Tolna Megyei Népújság, 1973. augusztus (23. évfolyam, 178-203. szám)
1973-08-19 / 194. szám
/ Tersánaxky J. Jenő: Egy kacajért — De hát az istenért — kérdeztem volt osztálytársamat — azt meséld el, hogyan kerültél börtönbe!? — Egy kacajért, ha mondom! — S azzal mesélni kezdte: Tavaly ilyenkor még elegáns bankfiú voltam. Talán kissé züllött... No nem! Azt hiszem, már mélyen benn úszkáltam a disznóságban. De soká elhúztam volna még nagybácsim, a kanonok jóvoltából. Tudod, szüleim nincsenek. ő az egyetlen hozzátartozóm. De ő az utolsó esetig mindig kirántott a csávából. öccse, anyám testvére öngyilkos lett, holott ő annak idején segíthetett volna rajta. Nos hát ezt az utólagos és eleven lelkifurdalást bennem tisztelhette. Ami elbotlasztott. a következő volt. Délben pénzt bíztak rám a bankban. Hossza- dalmasan ez nem fog érdekelni tégéd. Találkoztam valakivel, nos, őnagyságával, s másnap reggel, hajnalban, hazamenet a pénzből körülbelül egy revolverre valóm maradt. Nevetséges! A revolvert meg is vettem délelőtt. Az elfolyt összeg aránylag nagy volt. s természetesen nagybátyámra gondoltam előbb. De súlyos könyörgésekkel kapcsolatban. Hát felmentem hozzá. Valami furcsa, ideges hangulatban leltem. — Majd aztán, majd aztán — legyintette le bevezető mosakodásomat és egyszerre tapasztalhattam nyugtalansága okát. A szabó jött be hozzá és új reverendát hozott. Az új kanonoksüveget már észrevettem az asztalon. Mármost, ami lefolyt, az a furcsa helyzetnek valóságos tragikomédiája. Képzeld el, hogy bátyám, akit mindig mérsékelten viselt köpenyben láttam, egyszerre megjelenik vadonatúj reverendában. De ez semmi. Nem is sejtettem, hogy egy ilyen öreg emberben és papban ilyesmi, lakozzék. Valósággal úgy kezdte magát nézegetni az állótükörben, mint egy tánciskolás gimnazista. Hozzá folyton tőlem is kérdezte: — De jól áll, de nem vet ráncot? No nem hiúság. De ekkora pénzt kidobni és aztán . .. Azt,án ugyanez a kalappal. Elölről. Ismételten. Engem pedig gondolj el, zákányosan az éji muritól, revolverrel a zsebemben és a pénzről való nyugta nélkül, amivel már rég be kellett volna számolnom a bankban. Egy mozdulat döntött sorsomon. Ha kínpadon vagyok, akkor is elnevettem volna magam. A bácsi, mintegy a szemle végezetéül, éppen úgy emelte fel félcipőiről a reverendát, mint a nők esőben a szoknyájukat. Egyszerre, mint a pukkanás ért utol a kacagás. De azt hiszem, nem lett volna olyan sértő, ha valahogy bácsim is észre nem veszi közben gyerekes viselkedését. Már késő volt elköhögnöm a röhejt. Bácsim pirosabb lett és utána az a vad, családi szemszikra patant ki simándi kék szeméből. Hozzá kell tennem, hogy bizalmaskodni sohasem mertem vele. Szemérmesség és bizonyos fajta fegyelem, ez is családi vonásunk. Ami következett, percek válsága volt. Nagybácsim már kifelé menet mordulta rám: —• Nekem most a püspök úrhoz kell sietnem. Két napig ne is gyere-. Altkor esetleg beszélünk. Mert miről van szó, tudom előre. — De Sándor bácsi, 'istenemre! ... Effélével mehettem a sarkában. Csakhogy pechemre az ajtóban kanonoktársa sür- getölőzött eléje. Érezted már az efféle téKotroczó István felvétele. TOLD AL ÁGI PÁL; A SZÉPSÉQ FOQLYAI Földbe gyökerezik a lábuk, meghökkent szívük hevesen ver, ők a szépség foglyai, néznek kifényesedő, nagy szemekkel, sóvárognak, sokat epednek, nem tudják, hogy esznek, vagy isznak, de boldogok, ha hozzáérnek a szép formákhoz, s vágyaiknak engedhetnek; ha valahára kívánságuk valóra válik; ne bánják, ha hamuvá égnek: lángolnak a kilobbanásig. tova szédületét?..; Végem van! Már tudtam. * Nagybácsim küldetésbement két napra valami országos főpapi parádéra . a. püspöke helyett. A bankban azt mondtam: — Tegnap nálam maradt a Pénz. Féltem, és nagybácsimnál tettem le. De ő sürgősen elutazott. Holnaputánig nem tehetek semmit. Az ám! De tettek a bankban. Valami szomorú • komikum van, mondom, az egészben. Sejted a sürgönyt nagybácsimnak, hogy: igaz-e a pénzletét históriája? És válaszát, hogy nem tud róla. Nem érthette meg. miről Van szó. Ö bizonyára legkevésbé hibás, hogy délután egy detektív látogatott meg a lakásomon. Egy negyedóra múlva rámcsapták egy rendőrségi lyuk ajtóját. Rácsapták pályámra. Rá egész életemre. így kerültem n lapokba, is, ahonnan értesültél. Voltaképp egy kacajért. Egy 'nyomorultul komikus helyzet miatt. No és talán azért is, hogy Sándor bácsi a két nap helyett hatig maradt oda. Úgy mondják, a szerencsétlenség csőstül jár. A többi csendes lecsúszás ... AZ ISMERETLEN SZEKSZÄRD GARAY-SZOBOR RÉSZLETE A Bakó Jenő felvétele Augusztus — a szalmák ideje. Az est leszálltakor bizonyos fajta szalmák útnak indulnak, s valamiféle álmot, kalandot űzve kóborolj: ': végig a várost. Szomorú a szalmák nyáresti. kprmene'e. Micsoda álmokat kergetnek? A tavalyit, a télit. Már januárban ez repítette őket. „Majd a nyáron!” Mikor künn hó hullott. s bent, a szobában parázs izzott, ők már akkor a karosszékekben félig hunyt szemmel készülődtek. Ha felriadtak a kérdésre — „szívem, nem figyel rám?” — és sűrűn bólogattak, „ó, dehogynem, dehogynem” — akkor hazudták a legnagyobbat: kihajtott, fehér apacsingben, csokoládéra sülve éppen akkor szökkent^ vissza a fűtött szobába kintről. az örök szabadmezőkről, a nyitott egű nyári áloméjszakából. Szabadságuk első napján ünnepélyesek. Hófehér ing, frissen borotvált arc, megfontolt, nyugodt kérdések a pincérhez: „Mondja, lehetne szó egy rostélyosról, de bőven A megyei könyvtár sokszorosítógépén készült időszaki kiadvány örvendetes fejlődéséről már nemegyszer beszámoltunk. Ismétlésbe kell bocsátkoznunk. A „Tolnai Könyvtáros” most megjelent számának nem is egy anyaga akadálytalanul helyet kaphatna bármelyik olyan folyóiratban, melyekkel kapcsolatban általában az újsütetű sztereotipiát, a .,rangosabb” jelzőt szoktuk alkalmazni. Csányi László Irodalomtörténetünk helytörténeti feladatai című írásában mélyenszántó elemzést nyújt a magyar irodalom „vidéki” és „pesti” múltjáról. Felhívja a figyelmet a helytörténet értékelési sorrendjének fontosságára. Egy alispáni beiktatóbeszéd sokszor kevesebbet árul el a kórról,' mint az ugyanazon időből származó árverési hirdetmény. Nádor Ivánná most kezdett sorozatának címe „A tolnai változások az Kőbányai György : SZALMALÁZ hagymával. Nem baj, ha várni kell, megvárom.” Az első nap még tud várni. Szépen vacsorázik, aztán lassú léptekkel, gyalog indul haza. Az egyik eszpresszóból zene szól. Beül. de csak mint egy Marsról érkezett: feketéjét szürcsöli, s idegenül, értetlenül nézi a zene körül, az eszpresszópult körül áílingáló, magányos férfiakat, idegenek, még nem ismeri őket. ■ Másnap telefonoz. „Elutazott, szabadságon van.” Aztán: „De rég hallottam, azt sem tudtam, hogy még él. Ma este? Ma nem...” Aztán már nem mondja a pincérnek: „nem baj, majd megvárom”. Siet. Gyakran már büfében eszik. A büfék tele vannak szalmákkal. Azt mondják: spórolnak. És rohannak illyési műben”. Nagy anyag- ismerettel, alapossággal foglalkozik az érdekes témával, a kortársaknak Illyés munkásságáról már akkor megalkotott véleményével is. Ugyanő és Kisasszondy Éva egy-egy tájé._ koztató jellegű rövid összefoglalóval jelentkezik. Nádorné az ünnepi könyvhét eredményeit összegezi, de ebben jövő okulásul helyet szoríthatott volna a gyér számú negatívumnak is. Kisasszondy Éva a „Korunk problémái” ankétsorozatot regisztrálja. A „Fenntartók nyilatkoznak” sorozatban ismét Varga Dezső, az iregszemcsei tanácselnök szerepel. A kiadvány harmadik értékes tanul, mánya már folytatás, Miszlai Sarolta Petőfi Tolna megyében cimű változatlanul nagyon jó munkája, melyről a korábbi szám ismertetésekor már elismerően megemlékeztünk. O. I. oda, ahol fény van, zene szól. Ekkor már ismerősök a magányosan áílingáló férfiak! A fekete után fizet, s indul haza. Nem a szokott úton. Ci„ gányasszony borít kendőt a városra: csillaggal kivert. íul- lasztó az est. Menni, tovább. Befordul, új utat próbál. Erre is zene szól. Itt is azok a férfiak. Támasztják a pultot. így, így. tovább.és tovább. A szalmák nyári esti körmenete. A 'szalmán nem lehet segíteni. Meghívják vacsorára, a házaspár-barát nem hagyja el. Ez aztán az igazi kín. Ülnek a Duna-partón, s a korzón, előttük nők, feszesek vagy puha selymekben sejtelmesek és beszél a barát, kezét asszonya kezére téve: „Ágnes azt gondolta ki. hogy míg egyedül vagy, esténként átjöhetnél hozzánk.” És a férjéhez simuló Ágnes ezt zengi: „Árvácska maga, igazán felnézhetne esténként hozzánk.” Mert a n"k ilyenkor összefognak, megkínozzák és elveszik a kedvét a szalmának. Aztán a kezdő szalma már olyan lesz, mint a többi: már le sem ül — nagyon siet — éppen csak felhajt valamit — egyik helyen feketét, másutt rumot, bambit, sherryt, s rohan tovább. A szalmák ilyenkor súgják tele fájdalmukkal az éjszakát, mint a kerengő cserebogarak. A szalmák árulásukért — hogy várták ezt a szalmaszabadságot! — végül is megbűnhődnek. Aludni sem tudnak. Ez a szalmaláz. Forgolódnak. dobálják magukat és hűséget esküsznek. Mikor virrad, s a hajnali szél végigfut a városon, akkor alszik el szobájukban a lámpás. Enyhülést, megbocsátást hoz az álmuk: azt álmodják, hogy megérkezett, ágyuk szélén ül Ö, s hűvös kezét homlokukra teszi. 1973. augusztus 1^. Megjelent a Tolnai Könyvtáros idei 2. száma
