Tolna Megyei Népújság, 1973. augusztus (23. évfolyam, 178-203. szám)
1973-08-22 / 195. szám
Egy munkás életútja nyomában Szomorú kötelességet kellett teljesítenie a szerkesztőnek: Simon Károly kézirata két órája feküdt az asztalán, amikor megérkezett a hír: meghalt Szita Lajos elvtárs. így a cikk néhány mondatát javítani kellett, a jelent múlttá változtatni. 1894. március 19-én délután néhai Szita István kaposvári bedolgozó szabósegéd nyugta, lan volt. Edelmann Erzsébet mosónővel második gyermeküket várták a városszéli házak szoba-konyhás albérletén. A gyermek este kopogtatott. Még éjfél előtt, amikor a másod- szülött is fiúként látta meg a külvárosi est-világot, A névadás — éppen, mert a gyermek József napján született — nagy gondot rakott a varróasztalkája fölött görnyedő szabósegéd vállára. Tudta: ha „igazi” József is a most született, mégsem lehet az. Elsőszülött gyermekük ugyanis már két esztendeje hivatalos teljességgel viselte a „József” keresztnevet. . S akkor, szélvész-szárnyon érkezett a hír az országba; városba, faluba, pusztára és tanyára: Turinban húszadikán meghalt a „legnagyobb magyar”. A fájdalmas hírrel aztán egycsapásra megoldódott a kaposi szabósegéd családjában az újonnan jött fiú névadása is. Lajos legyen, — gondolták. Hordozza, viselje keresztnevében, amíg csak él — ha egyáltalán megmarad? — Kossuth apánk szent emlékét. A vézna, gyenge fiú a munkásgyerekeknek is „dukáló” 6 elemi után Hágelmann Károly „nyomdai műintézetébe” szedőinasnak állt. Nehéz négy. éves inasság volt az, ott a magánnyomdában. Abban csak az volt a valamirevaló, hogy szinte testvérbátyként tanította a betűszedés titkaira és gyámolította az élet-küzdelem fordulóira a nálánál vagy másfél évtizeddel idősebb Tóth Lajos. De Szalma István gépmester is az új inassal dolgozott akkor együtt. A szedőgyerek tehát a szakma és a kibontakozó somogyi mozgalom, valamint Tóth és Szalma „műtársak” kettős satujának próbáztató szorításában, s féltő ölelésében edződött. Tőlük tanult, általuk nevelkedett. így szabadult föl e századunk tizedik esztendejének januári napjaiban. A „Typographia” 1879. január 12. száma hozta a „mozgalom” hírét: a kaposvári „mű- társkör” 1878 végi megalakulását és csatlakozását a pécsi kerületi nyomdászszakszervezethez. A fölszabadult szedősegéd ezerkilencszáztízbeli „segédlevelével” együtt váltja ki ennek, a ma öt év híján: száz- esztendős kaposi szakszervezetnek „műtárs-tagsági” igazolványát. S még az év nyarán — a szakszervezeti tagság akkor erre szinte kötelezvény volt — tagja lett a Tóth Lajos, Szalma István és Kovács Miksa által vezetett helyi szociáldemokrata pártszervezetnek is. Pártmegbízatást a szakszervezetben és a század elejei kaposi szakszervezeteket összefogó, de önálló helyiség nélkül először még a „Bárány” vendéglőben működő Munkás- otthonban kapott. Mint éneket, s zenét szerető és értő „tagtárs” 1912-ben tagja lett a Munkás-dalárdának és az Otthon zenekarának. : Elhunyt Szita Lajos elvtárs Szita Lajos elvtárs, a Szocialista Hazáért Érdemrend tulajdonosa, aki 1910 óta vett részt a munkás- | mozgalomban, életének 80. évében, 1973. augusztus 19-én Dombóvárott elhunyt. Búcsúztatása augusztus 23-án lesz a városi tanács temetőjében. MSZMP dombóvári Városi Bizottsága I lás utáni igazgatója. Itt meg; Erényi Lajos barátunk, még o is él. úgy tudom.’’ a Nyári kaposvári beszélgetésünket a kortársi krónikás így il zárta be; ).