Tolna Megyei Népújság, 1973. május (23. évfolyam, 101-125. szám)

1973-05-03 / 101. szám

Verseny FÚVÓSOk Nem első alkalommal ren­dezik, de az izgalom, a ver­seny láza, évről évre ugyanaz. Sőt még nagyobb, mert a ne­vezők száma is gyarapodik. Járási szinten már eldőlt ki az a 3—3 fiatal, aki képvisel­heti szőkébb hazája „színeit”. Vasárnap például Bonyhádon mérték össze tudásukat a jövő ígéretei. Hogy miben? Nem csigázzuk tovább a kíváncsiságotokat. A mezőgazdasági gépesítésben dolgozó fiatalok megyei vetél­kedőjéről írunk. A döntő Len­gyelben lesz jövő vasárnap, reggel kilenc órától. Hogy ki Bemutat­kozó A szekszárdi „húszon felü­liek klubjában” mutatkozott be a megyei művelődési köz­pont irodalmi színpada. A csoport vezetője, Jánosi György régi versmondó, de vezetőnek szuperfiatal: 19 éves. Az együttes nyolc tagja közül heten húszon aluliak, a nyolcadik pont húszéves. Azaz egytől egyig nagyon fiatalok. Műsorukat Radnóti-versek- ből állították össze, sok moz­gással és megzenésített ver­sekkel. A hallgatóság — klubtagok, „fukosok” — szerint a bemu­tatkozó „reményteljes jövőt ígér”... Megjegyezzük: a klubmoz­galom inkább a hosszú téli 'esték hasznos- eltöltéséhez nyújt általában segítséget. A szekszárdiaknál viszont a ta­vasz a klubmozgalomban is élesztő hatású. Munkájuk pél­damutató. lesz a győztes, azt még senki sem tudhatja. A verseny nyílt, s az a természetes, ha minden­ki úgy gondolja: „én”. Az azonban bizonyos, a me­gyei döntőnek nem lesz vesz­tese. Mert azok, akik a hélyi, járási döntőkön már túljutot­tak, valamennyien bizonyítot­ták képességeiket, rátermett­ségüket. Akik viszont a járási versenyen nem jutottak a leg­jobbak közé... nos, ágész biz­tosan azok is ismeretekben, ta­pasztalatokban gazdagabban mentek haza a vetélkedő után. Azzal: „talán majd jövőre.” Akárki mond mást: van még varázsa a fiatalok között a ha­talmas tubának, a vadász­kürtnek és a szaxofonnak. A szekszárdi ifjúsági zenekarnak például 45 tagja van, s a ze­nészek között még 11 éves is akad. Aki vasárnap este el­ment a művelődési központ­ba, hogy meghallgassa hang­versenyüket ugyancsak kitap­solhatta tenyerét Liszt' II. rapszódiájának, vagy Berlioz Rákóczi-indulójának halla­tán. Nem beszélve olyan „cse­megéről”, mint a spanyol zene­szerző Sarasaié, fúvósokra át­írt műve. A darab címe ugyan, is: Cigány ábránd hegedűre. Á holnapi Ml A KISZ-védnökséggel épülő kiskörei Tisza—II. vízlépcső üzémbe helyezéséről, jelentő­ségéről. a Tisza környékén élő emberek életére gyakorolt ha­tásáról szói a holnapi Magyar Ifjúság egyik legérdekesebb riportja. A Nyíregyházán kezdődött és Szegeden végződött tudomá­nyos diákköri konferenciáról interjú, a kollégisták tanács­kozásáról riport készült. „Kör, melynek nincs kapu­ja” a címe annak a riportnak, mely fiatal építészmérnökök gondjaival foglalkozik Veszprémben diákrektor ül a székben, s hallgatók a taná­rok. Erről szól a Fordított vi­lág című beszámoló. Miért nem vonzó a mező- gazdaság? Miért nem látnak benne jövőt a fiatalok? — veti fel egy másik cikk. Kovács Zsuzsa „10 X 10 a X. V* Február elején egy felhivás- ~ ra lettek figyelmesek orszá­gunk fiai-lányai: „Jelentkezze­tek a 10x10 a Tizedikre!” A vetélkedő célja, hogy kiválasz­szák azt u 100 főt, aki a Vi­lágifjúsági Találkozó politikai delegációjának egy részét ké­pezi. A fiatalok munkahelyü­kön, járásukban és városuk­ban bizonyították politikai tá­jékozottságukat, ügyességüket, míg eljutottak a megyei ve­télkedőre. Itt már nagy volt a tét: ötvenöt versenyző közül a legalkalmasabbnak lenni a rádióban és a televízióban, Tolna megye képviseletére. A zsűri választása Barko- vits Györgyre, Balázs Zoltán­ra, Kökény Andrásra, Pinezics Imrére és Szigeti