Tolna Megyei Népújság, 1973. május (23. évfolyam, 101-125. szám)
1973-05-19 / 115. szám
\ Az agitáció és propaganda a pártmunka szerves része A pákái járási pártsxerveU éti •szervesetek a politikai neveles elmélyítéséért A POLITIKAI NEVELŐ- MUNKA, ideológiánk terjesztése és az ismeretek elmélyítése, nem kampányfeladat. Egyes események, határozatok, dátumok, valamilyen kérdésnek feltűnő intenzitású jelentkezése, bizonyos szakaszhatárokat jelenthet a munkában és az is megtörténhet, hogy adott időszakban egyik terület fontosabbá válhat a többinél, azonban mindig, folyamatosan az ideológiai munka egészét kell látni. A marxizmus—leninizmus Igazságainak megismertetéSe mind szélesebb tömegekkel; az egyesek, vagy egyes embercsoportok fejében kétségtelenül fellelhető zűrzavar, a tőkés világ fellazító politikája kapcsán jelentkező gondok, szándékunk a politikai, a szakmai és az általános műveltség kiterjesztésére és elmélyítésére, az hogy a szocializmus teljes felépítése mind nagyobb feladatot ró a pártra és az egész társadalomra, folyamatos, céltudatos tevékenységet igényel a pártszervektől és pártszervezetektől. Ez tükröződik abban a felmérésben és összefoglaló értékelésben, amelyet a paksi járási pártbizottság propaganda's művelődésügyi csoportja készített, s amelyet á végrehajtó bizottság megtárgyalt. A munka egészének áttekintése, a helyzet minden területre kiterjedő ismertetése természetesen meghaladja egy össze- ' foglaló, különösen pedig egy újságcikk kereteit, néhány részterület bemutatása azon- . ban az egészre is enged következtetni. A POLITIKÁT ISMERETEK terjesztésének legfontosabb fó- . ruma a politikai oktatás. A .paksi járás területén évek óta négyezer körül van azoknak ä száma, akik a politikai oktatás valamely formájában gyarapítják ismereteiket. A párttagság politikai-ideológiai felkészültségének állandó és folyamatos javulását szolgálja az, hogy évente mintegy hetven százaléka szervezett keretek között tanul. A járási pártbizottság végrehajtó bizottságának határozata alapján minden évben arra törekedtek, hogy a különböző társadalmi osztályokhoz, rétegekhez tartozók olyan anyagot tanulmányozzanak, vitassanak meg részletesen, amely a X. kongresszus célkitűzéseiből a rájuk vonatkozó részek jobb megértését szolgálja. Ez ideig a paksi járásban mintegy kétszázan végezték el a marxizmus—leninizmus esti egyetemet, harmincán pedig egyéves pártiskolát végeztek. Nem lebecsülendő az, hogy az esti egyetemet végzettek között ötven pedagógus található, hiszen az ő nevelőmunkájuk, mindenki másénál jobban, kihat a gyerekek helyes világnézetének kialakítására. Marxista középfokú is- ' kólában évente általában nvolcvan-kilencvenen szereznek politikai alapműveltséget, eddig hatszázan végezték el az iskolát. t Ez utóbbi oktatási típusban már lényegesen magasabb a fizikai dolgozók aránya, mint az esti egyetemisták között, a 190 fő azonban még mindig kissé kevésnek tűnik. Valószínűleg nem pusztáit paksi járási jelenség, hogy az általános és szakmai műveltség megszerzése, a szakmai tanfolyamok és iskolák iránt nagyobb az érdeklődés, mint a politikai ismeretek megszerzése iránt. Sokan egzisztenciális okokból vélekednek így, elfelejtve, hogy ma már egyetlen ember sem — különösen nem, ha vezető — végezheti jól munkáját politikai ismeretek híján. Alapvetően azonban kielégítő a helyzet a paksi járásban ezen a téren és ez döntően a pártszervek és szervezetek munkájának az eredménye. Az eddigiek és azon kívül még sok más azt bizonyítja, hogy a járás lakosságának felvilágosultságában, ideológiai-politikai műveltségének gyarapításában állandó és folyamatos fejlődés tapasztalható, azonban különböző rétegeknél találkozni még káros nézetekkel, életszemlélettel is. így például a szocialista közgondolkodás továbbfejlesztésére tett erőfeszítések során előtérbe került a kispolgáriság elleni harc. Ennek egyik jellegzetessége, hogy nem egyes rétegek ellen kell itt fellépni, hanem