Tolna Megyei Népújság, 1973. június (23. évfolyam, 126-151. szám)
1973-06-03 / 128. szám
Ezt hozta a hét a külpolitikában A finn fővárosban ezúttal elmaradtak a diplomaták kedvelt víkendprogramjai, az európai biztonsági konferenciát előkészítő munkacsoportok még ma, vasárnap is tanácskoznak. A csaknem kétszáz napon át tartó megbeszélések után, elérkeztünk az első nagy szakasz finiséhez. Valószínűleg már a jövő héten bejelentik, mikor ülnek össze a külügyminiszterek, hogy megnyissák az európai értekezlet több hónapra tervezett, különböző szinteken lebonyolításra kerülő tárgyalási folyamatát. Ügy tűnik tehát, hogy megkezdődnek az érdemi tárgyalások az európai biztonság kialakításáról, s a harmincnégy ország nevében maratoni tanácskozásokat folytató kétszáz- hatvan nagykövet és. szakértő ehhez megteremtette az alapokat. A java még hátravan, hiszen a további megbeszélések hivatottak arra, hogy kibontsák a tömören megfogalmazott napirendi címszavakat. , Az európai konferenciát sohasem tekintettük öncélnak, s. ezért a legnagyobb eredmény, hogy az előkészületi szakaszban sikerült rendezni több vitás kérdést. Ezek száma örvendetesen gyarapodott a héten. hiszen megoldást nyert a müncheni diktátum nemzetközi jogi érvénytelenítése, megszövegezték az erre vonatkozó csehszlovák—nyugatnémetmegállapodást. A külügyminiszter-helyettesek már befejezték a munkát, a jövő hónapban a külügyminiszterek találkoznak, s a kora ősszel az aláírásra Brandt Prágába látogat. Azt, hogy ménnyire heves küzdelmet kell folytatni minden csekély haladásért, jól jellemzi a két német állam alap- szerződése körüli hercehurca az NSZK-ban. A bajor kormány „zavaró repülése” következtében még mindig késik a törvénybe iktatás,, a müncheni panasszal egyelőre az alkotmány bíróság foglalkozik. A ratifikálás késedelmei miatt nem " lehetett eredményes a heti Kohl—Bahr találkozó sem újabb összejövetel időpontját nem tűzték ki. Nagy figyelmet keltett viszont az a tény, hogy Honecker, a NSZEP első titkára Berlinben fogadta a bonni koalíciós pártok parlamenti frakcióvezetőit és kifejtette előttük az NDK változatlan készségét a kölcsönös grdekű kapcsolatok gyors fejlesztésére. 1 Az európai ügyek alapjában kedvező menete további jó előjelként- hat az esztendő minden bizonnyal legfontosabb csúcstalálkozója, Brezs- nyev június 18-án kezdődő amerikai látogatása előtt. A nagy kelet—nyugati párbeszédet, ezen a héten nyugat—nyuEiuíazoii a szovjet pártküldöttség 1 e,jo> uiolí* osdaébasimz -iiitaUoi' c Jlolióv Szombaton elutazott hazánk- vezetésével május 24-től janiból a Szovjetunió Kommunis- us 2-ig tartózkodott hazánk- ta Pártja pártmurvk4sküldöy^.,b»n. ß,szőttjei.,,»áj;tip,unkások sége, amely a Magyar Szocia- Budapesten, Borsod, Fejér és lista Munkáspárt Központi Bi- Szolnok megyében tanulmá- zottságának meghívására A. P. nyozták az MSZMP városi, já- Filatovnak, az SZKP KB pót- rási és fővárosi kerületi bízott- tagjának, a novoszibirszki ságainak munkáját, tapaszta- pártbizottság első titkárának Tatait. Nemzetközi szimpózium A Magyar Tudományos Akadémia, a kémikusok egyesülete és az izotópintézet a szénhidrogénkémia tárgyköréből június 5—7-e között Siófokon nemzetközi szimpóziumot rendez. Mintegy hatvan előadást vitatnak meg, a 12 országból érkező szakemberek. A szimpóziumon mintegy 180-an vesznek részt; az európai szocialista országokból. valamint Angliából, Franciaországból, Olaszországból, az NSZK-ból, az Egyesült Államokból és más országokból. Budapesti természetbarátok Szekszárdon és környékén Ezen a hét végén, a kelle- * mes kirándulóidőt kihasználva, ismét megélénkült Szek- szárd és a gemenci erdő idegenforgalma. Egymást érik a társas- és személygépkocsikon érkező turistacsoportok. A budapesti MÁV Igazgatóság természetjáró szakosztályának mintegy harminc tagja vonaton érkezett szombaton kétnapos látogatásra Tolna megye székhelyére. A fővárosi természetbarátok Eberling Istvánnak, a Tolna megyei Természetbarát Szakszövetség főtitkárának