Tolna Megyei Népújság, 1973. május (23. évfolyam, 101-125. szám)
1973-05-27 / 122. szám
Négy kicsi cigánygyerek Nem libasorban jönrfek. Porzik alattuk az út; a kisebbik meg-megbotlik, ekkor nagyobb utánuk a por. Hol egyik, hol másik van elöl. mutogatnak, csivitelnek az úton. A fürdő felé mutogatnak. Ott lent kéken csillog a két nagy medencében a víz. Az a téma. Szépen felöltöztették a négy srácot; rövid nadrág mindegyiken és szépen, fehérre mókáit is gyors beszédű ember Erre kezdődik a vétkezés. Dorcófűzés, harisnyacibálás. Aztán odaül a négy srác a betonlépcsőre, belógatják lábukat a hideg vízbe. A víz kék-zöld, a lábmosó alján klórmész darabok fehérlenek. Úgy mossák a lábukat, mint a parancsolat: bokát dörgölnek, ujj közé nyúlnak ujjal. — Mehetünk? Sanyi bácsi sott, vasalt hosszú ujjú ing. És a lábukon zokni, meg dorcó. Mindegyik dorcó barna színű és igencsak újnak tűnik, mert a talprecézet éles nyomot hagy a finom porban. Lekartvarodnak a fürdő porút- ján, célba veszik az ablakot, amely mögött egy idős asz- szony ül. Az asszony előtt színes jegytömbök, meg aprópénz. — Néni, négyen vagyunk. A néni tudja, hogy ez mit jelent. Leszakít négy sárga cédulát. visszaad két forintot e tízesből. „Mehettek öltözni.” A négy srác összebújik az ablak alatt. Nézik vizslatják a jegyet: költségvetési üzem. — Fürdő ez, mondta az Édes is, fürdő — morfdja a na- gvobbik fiú. Tétova-bámészan állnak az épület sarkán. Kék' köpenyes emberek, fehér köpenybe burkolt asszonyok állják el az utat. Nem a gyerekeknek, de még a felnőtt vendégeknek is nehezen adnak utat: ők a személyzet, a vendég meg tiporja a frissen vetett fűágyást... A srácok végül a lábak között elnyomakodnak az öltöző felé. Kaprfak egy fogast ők is, egyre akasztják az összes inget, nadrágot. Aztán irány a medence. — Lábat mosni! Lábat mosni! Gyorsan, gyorsan! — Sanyi bácsi ripakodik rájuk. Bámészkodnak Sanyi bácsi fehér köpenyére, szigorú arcáfa, aztán indulnák lábat mosni, zoknistól, dorcóstól. — Ne, ne úgy az anyátokat, ne úgy! Mezítláb! — Pörög Sanyi bácsi, mert egyébmehetünk?! — a legnagyobb fiú emeli tekintetét Sanyi bácsira, aki int, hogy rendben minden, lehet a vízbe menni... Itt aztán akad egy kis bökkenő. Az egyik fiú glott- gatyája alatt ott egy fehér fürdőnadrág is. Fecskenadrág. — Vesd le fiam, vesd le, ez meleg víz, majd ha a másikba, a hidegbe mész. akkor hagyd magadon a két gatyát Nyolc szem, négy száj húzódik mosolyra. Milyeif gyorsan vág a srácok esze! Aztán irány a víz! A legkisebb még ott a lábmosó kismedence szélén áll, a két nagyobb már térdig a melegben és vigyorog vissza a többire. Cigányul mondanak valamit, nevetnek, kacarász- nak. Aztán vonul a még kint lévő kettő is a vízbe. A lépcső alatt megállnak, egymást fogva körberf állnak, mint amikor kosárlabdások utolsó nagy csatájukra indulnak az utolsó másodpercekben. — Meleg, hű de meleg, bácsi. meleg, hű de meleg! Én a parton ülök, nékem mondja a szóvivő, a legnagyobb fiú, az Orsós Jóska. — Eddig ér nézze-e, eddig ér. — És a kisebbek mutatják izmos kis mellüket, ameddig a víz