Tolna Megyei Népújság, 1973. augusztus (23. évfolyam, 178-203. szám)

1973-08-10 / 186. szám

Mit csinál NB II •es kosárlabdacsapatunk ? Kéthetes szünet után készülődés az őszi idényre — Az Oscar-díjas Kassai Ervin játékvezető bíráskodik a Sió-kupán A Szekszárdi Vasas NB n-es ko­sárlabdacsapatánál mindössze két bét pihenőt engedélyezett az edző, Buttás Pál. Július 7-én kezdték meg a felkészülést az őszi idény­re. A csapatban változás történt a tavaszi idényhez képest. Janko- vicsot a Pécsi Tanárképző igazol­ta, felvették a főiskolára., lEzzel szemben négyévi távoliét után — befejezte tanulmányát — vissza­tért Turányi Erzsébet a MAPC- ból és egyéves sérülés után Mechtl Anna is bekapcsolódott az edzés­be. Hegyiné. Ulrich Klára, aki pár hónapja szült, ismét a szakvezetés rendelkezésére áll és szorgalmasan edz. . A Vasas ifjúsági csapata komoly edzésmunka közben, Hegyi Leven­te irányítása mellett a Duna men­ti fiatalok találkozója alkalmából rendezett megyék közötti ifjúsági válogatott tornán az előkelő má­sodik helyet érte eL Az NB n-es kerettagok 16 napos szekszárdi felkészülés után Kom­lón töltöttek nyolc napot. A Kom­lói Bányász vendégeként ideális körülmények között minden lehe­tőséget megkaptak az eredményes felkészüléshez. Komlón naponta háromszor edzettek. Reggel 7-kor 45 perces futóedzést tartottak a hegyen, a második edzést terem­ben tartották, mely technikai , és taktikai jellegű volt. A harmadik edzést szabadtéri pályán képesség- fejlesztés és technikai gyakorlatok növelésére használták fel. Komló­ról hazaérkezve a szakosztály folytatja a megkezdett munkát* hetenként ötször, míg a diáklá­nyok hetenként nyolcszor edzenek. Valamennyien nagy szorgalommal és lelkesedéssel készülnek a so­ron következő feladatra, a IV. Sió­kupa nemzetközi kosáriabdatór- núra. A viszonylag sikertelenebb tavaszi szereplést (a csapat az NB n-ben a 4. helyen éli) feled­tetni szeretnék a közönséggel és a cél: úgy szerepelni, hogy a do­bogó valamelyik fokára kerülje­nek. A keret tagjai: Falvai Mária, Binder Mária, Eszterbauer Julian­na, Skoda Erika, Mechtl Anna, Philippovits Erzsébet, Sáfrány Edit. Csepreghy Edit, Vecsési Klá­ra, Hegyiné Ulrich Klára, Turányi Erzsébet, Halmos Margit, Leipold Judit, Kutas Anna, Götz Erzsébet, Csuka Katalin, Fritz Gabriella. Valamennyien mindent megtesznek annak érdekében, hogy a kitűzött célt teljesítsék és dobogón végez­zenek. A csapat előtt a bajnokságon kí- . vül nagy erőpróba a IV. sió-kupa nemzetközi torna is, melyet au­gusztus 18—20 között rendeznek Szekszárdon, a Zrínyi utcai álta­lános iskola tornacsarnokában. Ezen négy csapat vesz részt, a bratislavai vasutas-válogatott, a Bácska Topolya, a Budapesti Spar­tacus. valamint a rendező Szek­szárdi Vasas. A torna egyik érdekessége lesz, hogy azon Kassai Ervin Oscar-dí- jas nemzetközi játékvezetőnk is bí­ráskodik, miután elfogadta a Szekszárdi Vasas meghívását. Üzemek közötti bajnokság Pakson a szakmaközi bizottság az idén ismét megrendezi az üze­mek közötti labdarúgó-bajnoksá­got. A negyedik forduló után a bajnokság állása: 1.* Építőipari Ktsz 6, 2. Konzervgyár 4, 3. Vo­lán 4, 4. Tanács 4, 5. Paksi ÁG 2, 6. Gabona 2, 7. Betontelep 2, 8. Vasipari 0 ponttal. A góllövőlis­ta élén jelenleg Várszegi Ferenc (Építőipari Ktsz) áll 5 góllal, míg .Németh Bálint, a Volán játékosa, aki hosszú éveken át a Paksi Ki­nizsi aktív labdarúgója volt, eddig négy gólt szerzett. Atlétika Az E 5-ös, az Ml-es és az M4-es aufóutakat korszerűsíti az Aszfaltúíépítő Yáiialat Az Aszfaltútépítő Vállalat évente 220—250 kilométer utat épít az országban. A bitumen­termelés növekedése — a kő­olajlepárlás mellékterméke — pedig lehetővé teszi, hogy a vállalat a jövőben minden évben 10 százalékkal növelje előző évi útépítő-teljesítmé­nyét. A vállalat építette át az Ml-es főútvonalat, az M7- es elágazásától Tatabányáig, ebben az évben pedig elkezd­te a Tatabánya—Győr 54 ki­lométeres szakasz korszerűsí­tését, erősítését és szélesíté­sét. 1977-re készül el az út. A költségek megközelítik az 1,5 milliárd forintot. Az M4-es átépítésén is az aszfaltútépítők dolgoznak, Abonytól Karcagig. Elkészült már ’ a Törökszentmiklós— Kenderes szakasz. Augusztus 20-ára építik át Szolnokon a Kolozsvári-híd környékét, az év végéig pedig elkészül az M4-esnek abonyi és a kis- újszállás—karcagi szakasza. Az útszakasz a jövő évben elkészül. A forgalom növelése és gyorsítása érdekében fel­vetődött, hogy Szolnok elke­rülésére is új útszakaszt ter­veznek. i Az Aszfaltútépítő Vállalat 12. számú építésvezetősége épít utat Baranya megyében, Harkánytól az új drávasza- bolcsi magyar—jugoszláv Drá- < va-hídig. Ez a 8 kilométeres út az átlagosnál több munkát igényel, mert az árt',-ben na­gyon sok a földmunka, a ha­tárátkelőnél pedig nagyterüle­tű autóparkolót kell építeni» A jövő nyárra adják át a forgalomnak a hidat és egy­úttal az utat is. Á szegedi E5-ös Alsóné- medi—Kecskemét szakasza az év végéig megkapja új bur­kolatát, amelyhez az ócsai aszfaltkeverő telepen olasz' gép készíti elő az anyagot. Az utolsó három-öt kilométeres szakaszon kipróbálnak egy angol zuzalékterítő gépet, amelynek segítségével érde- sebb, kevésbé csúszós, s tar- tósabb útfelületet kapnak. A sikeres próba után a gépet az Ml-esre költöztetik, ahol­bekapcsolódik a Tatabánya— Győr szakasz átépítésébe. Az Aszfaltútépítő Vállalati' közreműködött Budapesten a Rákóczi út átépítésében, a Déli pályaudvar környéki utak kialakításában, a metró- állomások feletti aszfaltmun­kákban. Pécsett a városban és a 6-os út bejáratánál dol­goztak. jövőre Szegeden meg­építik az E5-ÖS burkolását és az 55-ös út »szegedi kive­zető részét. (MTI) v Ogyesszában versenyzőink a bi­tumenes pályán a várakozás alatt szerepeltek. (Ez általában az egész magyar csapatról is elmondható egyébként) Csaba Györgyi 100-on 12.5-tel nem került döntőbe, 200- on előfutamban 25,5-öt futott és a döntőben 25,8-cal a 8. lett. Illés Antal 3000 m síkfutásban 8:45.6-taI nem került az első nyolc közé. Hétfőn Budapesten a Ganz- MAVAG felnőtt I—II. osztályú or­szágos versenyen a sérülésből fel­épült Deé Márta 200-on 26,3-mal a 3. helyen, Lugas! György a 800 m síkfutásban 2:02,l-el a 6. helyen végzett. ' * Szerdán Szekszárdon volt né­hány számból álló atlétikai ver­seny. Jobb eredmények: 100 m női: König (TFSE) 12,3. 