Tolna Megyei Népújság, 1973. június (23. évfolyam, 126-151. szám)
1973-06-17 / 140. szám
Tudósítás az Országházból Az iskolák államosításának Az Országházban ma tartják a zárszámadást, a pénzügyminiszter beszámol a tavalyi költségvetés végrehajtásáról. Faluvégi Lajos mostánság igen-igen népszerű ember. Kalodába zárta a reprezentációt. Több jut másra. Óvodákra, iskolákra. bölcsődékre. Mindegy. A Déli pályaudvartól a Kossuth térig átkelve a Duna alatt, földalattival utazom. Hallgatva a miniszter expozéját, az előadói beszédet, a vitát, eszmbejut 15 esztendő óta a magyar képviselőházban a „teljesítettük”, a „megvalósítottuk”, a „befejeztük”, „megoldottuk” igen gyakran használt szavak. Hasonlóképpen a „kell”, a „nélkülözhetetlen”, a „nincs elegendő”, a „kevés” szavaink is uralkodnak. Hát persze: hatalmas építkezés a szocializmus, szintről szintre haladunk, s egy szinttel rendesen akkor végzünk, amikor az emeletet hivatalosan is beszegjük a „teljesítettük”, a „megvalósítottuk”, a „befejeztük” szavakkal. Utána följebb vonulunk, az építkezést folytatjuk és elölről kezdjük, nagyjából így: nélkülözhetetlen, kell, nincs elegendő ........Az országgyűlés tav aszi ülésszakán a negyedik ötéves terv eddigi teljesítéséről az a kép alakult ki. hogy tervszerű és következetes munkával a kijelölt úton haladunk,” — hallom a pénzügyminiszter bevezetőjében, s sorolja a 72- es épületszintet beszegő mondatokat: a fejlődés fő arányai megfeleltek a negyedik ötéves tervben előirányzottaknak, a beruházási tevékenység tovább javul, a negyedik ötéves terv céljait teljesítjük, ez nőtt, az javult, amaz fejlődött, kielégítő, megfelelő. A közlés pontos, higgadt, visszafogott, tárgyilagos. Ez az esztendő most már azt jelenti, égy szinttel följebb vagyunk. „Bérelt” helyem lévén a karzaton. lassan észreveszem, hogy némelyik képviselőcsoport mindig a pályán tartózkodik, nem hagyja magát leszorítani, „jelenlét folytonosságával” gondolom a miniszterekre enyhe nyomást, a közvéleményre megfelelő hatást gyakorol. Három-négy ülésszakot végighallgatva Szolnokot. Bács-Kis- kunt, Szabolcs-Szatmárt például meg kell jegyezni, képviselőcsoportjuk rákényszerít. A megyei érdekek makacs szószólói, rokonszenves patriótái remek összmunkával végzik parlamenti munkájukat, „előre küldik” legjobb szónokaikat, hogy egyetlen megnyitérnek meg a szeretetért folytatott nagy versenyfutásból. — Van, amikor az lenne a jobb. ha itt maradna a gyerek, de az az igazság, hogy akármilyen i« a szülői otthon, csak otthon az, és úgy kell, mint a levegő. Tudja, ezek a fiúk ragaszkodásukban makacsak, mint a vízcseppek. amelyek kivájják a sziklát. Van szikla, amelyik idővei enged. De olyan is, amelvik moccanatlan marad. Látja ott azt a fiút? Az édesanyja pt gyereket hozott a világra s ezzel együtt is igen csinos asszony. Üjra férjhez ment, a válás után most Budapesten él. Elvakultan boldog és úgy hiszi, minden anyai kötelességének eleget tesz, ha évente ír a fiának két-három levelet és küld száz forintot, ö, nyilván az új családi körülmények miatt, nem hívja a gyereket, de meg- botránkozott. hogy elengedtük a fiút az apai nagyszülőkhöz. A gyerek Budapestre jelentkezett szakmunkástanulónak, mert az előzmények ellenére is hisz abban, hogy meg tudja szerezni azt az^ érzelmi kapcsolatot, amiért évek óta mindent megpróbált. Az igazgatónak két lánya van. Mindketten felnőtt embelatkozásuk se maradjon a sajtóban, a közvéleményben vissz- hangtalanul. Az előadás módja — nemcsak tartalma, a módja — rengeteget számít. Az erőtlen, a bizonytalan, a papirosízű, a száraz, a lapos, lényeget kerülgető felszólalás fárasztó és hatástalan, hordozzon bármennyire fontos mondanivalót. Ilyen itt is elhangzik, aztán csoda, ha ilyenkor a karzat kiürül, a képviselők elálmasod- nak. az ajtóközeliek kiosonnak a büfébe, a miniszterek meg szenvednek. Ök a bársonyszéket szünettől szünetig nem hagyhatják el. A Bács-Kiskun megyeiek különösképpen értik a módját, — hogyan mondjam — a parlamenti harc mai megfelelőjét ügyesen, jól alkalmazzák. Most, a nyári ülésszakon Bács megye és választókörzete képviseletében Raffai Sarolta állt mikrofon elé. Decemberben a Bács-Kiskun megyei Tanács elnöke. Retorikát nem valószínű, hogy tanultak, de hatást kelteni, „sulykolni” tudnak. Felszólalásaikból kiderül, becsülik az aprómunkát, szívósak, kitartóak, sejti az ember, hogy otthon állandóan edzésben vannak, s a parlamenti szereplést négy évre beosztott célbajutásnak tekintik. Raffai Sarolta elmondta: az ország legnagyobb megyéjében a lakosság műveltségi színvonala az országos átlagtól elmarad. ötvenezer általános iskolás kisdiák közül tízezer még osztatlan, tanyai iskolában nevelkedik. Mást is mondott, de ez a lényeg. Ettől kapja fel a fejét a tévénéző, a képviselő, és egyszerre öt miniszter. Engem azonnal megnyert: ha van miből, Bács-Kiskunnak adni kell, az ország legnagyobb megyéje nem maradhat műveltségi színvonalban az országos átlag alatt. Igaz is: a legkisebb, a közepes maradhat? Dehát ezt mondja el a legkisebb, a közepes megye szószólója, elvégre kapni szabad, s kérni tudni kell. A budapestiek, a szolnokiak, a Szabolcs-szatmáriak, a bács- kiskunbelieR, a baranyaiak értik a módját, annyi szent. Ülésszak nem múlik ei országházi szereplésük nélkül. Jól teszik. Kíváncsian várom az őszi, a téli ülésszak Bács-Kiskun megyei felszólalóját. Biztosra vehetjük „útszélesítő” lesz az is. Rájöttem: a képviselőcsoportok parlamenti szereplését folyamatosan szemmel tartani, figyelemmel kísérni izgalmas közéleti élmény, hiszen az ülésteremben a csillárok alatt a folyosókon disztingvál- tan, jólnevelten, azt is mondrek már és Budapesten élnek. Ott az unoka is. Jövőre, ha nyugdíjba megy, elbúcsúzik Faddtól. Egy híján negyvenéves pedagógiai pályafutás lesz mögötte, s megannyi nagyon szép emlék. Mondhatni, csak szép emlék. — Az idén két gyerekünk megy Fótra, szakközépiskolába, tizennégy pedig szakmunkás- képzőbe. Tavaly küldtük Fótra Tinka Lalit. Nemrég kaptam levelet az ottani igazgatótól, aki azt írta róla, ha így halad a fiú. az isten sem menti meg az egyetemtől. Bár úgy lenne! Eddig is szereztek sokan diplomát. Persze, akadt a fiaink között olyan is, aki rossz útra tért. Igaz, ezekkel itt sem volt kevés baj. Későn kerültek hozzánk, el-elszökdöstek, pedig látja, nyitva van a kapu és nyitott a kerítés is, lebontattuk a tömör téglafalat. Az igazgatói szoba szekrényének tetején serlegek sorakoznak. Közöttük a néhány nappal ezelőtt harmadszorra meghódított Bakóca kupa. Jó sportolói vannak az intézetnek. És a tanulmányi eredmény? Az sem titok. Nagyalakú, kemény fedeles füzet őrzi az ötvenes évek elejétől az intézet lakóinak „eredményhatom, szocialista módon szünet nélkül birkóznak egymással a „követelések” és az „elutasítások”, az egész országra érvényes „elosztásigazságok” és a patrióta — ám jogos és méltányos — buzgalmak. Aztán az a vége, hogy kell, kell. kell, dehát addig nyújtózkodhatunk, ameddig a takarónk ér. s erről rendszerint a miniszterek tiszte szólni. Bérelt hely a karzaton és lassan megszokom, hogy néhány megyei képviselőcsoport aktív, néhány passzív, ülésszakok múlnak el és nincs sehol. Egyik képviselő szünet nélkül jegyzetel, a másik figyel, a harmadik úgy van jelen, hogy nincs is jelen. Faluvégi Lajos mondhat, amit akar neki a szempillája se rebben, túlságosan edzett, vagy igen-igen fáradt ember. Ilyen iK van. Ügy látom, a mi parlamenti ülésszakunk ritkán nevető, közbekiáltásokat mellőző, — figyelő parlamenti