Tolna Megyei Népújság, 1973. szeptember (23. évfolyam, 204-229. szám)

1973-09-16 / 217. szám

Bácsikák Pókhálóarcukon ezerszer megrágött gondolatok ülnek, fülük szónoklatokat hallgatott, ■vaskos káromkodást, dicséretei és szidást, csontos lábaikban kilométerek. szemükben ki nem hullott könnyek. Elmon­dott mesék, és elhallgatott tör­ténetek. Testes, szikár, töpörö. dött drága jó' nagyapáink. Bácsikák.' Ahogy ülnek a pádon, ahogy nyűtt öltönyükben várószobák­ban toporognak, ahogy görbe botjukkal előre, tolják kiürült izmaikat, ahogy kevéske, ma­radék erejüket hajszolják és szálas betűkkel vékonyka 'pa­pírra írják idejét múlt ék idő­szerű gondolataikat. ' Csak vegye észre é« hallgas­sa meg őket valaki. Ennyit kérnek, semmivel sem többet. Reggelente a nyugdíjas pék a boltosnak mesél. Egy doboz cigaretta, két kiló liszt .és egy történet. A pék .az ötvenes években élte fénykorát. A ke­mence kicsi Volt' és egyszerre csak öt kenyérke fért bele. Az új igazgató hajnalban ment a kemencéhez, két pesti „ma- nusz” kísérte. Persze rögtön meg akarta mutatni, kiféle, miféle, milyen erélyes és. hogy rendet tart az üzemében. A pék dolgozott . és úgy . tett, mintha észre se vénné őket. Na. szaki — mondta az igaz­gató — ne úgy csinálja! Tí­zet vessen be egyszerre. Erre a pék a. fejébe nyomta a 'sap­káját. nyakába akasztotta a kötényét: ha ennyire tudja, hát csinálja az igazgató ur. A tíz kenyeret, amit a kemen­cébe vetett, szénkotróval kel­lett kikaparni. A pék. aki so­se.félt, ott a pestiek előtt meg­mondta neki: jobban teszi, ha visszamegy kapálni. Másnap ŰjságífŰnő — új szerepben Mint egyebütt, szerkesztősé­günk gyakorlatában is előfor­dul, hogy időnként kikérő le­vél érkezik valahonnan. Az első eset azonban,1 hogy film­gyárból kaptunk ilyet. Kosa Ferenc filmrendező Virág F. Éva kolleginánkat kérte fel most készülő „Hószakadás” cí­mű új filmjében az egyik sze­rep eljátszására. ' — Hol ég hogyan ismerke­dett meg Kásával? —■' kérdez­tük egy merőben formabontó interjú során, hiszen az is rit­kaság, hogy ilyesmit újságíró újságíróval készítsen. — Három éve Kőszegen. Szombathelyen jártam főisko­lára és az ifjúsági filmnapok egyik vitája során egymás mellé hozott bennünket a vé­letlen. Rokon gondolkodásúak vagyunk, jól tudtunk és tu­dunk egymással beszélgetni. — Hogyan „csöppent” a Hó­szakadásba? — Nem tudom. Kása nemré­giben Szekszárdon járt és női főszereplőt keresett az új film­jéhez. Igyekeztem segíteni ne­ki. de nem találtunk megfe­lelő típust. Aztán váratlanul befutott a meghívás... — Tehát főszerepet kap? — Dehogy! A Hószakadás, melyet Kása Csoóri Sándórral együtt írt, a második világ­háború idején a Csíki hava­sokban játszódik. Egy részé­nek színhelye internálótábor, láger. Nekem egy tényleges életkoromnak megfelelő fiatal lányt kell alakítanom, aki a filmben nem szólal meg, ha- ném az operatőri munka ré­vén kell érvényre juttatnia, hogy korban, gondolatokban, érzelmekben társa a szenvedés­ben a főszerepet játszó férfi­nek. Az operatőr Sára Sándor lesz. — Nem egészen olyan fel­adat. amihez egy pályája ele­jén lévő újságíró hozzászok­hatott, * — Valóban nem, tartok is tőle. — Miért vállalta? — Az a szép a mi szak­mánkban, hogy az ember az élet számtalan területével ke­rül kapcsolatba. Ez is egy azok közül, amelyek érdekel­nek. O. I. mai próbálja átugrani a ter­mészet mozgékony korlátáit. A bácsi már járt mindenütt. Beszélt országgyűlési képvise­lőkkel. volt a népfrontnál, a szakigazgatási szerveknél, de „mindenütt süket fülekre ta­lált”. Pedig . .. Évek óta füs­tölög magában, hogy miért olyan drága a paprika, a pa­radicsom. És tenni akar valamit. Meghallgatom. A múlt rendszerben