2. Deé (Sz. Dózsa) 12.4. Távol női: 1. Kö­nig (TFSE) 502, 2. Deé (Sz. Dó­zsa) 518. 400 m női: 1. Fábián (Sz. Sí) 63,0, 2. Fodor (Sz. Dózsa) 65,3, 3. Vida (Sz. Dózsa) 65,7. 400 ,m férfi: 1. Lugasi (Sz. Dózsa) 56,—, 2. Horváth (Sz. Sí) 56,5, 3. Illés II. (Sz. Sí) 57,8, Szombaton és vasárnap óriási tömeg indult Kazincbarcikán a 15—16 éves serdülő atléták vidéki bajnokságán. A részletes eredmé­nyek még nem ismeretesek, de két kiemelkedő eredményt ezúton közlünk. A 15 éves Fábián Emma (Szekszárdi Sí) l:42,8-eal a 2. he­lyen végzett 600-on, és Szabó Gyu­la (Szekszárdi Sí) a 16 évesek tá- volugróversenyén lett 2. helye­zett 667 cm-rel. HÍREK Kispályás bajnokság Gyünkön A Szekszárdi Vasipari Vállalat gyönki üzemének kezdeményezé­sére kispályás labdarúgó-bajnokr- ság kezdődött Gyönkön. Nyolc csapat részvételével megkezdődött a küzdelemsorozat, a mérkőzése­ket pénteki napokon játsszák — nagy érdeklődés mellett. A dön­tőre augusztus 20-án kerül sor. A Tűszelep által készített nagy díjat is ekkor adják át a győztes csa­patnak. Az eddig lejátszott mér­kőzések eredményei: Tűszelep I.— ÁFÉSZ 9:2, Gépjavító I.—Ktsz 4:2, Tanács—Tsz 2:1« Ä megyei labdarúgó-bajnokság B csoportjában szereplő Alpári SE nem indít ifjúsági csapatot. Eh­hez a megyei labdarúgó-szövetség is hozzájárult, így az Alpári ellen­felei azon a vasárnapon ifjúsági csapatukat pihentetik. • A Szekszárdi Dózsa serdülő lab­darúgói augusztus 14-én, kedden 17 órai kezdettel megkezdik fel­készülésüket. A vezetőség kéri a játékosokat, hogy a jelzett idő­pontban a Dózsa-sporlpályán je­lenjenek meg. • A Faddi Termelőszövetkezeti Sportkör megyebajnokságban sze­replő labdarúgó-csapatánál az ed­dig Tolnán működő Aknai János vette át az edzések irányítását. • A Máza-Szászvári Bányász NB n-es labdarúgó-csapata vasárnap délután Pécsett a PMSC NB I-es tartalékgárdájávaí mérkőzik. • Az NB m. újonca, a Bátaszékl VSK szorgalmasan készül a baj­noki rajtra. A csapat edzéseit Tóth- Jánosnak át kellett adni egyik játékosának, Aradinak, mi­vel betegsége ágyhoz köti az ed­zőt. A bátaszékiek bíznak, hogy néhány nap alatt Tóth egészségi állapota rendbejön, ismét ő ve­zetheti az edzéseket. Itt említjük meg, hogy a szakosztályvezetésen belül több változásra került sor az elmúlt napokban. Főként fia­talok kaptak helyet, akik nagy ambícióval láttak munkához. • Az MNK-bóI kiesett Paksi Ki­nizsinek komoly gondot okoz, Népújság 6 1973. augusztus 10. hogy vasárnapra ellenfelet szerez­zen. A megyebajnokságban, vala­mint a megyei B osztályban va­sárnap már a bajnoki pontokért játszanak, ugyanakkor az NB III-asok csak egy héttel később lépnek pályára, kezdik az idényt. Még alacsonyabb osztályú csapa­tot sem sikerült csütörtökön délig szerezni a paksiaknak ellenfélnek, mivel valamennyien már előre le­kötöttek mérkőzést. Amennyiben nem lesz a paksiaknak vasárnap­ra ellenfelük, úgy az NB III-asok a tartalék