Tolna Megyei Népújság, 1973. július (23. évfolyam, 152-177. szám)
1973-07-13 / 162. szám
Szabálytalan interjú Színhely a dombóvári Városi Tanács egyik I. emeleti irodahelyisége, melynek ajtaján ez olvasható: Boruzs Barnabás tanácselnök-helyettes. Kopogtatok, s az engedély után — sok munkáját feledve — kedvesen fogad Boruzs elvtárs, és mindjárt hellyel kínál. ’^rpikor jövetelem cé^fitern- lítem, felvidul az arca, és örömmel áll rendelkezésemre. Most nem a város sok gondjáról, az elnökhelyettesi tisztséggel járó feladatairól, ha-, nem a polgári védelmi munkájáról lesz szó. Még beszélgetésünk elején nagyon udvariasan kér arra, hogy lehetőleg legyünk rövidek, mert egy óra múlva polgári védelmi előadást tart a város egyik üzemébert. Szokásához híven az előadás megkezdése előtt, időben szeret érkezni, hogy egy kicsit ismerkedjen a hallgatósággal. Véleménye szerint jó előtte elbeszélgetni az elvtársakkal, így már sokkal kötetlenebb az előadás is. Azt szereti, ha a hallgatók nem egyszerűen csak előadót látnak benne, hanem segítőkész barátot is. E „mozgalmas” fogadtatás, s az őszinte megnyilvánulás egy kicsit tanácstalanná tesz. Úgy érzem, a jegyzetfüzetembe előre leírt kérdéseket ha feltenném, azok nagyon sablonosnak, az élettől távol levőnek hatnának. Pillanatnyi habozásomat látva „riportalanyom” segítségemre siet, és zavaromat feloldva átveszi a beszélgetés irányítását. Hirtelen jegyzetfüzetem egy üres lapjához lapozok, s nyugodtsága. kedvessége biztosíték arra* hogy amit tudni akartam, rövidesen hallarti fogom. — Nos. azt hiszem, rosszul fogalmaznék, ha csak úgy mondanám: „szeretem ezt a munkát”. Ez így lélektelen megállapítás lenne. Ezt a múnkát nem elég csak szeretni, tudni kell azt is, hogy miért szeretjük. Nem elég csak cs'nä1”5 v>'>- nem újra és újra tudni kell benne folyamatosan felismerni az újat. A technika fejlődése nap mint nap új dolgokat hoz a polgári védelembe is. Én magam úgy érzem, hogy még mindig nagyon keveset tudok. Több keil, sokkal több. Minél magasabb szintű az ismeret,., annál, nagyobb a védekezés lehetősége önmagunk számára .is^ és árinál nagyobb segítséget nyújthatunk embertársainknak is. Sajnos, egyesek ezt még mindig nem ismerték fel kellőképpen. Nekem többek között az is feladatom, hogy ezt a felismerést elősegítsem. Furcsa módon, én először a polgári védelem elődjével, a légoltalommal kerültem kapcsolatba. még a felszabadulás előtt. Besztercén laktam, és mint fiatal gimnazistát, engem is beosztottak légi figyelőnek. A város főterén lévő Szásztemplom 'tornyábarf helyeztek el bennünket azzal a feladattal, hogy ha repülőgépzúgást hallunk, telefonon jelezzük a légoltalmi központnak. Ilyen „alapos” kioktatás után — mondanom sem kell — menynyire féltünk, amikor valóban meghallottuk az első gépzúgást, rtoha azt sem tudtuk, hogy az ellenség gépei, vagy a mieink zúgnak. Ahogy vissza- emlékszem, a felnőttek sem kaptak megfelelő kiképzést, nem ismerték a rájuk leselkedő veszedelem nagyságát, és a védekezés módozatait. A kiképzés hiánya az 1944-es bombázásoknál be is bizonyosodott, mert a fejetlenség, a kapkodás csak tetézte a háborús borzalmakat. — Biztos a sok borzalom láttán erősödött Boruzs elvtársban. a vágy. hogy a polgári lakosság védelmét minden erejével segítse. Ha erről mondana pár szót! — 1952-ben mirít igazgatási osztályvezető, járási törzsparancsnok lettem. Már az első évben továbbképzésen vettem riszt Budapesten. Ettől az időtől kezdve megszakítás nélkül végzem ezt a tevékenységet, s íz eltelt húsz év alatt különböző beosztásokat láttam eL Az eltelt húsz évbén a tapasztalataim meggyőztek arról, hogy nem olyan könnyű ez a munka, mint azt a felületes szemlélő hiszi. Esetenkértt komoly meggyőzésre van szükség. Emlékszem, a lakosság 15 órás tájékoztató oktatásánál milyen komoly munkát kellett kifejteni azért, hogy egy-egy község lakói megértsék annak fontosságát. Volt rá eset, hogy félórával a kezdés előtt még jártuk a házakat, és toboroztuk a hallgatóságot. Ezt utólag is úgy ítélem meg, nem volt hiábavaló a „házalás”, mert végül is eredményesen fejeztük be a tájékoztatásokat. — Milyen új feladatokkal foglalkozik mostanában? — A fejlődés magával hozta a szakszolgálatok létesítését. A szervezési munkákon már túl vagyunk, s ma már a rendszeres oktatásokat tartjuk a szakszolgálat tagjai részére. Az oktatásokat minden esetben szakmailag jól felkészült előadók tartják. Sokat adunk arra, hogy közel vigyük a hallgatóknak kissé száraznak tűnő anyagot, rengeteg szemléltetéssel. Dia- és keskeny- filmeket szerzünk be, valamennyi tch’nikai anyagot bemutatjuk, és azok használatát begyakoroltatjuk a hallgatókkal. Az ilyen módszerrel elértük azt, hogy a beosztottak szívesen vállalják a munkaidő utáni képzéseken való részvételt. Az okoz nekem legnagyobb örömet, amikor lítom az embereken, hogy megértik a polgári védelem jelentőségét, amikor tudják hogy csak úgy segíthetnek ömmagukon és másokon, ha elsajátítják a védekezés, a védelem lehetőségeit. — Ezek után már csak egy kérdésem maradt: Mit szeretne megérni életében a legjobban? Az eddig sugárzó arc komollyá válik, és szeméből azt olvasom ki, nagyon őszirt; 1-n válaszolta a következőket: — Azt. hogy legyen béke a világon, hogy a valóságban soha ne kelljen alkalmazni az általam oktatott pusztító és védekező anyagokat. Ma ugyanis „A vegyi fegyverek és alkalmazásuk” c. anyagról tartok előadást. Kérdés nélkül, nagyon szerényen hozzáteszi: — Azt hiszem, nem tettem semmi különöset. Sokarf csinálják ezt rajtam kívül mások is, és minden bizonnyal jobban, mint én. Azt azonban nem tette hozzá. hogy munkája elismeréséül már eddig is, a „Honvédelmi Érdemérem” kitüntetés birtokosa, és magáénak mon it atja a „Munkásőr Emlékérmet”, a „Felszabadult Dombóvárén”, és a „Dombóvárért” emlékplakettet. A beszélgetés végén úgy érzem, Boruzs Barrtabás, a dombóvári Városi Tanács elnök- helyettese megrajzolta saját portréját, melyből mindenki előtt világossá vált. hogy mi a feladatunk a polgári védelem megerősítésében. MAGYARSZÉKI ENDRE Tapasztalatok a mezőgazdasági üzemi dolgozók polgári védelmi felkészítéséről a dombóvári járásban Az idevonatkozó utasítások és hatályos jogszabályok alapon járásunknál is megszervezésre került a lakosság polgári védelmi felkészítése. Mi a lényege, mi a tartalma annak a rendelkezésnek, amely előírja a munkaviszonyban álló szakszolgálati vagy önvédelmi szervezetbe be nem osztott dolgozók kiképzését. Nem kell különösebben hangsúlyozni, hogy a tömegpusztító fegyverek, illetve azok hatásai elleni védelem csak társadalmi méretű összefogás eredményeként valósítható meg. Ez azt jelenti, hogy a hátország védelmét ezen belül egy-egy üzem vagy gazdaság védelmét nem lehet csak a polgári védelmi szervezetbe beosztott emberekkel megoldani. A védelemre minden dolgozót fel kell készíteni. A várhatóan kialakult helyzet következtében módosul a védekezés tartama, terjedelme is. Amíg a második világháborúban a légitámadások, még a legnagyobb is egy-egy üzemnek, vagy városnak okoztak élet- veszélyes problémát és csak a támadás pillanatában, vagy az azt követő néhány órában, addig a tömegpusztító fegyverek több megyére kiterjedően, a támadást követően hónapokon át okoznak a háború túlélését, a termelés folytatását veszélyeztető problémát. A kiképzés a várható helyzetet figyelembe véve a dolgozónak a termelésben elfoglalt helyétől, munkájától függően differenciált. A felkészítés két fontos szakaszban határolható el. Elsőnek kapnak egy általános, a legfontosabb alapismereteket magában foglaló polgári védelmi kiképzést. Ennek keretében megismerkednek például az ön- és kölcsönös segélynyújtás szabályaival, az egyéni, illetve a szükségvédő eszközök alkalmazásával. A polgári védelem alapvető ismereteinek elsajátítása, illetve begyakorlása után — 1974-ben tervezzük végrehajtani a ténylegesen differenciált második szakaszt. Ahol megismerkednek azokkal a tudnivalókkal, amelyekre esetleges háborús körülmények között végzett munkájuk során szükségük lehet — életük, munkájuk, munkahelyük védelme érdekében. A differenciált kiképzés keretében az általános védelmi elveket, követelményeket, feladatokat a ténylegesen jelentkező helyi problémákig, gyakorlati feladatokig kell a végrehajtókkal, a dolgozókkal megismertetni. Járásunknál az mg. tsz-eknél ez a differenciálás természetesen ugyancsak jelentkezik, más lesz a felkészítés anyaga és módszere az állattenyésztőknél és más a növénytermesztéssel foglalkozóknál, stb. A differenciálás szükségessége miatt, már a szervezés időszakában úgy hoztuk létre a kiképzési csoportokat, hogy azok lehetőleg a mezőgazdaságon belül egy termelési ághoz tartozzanak. A dolgozók kiképzésének eredményessége érdekében annak ellenére, hogy a kötelező, a polgári védelmi kötelezettség alatt állókra — elsődleges meghatározóként a politikai jelentőségét emeltük ki. Ennek érdekében a járási pb-vel közős szervezésben a Politikai Bizottság 1969. augusztus 13-i határozata a polgári védelmi, felkészítés végrehajtásának helyzetéről és a további feladatokról pártaktíva-értekezletet tartottunk. A. politikai megbízottakkal megbeszéltük a felkészítéssel kapcsolatos tennivalókat, a propagandamunka módszereit és annak helyi sajátosságait. A kiképzés beindítása előtt a dolgozók felkészítését végrehajtó előadók részére módszertani foglalkozást szerveztünk a járási székhelyen. Az üzemi polgári védelem parancsnokai — az üzem vezetői minden polgári védelmi kötelezettség alatt álló dolgozóját határozatikig kötelezte a felkészítő oktatáson való részvételre. Közölték az érintettekkel a kiképzés idejét és helyét, az erre a célra rendszeresített értesítés tértivevény. A felkészítő kiképzés beindítása utáni időszakban a Járási Polgári Védelmi Parancsnokság és törzs az ellenőrzési terv alapján igyekezett minden oktatási csoporthoz kijutni és ott a helyszínen, ha arra szükség volt a megfelelő és szükséges segítséget megadni. A foglalkozások érdekessé és színessé tétele érdekében a tk.-öknek megfelelően 16 mm-es hangosfilmeket vetítettünk a hallgatóság részére. Azoknál a tárgyköröknél, amelyekre nem tudtunk filmet biztosítani — a szemléltetés és a jobb megértés miatt plakátokat, tablókat alkalmaztunk. A filmek vetítését olyan módszerrel hajtottuk végre, hogy az érintett témákból előbb előadást hallgattak a résztvevők, ekkor levetítettük a filmet, majd a gyakorlati bemutató foglalkozásokon megbeszélték azokat a problémákat, amelyek a filmvetítés folyamán felmerültek. A tapasztalaton, hogy az így színessé ttett foglalkozásokra nemcsak hogy szívesem eljönnek a dolgozók, hanem ezeken aktívan részt is vesznek. A járásunkban lévő mg. termelőszövetkezeteknél végrehajtott kiképzések megszervezése, lebonyolítása megfelelő volt. A hallgatóság alapvetően elsajátította azokat az általános polgári védelmi ismereteket, amelyekre adott esetben szükséges lesz. Természetesen ezen alapvető ismeretek nélkül nem lehetne eredményesen megoldani az 1974. évben a dolgozók részére betervezett sajátos szakmai kiképzését sem. A dolgozók általános polgári védelmi felkészítése a megadott tárgykörök alapján kerültek beütemezésre és végrehajtásra. Az előadókat igyekeztünk úgy felkészíteni, hogy a viszonylag szélesebb skálájú oktatási anyagnak azt a részét emeljék ki, am%ly a legszükségesebb az önmentés és védekezés szempontjából. A védőeszközök ismertetésénél fő hangsúlyt a szükség-védőeszközökre helyeztük, mivel valószínű adott esetben is csak ezzel számolhatnánk a dolgozók viszonylatában. Tapasztalatunk, hogy a dolgozók polgári védelmi felkészítésénél a feladatokat üzemeink alapvetően végrehajtották. A csoportokba beosztásra kerültek időben értesítve lettek — a felkészítés helyét, idejét illetően az „értesítés" tértivevénnyel. Az ellenőrzések során számos olyan foglalkozásvezetővel találkoztunk, akik igen lelkiismeretesen felkészültek az adott tk. anyagából és azt közérthetően, a szükséges részeket bemutatva adták le. Azoknál a csoportoknál, ahol az előadó jól felkészült és megfelelő szemléltetést alkalmazott — a dolgozók figyelemmel kísérték a témát és szívesen jöttek a foglalkozásokra. Szabó János tö/zsparancsnok