Tolna Megyei Népújság, 1973. május (23. évfolyam, 101-125. szám)
1973-05-06 / 104. szám
Barlangban lakott valamikor az ősember. Tartózkodásának nyomaira — gondoljunk az altamirai mágikus festményekre, vagy a Szaharában felfedezett hasonlókra — büszkék vagyunk. Használati eszközeinek maradványai (Istál- lóskő) a múzeumok féltett kincse. Azzal viszont ma már egyetlen kultúrállam sem dicsekszik, ha területén barlanglakok vannak a XX. század harmadik negyedében. Vannak? Igen, vannak Magyar- országon is. Persze kevesen, és egyre kevesebben, mint mondjuk negyven esztendeje, amikor a szekszárdi szurdi- kok világa egész sor ilyen „otthonnal” rendelkezett, nem kevésbé Visegrád, Budafok, vagy Simontornya. A simontomyai barlanglakásokról négy esztendeje hosz- szabb riportban számoltunk be olvasóinknak. Nem volt könnyzacskóra ható írás. hanem a nyers tények összegezése, beszámoló olyan „lakás- viszonyokról” (más alkalmasabb kifejezést nem találunk), melyeket — természetesen — örököltünk. Mi történt négy esztendő alatt? Jártak Simontomyán fényképező kedvű, nem hazánk- beli turisták. Joggal feltehető, hogy aligha a legjobb szándékkal, hiszen akkoriban már javában folyt az ősi vár rekonstrukciója, és ha valaki csakugyan szép, az országban mindenhol látható közérdekű erőfeszítésekről akart dokumentumot hazavinni otthoni albumába, fényképezhetett volna kedvére. Mindez azonban legfeljebb csak bosszantó, de egyáltalán nem fontos. Fontos az. amit a nagyközség tanácsházán hallottunk: — Már csak négy barlang lakott. Jó néhányat betömet- tünk, vagy megrongáltuk a bejáratát. Robbantani nem le. hét, mert a magas löszpart felett értékes, termő szőlők vannak, és ezeket drága mulatság lenne tönkretenni. Több kiürített barlangot eladtak. — Eladtak? Ki vesz manapság barlangot? — Gazdálkodó emberek. Krumplispincének, répatárolónak, esetleg még borpincének is. — És akik elköltöztek, hová mentek? — Látják, ez az, amit érdemes lefényképezni! Megtettük. Jártunk a megmaradt barlanglakások táján, ahol a tanács tudomása szerint négy odúban tíz ember lakik, közülük három kiskorú gyerek. Valójában 'tizenkettő, mert Horváth Ilona és párja nemrégiben költöztek ide, egy szabadon maradt „lakályos” barlangba: — Pécsről. Rosi- csék portáján (legszívesebben ezt a szót is idézőjelbe tennénk) táskarádió szólt a roskatag kerítés oszlopára akasztva. drótpányváját őrjöngve tépni akaró kutya fogadta a behatolni akarót. A fiatal- asszony és sápadt kisgyereke otthon volt Rosicsné alighanem az egyetlen barlanglakó, aki rendszeresen dolgozik. A bőrgyárban havi kétezer-ötszáz forint körüli összeget keres, — Elmennének? — De el ám! A tanácsnál Ígérték, bogy mi leszünk a következők. Mégis, én szívesebben mennék albérletbe, de hát ki fogad be albérlőt gyerekkel? És nem dolgozó férjjel, ami Az apák felelőssége „A szülők szerepe, hatása és lelelőssége a gyermeknevelés- oen” címmel jól sikerült előadást tartott Kedves Henrik, a Tolna megyei Pedagógus Szakszervezet titkára a szekszárdi TIT-klubban, a szek- izárd-palánki mezőgazdasági szakközépiskola és IV. osztályos szülői munkaközösségének a rendezésében. A kiváló előa pillanatnyi barlanglakok között épp annyira természetes, amennyire a rendszeres munkaviszony ritkaság. lakásba Amit a tanácsnál ígértek, annak megvalósítása érdekéadó elsősorban az apák felelősségére, és arra hívta fel a figyelmet, hogyan nevelhetők az életre, önállóságra a fiatalok, miként fejleszthető ki hivatástudatuk a családon belül is, hogy munka öröméért dolgozzanak. Az előadást követő eszmecserén pedagógusok és szülők egyaránt választ kaptak feltett kérdéseikre. I^lajális volt május else- jén a tévében. Tévémajális. Akik nézték, biztos emlékeznek még rá: három középiskola, egy győri, egy soproni és egy csepeli gimnázium diákjai szerepeitek több órán keresztül. Mint egy igazi majálison, itt is volt minden; tréfa, humor, játék, vetélkedő, ének, tánc. sőt iga. zi májusfa is. A technika csodája folytán találkozhattak egymással kicsinyek és nagyok, nagyok, akik olyan kedves mosollyal nézték a bájos tizenéveseket, ahogy az óvodásokat szoktuk, mikor lánc, lánc, eszterláncot játszanak. A gimnazisták diákosan pajkosak és — dicséretükre legyen mondva — kellően tájékozottak voltak. Bizonyították, amit nyilván — nem először és nem utoljára — be akartak velük bizonyíttatni, hogy nem elveszett az utánunk jövő nemzedék. Tudom, hogy a nézők többsége a műsort kifejezetten jónak találta. Én magám is egészen addig elégedett voltam, míg szóba nem került a tornaterem. Akkor kezdtem el igen erősen gondolkodni. A gimnazista fiatalember azt mondta ugyanis, hogy valószínű azért került az iskolaépület tetejére a tornaterem, mert a kőművesek részegek voltak, és fordítva tartották a tervrajzot. Biztos vagyok benne, hogy valahány kőműves, bádogbs, üveges, ács, lakatos — és sorolhatnám tovább a szakmákat — a tévé előtt ült május 1-én este, elment a kedve a további szórakozástól. De másnak is, aki csak egy kicsit is együttérez, együtt él a kétkezi munkásokkal. Azokkal az emberekkel, akik szó nélkül veszik elő minden reggel a kubikuslapátot, a kalapácsot,, a malteroskanalat. a szerszámot. Akinek a munkája nélkül hiába terveznének toronyházakat, szerkesztenének gépekét, vagy kísérleteznének ki új módszereket. Igen. a kőművesek is isznak. Ki sört. ki bort, ki málnaszörpöt. Azért isznak, mert az erős munka miatt kívánják a folyadékot. Miért nem értem egyszerűen csak elszólásnak a rimna- zista fiú szellemeskedésnek ben már rengeteg történt az elmúlt négy esztendő alatt. Jártunk ugyanis azon az új lakótelepen, ahol másfél szobás ikerházak sora, új utca épült, az állam kereken kétmilliós támogatásával. Valóban érdemes volt lefényképezni, mert lakóik egytől egyig barlangokból kerültek ide. A létnek a tudat változására gyakorolt összetett, bonyolult folyamata itt — bár csak egy részletében, de — fényképezszánt beköpését? Ha egy kőművesipari tanuló mondja el ugyanezt, akkor az égvilágon senki nem moccan a székéről, hanem jót kacag az önirónián. De . nem ő mondta, hanem egy olyan ember, aki még soha semmit nem tett odébb. Ez se lenne baj. hisz jó, hogy tanulhat, a baj ott kezdődik, hogy a tanultság jogán követeli magának a megkülönböztetést. Milyen jogon? Miféle szemléletet takar ez a félmondat? Elszólás ? Nem mást, mint a fizikai munka lebecsülését. Ez egyébként a műsorban tudattalanul is ott volt, a tévé majálisából hiányoztak az ipari tanulók. Bizonyára sokunknak feltűnt: a munkásosztály nemzetközi összefogásának ünnepén, nagy harci seregszemléjén az ország egyetlenegy szakmunkásképző intézete nem képviseltette magát áz országos majálison. Egyszerűen elfeledkeztek róluk.' Pedig. A II. ’Internacionálé alakuló kongresszusa határozta el, hogy minden május elsején a munka beszüntetésével kell nyomatékot adni a munkásosztály. követelésének. És ezen -a napon gyilkoltak meg az amerikai Haymarket- ben több munkásémbert. Emlékükre a kommunista pártok tették május elsejét harcos munkásünneppé, melyen gyűléseket, munkás—paraszt találkozókat tartanak, felvonul, nak. Egyek vagyunk a sok közül, utasok, vendégek, ügyfelek, szürkék, jellegtelenek. Rosszul esik, ha helytelenül írják le a nevünket, elvesznek belőle, vagy hozzátesznek. Megsértődünk, ha valaki azt mondja: aranyoskám. És hányszor, de hányszor tapasztalunk ilyen, és ehhez hasonló elszólásokat, ami már tulajdonképpen nem is elszólás, hanem egy szemléletet takar. Gondoljunk csak néhány megszólításra! Tanár úr, mérnök úr, igazgahető. A környezet az előbbihez mérten valósággal megnyugtató. A házak tiszták, az otthonok rendezettek, lakóik — a legöregebbek kivételével, akiknek ideköltöztetését viszont a szomszédos Bőr- és Szőrmefeldolgozó Vállalat Petőfi szocialista brigádja segítette — rendszeresen dolgozó tagjai a társadalomnak. (ordas) Fotó: Komáromi tó úr, s a másik oldalon, „hé te”, „maga ott”, „szakikám”. Szemlélet bizony, egy kóros, rákos szemlélet, amely létezik, s ellentétté fajulhat. Mint ahogy már a kezdete látszik is: hónapok óta olvasni, hallani arról a Pest megyei faluról, ahol nem köszönnek egymásnak a gimnazisták és az ipari tanulók. De ki köszönjön először? Kinek kell elsősorban azon lenni, hogy az ostoba, buta, gőgös besorolás, osztályozás valamiképpen megszűnjön. Hogy elérjünk oda, hogy ne kelljen foggal, körömmel a nagyobb megbecsülést jelentő íróasztal után kapaszkodni. Egyelőre úgy látszik, ahhoz; hogy megbecsült ember legyen valaki, nem kétkezi munkásnak kell lennie, hanem valahogy „ki kell emelkednie”. S ha már erről beszélünk, a kiemelkedésen, az alacsonyabb sorból a magasabba való jutást értjük. Mindenképpen a közvélemény feladata és felelőssége, hogy változtasson a munkás—paraszt, nem munkás— nem paraszt szemléleten. Semmiképpen sem szűnik meg ez a visszafelé mutató folyamat akkor, ha nem beszélünk róla, vagy ha csak beszélünk róla. Van. létezik, nem várni kell, hanem megoldást keresni. Változtatni sürgősen a tévében is, másutt is megnyilvánuló úrhatnám magatartáson, s ott, azon nyomban figyelmeztetni azt, aki elveti a sulykot. Nem tudni miért nem került erre sor a tévémajálison. Természetesen sem az ipari tanulókat, sem a munkásokat nem lehet misztifikálni. Van közöttük ilyen is, msg olyan is, mint ahogy az értelmiségiek, alkalmazottak és parasztok között is vannak. Viszont a kétkezi munkának járó tiszteletet kötelessége megadni mindenkinek, aki ebben az országban él és dolgozik. A tévének is. Május elsején főképp. S ha már a szerkesztők elfelejtkeztek róla. juthatott volna eszükbe a s:——ilő gim_ nazistáknak. Eset!'--^ tanáraik! nak. Ha már egvsr- - olyan kiváltságot élvez!:!:, hogy májuskirályt választha fák május elsején. D. VARGA MÁRTA Barlangból