játékosokból, valamint az ifjúságiakból összeállított vegyes csapattal mérkőznek vasárnap dél­után. Vasárnap, 9.30-kor Szekszárdon, a Dózsa-sporttelepen sportiskolás atléták vetélkedőjére kerül sor. A szekszárdiak Dunaújváros és "Pécs sportiskolásait látják vendégül. A 11—12 évesek versenye jó küzdel­met Ígér. Két sérült Bölcskén A bölcskei labdarúgó-csapat va­sárnap a Dombóvári VSK együtte­sét fogadja. A bölcskeiek nem a legjobb előjelekkel kezdik a raj­tot, mivel két kulcsemberük sé- rüat. Sipos József két hete egy rossz lépés után fájdalmat érzett bal térdében, és mint később az or­vosok megállapították, pórclevá- lása van. A kitűnő játékost Buda­pesten a sportkórházban kezelik. Varga György, a bölcskeiek egyik leggólerősebb csatára is sérült, bokafájdalmak miatt nem látogat- hatja az edzéseket. NDK ökölvívók Szekszárdon Mérkőzés: augusztus 19-éo Augusztus 17-én Szekszárdra lá­togat és augusztus 21-ig marad a BSG Sachsenrine Zwlkau Section Boxen csapata. A népszerű NDK csapatot a Szekszárdi Dózsa látja vendégül. A vendégeket már Bu­dapesten fogadják és autóbusszal hozzák Szekszárdra. ahol a Garay szállóban kapnak elhelyezést. A kedves vendégeknek progra­mot is biztosítottak, a városnézé­sen kívül a kívánság szerint Sió­fokra, vagy a gemenci rezervá­tumba utaznak. Az esemény fény­pontja az augusztus 19-én, va- sárnap' délelőtt lü örakőrV'á Ztlríyi' Utcai tornacsarnokban megrende­zésre kerülő nemzetközi ökölvívó- íoárkőzés lesz. A Szekszárdi Dó­zsa SE a városi sportiskola fia­taljaival kiegészítve áU ki. Az összeállítás: Földesi János, Kuncz Károly, Feri János, Hovor- ka János, Dörnyei Lajos. Horváth János, Horváth László. Kalcsu Ká­roly, Szabó János, Braun János, Arigyal Sándor, Hosszú János, Papp Lajos. Érdekesség, hogy is­mét szorítóba lép Horváth János, aki már hónapok óta készül, de a csapatban található több olyan versenyző, akik az országos ifjú­sági, illetve utánpótlás-bajnoksá- gokbn dobogósok voltak. Ez biz­tosíték, hogy a szekszárdi, közön­ség a 13 pár küzdelmében jó spor­tot láthat. Rakasd a rádióban Augusztus 12-én, vasárnap 17 óra 5 perckor negyvenper­ces műsort sugároz a Kossuth Rádió Kakasáról. A műsorban szerepel a helyi népi együttes a Sebestyén Ádám által gyűj­tött és betanított bukovinai- andrásfalvi népdalokkal. A rá­dió munkatársai olyan terje­delmes anyaghoz jutottak Ka- kasdon, hogy az egész közlé­sére a Faluról falunak muzsi­kával műsor keretein belül nem volt elégséges az idő. Így' a felvételek második részét- ugyanaznap 18 óra 10 perctől kezdve a pécsi rádió közvetíti. A rádió és a televízió műsora KOSSUTH RADIO 8.20: Artur Grumiaux hegedül* Clara Haskil zongorázik. "9.(JQ: Ábel és Eszter. Regény. VI. 9.2ű: Alekszandr Nyevszkij — kantá­ta. 10.05: Édes anyanyelvűnk. 10.10: Verne életéből, I0i 39: Schu­mann: Spanyol szerelmi dalok. 11.00: Változó világtérkép. 11.10: A Nyugat lányai Részletek. 11.48: Kritikusok fóruma. Somogyi Tóth Sándor: A gyerekek kétszer szü­letnek. 12.20: Ki iiyer ma? 12.36: Tánczenei koktél. 13.20: Népi ze­ne. 13.50: Üzletről — üzletre. Ri­port. 14.05: Petőfi Sándorról. 