Tolna Megyei Népújság, 1973. augusztus (23. évfolyam, 178-203. szám)

1973-08-26 / 199. szám

A „moziválság” közelről

Több filmszínház, kevesebb látogató — 160 játékfilmet láttunk tavaly a megyében

Eredmények

Aki rendszeresen járja a megye útjait, az számlálha- tatlanul sok helyen találkozik moziba járásra invitáló feliratokkal. Falusi házak faláról néz ránk az élénk színekre festett papa, mama és gyerek. akik természetesen hová egyebüvé mennének. mint moziba. A távolsági autóbusz- megállók falán egy iskolatáskás öcsi közli velünk, hogy üres idejében szintén moziba készül. A Tolna megyei Moziüzemi Vállalat falragaszai a megye minden pontján hirdetik a helyileg érvényes havi moziműsort. És mit mutatnak az adatok?

Azt, hogy a Tolna megyei filmszínházak tavalyi látogatottsága az 1960. évinek 57.0 százalékára csökkent. Akkor 3 185 225 volt a mozilátogatók száma, 1972-ben 1 814 275. Leg- fiatalabbakat és legöregebbeket, a megye valamennyi lakosát beleszámítva 1960-ban személyenként átlagosan legalább egy hónapban mindany- nyian elmentünk egyszer moziba (11,9), tavaly csak évi hét alkalommal. Közben a filmszínházak száma gyarapodott. 1960-ban 127 volr a megyében, tavaly 132. Az előző időszakban 151 játékfilmet pergettek megyeszerte. az utóbbi során 160-at. Kerek tízezerrel csökkent azonban az egy-egy film iránti érdeklődők száma is, az 1960. évi 21 094-ről az 1972-es 11 339-re.

I

Rosas vagy jó?

Az előbbi számok olvastán a fentebb közbevetett kérdésre az olvasók többsége minden bizonnyal hajlamos rá vágni a feleletet, hogy a helyzet rossz, sőt katasztrofális. Nem így van. Az igények változása természetes és egy bizonyos határig egyenes ösz- szefüggésben van a technikai fejlődéssel is. Még szép számmal akadnak, akik visszaemlékeznek arra. mekkora fej; lődést jelentett a mutogató pálcával felszerelt, magyarázó szöveget recitáló ember által „kísért” filmmel szemben az aláírásos, majd az a csodálatos időpont, amikor kikerült a mozgóképszínházak vetítővászna eíől a zongora és hódító útjára indult a hangosfilm. Később, úgy is mondhatjuk, hogy napjainkban a filmvászon beköltözött a lakásba, itt a televízió. Az előbbi összehasonlítás alapját képező 1960-as évben hazánk ezer lakosára 10 tv-elő- fizető jutott, öt év múlva 82,

1970-ben 171, 1971-ben 187.

Ha a számok nem is pontosan, de az arányok nagyjából hasonlók megyénkben is.

Az, hogy egyre többen megengedhetik maguknak egy televíziós készülék beszerzését, kétségtelenül jó. Az. hogy filmeket lakásukban is nézhetnek, megint csak az, hiszen otthonában az is a készülék elé ül. aki tízszer meggondolta, mielőtt pénzt adott yol; na mozijegyre. A televízió más jellegű információkat is közvetít, mint a mozi — ennek előnyeit bajos lenne vitatni. A népművelésben betöltött szerepe közismert és most ne merüljünk annak taglalásába, hogy e térén a jelenleginél mennyivel lehetne jobban kihasználni a lehetőségeket. A televízió veszélye „Csak” ott van. hogy nézése valóságos életformává válhat, ami a mozinál sosem fenyegetett. Nem itt a helye, de talán ecsetelni is felesleges, milyen veszélyekkel jár az ember egyéniségére, ha a világról szerzett , információinak egyetlen forrásává egy néhány négyzetdeciméternyí alapterületű képernyő válik és tudata, érdeklődési köre. önálló vélemányalkotó képessége ennek arányában, vagy éppen aránytalanságában beszűkül.