Dom­bóváron. Döbroközön, Kurdon, Szabályban. Regölyhen. Pin­cehelyen három. Tamásiban két bolgár és egy magyar ker­tész volt, akik ellátták a fa­lut zöldséggel, a fölösleget pe­dig elküldték Pestre. Nekem az a gondolatom támadt, hogy Somogy, Baranya,. • Fejér és Tolna megye ha összefogná­nak. a Kanos mentén.nagysze. rű konyhakerteket hozhatná­nak létre. Mindegyik megye egy-egy nagy tapasztalattal rendelkező nyugdíjas kertész mellé két-három fiatal am­biciózus kertészmérnököt ke­resne, s- ők létrehoznák nem Magyarország, de egész Euró­pa legnagyobb konyhakertiét. Nem is.kellene hozzá fúl nagy befektetés, mindegvik megye egy-egy millió forint ál járul­na hozzá. A Kanos, a Kop­pány. a S't-'. a Sárvíz á;terü­letein milliók fekszenek kihasz­nálatlanul. Például a Kapos mentén az eredetétől a Duná­ig minden adottság - megvárj: a folyó mentén falvak fek­szenek, a vasút közel. így a szállítás sem okoz gondot. Az lenne a kérésem, hogy az el­gondolásaimat legyen szíves vigye szakértők elé, és én bí­zom benne, hogy tíz év múl­va a* világ legnagyobb és leg­jövedelmezőbb konyhakertje lesz a Kapos völgyében. A bácsi sok mindent tud és sok mindent ném tud. És már Rém is tudhatja meg: az idő korlátozott, s tán nem1 is ér­tené. Nem szólok neki. higgye csak. hoffv átadta, idejében rábízta valakire az örökségét. Jut rá is idő. Múljon él a fé­lelme örökre: az utána követ­kezők is észreveszik a földön fekvő milliókat. Szélütött keze kihűlt, két megváltó gondolat közt fadarabot szorongat. Bácsikák. Mesés szavú mos­tani öregeink fáradtak és fris­sek. múltat idézők és jöven­dőmondók. Hetven-nyolcvan esztendős önmagunk. D. VARGA MÁRTA Nyugdíjasok — megannyi értékes ember ! Augusztusi adatok szerint több mint egymillió „saját jogú" (öreg­ségi, rokkantsági) nyugdíjas ■ él Magyarországon. Tehát csaknem minden tizedik ember. Fél Buda- pestnyi, a legnagyobb megyék lakosságát meghaladó sokada- lom ez, amelynek aránya előre­láthatólag növekedni fog. Ez is bizonyítható érve a statisztiku­soknak:' kedvezően emelkedik az átlogos életkor. Érthető tehát, ha valamennyi­en közügynek tekintjük e nyug- díjös-sokadaTom gondját-baját. Számítunk rájuk, s az idős, de meg felhív lakosság „visszahívá­sát" szolgálja például az úgy­nevezett ösztönző nyugdíjrende­let. Megalkotói- okos koncepció­val kettős eredményt értek el: segítettek a munkaerőgondon és a termeléstől mór elbúcsúzottak- nak is jelezték: szükség van minden tapasztalt kézre és ko­ponyára. Aki korábban elköszönt, s akarva-akaratlár.úl kilépett a munkásközösségből, most fellé­legzett: a búcsú korai volt. Bi­zalmat (s önbizalmat) kapott, és több szabad idejéhez életkönnyí­tő anyagi kiegészítést. A társadalom tehát (több más intézkedés mellett) ezúton is ki­fejezésre juttatta: kölcsönös ér­dek a nyugdíjasok reaktivizálá- sa. S természetesen nem egy­szerűen a hiányzó helyek feltöl­téséről van szó, hanem arról is (legalább ugyanolyan mérték­ben), hogy a munkahelyeken biztosítani lehessen a folytonos­ságot. Vagyis; nem elegendő a szakmát, hivatást — bizonyos is­meretek törvényszerű elavulásá­nak kényszerére — újra és újra tanulni. A tapasztalat sohasem avulhat el, és minden új kezde­ményezés csak erre épülhet. Jól­lehet e közhelyszerű igazságot mindannyian tudjuk, — csak oly­kor elfelejtjük. Emlékezetfrissítés­re is alkalmas tehát az immár jól bevált rendelet. A céltalanul és haszontalanul tengődő idős ember kategóriája megszűnőben van, mert a társa­dalom igényt tart rá. Ma már a nyugdíjas sem akar úgy élni to­vább, hogy ne tudjon mit kez­deni magával, haszontalan ál­cselekvésekben felőrlődni, vagy valamilyen „dühödt" hobbihoz menekülve, pótlékot keresve, lé­tezni. Az