15.10: Mágnás Miska. Részletek. 15.49: Mihály András—Raics Ist­ván: 1871 —• kantáta. 10^Q5j Tal­palatnyi föld. Regény. I. 17.20: Ettore Bastianini énekel. 17.4*0: Vavrinecz Béla féld.: Magyar ké­peskönyv. 17.59: A váltó. Vígjáték. 19.30: Sporthíradó. 19.40: Robert Casadesus és Nathan Milstein lemezeiből. 20.55: A színházban és a moziban. 21.14: I. őrségi talál­kozó. II. A „Fekete tó’’ legen­dája. Zenés játék. 22.20: Wágner- fel vételekből. 22.50: Az informá­cióról. .23.00: Sullivan—Gilbert ope­rettjeiből. 0.10: Kórusok. PETŐFI RADIO 8.05: Gioconda. Részletek. 8.30: Népdalok. 9.03: Ezeregy délelőtt. 10.00: Zenés műsor üdülőknek. 12.03: Zenekari muzsika. 14.00: Kettőtől hatig. . . A Csúcsforgalom magazinja. 14.45: Beát. 15.33: Ri­valdafényben. 17.OÖ: ötórai tea. 18.05: Külpolitikai figyelő. 18.20; Róma kútjai — szimfonikus köl­temény. 18.37: Népdalok. 19.01* Uj könyvek. 19.04: Jó estét, gye­rekek! 19.10: Kisegyüttesek és szólisták hangversenye. Kb. 21.10: Somogyi Erzsi vallomása. Kb. 22.10: Népi zene. 22.20: Nemcsak üzlet az „új Führer-hullám”. 22.35: Lakatos Dezső együttese játszik. 23.15: Dvorzsák műveiből. MAGYAR TV 17.38: Hírek. 17.45: Tízezer la­kás. Riportfilm. 18.15: Reklámmű- sor. 18.20: Műsorainkat ajánljuk! 18.45: Meteorológia. 18.50: Uti­jegyzet. I. Goethe, Schiller és Petőfi Weimarban. 19.10: Rek­lámműsor. 19.15: Esti mese. (Szí­nes!) 19.30: Tv-híradó. 20.60: O.osz asszony,. Tévéfilm. 20.50: Gondolatok a boldogságról. V. 21.05: A tv galériája. Bemutatjuk Fölös kei József ötvöst. 21.45: Tv- hírádó. —. 2;. II. (KÍSÉRLETI) MÜS /R 20.00: Kalendárium. 20.15: Dingo Garcia műsora. (Színes!) 20.3*0; Tv-híradó. -- 1. 21.05: Gyilkoljuk meg Vivaldit! Tévéfilm. (16 éven felülieknek!) JUGOSZLÁV TV 1. műsor: 16.45: Magyar nyelvű tv-naplő. 17.45: Szézám utca — gyermekadás. 18.30: Népek és művészet — nép­szerű-tudományos film. 19.00: Né­pi muzsika. 19.30: Rajzfilm. 20.30: Adriai találkozások. 21.40: Kennon — filmsorozat. 22.50; Olvasmány 23.00: Dubrovnik; Balkaniáda, úszás, felvételről. 2. műsor: 20.30: 625 vonalon: A tenger, tit­kai. 21.30: A helyszínen. 22.00: Huszonnégy óra. OSZTRÁK TV 1. műsor: 18.00: Zöjd világ. Agrármagazin. 18.25; Jó éjszakát, gyerekek! 18.30: Brown páter (5. rész). 19.30: Tv- híradó. 20.06: Sporthírek. 20.15: Aktaszám XY — megoldatlan . . 21.20: Nyílt beszélgetés. Riportfilm. 22.20: Tv-híradó. 22.25: Éjszakai filmvetítés: Manuela. 2. műsor: 19.30; Tv-híradó. 20.06: Sporthí­rek. 20.09: Aktuális események ké­pekben. 20.15: A nagy ember. Filmgroteszk. 22.10: Osztrák ké­pek. 22.30: Tv-híradó. 23.00: Akta­szám XY — megoldatlan. MOZI BONYHÄD: Az aranyember (Ma­gyar film). Du.: A lovag végakarata (Szov­jet film). DOMBÓVÁR: Sherlock Holmes magánélete (Angol film). DUNAFÖLDVÄR: Pisztolypár­bai (Angol film). PAKS: Az ezüst .tó' kincse (NSZK—jugoszláv film). SZEKSZÁRD: PANORAMA: Nap­raforgó (Olasz-francia film). NAGYVILÁG: Az élet dolgai (Francia film). TOLNA: Osceola (NDK film). TAMÁSI: Szeretet (Bolgár film). \ r

Next

/
Thumbnails
Contents