A% erőfeszítések

A filmek forgalmazása Magyarországon elsősorban nem üzleti vállalkozás. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a megyei moziüzemi vállalat felügyeleti szerve nem a megyei tanács kereskedelmi osztálya. hanem a művelődésügyi, illetve annak egyik csoportja. A cikkünkben vizsgált időszak során óriási anyagi erőfeszítések történtek annak érdekében, hogy a filmszínházak technikai színvonala javuljon, vagyis a nézők a lehető legelfogadhatóbb minőségben vetített filmeket nézhessék. Ugyanígy abban az ir'-iyban is. hogy a mozik külseje-belseje esztétikus legyen, vonzó, kellemes. Ezen a téren a megyei moziüzemi vállal-, t nagyon előkelő helyet vívott ki magának az országban, sőt amint azt a testvéri Karl-Marx-Stadt megye illetékes szakembereinek többször hangoztatott elismerése bizonyítja, a határokon kívül is. 1960-ban 1937 000 forintot fordítottak felszerelésre, modernizálásra, majd évről évre többet, tavaly 5 778 000 forintot.

Az eredmény egyelőre csak a városokban mutatkozik szembeötlően, de falvakban is jelentkezik. A szekszárdi Panoráma és Művész-mozi méltatásával már nemegyszer találkozhatott hasábjainkon az olvasó. (Negatívumként pedig a kertmozi ismeretes szüneteltetésével.) Előbbieknek - minden bizonnyal szerepe volt abban, hogy míg 1980-ban a megyeszékhely lakói csak 10.7 százalékos arányban szerepeltek a filmszínházak látogatói között, ez az arány 1972-re 16,2 százalékra emelkedett.

Előttünk fekszik a mozi- üzemi vállalat által rendelkezésünkre bocsátott lista, melyből kiderül, hogy 1961- ben 10. 1962-ben 10. 1963-ban 6, 1964-ben 8, 1965-ben 9,

1966-ban 27, 1967-ben 34,

1968-ban 39, 1969-ben 35,

1970-ben 9. 1971-ben 21. 1972- ben 9 falusi filmszínház szerepelt kisebb-nagyobb összeggel a modernizált, átépített vagy bővítettek között. Egyik- másik, a település jelentőségéhez mérten, vagy a beruházás áthúzódása folytán több alkalommal is. de nem hiányzanak a sorból olyan nagynak igazán nem mondható települések sem. mint Mucsfa. Bog- ra-puszta, Szentgál-puszta, vagy Tengelic-Szőlőhegy.

Társadalmi erőfeszítések is

történtek a mozihálózat javítása érdekében. így például ennek révén 1960. óta SLmontornyán és Mázán nyílt új filmszínház. Térjünk vissza azonban még egyszer a számokhoz. Említettük, hogy tavaly a megye 132 filmszínházában összesen 1 814 275 látogató tekintett meg ISO különböző játékfilmet. (A fii-' mek közül magyar volt 23, szovjet 29. népi demokratikus államokból származó 49, egyéb 59.) Ez jóval több, mint tíz Pécs. teljes lakossága, tehát egyáltalán nem elhanyagolandó szám. A népművelés érdekében a mozik fejlesztésére fordított kiadások mindenhogyan indokoltak. Annál is inkább, mert a televízió előretörése a legutóbbi években észrevehetően csökkent. az ország hovatovább „tvtelítet- té” válik. A mozik látogatottságát grafikusan ábrázoló görbe napjainkban már korántsem zuhan olyan meredeken lefelé, mint korábban. A mindig objektív számok alapján a szakemberek joggal bízhatnak a fokozatos stagnálásban, majd a lassú kiegyenlítődésben, szinten maradásban is.

ORDAS IVÁN

Az illetékesek

demokráciája

Demokráciát akarni ott, ahol egyszemélyi felelősség van — ez, első gondolatra, feloldhatatlan ellentmondásnak tűnik. A hatékony termelés csupa fegyelem, rend, pontosság és utasítás. A termelés folyamata egyben az utasítások végtelen sorának hiánytalan teljesítése is. Nem is lehet másképp korszerű nagyüzemi munka, és valódi üzemi demokrácia sem. Sőt, az igazi demokráciához kell csak igazán a rend és a fegyelem. Ami a rendnek és a fegyelemnek ellentmond — az az anarchia.

Tehát az üzemi demokrácia — fegyelmezett demokrácia: vagyis a megfelelő időben és a megfelelő helyen megnyilvánuló joga. de kötelessége is — beosztottaknak, vezetőknek egyaránt* Egyszerűsítve: döntések előtti véleménycsere a munkaértekezleteken, a termelési tanácskozásokon, a szakszervezeti gyűléseken, a brigádértekezleteken. Döntés után megszűnik a vita, de ez a vita o döntés előtt sem nyújtható bárki tetszése szerint, mert ea a vita a munkát, a cselekvést ritkán helyettesíti. S noha a vita önmagában nem baj, azért azt se feledjük soha, hogy a vita tulajdonképpen az eszmecsere, a véleménycsere — hevesebb, szenvedélyesebb formája, s talán heveskedésre sincs mindig szükség.