az időtöltés sem elégíti ki az otthonmaradókat, hogy az utánuk jövők kizárólagos szol­gálatával üssék el „még hátra­lévő" idejüket. A fiatalabbaknak persze örö­met okoz a sütő-főző-mosó-fel- vigyázó-takarító-sétóltató „min­denes", óm a legönzetlenebb szülőknek, nagyszülőknek is ki­jár: legyen saját élete, nyugal­ma és munkája egyaránt. S aki még dolgozni tud, ez előbbi el­foglaltságai mellé (s részben he­lyette) szívesen vállalja a munka­helyi többlet-megterhelést. Újból egy közösség aktív részese lesz és nyugdíj-kiegészítése nívósebb életvitelt jelenthet számára. Eh­hez a „felfrissüléshez” persze hozzátartozik a kiegyensúlyozot­tabb életérzés, és betegségei, fi­zikai gyöngülése ellenére —való­sággal megfiatalodik. S mi a helyzet a második, a rendszeres munkára már nem képes, „végleges” nyugdíjasok­kal? Ők sem maradhatnak ma­gukra. Az idős ember számít minden emberi szóra, arcra, cse­lekvésre. Mert a figyelem — a rádióhallgatás, tévénézés, az ol­vasás, stb. — is aktivitás. S a testi gyengeség még nem jelen­ti az igények végleges elapadá­sát. Nyugdíjasklubok és család­látogatások jelzik a közösség tö­rekvését. Tegyük hozzá: néme­lyik öregember ágyban fekvő be­tegként is közölhet tudást és ta­pasztalatot, sugallhat tartást, bölcsességet és életszeretetet. Aki nyugdíjba megy, nem ér­kezett semmiféle elkülönített, öregeket kirekesztő külön világ­ba. Hazánkban az életkortól füg­getlenül mindenki tevékeny tag­ja a közösségnek. A mi társadal­munkban az emberek értékmérő­je nem a születési anyakönyv dátumbejegyzése, hanem a tár­sadalmi hasznosság. Egymillió, javarészt életerős ember pedig még sok hasznot hozhat. Jelen­létük: érték. Az értékre pedig vigyázni kell. És viszonozni egész tevékeny életüket, erkölcsi és anyagi megbecsüléssel, tisztelet­Saubjektív sorok A világ beszökik a lakásokba. Gyönyörködtet, lelkesít, elszomorít, gondolkodtat. Csak egy kattintás, csak egy csa­varás a rádió vagy televízió gombján és a világesemények kellős közepében vagyunk. A hírekről szinte egyszerre ér­tesül mindenki. Nyugtalan világunk bennünket is nyugtalanít. Nyugtalanul, idegesen, mindent egyszerre tudni akaróan csavarjuk a rádió állomáskeresőjét, hogy a soknyelvű világ megerősítse a hírt. amiről tudjuk, hogy igaz. de nem akar­juk elhinni. , Ülök a szobámban és az . - . éter hullámain járom a vilá­got: országról országra, nézet-- • ről, nézetre. . — . • ' ■ A hír mindenütt így kez­dődik: „Katonai puccs Ghilé- .ben ... Alleíjdét megölték,... Fegyveres , összecsapások... Felszólítás" nélkül mindenkit •’ lelőnek ... A munkások ném .'adják át az üzemeket... Hosz- . szú tűzharc, után, elfoglalják az egyik-,. tgx(ilgyárat. ., Ülök. hallgatom a híreket és gondolkodom. Mit is aícáftaTc és akarnak “a^ chTTéi^dörgözők? ............. S zabadságot, demokráciát azoknak, akik a társdalom alapját, az anyagi javakat megtermelik. Ne csak a munka legyen az övék, hanem a gyár. a bánya, ne. csak építeni le­gyen joguk az országot, hanem birtokolni is.' ők építették az egyetemet és gyermekeik nem tanul­hattak benne. ... -. -* ■;-; ­Villákat, égbeszökő üvegpalotákat emeltek él ők'a város­széli nyomórtanyákorj hajthatják álbmra fejüket. „ A tengerparton .is csak. utat,, luxusvillákat volt- joguk építeni. Az üdülés, a pihenés azoknak jutott, akiknek izmai nem fáradtak el a munkáján, akik soha nem próbálták a rézbányák poklát... Az urak gyermekeire nevelőnő vigyázott, a dolgozók gyermekeit az utca nevelte. • —­Az uraké volt a jog — a dolgozóké csak a kötelesség ... Minden úgy volt. mint nálunk nem egészen három év­tizeddel ezelőtt. Három évvei ezelőtt a chilei nép arra szavazott, amire a magyar >;* éve. Arra