Tolna Megyei Népújság, 1973. június (23. évfolyam, 126-151. szám)
1973-06-15 / 138. szám
Amerika útjain Az algyői híd Mibe kerül egy vakbélműtét? A vakbélgyúlladás általában a „legjobbkor” szokott jönni. Amerikába kelett volna repülnöm. Washingtonból azonban telefont kaptam barátomtól, hogy utazásomat egy héttel halasszam el. mert vakbél- gvulladása van. A repülőjegy kicserélése nem egy körülményes dolog, de vajon mi a helyzet ott Washingtonban egy vakbélműtéttel ? Négy nap múlva már a beteg telefonált. A következő beszélgetés zajlott le közöttünk: > — Már otthon vagy? — Itt gyorsan gyógyítanak. — De mégis? — A részleteket majd itt. Amint megérkeztünk Wa. shingtonba, első kérdéseink barátunk egészségi állapotára vonatkoztak. — Minden rendben. De nézd cs^k ezeket a papírokat... A papírok arról szóltak, hogv Mr. Sztrelnyikov átfúródott vakbelét eltávolították. Egyikünk életében először látott effaita papirosokat. Rendkívül . érdekes volt számára. „Vérvizsgálat — 25 dollár. Vizeletvizsgálat — 22 dollár. Különféle vizsgálatok — 35 dollár. A sebész honoráriuma — 200 dollár. Kórházi kezelési költségek naponta — 200 dollár. Televízióhasználat — napi 3 dollár.” Mr. Sztrelnyikovnak összesen 1112 dollárjába került vakbelének eltávolítása. Ebben az összegben benne van a diagnózist megállapító orvos honoráriuma, a fiziológiai oldat ára. a varratok eltávolításának díja. Ha Mr. Sztrelnyikov a szovjet kórházakban rendszeresített hét napig marad kórházi ápolás alatt, akkor a számla összege legalább 50 százalékkal emelkedik. Természetesen Mr. Sztrelnyikov. aki egy olyan ország állampolgára, ahol az orvosi ellátás inevenes. nem saját zsebéből fedezte a kórházi ápolás költségeit. Az állam fizetett helyette. A kórházban viszont csak négy napot töltött, mint hasonló mű- . tétnél az amerikaiak általában. Az igazság kedvéért meg kell jegyeznünk, hogv az operációt egy nagyon jó kórházban végezték. New Yorkban, miközben azon vitatkoztunk. ho=y az amerikai átlagembernek mennyibe kerül a szülés, a gyógykezelés és a halál, betértünk egy szerényebb kórházba. Ennek a kórháznak szülőosztályá is volt, és mi — két izgatott aoa képében — feljutottunk a harmadik emeletre. Vastag üvegablak mö-. gül mutogatták a szülésznők a boldog apáknak a fehér pólyába csavart egy-, de legfeljebb kétnapos apró amerikaiakat. Amikor az illendőség által megengedett közelségbe kerültünk, egy 20 esztendős fehér angyal megkérdezte, mi miért nem kérjük ivadékaink megmutatását. Azt válaszoltuk, hogy szeretnénk valamelyik orvossal egy fél órát elbeszélgetni. Az angyal, név szerint Elizabeth, odavezetett bennünket az orvosokhoz. Rendkívül érdekes sétát tettünk a folyosókon és a szobákban. Az orvosok. fiatalok és öregek, miután megtudták, miről van szó. különösen viselkedtek. Az egvik sebésznek . sürgős ooerálnivalóia támadt. A másik kijelentette, hogv 6 ebben a kórházban úi ember, A harmadik olvasmit mondott, ho®v az orvosok is betegek. Végül az egyik szobában egv testes, vastag dioptriás szemüvegű. 45 év körüli orvos „igazított el" bennünket. 5. — Tudom, hogy az urak milyen kérdéseket fognak feltenni. A földszinten rendelkezésükre áll egy úr, (megmondta a vezetéknevét, a keresztnevét és a beosztását). Viszontlátásra. uraim! Minden komolyabb amerikai intézményben feltétlenül van egy ember, aki a sajtóval tartja a kapcsolatot. Az újságírók ugyanis fecsegő természetűek. Ezt ennek az embernek kell kivédenie. Nos. beszélgetésünk olyan természetű volt. hogy ezt a sajtóembert csak A. úrnak nevezhetjük. Széles mosollval fogadott bennünket és kitűnően „előrecsomagolt” tájékoztatóval szolgált. íróasztala tele volt brosúrákkal, röplapokkal és a kórházi szolgáltatások árjegyzékeivel. Minden analízisnek, kardiogramnak, diagnózisnak, a gyógyítás idején a konzultációnak — szabott ára volt. Kü. lön kérdés a műtét, magyarázta Mr. A. Itt az árban a beteg négyszemközt egyezik meg az orvossal. Rendszerint az történik, hogy a beteg annyit fizet, amennyit a sebész kér. Egy szokványos vakbélműtét ára rögzített — 150 dollár. A műtét utáni gyógykezelés ára naponta szintén 150 dollár. Ily módon egy vakbél eltávolítása 700 dollárba kerül. Körülbelül ugyanennyibe kerül egv szülés. ha az normális lefolyású, ha nem, akkor 90 dollár a felár. A szép kivitelű nyomtatványok az emberről és a betegségekről úgy emlékeznek meg, mint ahogyan például egy televíziós készülék javítási árjegyzéke hangzik: képernyő — ennyi és ennyi lámpacsere — ennyi és ennyi, — forrasztás, beállítás — ennyi és ennyi. Sajtóemberünk megértette az árjegyzék kegyetlen ridegségét és sietett megmagyarázni, hogy Amerikában vannak eszközök, amelyekkel csökkenteni lehet annak a csapásnak az erejét, amely az embert olyankor éri, amikor éppen segítségre lenne szüksége. Beszélt a biztosítótársaságokról, az in- gvenkórházakról. a jótékonysági intézményekről. Mi udvariasan hallgattunk, jegyezgettünk, kérdéseket tettünk fel. azután elhallgattunk. Rágyújtottunk, áttértünk más témára. És ekkor a fizetendő orvosi ellátásban érdekelt emberünk panaszkodni kezdett a májára és pontosan az ellenkezőjét mondta annak, amiről 10 percen keresztül beszélt. — Egyébként isten őrizz a betegségtől Amerikában. Nálunk nagyon félnek az orvosoktól. Utcai rosszullétek, vagy utcai segélynyújtások esetén a paciens első kérdése: „csak nem akar kórházba vinni?” V. PESZKOV B. SZTRELNYIKOV Tízen Tengelicről JJteán, irodában, műhelyben. orvosi rendelőben, vasúti megállóban hangzott el váratlanul a kérdés: mivel elégedett, mivel nem? A találomra megkérdezettek — tízen Tengelicről — megpróbálták pillanatok alatt mérlegre tenni életüket és csak utána válaszoltak. Gáncs Sándor traktoros: — Melyik ember az elégedett? Több kell, mindig több kell. Én mondom magának, ha meglesz a több, akkor az sem elég. * — Szóval, nem elégedett. — Annyiban igen. hogy megszereztem a szakmát, hétéves házasságunk alatt házat építettünk, két gyereket nevelünk. De most autó kell... — Meglesz? — Meg. Meg kell, hogy legyen, két éven belül. — És ha az is meglesz’ — Nem tudom mi, de majd újra kell valami. Takács Istvánné háztartásbeli: Túl az ötvenen, azt mondhatom. hogy úgy-ahogy, de Elégedett vagyok. Mindig az tett boldoggá, ha szénen nőttek a gyerekek — hármat szültem — ha jó ebéd került az asztalra, ha csend és nyugalom volt körülöttem. Égy asszony elégedett lehet, ha á sorsától jő férjet, jó gyerekeket kap. — Volt-e életcélja? — Volt. A család volt az életcélom és az. hogv gyerekeim legyenek. Nem akartam állást, nem akartam hivatalt, igaz, hogy amikor én ilyenekre gondolhattam volna. még más volt a világ. Korsós István gépkocsivezető: — Én, kérem szépen elégedetlen vagyok, és amíg nem változik meg az életem, az is maradok. Az az igazság, nem tudok kitörni a környezetemből. Ugv értem, hogy nem keresek eleget ahhoz, hogv máshova költözhessünk. Két gyerekkel várjuk a harmadikat, egy háromszor hármas kiskonyhában. Ezzel legyek elégedett? — Hány éve dolgozik? — Eredeti szakmám ács és állványozó. Abban lenyomtam hat évet. Bolondja vagvok a motoroknak, így hát felcsaptam pilótának a Volánhoz. Három. vagy négy éve vagvok itt. De mi az az ezerkiler.c-kétezer forint. Feleségem bedolgozó a Simontomyai Bőrgyárhoz. De nem jön annvi pénz, amennyi kellene. Én. kérem szépen, szükségben élek mindennap. Mz«a nem tudja, mi az, én t"dom. Fülöp János MÄV-alkalma- zott: — Ugyan, kérem, ki hallott akkoriban a Balatonról, nva- ralásról? Tízéves koromtól kezdve minden nyáron meg kellett szereznem az egv pár cinőre. =z »»v öltöző ruhára valót. Ha a maguk korosztálya is átélte volna p->t. arru't én, elégedettek lennének. Én élet- nálvónak választottam a vas' utat. Húszéves koromig naorn p7"tón tem a MÁV kötelékébe. Voltam pályamunkás, pályavizsgáló, tettem vizsgát minisztériumi. igazgatósági emberek előtt és vittem valamire. A tévéijei állomáson +'^1 ie-sítelc szolgálatot *' éve. — Nincsenek tervei, .elképzelései ? — Dehogynincsenek. Látta, a vasút felé jövet készül ház. Már az alapzata megvan. Az az envém lesz. szóval a '''■Mádomé. Megdo’zoztunk érte. Inger József termelőszövetkezeti nyugdíjas: — Kérdezzen, csak kérdezzen. Én már mindenre csak visszanézek, Előre alig vezet az út. — Hány éves? — Hetvenhat múltam. Nyomorulttá tett az első háború. Az utolsó napokban kaptam lövést a bal lábamba, de túléltem, elvergődtem vele a mai napig. — Mire vitte, Józsi bácsi? — Amire vittem. Házam van. családom van, megvan a Az algyői Tisza-híd építésén mind a tizennégy pillér elkészült, s ezzel befejeződtek az alépítményi munkálatok. Most azokat az acélszerkezetű hídszakaszokat szerelik össze, amelyeket majd úszódarüval emelnek be a folyó felett. Képünkön: Az épülő híd. i kenyerem, más is akad hozzá bőségesen. Meg tudja, ami a legfontosabb, békességben vagyok. Négy gyerekem van. jó feleségem, ötvenhárom évet éltünk le egymás mellett. Amin átmentem, regény lehetne. De én mégis elégedett vagvok. kiváltképpen azzal, hogy a gyerekeim már fiatalon boldogulhattak. nem úgy, mint én annak ideién. Hollósi János, a tengelici takarékszövetkezet elnöke: — Elégedett? — Mondhatom. Igaz. ahhoz végig kellett csinálnom sok mindent. Parasztszármazású vagyok. Tulajdonképpen elégedett vagvok. hogy eddig eljutottam. de azért mégis... Csuda tudja, ha nem is vagyok elégedetlen önmagámmal, de türelmetlen igen. Nőnek a követelmények, új és új helyzetekben kell feltalálnom magam. Sokszor mintha lemaradnék egy-egv lépéssel. Persze. azután ráhajtok és ledolgozom a hátrányt. — Gyerekek? — Kettő is van. Talán apósomtól örökölték az állatsze- retetüket, nem tudom. Lehet, hogy valamelyikük állatorvos les-. Elvégre lehet az is. Mácsai Istvánné, a tengelici Petőfi Tsz adminisztrátora: — Nagyrészt elégedett vagvok. Korábban azt hittem, hogy csak városban lehetek az. Szekszárdra mentem dolgozni, majd miután férihez mentem. Érden vettünk házat. — Mi lett a vége? — Az, hogy a vargabetű szépen visszavezetett Tengclicre. Itt keressük a boldogulásunkat. Az érdi házat most akarjuk eladni és itthon építeni. — Maradnak tehát? — Igen, maradunk. Rájöttem, hogy nem mindenkinek érdemes elhagyni a szülőía'lut. Egy valamiről elfeledkeztem, óvónő, vagy pedagógus szerettem volna lenni. Nem sikerült. De túltettem magam raita. Dr. Stallenberger Petemé körzeti orvos: — Itt születtem, innen indultam. Az egyetem elvégzése után dolgoztam városban is. Mégis visszajöttem. Uogv miért? Nem tudnám pontosan körülhatárolni. Azt hiszem! örömet, elégedettséget szerez nekem, ha közelebb vagyok az emberekhez. Úgy érteni, itt élek a faluban, tudom. hogv érinek. Vagy' árinak mi a baja. hogyan gyógyíthatom. Ha sikerül valamelyik apró célkitűzés. egy oV.km&tra elégedett vagyok. De tovább nem. Újra más terveket, célokat tűzök ki m^gam elé. Zsíros Sándor esztergályos: — Mit mondjak tizenkilenc évesen? Nem lehetek elégedett, hiszen alig értem el valamit. — Mi lesz a valamiJ — Majd ha lesz kocsim például. — Akkor elégedett leszel? — Dehogy. Ahogy magamat ismerem, azután megint más kell. Én inkább azt kérdezem, van-e elégedett ember? — Mennyi a fizetés? — Tízforintos órabérben dolgozom. Ez nem rossz. De... — De? — Nem ártana, -ha több lenne. Kovács Kálmán, a termelő- szövetkezet főkönyvelője: — Kilenc éve dolgozom itt. Apám téesztag most is. Hajdú- hadházán. Az ő számára ez a csúcs, amit elértem. ’— A saiát számára? — Hm. Nézze, én nem akarok elmenni innen. De ha mar csúcsról beszélünk, úgy illik, hogy elégedett is legven az ember. Szó sincs erről. Elégedett vagyok azz >1. hogy 1945- ben megváltozott a világ. Ha ez nem történik mes én valahol a földet tiírhatnám most apámékkal együtt. — Milyen célt tűzött ki maga elé? — Azt. hogy amíg élek, tisztességes úton keressem a kenyerem. Az elégedettségről pedig — legalábbis szerintem — nyolcvan éven felül lehet be- / szélni. Vagy még akkor sem... VARGA JÖZSEF Népújság 4 1973. június Iá.
