Tolna Megyei Népújság, 1973. július (23. évfolyam, 152-177. szám)
1973-07-29 / 176. szám
Tóth-Máthé Miklós: A kamralakó A kamrában is lakott egy albérlő, özv. Szimcsák Egonná tizedik albérlője a két szoba összkomfortos lakásban. Igénytelen kis ember volt, ötvenéves biztosítási ügynök. — Aztán a befőttjeimre nagyon vigyázzon! — intette Szimcsákné, amikor kiadta a kamrát. — Nehogy nekem megdézsmálja valamelyiket, vagy vandál módon kifurkálja rajtuk a celofánokat! Olyanok nekem ezek — simított végig gyöngéden egy üveg köszmétén, — mintha a gyermekeim lennének. Mind a kétszáz üveg. Tehát a két szeme rajtuk! Semmi randalirozás, házibuli meg ilyesmi! Maga mu- lya alaknak látszik, de azért sose tudhatja az ember. Lakott itt a fürdőszobában egy. kéményseprő, az is úgy nézett ki. mint aki kettőig se tud számolni, aztán egyszer csak, úgy próbaképpen, megkérdeztem tőle: mennyi ötször öt? Hát nem Rögtön rávágta, hogy huszonöt! Gyanús lett! Még aznap vihette a cókmókját. Az albérlő elhelyezkedett egy felfújható gumimatracon, odatámasztotta egy birsbefőtt oldalához elvált felesége fényképét, és elkezdte olvasni Se- lye professzor könyvét a stressz-elméletről. Az első hónapok csöndes eseménytelenségben teltek. Lassan megszokta a házirendet. és pontosan fizette a havi nyolcszáz forintot. — Maga vesz annyi levegőt?! — nyitott be egyik este Szimcsákné. — Én óránként csak négyszer veszek, ahogy megállapodtunk, kezétcsókolom. — Akkor nem tudom, ki partizánkodik! — csattant fel az öregasszony. — Valaki a megengedettnél többet szippant! Micsoda eljárás ez kérem? Hát mit képzelnek maguk?! Az albérlő behúzódott a pokróc alá, amíg Szimcsákné bent tartózkodott, és ezalatt ijedtében egyáltalán nem vett levegőt. Másnap pedig az óránkénti négy levegővételt önszántából háromra szállította le. Ezt jelentette is Szimcsák- nénak. mire az elégedetten vál. lonveregette. — Maga rendes embér. Jutalmul megengedem, hogy havonta egyszer itthon végezze el a szükségleteit. Persze nem hosszan és nem akkor, ha éppen hasmenés kínozza. — Nagy kitüntetés, kezétcsókolom — lihegte boldogan az albérlő és visszasurrant a kamrájába. Néha albérlőgyűlést tartott Szimcsákné. Olyankor mindenkinek a fejére olvasta bűneit, mulasztásait, de volt úgy, hogy dicsért is. — A kamralakó dicséretet érdemel — mondta az egyik gyűlésen. — Példás magaviseletű ember és szorgalmas! Megszámolta, hány szem babom van. és most kezdi majd el a mákot számolni. Sok értelme ugyan nincs ennek, de szorgalmát becsülendő, megjutalmazom egy üveg ribizli- befőttel. Az albérlő hálásan csókolta meg Szimcsákné ráncos kezét, és a meghatottságtól szólni sem tudott. — Stréber — morogta Taar Samu, vasúti málházó, és undorral nézte, ahogy a kamralakó átveszi és habzsolni kezdi a jutalmat— Azonkívül — folytatta Szimcsákné. szeretettel pislogva a kamralakóra — magát ezentúl a nevén fogom szólítani. Úgy emlékszem. Szalma Mátyásnak hívják, igaz? A kamralakó könnyezve adott igazat. mert valóban Szalma Mátyásnak hívták. — Tehát kedves Szalma úr. továbbra is ilyen rendes albérlőm maradjon, és vigyázzon a befőttjeim nyugalmára. Szalma Mátyás attól a naptól rendszeres jógagyakorlato. kat végzett, és az óránkénti levegővételt kettőre redukálta. Lilára vált arccal járt-kelt a lakásban, és mindent elkövetett. hogy Szimcsáknénak még jobban a kedvében járjon. Árgus szemekkel figyelte az albérlőtársakat, és hacsak egy kis szabálytalanságot vett észre valakinél, rögtön jelentette az öregasszonynak. Olyankor jutalmul mindig kapott egy üveg befőttet, amit boldog elégedettséggel majszolgatott Cseresznyénél, meggynél, szil. vánál a magokat is lenyelte, a világért sem akart rendetlenséget okozni. Egy napon Szimcsákné váratlan bejelentést tett a rögtönzött lakógyűlésen. — Holnap két hétre Hévízre utazom, a reumámat kezeltetni. Ilyenkor ősszel, az esős idő beálltával különösen szaggat é, fáj. Természetesen nem tartok igényt a sajnálatukra, azt viszont elvárom, hogy távollétem alatt továbbra is rendben menjenek a dolgok. Mivel önök valamennyien megbízhatatlanok, és csak a halálomra lesnek, ezért Szalma urat kérem meg, hogy vigyázzon itthon a rendre. Remélem, vállalja kedves Szalma úr? — Boldogan vállalom, kezétcsókolom — térdelt le a kamralakó, és megcsókolta Szimcsákné papucsait. Nehéz napok következtek az albérlőkre. Szalmának ezer szeme volt, és mindent rögtön észrevett. Különösen Taar Samura pikkelt, aki úgy szedte a levegőt, mintha ingyen adnák. — Mit képzel maga?! — ri- pakodott rá. — Én óránként kétszer lélegzem, maga meg valósággal fürdik a levegőben! Vegye tudomásul, hogy jelentein fogom, és kirúgatom magát! Annyi albérlőt kapunk, mint a sóderben a kavics! — A nyakad tekerem ki. te hernyó! — ragadta meg Taar Samu, ám a kamralakó ügyesen kiszabadította magát, és beiszkolt kamrájába. Magára riglizte az ajtót, lekuporodott a gumimatracra, aztán elkezdMecfveczfcy Kitűnő költő, aki elsősorban Homérosz fordításával tette ismertté nevét, s egy kitűnő festő, akinek neve épp Homérosszal lesz ismertebb, szerencsés találkozása a Képző- művészeti Kiadó új könyve: Medveczky, akinek jelentőségére a közelmúltban a Nemzeti Galéria gyűjteményes kiállítása hívta fel a figyelmet, tíz évet fordított az Iliász-il- lusztrációkra, s mint Devecse- ri írja bevezetőjében, „azon fáradozott, hogy a maga módján, de a költemény minden részletének sugallatára is ügyelve, az egészet újra közölje”. Valóban, lényegesen többről van szó, mint a nagy mű illusztrálásáról, hisz a maga művészetével szólaltatta meg, vagy amint Pátzay Pál mondta, „lefordította” Homéroszt Az egymásba folyó fekete fehér formák a görög vázafestmények hangulatát idézik, s ugyanakkor minden rajzon ott érezzük Medveczky jelenletét is, aki miközben az élettől búcsúzott, a görög harmóniát varázsolta vissza. Ha modern párját keressük, Picasso kései klasszicizáló rajzaira kell gondolnunk, de itt egy nagy mű, az európai irodalom kezdetén álló hatalmas költemény fogja gondolati egységbe a sorozatot, s ennyivel mindenképp több, hisz azt támasztja új életre, ami három ezer év óta kultúránk alapié számolni a befőtteket, mert ezt Szimcsákné külön a lelkére kötötte. Ezalatt Taar Samuék se tétlenkedtek. — Valamit tenni kell — jelentette ki Szögi Péter közérteladó, aki a fürdőszobát bérelte másodmagával. — Ez a gazember túltesz még a vén- asszonyorf is! — Húzzuk le a vécén! — ajánlotta készségesen Remete Imre cukrász. — Az ilyen nem érdemel mást! Sokáig tanakodtak, amíg végül kész lett az ördögi terv. Ennek érdekében Szögi Péter lement a boltba és hozott két üveg konyakot, majd bekopogott a kamraajtón. — Ki az?! — szólt ki gyanakodva Szalma, mire Szögi mézédes hangon közölte vele, hogy ma ünnepli albérlősége első évfordulóját, ezért baráti ivászatot rendeznek, amire tisztelettel meghívják Szalma albérlőtársat is. — De semmi rumli — dugta ki a fejét Szalma. — És a fürdőszobában lehet! — Az csak természetes — bólogatott Szögi, majd karon- fogta Szalmát, és átvezette a fürdőszobába, ahol a régi fürdőkádban meg körülötte mái ott szorongott az egész albérlőkollektíva. Taaron és Remetén kívül ott ivott már az állás nélküli színész, a nép- zenész, az újságírógyakomok, a vámőr és a két ipari tanuló. — Higgyék el, jó asszony a Szimcsákné — prédikálta Szalma, miután nagyot húzott a konyakos üvegből, amit Szögi rögtön a kezébe nyomott. — .Szigorú egy kicsit, de arany szíve van! A múltkor babszámolás közben kísértésbe estem, és lenyeltem az egyik szépen fejlett babszmet. Ugyanis gyermekkorom óta szeretem a tarkababot. Rámnézett szomorúan. és csak any- nyit mondott: Ej, ej, Szalma úr...! Először Taar Samu merít ki, később Remete Imre hagyta el a fürdőszobát. ■j— Uraim, nagyon vigyázzanak a vécére! — kiáltott utánuk Szalma. — Ha valami illetlenséget csinálnak, kénytelen leszek Szimcsáknénak jelenteni ! Taarék után fokozatosan mindenki kiszállingózott, és éjfél körül már csak ketten ültek Jenő Iliásza ját jelenti. A rajzokon sűrítve látjuk Medveczky legfőbb erényeit, biztos kompozíciói bravúros rajzkészséggel párosulnak, s valamennyi azt a derűs ée boldog harmóniát érez. teti, amit a görögség fedezett fel először. Két nagy halott emlékét és maradandó művészetét idézi ez a szép könyv, s László Gyula bevezető sorai kívánkoznak ide: „Fejedelmi ajándék! Hála érettük emléküknek. A Képzőművészeti Kiadó a két nagy halotthoz méltó könyvben mutatja be a rajzokat, Devecseri fordítása mellett Pope angol és Preller német átültetését is, amint László Gyula bevezetője és Devecseri Gábor rövid tanulmánya is olvashat ó németül és angolul. Mindez kilón öröm, hisz ezzel külföldiek számára is hozzáférhetővé válik ez a nagyon szép — s tegyük hozzá: nagyon olcsó! — könyv Viszont éppen azért, mert Medveczky Homérosz-rajzai most jelentek meg először, szükséges lett volna, hogy közelebbi adatokat kapjunk a képek eredetijéről. A könyv gondos előállítása a Kossuth Nyomda szakembereinek ízlését dicséri. a fürdőszobában. Szalma meg Szögi Péter. — Jó asszony a Szimcsákné... ! — sírta Szalma. Szögi vállára borulva. — Nekerh elhiheted pajtás, a legjobb asz- szony! Ügy ^döntöttem, hogy a jövő hónaptól kezdve csak egyszer veszek levegőt óránként! Ez a drága nénike megérdemli ! Hol... hol vannak a többiek? — nézett körül riadtan, majd iszonyú sejtése támadt. — Jaj! — nyögött fel, és kibotorkált a fürdőszobából. Rettenetes látvány fogadta! Az előszoba közepén óriási befőtthalom, s körülötte üres üvegekkel a kezükben csárdást táncoltak az albérlők. A népzenész éppen ezt húzta hegedűjén; „Én vagyok a, én vagyok a kunsági fi. nem parancsol nékem senki...” Taar Samu pedig éppen azt üvöltötte: „Vesszen Szimcsákné!” Mire mindnyájan vele üvöltötték: „Vesszen”!!! És mint aki megérezte, mikor a legalkalmasabb hazajönni, erre belépett az ajtón Szimcsákné is. — A befőttjeim! — sikoltóttá, majd a szívéhez kapott, és beleszédült a befőtthalomba. A massza bugyborékolva nyelte el. — Ártatlan vagyok! — ordított fel Szalma Mátyás, lerogyva a befőtthalom elé, oda, ahol Szimcsákné eltűnt. — Semmiről se tehetek kezétcsókolom, tessék nekem elhinni és megbocsátani! Ezek a vadállatok csinálták! — mutatott a veszettül táncoló albérlők felé. — Taar Samu a vezérük, tessék szíves lenni kirúgni innen, meg a Szögi Pétert is, meg a... — befúrta fejét a befőtthalomba, úgy bugybo- rogta: — Tetszik engem hallani, kezétcsókolom?! Szalma vagyok, a kamralakó! Mindenben ártatlan vagyok! ígérem, a jövő hónaptól kezdve óránként csak egyszer veszek levegőt! Meg tetszik nekem bo- csá... Lassan egészen befúrta magát a befőtthalomba, és csak az itt — ott púposodó, hullámzó massza jelezte még egy ideig, hogy éppen merre keresi Szimcsáknét. Aztán ezek a mozgások is megszűntek, és mozdulatlanul erjedt tovább az óriási, szirtes befőtthalom az örömtáncot ropó albérlők gyűrűjében. IHÁSZ-KOVÁCS ÉVA: KÉSEI VALLOMÁS Nem azért jöttem hozzád a mindennapok megbízólevelével, hogy ösztöneid kitakart heverőjén ópiumpipádba tömve szorongjak.... Mert nemcsak a test követel! A ;fagy porcukor-dere már idehullt küszöbömre s a jalak, borzongása kísért a csend folyosóin ... Apró árulásaid mindennap megbocsájtom, csak térdepelj le jámbor álmaim zsámolyára, hajtsd fejed tenyerembe, s mondd el a megtisztult érzelmek penitenciáit... Ne kérdezd, mért öltöztem váltig fegyelembe Nézd, a szerelem piros léggömbje hol száll, ne engedd el zsinegét, szétfoszlik > valahol a magány s a bánat tág horizontján. Szerelmed, ez a letarolt üvegházi virág újra kihajt, csak kapaszkodj a megértés léggyökerébe, s öntözd szeretet kristályvízével... Vércsepp hull — könnyezik a hajnal. Hol vagy? —Nem érem el a kezed! Irtsd ki a közöny bozótjait, hogy szíved termőföldjébe hintsem vágyaimat. I CSEH GÁBOR fcAJZA Csányi László