vágyott, azért küzdött, hogv úgy él­hessen. mint mi, mint a többi szocialista ország népe. Hogy egyetemre járhasson a nép fia. Hogy a dolgozók fiai irányíthassák a dolgozók gyárait. A szobámból Hogy a népnek ne csak kötelessége legyen, de joga is. Hogy ... Hosszúra nyúlna a felsorolás. Nálunk minden­ki. mindenütt folytatni tudná a sort. Csak körül kell nézni az üzemekben, a falvakban, az egyetemeken, a hivatalokban — és amit ott látunk — azt akarták és akarják a chilei dol­gozók is. ügy élni, úgy dolgozni, úgy művelődni, mint mi... Amiért nekünk már csak dolgozni kell — azért ők az éle_ tűket áldozzák. > És egyszer úgy élnek majd. Mert embereket meg lehet .ölni, de egy népet nem. Az emberi testet átüti a golyó, de . • -■ . . . , . az eszmét még atombombával sem lehet elpusztítani. Sokan és sokszor próbál­koztak már az eszme megölé­sével. Senkinek sem sikerült és senkinek' sem fog sikerülni. A zászlóvivőt megölték — és most Allende fáklya lett. Népe előtt, az újabb zászló­vivők előtt, egy egész földrész előtt világítja az utat. Ő. aki már életében számot vetett azzal, hogy az eszméért esetleg életével kell fizetnie. Ezt mondotta: „A burzsoázia termé­szetesen azt hiszi, hogy a személyiség csinálja a történelmet. A reakció táplálja ezt a hitet és taktikát csinál belőle... A társadalmi ^ mozgalom, nem tűnik el azért, mert egy vezető eltűnik. Késleltethető, elodázható, de végső soron nem áll­hat meg. Chile esetében: ha engem meggyilkolnak, a nép folytatja útját, azzal a különbséggel, hogy a dolgok talán sokkal nehezebbek lesznek, sokkal hevesebbek, mert a töme­gek nagyon világos, objektív leckét kapnak abból, hogy ezek az emberek nem riadnak vissza semmitől”. Az előrelátás bebizonyosodott. A tőkések és kiszolgálóik nem riadtak vissza semmitől, hogy visszaszerezzék mindazt, amit a három év alatt a nép elért Chilében. Amikor e sorokat írom — Chilében dörögnek a fegyve­rek. A népi hatalom ellen és a népi hatalomért. A világ dolgozói az utcákra dübörögnek é« e1 harsogják kelettől nyugatig: „Veled vagyunk Chile”. Veled vagyunk Chile mindörökre. SZALAI JÁNOS megkapta a munkakönyvét, az igazgatót egy hét múlva me­nesztették. . érte meg küldött­ség jött az üzemből: tiszta a levegő, jöjjön kenyeret sütni. így volt-e vagy sem.' most már nem érdekes. A pék- ar­cán fényük az emlék. Eszembe jut a nyugdíjas ta­nító, aki nyakkendőt * köt a kakaóhoz és szünet nélkül ír­ja a leveleit, hozzászól újság­cikkhez. minisztertanácsi hatá­rozathoz, bírálja a műsorpoü- ■tlkát. és a szocialista demok­ráciát. A leveleket dossziéba rakja, a válaszokat rendezi, sor­számozza, s esténként a séta- téíi pádon kiselőadást tart a politikusok elkötelezettségéről. Aztán a bácsi-a. tüskés kerí­tés mögött, hátán tizenkét fel­nevelt gyerekkel, két háború­val és három meneküléssel, padláson hagyott érett tengeri, .vei. Vizenyős vén szeme már csak befelé lát. s a . nyugdíj,t jOsztja-száz felé: jusson dohány­ra: naponta pohár borra, ta­vasszal mészre. télen tüzelőre, az asszonynak meleg fehév- . neműre. Nem fejt meg sem­mit, nem követel, és nem is kér semmit, nem tudja mennyi a szociális otthonokban a fé­rőhely, s hogy évente mennyi, vei gyarapszik a szemálygép- ' kocsik száma. A világ húsz esztendeje megállt mellette, egyhelyben toporog, a poros útón régi vásárokra lovas ko­csit hajtanak, az emberek ka­szával baktatnak az árokpar- • töri és a jóisten bocsánatot osztogat a bűnösöknek. Nem találkozik kortársával, a feltalálóval. ’ aki krumplíbo- gár-szippantó. gépet szerkeszt, a természetátalakítóval. • aki gyümölcsöt olt és szőlőt, do­hányt nemesít,- vasszorgalom-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents