Tolna Megyei Népújság, 1973. május (23. évfolyam, 101-125. szám)

1973-05-13 / 110. szám

Ezt ii ózta a hét a külpolitikában Az emlékezőtehetség a nem­zetközi politikában sem feles­leges tulajdonság. Pontosan egy esztendővel ezelőtt. 1972 májusában, a tudósítások és hírmagyarázatok vastagon sze­dett címei gyakran idézhették Bonn ratifikációs idegháború­ját. A nyugatnémet parlament­ben magasra csaptak a szen­vedélyek ; halálosan beteg kép­viselőket vittek be hordágyon az ülésterembe, mert minden szavazat számított: szavazato­kat adtak-vettek: s a Brandt— Scheel kormányt kevés válasz­totta ei a bukástól. Azóta sok minden változott a Rajna partján, s a két né­met állam alapszerződését a szociáldemokrata—szabad de­mokrata többség nagy fölényé­vel iktatták törvénybe. - Még a CDU néhány képviselője, igy K:ep, a párteinökség tagja is a kormánykoalícióval szava­zott. Az ENSZ-tagság kérdésé­ben valósággal kettévált a ke­reszténydemokrata ellenzék, alig százegynéhányan vállal­ták annak felelősségét, hogy az NDK világszervezeti felvé­telét megakadályozandó, az NSZK se foglalhassa el helyét az Egyesült Nemzetek Szerve­zetében. Ha volt izgalom a ra­tifikációs eljárás során, az a kereszténydemokraták belső válságából adódott. A szélső­ségesen reakciós, illetve a va­lamivel mérsékeltebb csopor­tok összecsapása nyomán, Bar- zel kénytelen volt leköszönni, s átmenetileg egy ugyancsak „új emberre”, a korábban egy­szer már levitézlett Kiesingerro bízták a parlamenti ellenzék frakciójának vezetését! Az. vi­szálykodás azonban folytatód­ni fog. Barzel nyilván ellen- támadásokkal próbálkozik, ám Strauss sem fóg lemondani a bajkeverésről. A lényeg mégis az. hogv a nyugatnémet jobb­oldal valósággal felőrlődött az európai enyhülés, valamint az ezzel párhuzamosan végbeme­nő nyugatnémet hangulatvál­tozások folyamataiban. (A Brandt-kormány ereje való­ban a realista külpolitikában van, az inflációt ugyanis nem s’került megfékeznie, s a gaz­daságban „hosszú forró nya­rat” várnak a nyugatnémet lapok.) Lényegében befejezéshez kö­zeledik tehát annak az euró­pai egyezményrendszernek ki­alakítása. amely kedvező felté­teleket biztosít a biztonsági konferenciához is. A héten hi­vatalos formában is megkez­dődött Prága és Bonn pár­beszéde, s a jelek szerint a nyugatnémet kormány most már hajlandó elhatárolni ma­gát a müncheni diktátumtól. Rendeződik a két német ál­lam ENSZ-tagsága is. A keleti politika pozitív ele­meinek további erősödése Bonnban, jótékonyan készíti elő Brezsnyevnek a jövő hét végére esedékes nyugat- németországi látogatását. Az S7.KP főtitkára a most záruló héten rövid látogatást tett Varsóban és Berlinben, esz­mecserét folytatott két olyan szövetséges, szocialista állam vezetőivel, akik különösen ér­dekeltek a Bonn-nal való kap­csolatok alakulásában. Előző­leg, több napon keresztül, Kiss ingerrel, Nixon nemzet­biztonsági tanácsadójával te­kintete át Brezsnyev a két­oldalú kapcsolatok, valamint a 1 érdekű nemzetközi prob­lémák széles körét. A különböző formájú és szintű megbeszélések nyomán érthető figyelem kísérte a Hel­sinkiben és Pécsben folyó ta­nácskozásokat. A finn főváros­ban a nagykövetek, „Európa­szalonja” látszólag kissé meg­rekedt a tervezett biztonsági konferencia harmiadik napi­rendi pontjának vitájánál. (A kulturális csere lehetőségeinek és követelményeinek megfo­galmazásán folyik a vita.) Az általános vélemény sze­rint azonban júniusban való­színűleg fce tudják majd fe­jezni az értekezlet politikai- szérvezeti előkészületi mun­kálatait. Az osztrák főváros­ban egyelőre csupán a kezdet­ről van szó: száz napnak kel­lett eltelnie ahhoz, hogy az EKHT (európai kölcsönös had_ erőcsökkentési tárgyalások) konzultáció végre plenáris ülést tarthasson. Előrelátható­lag tizenkilenc ország képvi­selői leszneic jelen a bécsi nemzetközi 1 atomenergia-ügy­nökség székházában lebonyo­lításra kerülő találkozón, rész­ben teljes jogú résztvevőként, részben megfigyelőként. • Délkelet-Ázsia és a Közel- Kelet fejleményeiről ezen a héten viszonylag kevés bizta­tót mondhatunk. Többszöri nekifutás után sikerült meg­valósítani a dél-vietnami pol­gári fogolycsere első szakaszát — sajnos csak az elítéltek tö­redéke került ki a saigoni rendszer börtöneiből. A DIFK átfogó rendezési javaslatai to­pábbra is visszautasításra ta­lálnak a Thieu-rezsim részé­ről. Lesz miről tárgyalnia Kissingernek és Le Dúc Tho- nak. akik újból találkoznak majd Párizsban. Az arab-kelet jelentéseinek többségét Bejrutból keltezték, s a libanoni fővárosban szin­te óránként változott a politi­kai klíma. A fegyveres harco­kat legalább ötször beszüntet­ték és ötször kiújultak. Bizo­nyos idő kell még hozzá, hogy az események letisztuljanak, s jobban kirajzolódjék az érde­kelt arab országok, a palesztin szervezetek, a libanoni csopor­tok egymáshoz való viszonya. Amíg ennyire bizonytalan a helyzet, addig várhatólag a következő napokban is úgy szólnak majd a tudósítások: ingatag tűzszünet Libanonban... RÉTI ERVIN DIFK-tiltakozás „Az amerikai légierő a DIFK által ellenőrzött övezeteket bombázza Dél-Vietnamban” — mondotta szombat reggeli saj­tóértekezletén Duong Dinh Thao ezredes, a kétoldalú ka­tonai vegyes bizottságban részt vevő DIFK-küldöttség szóvi­vője. „Csak az amerikai kormány rendelkezik B—52-es, F—4, Phantom és F—105 Thun- derchief típusú repülőgépek­kel — fűzte hozzá, sejtetni en­gedve, hogy ez a három ame­rikai géptípus bombázza Dél- Vietnam felszabadított körze­teit. Thao ezredes felhívta a fi­gyelmet arra, hogy a Kambod­zsában tevékenykedő ameri­kai harci repülőgépek mór he­tek óta nyíltan megsértik a /f l jsabb áradások Romániában Az idén másodszor, alig hét hónap leforgása alatt pedis harmadszor sújtják áradások Romániát. Hírek szerint az el­múlt napokban az Olt folyó Slatinánál kilépett a medréből és 12 000 hektár területet árasz­tott el. Szeben környékén 7000 hektár termőföld került víz alá. Az Olt és a többi kiáradt folyó megfékezésén, a földeket borító víz levezetésén a lako­sok tízezrei, valamint a román hadsereg egységei munkálkod­nak. Az elmúlt három nap alatt Románia nagy területeire zú­dultak felhőszakadások és he­lyenként egy négyzetméter te­rületre 90 liter csapadék hul­lott. A felhőszakadásokat kísé­rő orkánszerű szélvihar fákat csavart ki tövestől és elektro­mos vezetéket szaggatott le. A mezőgazdaság szempont­jából súlyosbítja a helyzetet, hogy a május elejei több mint harminc fokos hőséget, egyik napról a másikra erős lehűlés váltotta fel. Erdély egyes terü­letein havazni kezdett, a hő­mérséklet pedig nulla fok alá süllyedt. DIFK által ellenőrzött terülő»' tek légiterét és több alkalom­mal bombázták a felszabadí­tott körzeteket. Sajtótájékoztatójából kitűnt; hogy az Egyesült Államok har­ci repülőgépei áprilisban és május elején Loc Ninh-től északra és Tay Ninh-től nyu­gatra bombázták a DIFK el­lenőrzése alatt álló övezeteket, amelyek szomszédosak a kam­bodzsai határral. Amerikai repülőgépek má­jus 9-én, egyetlen egy napon mintegy tíz alkalommal tá­madták a 13. számú országút mentén fekvő Loc Ninh kör­nyékét — hangoztatta. Duong Dinh Thao ezredes végül bejelentette, hogy kor­mánya az amerikai légitáma­dások ügyében szombaton hi­vatalos tiltakozást nyújt be a nemzetközi ellenőrző és fel­ügyelő bizottságnál. A hanoi rádió szombati adá­sában részletesen ismertette az amerikai és a saigoni repülő­gépek Dél-Vietnam felszabadí­tott körzetei ellen végrehajtott bevetéseit, s megállapította: „Az Egyesült Államok és a saigoni kormányzat súlyosan megszegte a párizsi megálla­podást. s cselekményeinek kö­vetkezményeiért vállalnia kell a teljes felelősséget.” Sikeres harcok Kambodzsában A kambodzsai népi felszaba­dító erők az elmúlt 24órában Phnom Penh főváros közvetlen környékén három ellenséges állást foglaltak el. Ellenőrzé­sük alá vonták a fővárostól 24 kilométerrel nyugatra lévő Wat Phnomot és Thmat Pon- got, valamint a Phnom Penh- től harminc kilométernyire fekvő Ang Taleket. Tüzérsé­gük a fővárostól mindössze ti­zenegy kilométerrel délre fek­vő ellenséges állásokat lőtt. Közben thaiföldi támasz­pontokról felszállt amerikai B —52-es óriásbombázók és F— 111 típusú vadászbombázók folytatták légitámadásaikat az ország felszabadított körzetei ellen. A repülőgépek tompa moraját, a bombák becsapó­dásának robaját Phnom Penh centrumában is hallani lehe­tett. Az amerikai szőnyegbombá­zások további célpontja volt Takeo tartományi székhely, s az attól mintegy 150 kilomé­terrel délebbre fekvő Kampót kikötőváros környéke. Felmentették Ellslierg professzort A Los Angeles-i kerületi bí­róság péntek este elejtette a vádat Daniel Ellsberg és An­thony Russo ellen. Mint isme­retes, Ellsberg professzort és Anthony Russót az Egyesült Államok vietnami beavatkozá­sára vonatkozó Pentagon-ira­tok nyilvánosságra hozatala miatt állították bíróság elé kémkedés, összeesküvés és lo­pás vádiával. Matt Byme bíró azzal indo­kolta a vád elejtését, hogy bi­zonyos kormányhivatalok „pél­dátlan akciókat hajtottak vég­re a vádlottak ellen”. Ezek kö. zött szerepel Ellsberg telefon- beszélgetéseinek lehallgatása és az, hogy a Watergate-ügyből ismert Howard Hunt vezetésé­vel az FBI emberei betörést hajtották végre a professzor oszichiáterének irodájában. „A kormány eljárása. — mondotta a bíró — nem teszi lehetővé, hogy az esküdtszék tárgyilago­san és igazságosan ítélje meg az ügyet.” Matt Byme bíró döntése nyo­mán Dániel Ellsberget és An­thony Russót ugyanezekkel a vádakkal már nem állíthatják bíróság elé. A washingtoni Fehér Ház nem volt hajlandó nyilatkozni Ellsberg felmentéséről. az igazságügy-minisztérium pedig később dönt az esetleges fel­lebbezésről. A Francia KP KB ülése A Francia Kommunista Párt Központi Bizottsága május 25- én és 26-án tartja legközelebbi ülését. Napirendjén az ország politikai helyzetének elemzé­se, a nemzetközi politikai hely­zet és a francia kormánypoli­tika tanulmányozása szerepel. Ötezer Tolna megyei diákot érint KISZ-vezetőség-választások a középfokú tanintézetekben Tolna megye 22 középfokú oktatási tanintézetének mint­egy ötezer diákját érintik azok a vezelőségvélasztások, melye­ket a KISZ-szervezetekben tartanak május 20-ig. A beszámolók mindenütt foglalkoznak a szervezeti élettel, az eszmei-politikai ne­velőmunkával, . a tanulmányi helyzettel, a szabad idős (kul­turális, sport- stb.) tevékeny­séggel és az érdekvédelemmel. Az alapszervezeti választáso­kat már mindenütt, az iskolai küldöttgyűlésekét, küldöttérte­kezleteket pedig legtöbb he­lyen lebonyolították. A paksi, a dunaföldvári és, a simonfor- nyai gimnáziumban jövő hé­ten kerül sor az iskolai veze­tőségek megválasztására. A beszámolók és az ezeket követő viták sok tanulsággal szolgálnak, melyeket a követ­kező akcióprogramok összeállí­tásánál lehet figyelembe ven­ni, Dombóváron az 515. sz. szakmunkásképzőben Nyers József iskolai csúcstitkár be­számolója tulajdonképpen tö­mör összefoglalás volt. sok problémát csak jelzett, számít­va arra. hogy a vitában felszó­lalók bővebben kifejtik véle­ményüket. Reálisan elemezte a KISZ-munká't segítő, akadályo­zó tényezőket. Felvetődött, hogy a kevés tanterem nem­csak az oktatásban, hanem a KISZ-életben is érezteti hatá­sát. Pozitív tényként értékelte hogy mintegy ötven tanulónak van színházbérlete. a leendő szakmunkások sok társadalmi munkát végeztek — például a gunarasl fürdő építésénél. Saj­nos még mindig előfordul, hogy f n 1 önszervezetben csak a vezetőség, elsősorban a tit­kár dolgozik. Azok a fiatalok, akik átiratkoznak a lakóhelyük szerinti alapszervezetbe, sem ott, sem az iskolában nem vesznek részt intenzíven az if­júsági szövetség munkájában. A tagfelvétellel kapcsolatban felmerült a követelményrend­szer kialakításának betartásá­nak szükségessége és az. hogy a tanulmányi kérdésekkel in­tenzívebben kell foglalkozni. A bonyhádi Petőfi Gimnázi­umban különösen éles vitát váltott ki az iskolai újság szer­kesztése, mivel megjelenésével mindenki egyetért, de a meg­írásban. szerkesztésben már kevesebben működnek közre. A rengeteg eredmény felsoro­lása mellett szóba került, hogy javítani kell az iskolai KISZ- bizottság és a kollégiumi diák- tanács közötti kapcsolatot. A szekszárdi kereskedelmi szak- középiskolában nagy feladat megoldása vár az új vezetőség­re, mivel a következő tanévtől áttérnek a vegyes életkorú — vertikális — szervezeti formá­ra (akárcsak a simontomyai. bátaszékj és tamási gimnázi­umban.) A tennivalókat, közös nevelési értekezleten beszélték meg a pedagógusok és a tanu­lók képviselői. Valamennyi középfokú tan­intézetünk vezetőségválasztó gyűlésére már csak hely hiá­nyában sem térhetünk ki. Csaknem mindenütt a fentebb említettekhez hasonló eredmé­nyekről, gondokról adhatta!: számot a vezetőségek, ezzel mintegy meghatározva a kö­vetkező időszak tennivalóit is. Az üzemi és falusi alapszer- vozetekben ősszel kerül sor az új vezetőségek megválasztásá­ra és ezt követően a küldöttek választják meg a járási bizott­ságokat

Next

/
Thumbnails
Contents