Tolna Megyei Népújság, 1973. július (23. évfolyam, 152-177. szám)

1973-07-29 / 176. szám

Messze van-e Finnország?

Józseffel, a megyei pártbizottság titkárával

Beszélgetés Horváth

Valóban, messze van-e ez a 337 100 négyzetkilométer nagyságú — Magyarországnál 3,5-szer nagyobb és mégis gyakran azt mondják, hogy kicsi — 4,7 millió lakosú ország?

Horváth József elvtárs, már Ferihegyen ahonnan négy óra tizenöt perc alatt Helsinkibe repítik utasaikat a korszerű gépek, Finnországban érezte magát. A TU—134-essel, amellyel a finn—magyar barátsági hétre a tíztagú magyar politikai delegáció is utazott — a küldöttséget Bencsik István, a Hazafias Népfront főtitkára vezette és tagja volt Horváth József is — Miskolcról Tamperébe tartott egy finn kórus is. Stockholmban, ahol a gép üzemanyagot töltött, a finn kórus, hogy a kényszerpihenőt kellemesebbé tegye, énekelni kezdett: finn és magyar dalokat. A magyar küldöttség tagjai is bekapcsolódtak.

— Együtt énekeltünk. Az éneklés egykettőre barátokká tett bennünket — mondja Horváth elvtárs.

Az asztalon leporellók, képek, Kalevi Sorsa miniszter- elnök beszéde, a delegáció programja, jegyzetek. Beszélgetés közben megelevenednek az emlékek. A csodálatos repülőút: Finnország a levegőből. Piros tetejű házak, a kék víztükörben zöld foltok, mintha valaki békalencsével szórta volna tele a tengert.

— Van egy finn népmese. Nagyon kedves. A népmese szerint, amikor az Isten a tengert teremtette, akkor az angyalok korsóval hordták a vizet. Az egyik angyal megbotlott és a korsóból szétömlött a víz Finnország sziklás területén, s így keletkezett az ötvenezer tó országa — mesél, majd komolyra fordítja a szót.

A finn — magyar kapcsolatok

nagyon <régi keletűek. Már akkor erősek voltak, amikor elvált a két testvéri nép útja. Mi magyarok itt találtunk végleges hazát, ők pedig azon a földrészen, ahol dagály és apály nélküli tengerek, nyugaton a Botteni-öböl, délen a Finn-öböl mossa a partokat, ahol, mint a dal mondja: „Az éjféli nap sohasem

nyugszik le ..

— Kapcsolataink mélységét jól mutatja, hogy például a két ország között nincs vízumkényszer. Pedig két különböző társadalmi rendszerű országról van szó. De mindketten a békés egymás mellett élés elvét valljuk. A szovjet— finn kapcsolatok is példát mutatnak a világnak: így kellene élni. így kellene együtt élni. A finn kormány a békére és a nemzetközi együttműködésre irányuló politikát folytat a Paasikivi—Kekkonen vonal alapján. Finnország 1969. május 5-én. nem sokkal a budapesti felhívás után memorandumot intézett az európai országok, az USA és Kanada kormányához: kész a konferencia tanácskozásainak a megszervezésére. És jólesett látni a Finlandiában a záróakkordokat. Igen. ott is jártunk, a Finlandiában, ahol Péter János odajött hozzánk, beszélgetett velünk, de odajött a firfn külügyminiszter is. De ennél sokkal többet jelentett számunkra, hogy az elkövetkezendő napokban sok-sok finn szorított velünk kezet és gratulált ahhoz a beszédhez, amit Péter János mondott a Finlandiában. Erre hivatkozott Kalevi Sorsa miniszterelnök is a finn—magyar barátsági hét záróürínepélyén, amikor többek között ezeket

mondta: „Finnország és Magyarország a maguk részéről bebizonyították, hogyan képes két különböző társadalmi rendszert képviselő ország arra, hogy jó és közeli kapcsolatokat teremtsen mindkettőjük megelégedésére. Remélem és hiszem, hogy a jelenlegi pozitív nemzetközi politikai irányzat Európában, amely irányzatot Finnország és Magyarország igyekszik elősegíteni, lehetővé teszi szélesebb körben is a hasonló fejlődést. Európa a békére késsül és így teremt feltételeket a széles körű és sokat nyújtó együttműködés számára a különböző népek között mind hivatalos, mind pedig nemhivatalos szinten..

Az együttműködést, a barátság szélesítését

szolgálta a tíztagú magyar politikai küldöttség és az a háromszáz magyar is. aki a finn—magyar barátsági hét keretében ismerkedett a finn nép életével. (Ugyancsak ilyen létszámú és összetételű finn küldöttség járt ebben az időben Magyarországon.)

Mit láttak, mit tapasztaltak a küldöttség tagjai, köztük Horváth elvtárs. e rövid egy hét alatt? Mindenből kaptak egy kis kóstolót.

Tárgyaltak például különböző pártok képviselőivel, akik sokféle nézetet képviselnek, de egyben valamennyi egyetért: szükség van a népek barátságára és különösen örülnek, hogy a finn és magyar nép ilyen jó barátságban

— Elvtársnő! Maga szerint az anyagiasság és az életrevalóság egy és ugyanaz a fogalom?

— Ezt én nem mondhatnám. Más az, hogy én úgy élek, hogy megkeresem a pénzemet, és megint csak más az, hogy helyettem valaki megkeresi a pénzt. Én ezt tartom anyagiasságnak. Jaj, csak' valahol meg ne hallják, hogy én maguknak nyilatkozom. Mit szólnának hozzá, hogy én így benne élek a közösségben, mert vannak még maradi em_ berek, akik azt mondják, hogy na ebből is lett aztán valaki.

— Miért nem mondhatná el a véleményét?

— Hogy miért? Vegyünk egy példát. Együtt, egy brigádban hasonló nehéz munkával keresem a pénzt mondjuk egy munkatársammal. Én a pénzt megbecsülöm és lesz valamim. A másik pedig ugyanazt a nehéz munkával keresett pénzt elissza, eldorbézolja és nem jut semmire. Utána azzal áll elő, hogy bezzeg nekem jól megy, mert jól élek és lett belőlem valaki. A brigádban is előfordulhat ilyesmi. A lehetőségek egyformák, de nem egyformán használjuk ki. Én bizony már megkaptam, hogy kocsink van. Pedig mi azt a tíz körmünkkel kerestük meg. És aki mondta, az is ugyanott kereste a pénzt, ahol mi.

— Éppen erről beszélgetünk. Arról, hogy van, aki rfem dolgozik, hanem dolgoztat, van aki dolgozik és beosztja, és van aki dolgozik, de nem tud a pénzzel gazdálkodni.

— Persze. Ilyen is van, aki nem megy semmire. És az emberek irigyek. De azt, hogy miért nincs, már ésszel nem

él, s ezt a jó kapcsolatot tovább kell fejleszteni.

— Hét finn városnak van már magyar testvérvárosa. És nagyon sok finn város vár arra, hogy magyar testvérvárost kapjon. Szinte ahogyan a finn —magyar baráti társaságok vezetői elmondták — sorban állnak magyar testvérvárosért.

— E látogatáskor bepillantottunk Finnország életébe. Hogy mi ragadott meg engem leginkább? A legfőbb: a békeszerető, a békére vágyó, az együttműködésre kész Finnország.

A finn városépítészet

A finn városok versenyeznek egymás között a középületek, kórházak, iskolák tervezésében és külső kiképzésében. Célszerű városrendezés, modern, szép építészeti stílus, tisztaság. A korszerű épületek szinte beleépülnek a tájba. A házak alapjait sok helyütt robbantani kell, mert szikla, szikla mindenütt. Igen ügyesen még a természetes kőzetet is felhasználják építészeti elemként. Voltunk egy kultúrpalotában, ahol egyes belső falak természetes sziklák voltak. Kitűnő megoldás! De tetszett az is, hogy megőrzik a múltat. A Szenátus téren a cári Oroszország építészetének hatása érződik — 1809—17-ig

Finnország a cári uralom alatt önkormányzatú nagyhercegség volt. A szenátus épülete pl. olyan, mintha az ember kicsiben a Szmolnijt látná.

— Nagyszerűek a finn emberek. Vezetőik között, akikérik el. Mindössze azt látják, hogy a másik többre megy.

— A maga brigádjában miért, mire dolgoznak az emberek? Egyáltalán mennyi időbe kerül, míg valaki a célját eléri?

— A brigádomban sok embernek van szép háza. Azért dolgoznak, hogy szebbé tegyék az életüket, a gyerekek életét és jövőjét. Hegedűs János például, vagy Danis János, Magyar Gyula, Kiss Lajos, Vinter József is most épített, és Bankóék, a Bankó Pál.

— Mennyire ismeri ezeket a családokat?

— Közelebbről, hogy a családban mit terveznek, mibe fektetik a pénzt, azt nem tudom. De azt tudom, hogy mindegyiknek gyönyörű háza van. Bebútorozták, mosógépet, porszívót, hűtőszekrényt vettek, fürdőszoba is van mindenütt és méghozzá milyen szép.

— Ezek az emberek semmit sem kaptak ingyen.

—. Semmit, semmit. Mindent a téglagyári keresetből vettek. S gondolom, hogy a szülők, a család támogatta őket. Mindenki munka után kukoricát vállal, szőlőt hóról, permetez. Egytől egyig mindenki nagyon sokat dolgozott azért, hogy ilyen szép háza legyen.

— így valószínűleg szembetűnő, hogy mások meg könnyen jutnak pénzhez, házhoz, kocsihoz, nyaralóhoz.

— Haragszunk is rájuk nagyon. Ha sorba állnak a tégláért, mindig az az első, akin messziről látszik, hogy szegényember. A kihordóbrigád, meg a gyárvezető először nekik adja a téglát.

— A brigádtagoknak milyen az iskolai végzettsége?

kel személyesen is találkoztunk, sok a fiatal. És meglepően sokan beszélnek más fiyelvet. Van. aki kettőt-hár- mat, de szép számmal vannak olyanok, akik legalább egyet. Ök nagyon fontos szerepet tulajdonítanak a nyelvtudásnak. Azt mondják, barátkozáshoz nyelvtudásra is szükség van. Igazuk van. Ott jutott eszembe: ha nálunk is jobban megtanítanák a gyerekeket az iskolákban beszélni, akkor nálunk is több lehetne a „többnyelvű” ember.

— Fogadott bennünket Kekkonen elnök is. A nyári rezidenciájában várt bennünket. Első kérdés:

— Hogy tetszett Finnország?

— Nagyon. Különösért a szaunák...

— Igen, a szaunák mindenkinek tetszenek és mégsem terjednek.

— A Hazafias Népfront majd propagálja — jegyezte meg a küldöttség egyik tagja. — Szaunáink nekünk is lehetnek, de az ötvenötezer tavat nem vihetjük magunkkal.

Kékkődén mosolygott és magyarországi élményeiről, a két nép barátságáról beszélt. Néhány kedves szót magyarul is mondott.

— Ha már a szauna szóba került, akkor el kell mondanom: Finnországban nem épül ház szauna nélkül. Még a szállodákban, bérházakban is van. Valóban nagyon egészséges, nagyon frissítő a szaunázás.

— Ketten most végzik a nyolc általánost, egy ember pedig gimnáziumba jár. A többség általános iskolát járt, az idősebbek pedig hat elemit.

— Mit gondol, pontosan és jól értelmezik azokat a fogalmakat, amiről mindennap hallanak? Többek között: spekuláció, harácsolás, anyagiasság.

— Azt én nem tudhatom, hogy egy másik ember mit fog fel egy-egy fogalomból, s hogy tudja-e azt, hogy mit jelent a népgazdaság számára. Egyik ember jobban, másik ember pedig rosszul értelmezi a fogalmakat. És akkor jön a vita. Munka közben, reggeli- idő alatt megbeszélik a dolgokat. Az egyik azt mondja érti, a másik azt mondja nem érti. Leül a brigád, tárgyalnak és akkor megy a vita.

— Mi miatt szoktak dühösek lenni?

—■ Erre nem tudnék választ adni. Talán akkor, ha mondjuk van egy nagy bikánk és nem tudunk dolgozni, keresni. Azt hívjuk bikának, mikor összeég a tégla. Nem tudunk haladni előre, kalapálni, paj- szerolni kell. Akkor mondják ám, mérgesek.

— Nemcsak itt a téglagyárban élnek, hanem Magyar- országon, Pakson, utaznak, üz_ letekbe, hivatalokba járnak.

— A téglagyári munkások nem sokat utaznak. Ezzel a témával nem foglalkoznak. A háziasszonyok említik legfeljebb az árakat. Ha valakinek problémája van, szól, s esetleg orvosoljuk. De nincs nekünk arra időnk, hogy félórát leüljünk és beszélgessünk. Munka után mindenki siet haza, hisz mind olyan emberek vagyunk, akiknek munka után más dolga is van. A szőlő, a

— A finn vidékből is kaptunk ízelítőt. A tájaik leír- hatatlanok. Szép tájak, jó utak, gondosan művelt földek. fenyők és nyírfák között pasztellszínű, piros tetejű parasztházak és a bennük élők kulturáltak, közvetlenek.

— A magyar embert az ételek is érdeklik. Hal és rénszarvashús sokféleképpen, de tálalnak medvehúst is. A finrí ételek nagyon ízletesek. És mi is csak az első két napon fogyasztottunk kenyeret. Később már nekünk sem hiányzott a kenyér.

— Finnországban sokáig élt az emberekben a magyar puszta-romantika. Ez ma már kihalóban van. Egyre több firfn jön hozzánk, egyre több magyar könyvet adnak ki Finnországban, filmjeink megjelennek a televízió képernyőjén és a mozikban ... egyszóval most már látják azt is, hogy mi épül a régi puszta helyén. És elismerően beszélnek az elért eredményeinkről.

Örökké megmarad bennem az utolsó előtti nap emléke. A firfn—magyar barátsági hét záróakkordjaként nagy ünnepséget rendeztek. Sorsa miniszterelnök mondott beszédet. A beszédből már idéztem. Az ünnepségnek volt kulturális része is. Magyar és finn népi táncok, magyar és finn dalok váltogatták egymást. Majd közös tánc következett. Mi finrí népi táncot tanultunk, a finnek magyart. Csárdással fejeződött be az ünnepség.

ház, az építkezés, a maszek munka, egyszóval el vagyunk foglalva.

— Azok az emberek, akik munka után még munkát vállalnak, maga szerint törekvők, vagy anyagias emberek?

— Azok. Mert mindenki arra törekszik, hogy a családjának a jobblétet megteremtse. Ezt mi csak a munkával tudjuk megteremteni. Hegedűséknél például az asszony nem dolgozik, mert beteg, két gyerekük van. Egy keresetből élnek, és azt bizony nagyon be kell osztani.

— Ha magára azt mondják, hogy anyagias, az sértés, vagy elismerés?

— Nem veszem sértésnek ha éppen ezt mondják. Megfogja a pénzt, azt jelenti. Nem? Azt. hogy én nem herdálom a pénzt, nem dobálom könnyelműen, hanem megtakarítom. Szerintem ilyen az anyagias ember. Aki szórja a pénzt, az már nem anyagias. Az heccből szórja, vagy azért, mert sok van neki.

— Maga szerint mit jelent a kispolgári életmód, a kispolgári gondolkodás?

— Mondják: kispolgári hitben él. Tehát nem törekszik feljebb, nem törekszik nagyobbra. És azt mondja: nekem úgy jó, ahogy van.

— Meddig terjednek az emberi vágyak? Miben testesül meg a jólét?

— Ez mindenkinek az adott, ságaitól függ, a zsebétől, hogy mennyi pénz van benne. Ha pénz nincs, vágyak attól még lehetnek. De hogy mik a vágyak, erre nem tudok válaszolni. Nem tudom, hogy milyen a brigádtagok magánélete, hogy mi van körülöttük odahaza a családban. Én többnyire csak akkor vagyok közöttük, ha van időm, és bemegyek a kemencébe, hogy megkérdezzem, hogy mi van, miért nem jön a tégla. Vagy szólok, hogy gyerünk-gyerünk, gyorsabban dolgozzunk. Amit tudtam elmondtam.

Sz. p. — V. m.

Magyar küldöttség jí't Finnországban. A repülőgép négy óra tizenöt perc cl ft, repítette őket Helsinkibe. Nincs messze Finnorszái. Nem azért, mert ma már ilyen gyors közlekedési eszközök vannak, hanem azért nincs messze, mert Finnországban barátaink élnek. És éljenek kilométerekben számolva bármilyen távol a világon barátaink, azok mindig közel lesznek hozzánk. Mert a barátság a szuperszonikus repülőgépeknél is jobban legyőzi a távolságokat.

Beszélgetés egy téglagyári szocialista brigád vezetőiével