben
