Tolna Megyei Népújság, 1973. június (23. évfolyam, 126-151. szám)
1973-06-10 / 134. szám
Ezt hozta a hét a külpolitikában Régi témák — így látja a hetet, kommentátorunk, Réti Ervin: Ha az újságolvasó gyorsan és felületesen futotta át a hét főcímeit, csaknem . kizárólag régi, ismerős témákra bukkant. Az európai biztonság ügye, a vietnami tűzszünet következetes betartása, a közel-keleti rendezés problémája jó ideje vissza-vis'szatér a jelentésekben, s nem váltott ki különösebb meglepetést egy esetleges újabb dollárválság árnyéka sem. Mégis van új a júniusi nap alatt és a „régi témák” a héten érdekes fejleményeket hoztak. A finn fővárosban megszületett a döntés, július 3-ra, Helsinkibe összehívták az európai biztonsági értekezletet. Megállapodtak a négypontos napirendben is, magával a biztonsággal összefüggő politikai kérdések; a gazdasági, tudományos-technikai, környezetvédelmi összmunka; az együttműködés az emberiességi és más területeken; valamint a konferencia után teendő további lépések szerepelnek a tárgyalási előterjesztésen. A nyitány külügyminiszteri szinten történik Helsinkiben, a folytatás Genfben következik, majd a záróakkordra, csúcskonferencia formájában, ismét a finn fővárosban kerül sor, valószínűleg hóna- pok múlva. Eredményesen zárult tehát az a hosszú harci szakasz amelynek célja az európai biztonsági értekezlet összehívása volt. A szocialista országok következetes küzdelme meghozta gyümölcsét, s javaslam«aJ-ea -í-SÓt mutatja. hogv megközelítően az általuk indítványozott időpontban összeülhet a konferencia. Dipoli korszerű épületkomp. ,U.Taban ^búcsúztak egymástól a nagykövetek, akik n°i * * * vTubler 22-e óta hosszabbra videbb szünetekkel az eu- münL,é(rtekezlet előkészületi munkálatait végezték. Ám va lóban csupán az első szakasz veA-ré-let ^feszítés köetkezik a diplomáciában, hogy a konferencia ne csak összeüljön, de eredményes is le- , A három színhely a különböző szintek, a tervezett utathT3? uhr,SS7l‘ időtertam nivaló* rá’ h08y IeSZ még ten' A hét másik fontos esemé- nye: az NSZK karlsruhei alkotmánybírósága visszautasította a jobboldali bajor tartományi kormány zavart keltő s ezzel elhárultak az akadályok a két német állam alapszerződésének életbe lépé- Sf~, .ott- megkezdődhettek az előkészületek az NDK és az ENSZ-felvételére is. »nT°ibb ,Ófás találkozások és elhalasztott megbeszélések jel Puc Tho és Kissinger újabb párizsi tárgyalási fordu- iójat, amelyről napokon át semmifele hitelt érdemlő jeKnrÍLnem látott napvilágot. Korábban amerikai részről olyan kiszivárogtatás történt hogy a két politikus írásos ok- mány formájában is lefekteti majd a vietnami tűzszünet be tartásával kapcsolatos kérdé- ®^et. Ez az elképzelés a dol- gok fonákjáról nyert megerő- fmikor Saigonban siet- kl ,le'entették, hogy nem lát- nák értelmet bármiféle dokumentum aláírásának. i aA ■ Thieu're7-?im ..egyedüli képviseleti igényeit” a héten ismét összezúzták a tények: Dél-Vietnam szabad területein a gyors konszolidáció jegyében ünnepelték az ideiglenes forradalmi kormány megalakulásának negyedik évfordulóig fejlemények ját. A Dél-vietnami Köztársaság aktivizálódó nemzetközi kapcsolatait mutatja, hogy valahol a DIFK fennhatósága alatt álló területen diplomaták adták át megbízóleveleiket, köztük az első magyar nagykövet. Az Egyesült Államokban újabb dollárválság kísértete jelentkezett a héten, úgy tűnik, olyan betegségről van szó. amelyet gyors egymásutánban többször is meg lehet kapni. Ha már az orvosi példánál maradunk: a baj nemcsak gyakoriságával jelentkezik, de igazából nem lehet megállapítani a roham közvetlen kiváltó okát. A diagnoszták mégsem tanácstalanok, hiszen a háttér közismert, a tőkés valutarendszer mélyreható átalakítására lenne szükség. A Fehér Házban összeült a „kon. zílium”, a válságmegbeszélés a szűkebb kabinet részvételével, de változatlanul kérdéses, hogy akarnak ós tudnak-e valamit tenni a tüneti kezelésen túl. Az ismerős témák új fejleményeket hoztak és hoznak, de kivétel itt is erősíti a szabályt. A .Biztonsági Tanács közel-keleti vitájában — amely időpontjában egybeesik a hatnapos háború hatodik évfordulójával — egyelőre nem mutatkoztak új elemek. A vita lelassult, alig volt hozzászóló, az állandó tagok mind ez idáig tartózkodtak az érdemi megjegyzésektől. Igaz, nem annyira új határozatokra lenne 6zükség, mint a BT kétezer nappal ezelőtti ésszerű döntésének végrehajtására. Az új javaslatnak számító osztrák terv, amely szóba került az ENSZ-ben, ugyancsak a korábbi BT-hátározatra alapozódik, annak végrehajtásához, állapítanak meg menetrendet és Waldheim főtitkárnak nagyobb személyes szerepet biztosítana a puhatolózásokban. A viszonylagos némaság a Biztonsági Tanács patkó alakú asztala mellett természetesen nem annak következménye, hogy a résztvevők nem alakították volna ki véleményüket. Előfordulhat — jóllehet erre hivatalos utalások nem történtek —, hogv az ENSZ szokásainak megfelelően, a színfalak mögött folyik az érintkezésfelvétel egy valamennyire közös álláspont létrejötte érdekében. Minderre azonban csak a jövő héten derülhet fény. amikor hétfőtől folytatódik a vita, noha a következő felszólaló még nem jelentkezett... Nyolc szputnyik egyszerre A Szovjetunióban pénteken egyetlen hordozórakétával nyolc szputnyikot bocsátottak fel a világűrbe. A Kozmosz— 564. —565, —566, —567, —568, —569, —570 és —571 jelzésű mesterséges holdakon tudományos berendezést helyezték eh amely folytatja a világűr kutatását. Mind a nyolc szputnyik a megadott pályához közel halad. KAIRO Az A1 Ahram szombati számában azt írja, hogy Egyiptom és Líbia egyesülése lesz a fő téma Szadat egyiptomi és Kadhafi líbiai elnök Tripoli- ban vasárnap kezdődő megbeszélésein. BEJRŰT Libanoni lapjelentések szerint Szíriából érkező utasok beszámoltak arról, hogy tengeri úton megérkeztek Szíriába azok a marokkói fegyveres erők, amelyeknek küldéséről február 22-én tett bejelentést II. Hasszán király. A csapatok Latakia észak-szíriai kikötővárosban szálltak partra. TEHERÁN Pénteken este az iráni külügyminiszter vendégeként Te- heráhba érkezett Douglas- Home brit külügyminiszter. A repülőtéren újságíróknak kije. lentette, hogy vasárnap fogad, ja őt az iráni sah, akit tájékoztat „az európai biztonsági értekezlet legújabb fejleményeiről”. Az angol külügyminiszter részt vesz a CENTO vasárnap kezdődő miniszteri tanácsülésén. Útban van Teherán felé William Rogers amerikai külügyminiszter is. PÁRIZS Jean-Jacques Servan-Sehrei- bcr, a francia radikális szocia. lista párt elnöke és a reformjairól ismert nancy-i képviselő pénteken bejelentette, hogy rövidesen Franci a-Polinéziába utazik, hogy tiltakozzék a térségben folyó atomkísérletek ellen. . . ,*!■■■. : A tudományos berendezésen kívül a szputnyikokon elhelyeztek egy rádiórendszert a pályaelemek pontos mérésére, valamint egy rádió-telemetri- kus rendszert, amely a műszerek és a tudományos berendezés működéséről továbbít adá- tokat a Földre. A pénteken felbocsátott műholdak berendezése kifogástalanul működik. BUDAPEST Kazareczki Kálmán mező- gazdasági és élelmezésügyi miniszterhelyettesnek, a FAO magyar nemzeti bizottsága elnökének vezetésével szombaton küldöttség utazott Rómába, a FAO tanácsának 60. ülésszakára. WHANGAREI Tizenhárom új-zélandi közéleti személyiség indult el pénteken Erről Flynn filmszínész kétárbócos „Barbary” nevű vitorlás hajóján a Mururoa- szigetek körüli tiltott területre, hogy megkíséreljék megakadályozni az ott folyó francia atomkísérleteket A hajó zászlaján a felirat: „Uj-Zéland elvárja, hogy ezen a napon min. denki megteszi kötelességét.” MÜNCHEN Emmy Göring. Hitler egykori légimarsalljának, Hermann Göringnek özvegye pénteken 80 éves korában, egv müncheni kórházban meghalt. A náci rendszer egykori „első hölgyét” annak idején ugyancsak háborús bűnösnek minősítették és egyévi börtönre ítélték. NEW YORK Az Egyesült Államokban tartózkodó magvar vízügyi küldöttség Dégen Imre államtitkár vezetésével pénteken megbeszéléseket folvtatott New York-ban, az ENSZ titkárságán a magyar vízügyi szervek és a különböző szakosított és regionális ENSZ- szervek vi'Tazdálkodási együttműködéséről. Koszigin Ausztriába látogat Moszkva (MTI). Alekszej Koszigin, a Szovjetunió minisztertanácsának elnöke július 2. és 5. között hivatalos látogatást tesz Ausztriában — közölték hivatalos helyről. Koszigin ezzel a látogatással az osztrák szövetségi kormány meghívásának tesz eleget. Anyagi és erkölcsi érdekeltség az üzem-és munkaszervezésben Az OKISZ elnökségének ajánlása a szövetkezetekhez Az üzem- és munkaszervezés fejlesztését szolgáló újfajta érdekeltségi rendszer megteremtésére ajánlással fordult a közelmúltban a szövetkezetekhez az OKISZ elnöksége. Ebben rámutatott arra. hogy a szövetkezetek belső rendjének. szervezettségének korszerűsítése — számba véve az erőforrások korlátozottságát — különös fontosságú feladat. Éppen ezért az elnökség szükségesnek tartja hogy a szövetkezetek a kitüntetések, jutalmazások, odaítélésénél előnyben részesítsék azokat a dolgozókat. akik a legtöbbet tették az üzem-, illetve munka- szervezés fejlesztéséért. A szervező tevékenység színvonalának javítását az elnökség maga is támogatni kívánja egyebek. között azzal, hogy a „Kiváló Szövetkezet” címre történő felterjesztés során a jövőben kiemelten kezeli azokat a kollektívákat, amelyek e tér ren jelentős eredményeket tudtak elérni. Az elnökség ajánlásában a szervezési eredmények elbírálásának mércéjéül az éves szinten realizált — utókalkulációval alátámasztott — megtakarítást jelölte meg, amelynek egy részét — az elnökség megítélése szerint — gondos differenciálással a szervezésben közvetlenül részt vevő dolgozók számára célszerű biztosítani. Az előre meghatározott összeg kifizetését azonbafc csak abban az esetben tartja helyénvalónak, ha az intézkedést bevezették, « az új módszereket meghatározott időn át alkalmazták is. Az ajánlás megjelölt néhány olyan módszert is, amelyek né. vén várhatóan növelni lehet az anyagi érdekeltség hatékonyságát. Természetbarátok vándorgyűlése Szekszárdon Szekszárdon szombaton megkezdődött a 100 éves Magyar Természetbarát Szövetség társadalmi erdei szolgálatának két napig tartó országos vándorgyűlése. Immár nyolcadik alkalommal gyűltek ösz- sze országos találkozóra Budapest minden kerületéből és a megyékből. A találkozó résztvevői a Tolna megyei túravezetők útmutatásával szombaton bejárták a gemenci vadrezervátum jórészét, megtekintették a Sió- árvízkapu építkezéseit, a kese- lyűsi vadászati múzeumot, majd a Duna ártéri vadon mélyén lévő Lassi halásztanyá- nál dr. Csontos Gyula, a Gm* menci Állami Erdő- és Vadgazdaság igazgatója a környezet- és erdővédelemről tartott részükre érdekes előadást, mélyben vázolta a páratlan gemenci mocsárerdőség tájvédelmi körzetté nyilvánításának tervét is. Este baráti összejövetelen vettek részt a szekszárdi Garay János Tsz szőlőhegyi présházában. A találkozó vasórnao, a Tolna megyei Állami Építőipari Vállalat szekszárdi székházában rendezendő tanácskozással fejeződik be. Paksiaké az elsőség (Folytatás az 1. oldalról) körzeti döntőn, ahol már a közlekedési ágazat, a hajózás, légiforgalom, a közúti igazgatóságok legjobb csapatai mérik össze tudásukat: A tegnapi vetélkedőn a paksi üzemegység Május 1. szocialista brigádjának csapata, valamennyi közül a legfiatalabb dolgozókból álló gárda, nyerte el ezt a lehetőséget, valamint az első helyért járó háromezer forintot. Másodikak szintén a paksiak lettek, a Landler Jenő szocialista brigád tagjai. Az ő jutalmuk 2500 forint. Piegl Ferenc, a vállalat igazgatója, a szekszárdi központi üzemegység karbantartó szocialista brigád csapatának a harmadik helyért járó kétezer forintos pénzjutalmat adhatta át. A szocialista országok energiaellátását összehangoló távvezetékrendszer további bővítését jelenti a most elkészült giid—lévai vezeték felavatása. Képünk a gödi ünnepélyes átadáson készült, ahol Csik Béla, az Országos Villamos távvezeték Vállalat műszaki igazgatója ismertette a vendégekkel az áj vezeték és alállomás adatait, rendeltetését, „