Klárára esett. Rövid, de igen nehéz fel­készülés következett. Lexiká­lis ismereteik gyarapítása köz­ben — szinte észrevétlenül — baráti közösséggé alakultak. Jö­het a konkurrencia! Csapa­tunk Miskolc város, Csongrád megye és Budapest V. és VII. kerületének csapatával mérte v össze erejét, a rádióhallgatók és a televíziónézők előtt. Va­lamennyien meggyőződhettünk arról, hogy küldötteink alkal­masak a berlini találkozóra. Kijutásukat összefogásunkkal is elősegíthetjük: szavazzunk rájuk! Pordány Horváth Ágnes KISZ MB kultúrfelelős * A kamerák nem mutattak mindent. A hazatért csapat azokról az apróságokról is me­sélt, melyek inkább bosszan­tották, mint segítették a tol­naiakat. A szervezés nem volt töké­letes. Kezdődött az ellátással. Mert ugye azt mindenki tud­ja, hogy üres hassal még gon­dolkodni sem lehet úgy, mint jóllakottan. Folytatódott a tá­jékoztatás hiányával. A csapat úgy készült, hogy szöget, kala­pácsot használ majd. Mágnes­táblát kaptak. Erről senki sem szólt utazás előtt. A délelőtti próba: éhesen, mindkét riporter és három zsűritag előtt. A játékok kö­zül Tolna megyéé volt a leg­jobb, azért is játszották azt közösen. Délben azt mondták: háromnegyed óra ebédszünet. Mindenki mehetett amerre akart. Ez sem volt a legsze­rencsésebb. A legtöbb verseny­ző nem is evett. Nagyon kell ahhoz ismerni Pestet, hogy va­laki háromnegyed óra alatt megebédeljen és még vissza is érjen a televízió épületébe. A délutáni próba fél négy­kor kezdődött és háromnegyed hétkor fejeződött be. Egy óra maradt a műsorkezdésig. A csapat épp hogy rendbeszedte magát az Ifjúsági Szállóban, s máris érkezett a tévé busza. A stúdióban mindenki fut­kosott, hőség volt és izgalom. „Van valakinek kívánsána? Kér valaki sminket?" — kér­dezték. A tolnaiak kértek. ...Négert? — Sajnos azt nem tudunk maszkírozni” — mondták a stúdióban. így lett a tolnai csapat felvonulása „egyszerű” — mint a zsűri mondta érté­kelésében. Időhiány miatt két játék ki­maradt. Ez természetesen pon­tokat vett el a csapattól. Verseny után elbeszélgettek a zsűrivel. A pesti és a tolnai csapat volt a legelégedetle­nebb. A Csongrád megyeiek boldogok. Megyénk csapata óvást is adott be egy-két eset­ben. Végül már azt sem. „Nem akartuk magunk ellen hangol­ni a zsűrit” — mondják most. Azért a tévében megígérték, hogy képmagnóval visszajáttz- szák a versenyt és ellenőrzik a kifogásolt döntéseket. Azóta semmi hír. A zsűrire divat panaszkodni. Most sincs másként: — Állítsanak a döntőbizott­ságba olyan embereket, akik minden kérdésben tájékozot­tak — mondja a csapat min­den tagja. — Ahhoz, hogy a verseny olyan legyen, mint tervezték, át kellene alakítani. Eddig a panaszok. S a vég­következtetés? — Nagy élményünk marad sokáig, örülünk, hogy mi kép­viselhettük a megyét. Azt hisz- szük, mindent megtettünk. Becsületesen küzdöttek. A rendelkezés szerint húsz fiatalt az ország szai'azói juttathatnak tovább. A tolnai ex vat tagjai­ra is érvényes ez. Tehát tévé­nézők, fiatalok: szavazzunk a mieinkre! „15. §. (1) A DOLGOZÓ FIATALOK ANYAGI ÉS ERKÖLCSI MEGBECSÜLÉSÉ" A MUNKA SZERINTI 'ELOSZTÁS ELVE ALAPJAN A TÖBBI DOLGOZÓVAL AZONOS MÓDON BIZTOSÍTANI KELL” Még esztergályos koromban történt: Vártuk a fizetésemelést. Késett. Végre, úgy május elején a kézbesítők körbehordták ^wrnwfm a leveleket. Mi nem kaptunk. Nem emeltek.- -fM B ~ Hatan voltunk a műhelyben fiatajok és testű­up pp ^ letileg vonultunk az üzemvezetői irodába. j! Az egyik idős szaki soha nem tudta már _ teljesíteni a normát. Egyik ujját valamikor le­| J vágta a gép, azóta nem vállalt menetvágást. Mi jobban dolgozunk nála. Ö kapott fizetés- emelést, mi nem. Miért? Ez volt a vesszőparipánk. Az üzemvezető egy ideig hallgatta mondókánkat, azután megjegyezte: „Feri bácsi negyven éve dolgozik az üzemben. Jö­vőre nyugdíjba megy. A bérezés a teljesítmény után történik. Az alapórabér, nem sokat jelent. Ha sokat dolgoztok, több pénzt kaptok. Többet mint ő, akinek a nyugdíjszámításnál minden fo­rint számít majd. Az lenne igazságtalan, sőt egyenesen ember­telen, ha ti kapnátok helyette.” — De a munka szerinti elosztás elve — kezdtük. — Ez is belefér — mondta az üzemvezető. — Most még nem értitek talán, néhány év múlva már igen. Addig is, munkára fel. Ezekért a percekért is kár, amit itt vitatkoztok. Pénzbe kerülhet. Az egészet csak azért meséltem el, hogy érzékeljétek: a tör­vény szellemét nem szabad mereven értelmezni. Sokféle árnya­lat, körülmény nyomhat a mérlegen. Az igazságos elosztásnak azonban hosszú távon mindig érvényesülnie kell. • Valamennyien családot akartok alapítani. Lakást vásárolni, jólétben élni. Mikor teremtenétek meg ezek alapjait, ha nem éppen első munkáséveitek alatt? Mindig szükség lesz pénzre, de mint fiatalok joggal érzitek úgy, most kell a legtöbb, most a legfontosabb, hogy jól keressetek. Lapunkban is olvashattatok fiatal szakemberekről, akik bi­zony otthagyták választott foglalkozásukat, mert nem vált be a számításuk. A jól fizető szakmák túlterheltek. Nem lehet bejutni tanulónak, s akik végeznek, alig-alig képesek elhelyezkedni, any- nyira telített a pálya.-'Máshová nagyítóval keresik az embert. Rábeszéléssel, átirányítással igyekeznek a kongó szakokra után­pótlást szerezni. ' Néhtf lgóz. S hábár'Tnindez s’zörosán1 összefügg a munka szerinti elosztás elvének megvalósulásával, a megoldás nem jön egyik napról a másikra. Évek óta intézkedések sora hat, hogy — fővároson és vidéken, szövetkezeti és állami iparban, egyforma nehézségű, de más-más szakmákban — azonos bért, megfelelő bért kapjanak a dolgozók. De minden fölött van még egy érv: akik olyan munkát vé­geznek, amihez semmi kedvük, csak a pénz mozgatja őket, azok kiábrándult emberekké válhatnak. Nincs elkeserítőbb, mint kény­szernek, muszájnak érezni a munkát. Azt a tevékenységet, ami az embert emberré tette. (kádár) ÜZENETEK Játszó- est Vasárnap délután játszot­tunk: valakinek az eszébe ju­tott, aztán már jöttek az új és új javaslatok. Jól szórakoz­tunk a szórejtvényeken, a ta­lálós kérdés kitalálósdin, ját­szottunk „széktáncot” is, és egészen kitűnő . zálogkivá’tó feladatokat ötöltünk ki. (Pél­dául: népdalt beat-esen, beat számot népdalszerűen előadni.) Antal Mária S. R.-nek Dombévá»: Természe­tesen nem kötelező gépelve kül- - den: az írásokat. Szívesen foga­dunk kézzel, olvashatóan írt kül­deményeket is: Mindössze azt kérjük, hogy heveteknek ne csak a kezdőbetűit tüntessétek fel, mert úgy névtelen .levélnek számít. Azokkal pedig mások sem, mi sem íóglalifózunk. Máté ' Dénes úttörővezetőnek. Pales: Várjuk a paksi riporterek Jelentkezését. Az úttörőház építé­séről kapott anyagot a Jövő heti számunkban közöljük. Bonyhádi Ifjú Botond Klub Úttörőoldal Jövő héten az ifjúsági oldal mellett még egy szól a fiegá­lokhoz. Illetve a" még. fiata­labbakhoz. úttörőkhöz, kisdo. bosokhoz. Szeretnénk, ha az ő gondjaik, örömeik, terveik külön is helyet kapnának a Laczkovlcs Irén. Pécs: Más me­gyében lakó fiataloktól — külö­nösen mert leveledből kitűnik, hogy versekről van szó — csak akkor ■ közölhetünk, ha szerzőjük például Pécset: tanul ugyan, de Tolna megyei. A Fiatalok rovat művészeti oldalának célja ugyanis az, hogy a Tolna megyei fiatal alkotóknak legyen saját fóruma. lapban. A havonta egvszer jele" ző oldal első, beoiat' '7.6 számában többek között. he­lyet kapnak a dim"; " ri Csupaszem riporterőrs tagjai­nak beszámolói, lesz diákrig­mus, sőt mese is.

Next

/
Thumbnails
Contents