■ . , tti — '„Lajos bácsi egyetlen • nyomdában dolgozott végig; ii) Negyvenhárom évi szakmai 2 munkájából onnan ment nyug. S díjba, 1949-ben. De. tudja: a & mozgalomból nem tiadott nyug- 5 díjba menni soha. Nem nősült j j meg, nem volt neki családja,1 " | — helyesebben: a .mozgalom’) \ V yolt az ő egyedüli s nagy. családja!” Élete így kötődött a munkások nagy családjához o Az első világháború szenvedéseit a 44-es „rosseb- bakák” hátországában, Somogybán ismeri meg. Csípő- ficama menti meg a frontszolgálattól. Szerencséjére: — talán a szakszervezetnek és a Munkásotthonnak is. Társai a „Körben” és az „Otthonban” már akkor látják: minden kapott feladatában nem hangosan és élre- törően, hanem „föltétlenül hűségesen és szerényen harcos” elvtárs ő. Dolgozik. Testi erejét akaratával és szívével megtízszerezve, s túlszárnyalva. Fáradhatatlan 1918—19 nagy napjaiban is. — A nyomdában: a munkáshatalom helyi kiadványainak. plakátoknak és füzeteknek, így pl. a későbbi házkutatásokból egyetlenül megmenekített, s ma is őrzött kottás-szöveges lapnak: az „Internacionalé”-nak és a „Marseillaise”-nek szedésében, előállításában. — A szakszervezet vezetőségében — ekkor már: a frontokról és a kaszárnyákból „lógók” közötti szaktánsakon, elvtársakon segíti. Segít, — s most ő gyámolít pénzzel, munkaalkalommal, s jó szóval. Nyomdász osztályostársai közül: Galina Jánoson és Erényi Alajoson. S az 1919—20-ban bekövetkezett őszi-téli „fehér” megtorlásban öt hónapig eszi a kaposi börtön száraz kenyér- haját. Szabadulása után meg évekig jelentkeznie kell a rendőrségen. A Munkásotthon építésének húszas (1922—25) éveiben már a nyomdászok elnöke, s mellette Szalay Sándor a titkár. Ma is élő elvtársai szerint: motorja az önálló „Otthon- teremtés” ügyének. Telekért, s építési engedélyért kilincsel, s érvel a polgármesteri hivatalban, mondván jó taktikával: az még a városnak sem váliK dí- szére-hírére, hogy a „kocsmaotthonban” a munkások — mást nem tehetve — leisszák magukat, s a munkáscsaládok nyomorúsága ezzel is csak te- téződik. Majd az építésben közreműködhető szakszervezetek szakmunkásainak (kőműveseknek, asztalosoknak, lakatosoknak) természetbeli munkáját szervezi. „Az utolsó kívánság” címmel munkás- színjátékot ír, hogy annak előadásaiból szerzett pénzzel az ingyen szakmunkákkal nem pótolható anyagi alapot növelje. S ugyanezen alapot erősítendő: megegyeznek az építésből szakmájuk szerint kívül- rekedt szakági vezetőkkel, hogy azok részére a nyomdászok tégla jegyet nyomnak, s bocsa j_ tanak ki a városban. Nem csoda: a még csak épülő Otthon elnökének is megválasztják ekkor. S a Malomárok mellett, a Vár utca 1. sz. alatt felépült új Munkásotthont 1925 nyaran adták át a városban működő szakági szervezeteknek. Az SZDP központjából Sávolt János avatta föl a szervezett munkások összefogásának kaposi jelképét. S annak hosszú beszéde alatt az elnök pedig boldogan mormogta magában azt, a nyomdászok körében akkor már szinte országszerte ismert (kik ne ismerték volna, ha ők nem?!) Juhász Gyula - verset, amelyik így zárul utolsó szakaszával: „Ki itt belépsz, hozd el magaddal Piros zászlónak a reményt, Ki itt kimégysz, vidd diadallal A mély hitet, vidd szerteszét, Dolgozni, föl, mind, lankadatlan,’ Amíg az élet fénye ég! J'<%‘ ' Hirdessük: itt nem boldogul í • i.-.r | más, Csak aki alkot, aki munkás!’’ © Mautner József elvtársnál, á Somogy megyei Nyomda nyugdíjas igazgatójánál feldolgozáshoz készen áll ezernyi „cetli”, fénykép és fotókópia. Mindezek dokumentumként szolgálják majd a megyei pártarchívum megbízása alapján készülő nyomdászszakszervezeti dolgozat hitelességét. A '„mi” munkásunk életút jához kapcsolódó fényképek, másolatok közül tőle most csak egyet kérünk el további — ki tudja hányadik? — má. solat készítéséhez: jsiv-w* , — Egyik szakszervezeti gyűlésünk fényképe, a harmincas esztendők valamelyikéből. Az Otthon színpadán készült. S Lajos bátyám itt van, középen ül. Előtte: Spitz Dezső, akit a 40-es években elhurcoltak, — nem láttuk többé. Mögötte: Galina Jancsi. Ez Vértes elvtárs, a „Franklin” felszabadu1949 óta Tolnában, Dombóvárott élt. Tagkönyve — tükrözve életútját — egyetlen számmal beszél: 1910. Ezzel az esztendővel datálódik párttag, ságának és munkásmozgalmának kelte. Legrégibb harcostársunk volt, a napokban bekövetkezett haláláig, a megyéd ben-jgP* 1 ‘4 1 Igen: Szita Lajos elvtárs — szomszédos megyebeli munkás, mozgalmi múltjával — a mi megyénknek is legrégibb harcosa VOlt. • --’t 1 A mienk’ Is, mert hisz a munkásmozgalom egy és oszthatatlan. Oszthatatlan: Somogybán, Tolnában, s Baranyában. Győrben, Borsodban és Békésben —, az egész hazában. .7,-,: ' «P SIMON KAROLY V. Jegorov dohumentumregénye: A szálak Schönhausen tábornokhoz vezetnek Sjftót-Kí Fordította: Havas Ervin 25. — Feladom a táviratot. „ ... Godzsajevtól megtudtam, hogy Bakuban megjelent Hodzsa Ali kereskedő, akit aranyfélvásárlásért őrizetbe vettek. Mit tud rólam Hodzsa Ali? Nem vezethet ez a lebukásomhoz? , | i ,^7 r*r* Allaverdi” Jakov remélte, hogy a németek utánanéznek Hodzsa Ali letartóztatásának, s ismerve a kereskedő kapzsiságát, elhiszik annak okát is. A terv arra épült, hogy Teheránban nem tudják még Hodzsa Ali találkozását Szergejevvel. így azt sem, hogy átadta neki a megbízatást. Egészen beesteledett. Elrejtve a rádiót, Jakov már lefekvéshez készülődött, amikor élesen felberregett a csengő. Éppen csak megfordította a kulcsot a zárban, amikor kivágódott az ajtó. és az előszobába berontott Hodzsa Ali. Nem lehetett ráismerni. Arca teljesen feldúlt volt, vonásaiban nyoma sem maradt a szokásos hízelgő-alázatos udvariasságnak. Sáoadt volt. szemei csaknem szikrát vetettek. — Pokolfajzat, végre átlátok rajtad! Az NKVD kezére akartál adni! Nem fog sikerülni! .. .. . i __m,.., !.... - . i J akov behátrált a szobába, nyomában Hodzsa Ali, pisztollyal a kezében. — Allah velem van. Találkoztam az orvosoddal — régi ismerősöm az NKVD-ról. Cse- kistát csekista gyógyít. De Allah nem hagy el a bajban. Éppen az udvaron tartózkodtam., amikor a barátaid le akartak tartóztatni. Sikerült megszöknöm. Lelepleződtél — halj meg! Jakov rávetette magát, lövés dörrent. Szergejev satuként szorította a Hodzsa Ali karját, úgyhogy az kiejtette a pisztolyt a kezéből, felordított fájdalmában, s guggoló helyzetbe hanyatlott. Jakov hirtelen úgy érezte, hogy nagy-nagy gyöngeség fogja el, s már-már elengedte Hodzsa Ali kezét. „Megsebesültem” — ötlött az agyába, de e pillanatban azt is megérezte, hogy hátulról valaki a karjába öleli. Még megismerte Mehtyi Kulijevet. Két társa lefogta Hodzsa Alit, aki nem is gondolhatott ellenállásra. Fürgesége semmivé foszlott, Jakov. mint egy álomvilágban. messziről hallotta még a mondatokat, azután egy erőltetett mosollyal a szája szögletében a padlóra hanyatlott és elveszítette az eszméletét. Másnap Kulijev Jakov lakásában a következő üzenetet vette Schönhausentól: „Bízza meg Godzsajevet, hogy kapcsolatait felhasználva, likvidálja a börtönben Hodzsa Alit. Ne késlekedjék. A kiadásokat fedezzük. Adjon Godzsajevnak egy ampullát. A végrehajtást jelentse. Arbab” — Feltétlenül jelentjük — súgta maga elé Kulijev és elrejtette az adókészüléket. Jakov a kórházban tért magához. Az orvosok szerint sebe nem veszélyes, de a gyógyuláshoz időre van szükség. Elkeserítőnek érezte a jövője1.: Lida megérkezik, ő pedig a kórházban fekszik. Később egy nővér lépett a kórterembe. (Folytatjuk.)