ülésszak. Tessék nézni a tévét: figyelő parlament a miénk. Kádár János elgondolkodva, jobb tenyerére nehezedve. Fock Jenő töprengve, olykor jegyzeteibe mé- lyedve, Losonczi Pál egyenes derékkal ülve hallgatja a képviselőket, a minisztereket. Ez a bérelt hely a karzaton megfizethetetlen. De nem úgy megy ám. hogy végigülöm az országgyűlést, aztán kész, végeztem. Utána kezdődik a java. A kérdésekkel. Postás: — Na mi volt? Nyolcadikos „nagylány” a szomszédból: — Milyen az országgyűlés? Kik vannak ott? Jenő, a fűtő: — Történt valami érdekes? Béla bácsi, a nyugdíjas: — Na, mit mondtam? Mariska, a szakács: — Néztem a híradót. Figyeltelek. nem láttalak. Hol ültél? Kálmán elvtárs, a kézbesítő: !— Kádár elvtárs miért nem szólott? Sebestyén, az autószerelő: — Mit gondolsz, őszre költözhetek? Írjak Bondor elv- társnak? Simonné a kertészetből: — Mi várható? Némelyik kérdésre tudok felelni, kettőre, háromra nem. Szeretném, ha egyszer valaki megkérdezné: Azok odafenn értik jól? Tiszta lelkiismeretted mondanám: Magyarországot még soha nem kormányozták ilyen felkészülten. Hogyan mondjam? Nem kérdezik. Tudják talán? Azt hiszem, igen. SZEKULITY PÉTER negyedszázados évfordulójára Huszonöt év telt el azóta, hogy az országgyűlés törvénybe iktatta az iskolák államosításáról szóló 1948. évi XXXIII. tc.-et. Ez a törvény fordulópont volt szocialista oktatásügyünkben. Akkor, — 25 évvel ezelőtt — az iskolák államosítása volt az alapfeltétele annak, hogy a kulturális monopólium felszámolására irányuló törekvések sikerre vezessenek. Az iskola 1948-ban hazánkban az egész nép felemelkedésének forrásává és eszközévé vált. Az államosításért megindult harc 1948 tavaszán addig soha nem tapasztalt egységbe kovácsolta a pedagógustársadalmat. Igazi tömegmozgalom alakult ki. Megmozdultak a felekezeti iskolák tanítói is. Miután a kormány biztosította őket, hogy az állami iskolákba valamennyiüket átveszi, felszabadultan hallatták szavukat és túlnyomó többségük az államosítás mellett foglalt állást. E harcokban jelentős mozgósító szerepe volt a Pedagógusok Szakszervezetének. amely megvédte a felekezeti iskolák tanítóit az egyházi hatóságok túlkapásaitól. Az államosítás éppen politikai jellege miatt politikai harc közben ment végbe. Ellenzői is voltak, nem is kevesen. De az ellenzők oldalán nemcsak a reakció hanem félrevezetették is álltak, őket meggyőzni ügyünk igazáról, ez volt akkor a főfeladat. És ez nem volt könnyű. Megyénk közoktatásának elmaradottsága komoly akadályt jelentett a harc megvívásában, a demokratikus nevelésért folytatott küzdelemben. A Tolna megyei Néplap 1948 tavaszán így ír erről: „Megyénk iskolái közül 115 római katolikus, 32 református, 29 evangélikus, 1 görögkeleti, 36 községi és 39 állami. Ez azt jelenti, hogy az új demokratikus tankönyvek alapján lényegében csak 15 iskolában folyik a tanítás.” Majd így folytatja: „Demokráciánk rendkívül fontos feladata, hogy a magyar nevelőket meggyőzze arról, hogy munkájuk országépítés vagy országrombolás lehet.” Akkor megyénk iskoláiban összesen 960 tanító oktatott a fáit”. Volt olyan tanév, hogy 4,4 volt a gyerekek tanulmányi átlaga. Tavaly 3,6. Az idei eredményfa még csak ezután készül el. — Megfigyelte a mozgást? A korábbi években általában jobb lett a gyerekeink tanulmányi átlaga, mint az utóbbiakban. Nem az otthon vagy az iskola változott, a gyerekanyagunk lett gyöngébb, s azokat a traumákat, amelyekkel ide kerültek, nehezebb feloldani, feledtetéssel meggyógyítani. — Mi lesz azokkal a gyerekekkel. akik nem mehetnek haza nyaralni? — Néhány nap múlva Fadd- ra jönnek 12 napra a szobi leánynevelő-otthon növendékei, mi pedig Szobra megyünk. Mindkét intézmény jól jár a csereüdültetéssel, mert a kislányok itt fürdózhetnek a Dunában, a fiúkkal meg bejárhatjuk a Pilist és a Börzsönyt. — Soha nem érezte a nevelőotthon élén eltöltött 17 év alatt, hogy tulajdonképpen nagyon hálátlan részét választotta a pedagógiai munkának? — Soha. pedig látványosnak csakugyan nem nevezhető az a nevelési tevékenység, ami itt szükségképpen folyik. Nagyon jók a munkatársaim, nálunk nincs fluktuáció és jó a kapcsolatunk az iskolával is. Szóval, nem látványos a munkánk. de hihet nekem, ha azt mondom hogy a volt növendékek visszajelzései, látogatásai bőséges elismerést jelentenek számunkra, olyat, amit nem nevelőotthoni pályatársaink közül csak kevesen kaphatnak. Valószínű ez tartja itt a kollégákat, mert engem is ez tartott itt. Búcsúzunk, amikor a folyosón apró termetű, szőke legény toppan elénk. — Döntöttél Attila, hova mégy? — Dunaújvárosba. — Jól meggondoltad? — Igen. A fiú édesapja kertész és mindenáron kertészt akar csinálni a fiából is. Attila inkább ács akar lenni. Így határozott. A fiúk általában maguk döntenek, hova, merre mennek a nyolc általános elvégzése után. A döntés képességét is itt szerezték meg. Többek között az igazgató bácsitól. aki nem sze réti. ha a neve a sajtóban szerepei. Elnézését kérem! — linók apró, széttagolt felekezeti iskolában. Az osztatlan felekezeti iskolákban működők nehéz körülmények között, alacsony szinten végezhették csak munkájukat. Természetes, hogy az államosítás mellett foglaltak állást A törvény valamennyi pedagógust alkalmazottá minősített. így csaknem valamennyi pedagógus állami státuszba került. Az MKP harcot indított a pedagógusok anyagi helyzetének megjavításáért. Már akkor követelte a nevelők bérének emelését, az igazgatói pótlék bevezetését, a legmostohább körülmények közt dolgozó tanyai tanítók tanyai pótlékának folyósítását, a magas létszámú osztályokban tanítók és többletmunkát végzők óradíjának rendezését. Az iskolák államosításának számos előnye közül csak néhányat említünk meg: — emelte az oktatás színvonalát, elhárította a művelődési monopólium felszámolása elől az akadályokat, meggyorsította az általános iskolák kiépítését, lehetővé tette a falusi és tanyai iskolák mellett tanulóotthonok létesítését, egységes tankönyvek bevezetését, képzettebb tanerők alkalmazását. A törvény végrehajtása hónapokig, — megyénkben helyenként egy évnél is hosszabb ideig tartott. Tolnán, Nagymá- nyokon, Belecskán és Miszlán csak 1950 tavaszán került sor az iskolák hivatalos átvételére. A gyakorlati lebonyolítás apró munkáit két „államosítási bizottság” végezte megyénkben. A bizottság tagjai az államosítás névtelen katonái voltak, akikről az államosítási jegyzőkönyvek mellett az idei pedagógusnapon emlékezett meg államunk és a Pedagógusok Szakszervezete. Az iskolák államosítása hazánkban hosszú történeti folyamat záróköve volt. Nemzedékek követelését váltotta valóra, utat és lehetőséget nyitott az okatásügy szocialista megújhodásának, demokratikus kiszélesítésének. Ma, huszonöt év után már elmondhatjuk, hogy a néphatalom jól sáfárkodott ezzel az örökséggel: a művelődés eszközeit é<; forrásait egész népünk számára tette hozzáférhetővé. Az évfordulón szeretettel és hálával emlékezünk az államosítást derekasan végrehajtó nemzedékre. De előre is tekintünk az évfordulón. Az oktatási párthatározat mindannyiunk kötelességévé teszi, hogy közoktatásunkat tartalmilag, minőségileg fejlesszük tovább. Elsősorban az iskola belső életét, az oktatás-nevelés tartalmát és módszerét kell korszerűsítenünk. A siker alapja pedagógusaink mindennapi munkája. Hisszük, hogy a mai pedagógusnemzedék az előtte álló, — nem könnyű — feladatokat éppoly sikeresen oldja meg. — mint a negyedszázaddal előtte működők. Kedves Henrik Ped. szaksz. megyei titkár Népújság 3 1973, június 17.