Az üzemi demokrácia egyben az illetékesek demokráciája Is. • Ez alatt az értendő, hogy teszem azt a lakatos nem igyekszik be- í leszólni egy-egy gyár kereskedelempolitikájába, a kereskedelmi*’ igazgatót más belátásra bírni — ez mindenekelőtt a kereskedel«^ mi osztály dolgozóinak, előadóinak, piackutatóinak dolga. A lo*-'£ katos a karbantartás rendszerébe, az anyagellátás módjába, as' gépek cseréjébe, a bérezés rendszerébe szólhat, a saját múhe- j lyében, mert ehhez van naprakész tájékozottsága, ebben gyűK-s össze értékes tapasztalata. Ezekben a kérdésekben — a műhelyeit ben szerzett tapasztalatok alapján — már az egész gyárra ér* vényes javaslatai is lehetnek ezekben a témákban, mert ebbe« , illetékes™ - - ’V

Ha az illetékesek demokráciájának tekintjük az üzemi de* mokráciát, akkor a sokat emlegetett információáramlás is köny* nyebben megszervezhető. Úgy látszik többnyire ugyanis, hogy az j emberek azért nem szólnak bele o dolgokba, mert nincs tájé* f kozottságuk, nem kapják meg a szükséges információkat Ezért ‘ minduntalan az a program: szervezzük meg az információ* áramlást, adjunk közérthető, pontos tájékoztatást az embereknek. Ha viszont az illetékesek demokráciáját akarjuk megszervezni —4 tehát a kereskedelmi osztály dofgozói a kereskedelmi osztályon élhetnek demokratikus jogaikkal, a lakatosok pedig a tmk-bon

— akkor tüstént világos lesz a szervezők számára gondolom, hogy például o tmk-műhely dolgát érintő információk döntő többségével a tmk-műhely munkásai rendelkeznek. Sőt, olyan információknak is birtokában vannak, amelyekről az igazgatóság esetleg nem is álmodik. Ezeket az információkat már csak kiegészíteni kell — egy-két jól megválasztott ténnyel, adattal, „hozzákapcsolni'' a gyárhoz a tmk-t, s máris tájékozott és illetékes emberek ülhetnek le eszmét cserélni az értekezleten.

Az információval kapcsolatban még azért is érdekes az illetékesség, mert az emberek többnyire a saját világukról hallanak szívesen, az azt érintő tényekre figyelnek. Azzal tudnak mit kezdeni. A munkahelyeken sokszor felvetődik a kérdés: mibe

szólhatunk bele? A fentiek alapján a válasz egyszerű: mindenbe

— ami rám tartozik, s amihez értek. Ez a lényege az illetékesek demokráciájának: a helyi illetékesség, párosulva a tulajdonosi illetékességgel. Mert a munkavállaló a gyárban, a szocialista társadalomban — egyben tulajdonos is, s mint ilyennek egyáltalában nem mindegy, hogyan mennek a dolgok körülötte. De a dolgok menetét javítani kell, nem rontani, vagy zavarni — ezért kell a helyi illetékességet is hangsúlyozni, amely tehát azonos a hozzáértéssel és o helyi lehetőségek pontos ismeretével.

GERENCSÉR FERENC

Unom, egyre jobban unom, ha becsapnak, emitf. tudatosan, előre megfontolt szándékkal félrevezetnek, amott ahelyett, hogy kiszolgálnának a pénzemért, kioktatnak. Unom, halálosan unom a szószátyárt, aki közjóról beszél, közös erőfeszítésről, s közben úgy lopta össze a házát, autóját, s újabb tíz forintért szemrebbenés nélkül letagadja a csillagot az égről.

Naponta találkozunk velük., Sokan vannak, kevesen? Egyetlen kellemetlenkedő is el tudja rontani na. púnkat.

*

í«*. ■

Balatoni étterem, első osztályú besorolás, osztályon és kritikán aluli kiszolgálás. Fizetésnél a pincér azt mondja, nincs aprója, nem tud visszaadni. Körülbelül tíz forint a visszajáró összeg. Most azt kellene mondanom, „jó. köszönöm”, ehelyett azonban így beszélek:

— A hús rágós volt és ízetlen, s kereken félórát- kellett rá várnom. Az igazság azt diktálná, hogy levonjak legalább húsz százalékot az árból, de ezt nem tehetem meg. Kifizetem, de abban a tudatban. hogy becsaptak. A borravaló viszont teljesen rám tartozik. A kiszolgálás, ezt magának is be kell látnia, csapnivaló. Ezért nem adok egy vasat sem. Tehát keresgéljen nyugodtan a zsebében, lesz ott aprópénz.

Mindennapi bosszúságaink

A pincér sápadt, látom rajta, hogy a,pokolba kíván, meg egészen más helyre is.

Más. Néhány paprikát vásárolok az élelmiszerboltban, önkiszolgáló bolt, a paprikát majd a pénztárosnő leméri s kifizetem. De nem egészen így történik. A pénztárosnő elém lök egy zacskót, s szónoklatba kezd a vásárló kötelességeiről. Csak rakjam a zacskóba a paprikát, ennyit igazán tudhatnék, egyébként is mit képzelek.

— Kisasszony, — mondom alázatosan — kegyed téved. Én ugyanis nem azért jöttem ide, hogy előadást hallgassak, hanem, hogy vásároljak. Az én kötelességem, hogy ne lógjak meg fizetés nélkül, magát viszont nem TIT-előadónak szerződtették, hanem pénztárosnak. Egyébként is jobban szeretném, ha saját kötelességével törődne, gondolom ezért kapja a fizetését.

Más. írógépemben, mellyel kenyerem nagyobbik felét keresem. eltörött a karemelő. Jelentéktelen hiba, félóra alatt meg lehetne javítani. Ebben bízva elmegyek a város egyetlen írógépjavítójához, ahol mi tagadás, nem fogadnak kitörő örömmel. Az üzletvezető, legalábbis annak gondolom, azt mondja, szívből örülne, ha visszavinném a gépet, mert ennyivel is kevesebb munkája lenne. Tátott szájjal hallgatom. Azt is. hogy a javítás több mint 150 (!) forintba kerül. de nincs egy szavam sem, sőt még örülök, hogy végül megígérik, egy hét múlva kész lesz. Természetesen nem készül el. két hét múlva sem. három hét múlva sem.

Szolgáltató vállalat? Főleg bosszúsággal szolgál, de ezzel igazán nem törődik senki. Velem mindenesetre, éppúgy fizettetnek. mintha határidőre végezték volna el a javítást, s gondolom a vállalatnál mindenkinek tiszta a lelkiismerete. amikor felveszi a fizetését. Senkinek nem jut eszébe, högy a pontatlanság, a hitegetés éppen annak okoz fölös utánjárást. bosszúságot, aki fizet.

Más. Fiatalember biciklizik az utcán, a járdán egy lány siet. Szekszárd. Mártírok tere, kora délután. A fiatalember odaüvölt a lánynak:

— Gyere ide kisangyalom... (reprodukálhatatlan trágárság.)

A lány fülig vörösödik. egy pillanatra meginog, úgy tűnik, rögtön összerogy a szégyentől és megaláztatástól. Vagy nyolcán vagyunk tanúi a jelenetnek. Elfordítjuk a fejünket. Sajnos, egyikünkben sincs annyi jóérzés, hogy odamenjen a biciklistához és lekenjen neki egy pofont.

Nem unjuk még ezeket? Kimondhatatlanul. De szerencsére más is van. Például ez.

Fuvaroztattunk a Volánnal, s úgy véltük, a jó modorú sofőr külön is rászolgált arra, hogy „premizáljuk”, borravalóval jutalmazzuk. A sofőr, hí. ven egész nap tapasztalt jó modorához, úgy érezte, túl nagy áz az összeg, amivei honorálni akarjuk figyelmét. Igv beszélt:

— örülök, ha elégedettek a munkámmal. A fizetésemért a munkaadóm joggal várja el, hogy tisztességesen dolgozzam. Ha jutalmaznak, külön is elismerést jelent, ez az összeg azonban — úgy érzem — túl sok. ennyire nem szolgáltam rá.

Megnyugtattuk, mi ennyire taksáljuk figyelmét, udvariasságát.

Sajnos, a Volán-sofőr esete nem tipikus, mintha azok lennének többségben, akik minden pénzt bezsebelnek, azt is. amit nem szolgáltak meg, akik; nem a végzett munkát nézik, hanem a pénzt, a mindegy, hogy milyen úton szerzett sok pénzt, minél több pénzt. De higgyünk benne, egyszer eljutunk odáig, hogy ezek lesznek kisebbségben. S higgyünk abban is, hogy előbb-utóbb csökkennek mindennapi bosszúságaink.

Cc.