ér. Csillog-villog-szikrá- zik aranybama bőrükön a májusi napfény. Ezernyi drágakő villog formás izmaikon, a hátúkor? meg a karjukon, ahogy a vízcseppek visszaverik a napfényt. Most már ismét cigányul mondják, pörög a nyelvük, nem érteni, mi a téma. Most valami baj történt. A lépcsőnél bukdácsol a négy srác. „Nincs”. „Nem találom”. „Én sem találom”. A helyzet az. hogy a négy srác „kasszá- sa” a legkisebb fiú volt. ö szorongatta mindeddig a kétforintost, de elemyedt valahogy az ujja a sok szorítástól és a kétforintos elgurult.. Vízbe mártom magam, közéjük állok. — No, keressük; te ide, te ide állsz, szépen toporgunk és a talpunkkal majd megtaláljuk. A kutatás elkezdődik. Fél órája topogunk már a vízben. Nincs a kétforintos. A Jankó gyerek bölcsen és igen röviden elintézi a dolgot: „Nem baj. ettől úgysem letteyi volna gazdagabb, meg van otthon az Édesnek még húsz forintja”. Az Edesrfek van még otthon húsz forintja. Az Édes a négy gyereknek adott tíz forintot hogy fürödienek a meleg vízben. Az Édes ezen a napon lehet, hogy csak krumplilevest, meg káposztás tésztát főzött ebédre. De a négy gyereket elküldte fürödni... ,A négy gyerek meg már ott pilleg a melegvíz-befo- lyó csapnál, fehérre-sápadtra mosta őket a harmincnégy fokos víz. A kezüket nézik. TeÜj növényvédő állomás Kaposvárott A mezőgazdaság kemizálása, valamint az iparszerű, zárt rendszerű termesztési technológiák bevezetése a növénytermesztésben mind újabb és az eddiginél nagyobb feladatot ró a megyei növényvédő állomásokra. Somogy megyében ezt a munkát már az új — korszerű laboratóriumokkal berendezett — megyei növényvédő állomáson végezhetik, amelyet az idén tavasszal adtak át rendeltetésének Kaposvárott. > Képünkön: Üvegházi kísérletek. Mesterségesen fertőzik a vizsgálatokhoz szükséges növényeket. fivérükét, amely blyan fehér mint a hó, mint a frissen mosott gyolcs ... Szél kerekedik, a medencére porfelhőt csap, aztán felkapja a Jankó gyerek glottgatyáját kint a -parton és hempergeti az öltöző felé. Jankó kiugrik a vízből a gatya után veti magát, aztán vissza a vízbe — a lábmosó medencén keresztül. A négy srác most már — lehetnek tán két órája a vízben — szótlarful ül a medence hidegebb részében. Kezüket nézik, tenyerüket, amely úgy kiázott, olyan fehér, mintha gyolcs lenne. Ezért á négy gyerekért is érdemes volt ezt a tamási fürdőt építeni... PÄLKOVÄCS JENŐ Két gyerek ült a karosszékben. Az egyik állandóan csúszkált-mozgott, a másik a hátát nekidöntötte a támlának, karját a karfára helyezte. A kisebbik nadrágban, pulóverben volt. a méltóságteljesen ülő fekete öltönyben, fehér ingben, nyakkendőben és fémkeretes szemüveget viselt. A két gyerek között ült az apa. A keze elárulta, hogy munkásember. Fizikai munkás. Ők hárman voltak előttem a fodrásznál. Y így hát volt időm megfigyelni őket A magam szórakoztatására azt játszottam, amit utcán, vonaton, autóbuszon és mindenütt ' játszani szoktam. Fi- » » . . » gyeltem és igyekeztem kikutat- ‘JÍIIOjeiíIIt! SOrOK ni mindhármuk jellemét: moz- ———————————— dulataikból, beszédükből, arcmozgásúkból. szemükből, mindenféle külső jelből. Egyszercsak azon kaptam magam, hogy mindennél jobban érdekel a fekete ruhás, méltóságteljesen ülő gyerek, aki fémkeretes szemüvegét gyakran megigazította az orrán egy- egy finom mozdulattal. Hasonlatok jutottak az eszembe: — Úgy ül, mint egy államfő. — Úgy ül, mint egy miniszterelnök. — Úgy ül, mint egy hivatásos diplomata. — Úgy ül, mint egy orvosprofesszor... Sokféle ember üléséhez hasonlítottam az ő ülésmódját, de éreztem, ezek a hasonlatok sántítanak, mert senki más nem ül úgy, mint ahogy ő. Az öccse időnként le-leugrott a karosszékből és odafutott hozzá. Grimaszokat vágott, a bátyja fülét piszkálta. A grimaszokra apró mosoly villant az arcán, a fülpiszkálásra villanó tekintettel válaszolt. Az apa minduntalan rászólt a kisebbre, aki hajnyírás közben állandóan a tükörben nézte magát és a fodrász munkáját különböző arckifejezésekkel vette tudomásul. A fekete ruhás, méltóságteljesen ülő testvére a fintorokat a tükörben látta és szelíden mosolygott. Még ketten voltak előttem. Volt időm új játékba kezdeni. Azt igyekeztem kitalálni: mi lehet ebből a fekete ruhás szemüveges gyerekből, ha felnő? Komoly, fegyelmezett emberke. Bizonyára a tanulásban, a gondolkodásban is fegyelmezett. Gyerek a karosszékben — Lehet belőle mérnök. — Lehet belőle orvosprofesszor. — Talán az egyik nagy tudományos intézetünk igazgatója lesz? — Lehet, hogy az esztergályospályát választja? — De az is előfordulhat, hogy itt ül fekete ruhában fémkeretes szemüvegben a jövő űrhajós mérnöke, ^tomtudó- sa, a leendő magyar külügyminiszter, leendő miniszterelnök...? Ebből a gyerekből minden lehet. , De nemcsak belőle. Az öccséből is. A többi gyerekből is. Ebből a gyerekből és a mostani gyerekekből azok lesznek, akik ma mi vagyunk: munkások, mérnökök, orvosok, szerkesztők, agronómusok, növénytermesztők, tanárok, miniszterelnökök sőt lesz közöttük olyan is, aki a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi. Bizottságának első titkára lesz. ' Talán ő lesz äz? Nem tudom. * Furcsa játékba, kezdtem én ott a fodrász üzletben. Akkor még nem is sejtettem,'hogy ez a játék még napokig foglalkoztat majd. Már ott, a soromra várva, annyi szakma, annyi hivatás jutott áz eszembe, hogy belefájdult a fejem a sok lehetőség végiggondolásába. Volt eset, amikor megtorpantam. — Űrhajós nem lehet ebből a gyerekből, hisz nekünk nem lesz- űi-ha-jóhk. Nem lesz űrhajónk? Ki tudja?! Ki tudja megmondani pontosan, ho'gy mi lesz nekünk húsz év múlva? A mi utasaink 'iis a legkorszerűbb szovjet repülőgéDen utaznak, mint a szovjet állampolgárok. Pedig nincs repülő- gépgyárunk. ' Tehát Tehet ebből a gyerekből esetleg űrhajós is. Marskutató is... őszintén bevallom:' nem tudtam olyan szakmát, hivatást kitalálni, ami ebből a gyerekből ne lehetne. Több'napig játszottam és játék közben meggyőződésemmé vált:, a. mi .társadalmunk a szocializmus korlátlan lehetőséget biztosít ennek a f°kete ruhás, fehér inges, nyakken- dős, szemüveges gyereknek. És minden gyereknek. Hogy végül is mi lesz belőlük, az kizárólag rajtunk és rajtuk múlik. SZALAl JANOS