útmutatásává;, délelőtt megtekintették S/.ek- szárd nevezetességeit, koztuk az ómegyeháza udvarán feltárt történelmi romkertet és a Balogh Ádám Múzeumot, s a Babtis Mihály művelődési központ kiállításait. Bejárták a budapesti természetbarátok számára is vonzó Szekszárd környéki turistaösvényeket; a Sötétvögyet, a Haramia-forrás és az „Öriáshegy” szép táját, majd valódi szekszárdi pinceszerrel fejeződött, be első napi programjuk. Ma. vasárnap a gemenci vadrezervátumot tekintik meg. idegenvezető kalauzolásával, más kirándulócsoportokkal együtt. . • - (— só) gáti tárgyalások előzték meg. Brandt a brit kormányfővel Heath-hel találkozott. Nagyobb érdeklődést váltott azonban ki Nixon és Pompidou kétnapos beszélgetése „félúton”. Izland szigetén. A szóvivők egyaránt úgy nyilatkoztak, hogy a reyk- javíki múzeumban, ahol a csúcsmegbeszélés zajlott nem voltak vesztesek és nem voltak győztesek, hanem a jobb megértés jegyében valamelyest közeledtek az álláspontok. Az amerikai elnök az „új atlanti'szövetség” jelszavának meghirdetése után most mindenképpen bizonyítani is sze- . retné az erősebb nyugati szolidaritást. Némiképpen zavarólag hatott viszont, hogy amikor az államfők udvariassági vizitet tettek Eldjarn izlandi elnöknél, az saját országának álláspontját világította meg a London ellen viselt tőkehalháborúban. Az atlanti építőmestereknek több tagállam belpolitikai he’vzete sem kedvez, hisze-i Olaszország egy újabb, tartósnak ígérkező kormányválság mezsgyéjére érkezett, Görögországban pedig kikiáltották a fekete ezredesek köztársaságát. A római száműzetésben élő király trónfosztása nyilván összefüggésben lehet a hadiflotta lázadásával, a Velosz hadihajó „disszidálásával” a NATO'-gyakorlatokról. Dél-vietnamban a héten bejelentették, hogy rövidesen megkezdődik a „térképcsere”. Ennek igen nagy jelentősége van, mivel első ízben határoznák meg pontosan, hogy mely területekre terjed ki a DIFK, illetve a saigoni rendszer fennhatósága. (Dél-Viet- rtamban ugyanis nem összefüggő területek alakultak ki, hanem foltosán, „leöpárdbőr”- szerűen húzódnak a két fél által ellenőrzött vidékek. A feszültség, a tízezres nagyságrendben végbemenő tűzszünetsértések egyik alapvető oka éppen az volt, hogy saigoni részről állandó területszerző akciókat indítottak. Ezek a provokációk megnehezülnek, ha elkészülnek majd a világos térképek.) Az indokínai fejlemények washingtoni híre, hogy a képviselőház után az amerikai szenátus is elhatározta az anyagi eszközök megvonását a kambodzsai bombázásoktól. A Pentagon első visszhangja furcsa értelmezése volt a szenátusi döntésnek — csökkentették a harci repülőgépek bevetéseinek számát, de egy-egy repülőgép nagyobb bombaterhet visz majd magával... Végül egy jelentős hír La- tin-Amerikából: helyreálltak a diplomáciai kapcsolatok Kuba és Argentína között. A szakítás idején, 1962-ben Argentína volt Havanna egyik leghangosabb ellenfele, de az új elnök beiktatása után, most felülvizsgálták a korábbi politikát. Ez annyit jelent, hogy míg évtizeddel ezelőtt csupán egy állam — Mexikó — tartotta fenn diplomáciai viszonyát Kubával, ma már tíz latin-amerikai országgal ismét helyreálltak a hivatalos kapcsolatok. Argentína aligha lesz az utolsó ebben a sorban, mivel a héten kapcsolatfelvétel ’ történt már Kuba és Venezuela között is, ha egyelőre diplomáciai viszonyról még nincs is szó. Az argentin—kubai rendezés különben magas rangú amerikai tanú jelenlétében történhetett, történetesen akkor tartózkodott Buenos Airesben Rogers külügyminiszter. RÉTI ERVIN í Szovjet—amerikai űrcgyü ilmük odés ÍJrhísérlet 197%-hen A Szojuz és az Apollo típusú űrhajók összekapcsolásának terve a legnagyobb olyan vállalkozás, amelyet a két ország űregyüttműködése keretében megvalósítanak — írja szombati számában a Szovjetszkaja Rosszija .című moszkvai lap. Mint Vladlen Verescsotyin, a szovjet tudományos akadémia Interkozmosz tanácsának elnökhelyettese a lapban írja, a szovjet és az amerikai űrhajó közelhozásának és ösz- szekapcsolásának berendezéseit először a földön próbálják majd ki, azután pedig 1975 nyarán közös szovjet— amerikai űrkísérlet keretében, amikor az űrhajósok kölcsönösen átmennek az egyik űrhajóból a másikba. A közös űrkísérlet megvalósításán mindkét részről nagy létszámú szakember-kollektívák dolgoznak. Az 1972-ben kötött szovjet— amerikai űregyüttműködési megállapodás széles területet ölel fed. Az együttműködés keretében például, amikor a Mars— 2 és a Mars—3 szovjet és a Mariner—9 amerikai bolygóközi űrállomások egyidejűleg vizsgálták a Marsot, szovjet és amerikai tudósok telexen kicserélték egyes kutatási adataikat. Közösen tanulmányozzák a két ország Mars- és Vé- nusz-kutatásának eredményeit, valamint a Naprendszer bolygói tudományos kutatásának távlatait. 1972 nyarán az Atlanti-óceán keleti térségében szovjet kutatóhajók és amerikai repülőgépek közösen tanulmányozták a légköri jelenségeket és az óceánt. 1973 februárjában és .márciusában szovjet—amerikai expedíciót szerveztek a Bering-tengeren. Szovjet és amerikai űrbio- lögiai és orvostudományi szakemberek többször találkoztak és megvitatták a Szojuz és az Apollo típusú űrált lomás útjai idején végzett orvosbiológiai vizsgálatok eredményeit. A Szovjetunió és az Egyesült Államok megállapodása előirányozza a két ország kötelezettségvállalását arra is, hogy támogassák azokat a nemzetközi erőfeszítéseket, amelyek a békés célú űrkutatás nemzetközi jogi problémáinak megoldására irányulnak. Befejeződött az építésügyi kutatók tudományos ülésszaka Az építésügyi ágazat kutatói és tervezői pénteken és szombaton tudományos ülésszakot tartottak az építők Dózsa György úti székházában. A kétnapos tanácskozáson több. mint 30 előadás megvitatásával összegezték az utóbbi három évben elért kutatási és műszaki fejlesztési tapasztalatokat. eredményeket. s meghatározták a további terveket A záróülésen Bondor József építésügyi és városfejlesztési miniszter foglalta ösz- sze az ülésszak m un Icáját. Hangsúlyozta, hogy a műszaki fejlesztésben, az új építési módszerek és az újfajta építőanyagok kialakításánál egyaránt szigorú követelmény a minőség. Eleget kell tenni a lakosság jogos kívánságának, hogy az átadott lakások és egyéb építmények olcsók, ló minőségűek legyenek, s az építés üteme is megfeleljen *■ - ............. ... —— . y . 1, , . a követelményeknek. Ezért gondosán kell ügyelni arra, hogy a kutató- és a fejlesztési munka eredménye ne növelje az építés költségeit. Bondor József miniszter hangoztatta, hogy a hazai építésügyi kutatás és műszaki fejlesztés hatékonyságának növelésében a korábbinál jobban kell támaszkodni a nemzetközi munkamegosztásra. a kimagasló külföldi tudományos eredmények hazai alkalmazására. A tudományos munkában különösen fontos bázist jelent a KGST-orszá- gok kutatóinak, tervezőinek műszaki-tudományos együttműködése. A miniszter megállapította, hogy a tanácskozáson elhangzott előadások és felszólalások meggyőzően tanúskodnak a hazai építőipar műszaki színvonalának gyors növekedéséről. Az egymilliomodik látogató Ha látványosnak nem is, de az intézmény szempontjából mégis igen jelentősnek nevezhetjük azt a kis házi ünnepséget, melynek keretében a Babits Mihály megyei művelődési központ egymilliomodik látogatóját fogadták pénteken este. Ki volt a szerencsés? Ka- rakas Gyöngyi, a Bonyhádi Cipőgyár szakmunkása, aki a rádió péntek esti nyilvános jazzfélvételére jött a megye- székhelyre látogatóként. A megilletődött lányt Vadas Ferenc, a művelődési központ igazgatója üdvözölte és ajándékot adott át Karakas Gyöngyinek. Az egymilliomodik látogató ürügyén érdemes egy pillantást vetnünk a művelődési központ látogatottságát regisztráló statisztikára. Ezek szerint az első évben — 1970. április 2-től, a- nyitástól számítva — kétszázezer, a másodikban 260 ezer, a harmadikban pedig 375 ezer látogatója volt a kultúra szekszárdi fellegvárának. A számok, amint láthatjuk, örvendetesen növekednek évről évre. Vajon mikor köszönthetjük a kétmilliomodik látogatót?