egv káros, a szocializmustól idegen szemlélet, gondolkodás- és életmód ellen, amelynek hordozói egyik társadalmi rétegből éppúgy kikerülhetnek, mint a másikból. Anélkül, hogy elmélyednénk e kérdés taglalásában, néhány jelentkezési formáról feltétlenül szót kell ejteni. A kispolgári gondolkodás és életmód jelentkezik az anyagiasságban, az önzésben, szélsőséges esetekben a harácsolásban, s sajnos sokszor előfordul, hogy az embereket sokan nem a társadalom érdekében végzett munkájuk, emberi értékeik alapján becsülik, hanem aszerint ítélik meg, milyen anyagi javakkal rendelkeznek. Azonban nem ez a fő veszély ebben a kérdésben és különben Az anya és a gyerek Egyedül Kedves Olvasó! Valószínű vannak, akik együttérzéssel, s vannak akik ellenszenvvel olvasták sorozatunkat. Az egyedül, sivár otthontalan környezetben élő családok, emberek élete és halála a kézzelfogható bizonyíték arra, hogy minden semmit sem ér, ha nincs aki a helyünkbe lépjen. Szívesen fogadnánk ha megírnák véleményüket nemtetszésükről, vagy egyetértésükről. „Szombaton nem tudjuk vállalni Dezsőkét!” A nyugalmazott főkal'auz felesége jó barátságot tart a szomszédokkal. Férje mióta nyugdíjba ment csak a gyerekeknek él; a másolt gyerekének. Szombaton vagy hétközben, amikor valamelyik szomszéídbói a felnőttek moziba mennek, csak átszólnak: Juliska néni átvihet- jük a kicsit? Soha nem kapott senki elutasítást. Most igen. Károly bácsi beteg. Beteg mellé csak orvost, meg ápolót szabad engedni, egészséges gyereket nem. Károly bácsiék élete még sivárabb, még kietlenebb lesz. Az asszony csak a boltba fog eljárni, meg a piac. ra, az emberre néha rányitja majd egy-egy régi munkatársa az ajtót Aztán ők is lemaradnak. A mag nélküli család lassan kihal. Hányán vannak az országban ilyen emberek? Nem lehet számon tartani, hisz így, vagy úgy egyre szaporodik a számuk. Éppen a napokban beszélgettem egy fiatalasszonynyal, fodrász, férje pedig kocsirendező. Jól keresnek, 6zép lakásuk van. Évente utaznak külföldre, nyáron többször a Balatonra. „Mit sipákoljon nekem az a gyerek? Neveljem, aztán húszéves korában itthagyjon!” Ennek a fiatalasszonynak meg kellene mutatni néhány idős házaspárt, akik egyedül élnek. Milyen rideg az egyedül élő emberek tűzhelye. Nincs abban az örömben részük, hogy karácsonykor, búcsúkor — vagy más jeles ünnepkor — sírjanak. Mert az édesanyák ilyenkor, amikor három-négy gyerek, vők. menyek, azok gyerekei körülülik az asztalt, na- gypn szépen, és nagyon csendben tudnak sírni. Ahogy az édesanyák sírnak. Szívből. És azért, mert örülnek a szép, nagy családnak, annak is, hogy a kisunoka összetör egy metszett poharat, meg annak is, hogy a vő kocsimosás közben letipor néhány krizantémpalántát. A fiatal fodrásznőnek persze joga van — a maga módján — hogy azt mondja: nem vesződik gyerekkel. Joga? Miféle joga? Tehetjük föl a kérdést, és a választ néki is, másoknak is megfogalmazhatjuk körülbelül így: a nemzet ki- ' hal. szegényebb, satnyább lesz, ha fogyunk. Ha csak egyre temetünk, de kevésszer keresztelünk. Valahol olvastam a bibliában „sokasodjatok és Szaporodjatok”. Ez a vallásos ige úgy vélem a termeszét törvényeit fogalmazza meg, azt, hogy az élet továbbvitelének a törvényszerűsége alól kikerülni bűn. Bűn magunk mögött űrt hagyni, bűn nem gondolni a jövőre. , „Majd betesznek a szociálisba” — mondják kedvvel az agglegények. Kettőt is ismerek közülük, naponta találkozom velük. Egyik mérnök volt, most nyugdíjas. Reggelente lapos üvegét belső zsebébe csúsztatja és ballag a restibe egy deci konyakért, felet megiszik ott. Hazasiet. kutyafuttában réggé., lizik, aztán az ablakhoz ül. Délig bámulja az utca forgalmát, ebédre „valamit bekap”, alszik egyet. Este elmegy valamelyik vendéglőbe vacsorázni, aztán ismét siet haza, és a tévé előtt ül, amíg műsor van. Nincsenek barátai, rokonai, testvérei. Majd egyszer valaki rátalál, amilyen esetekről gyakran olvashatunk az újságokban... A másik az egészségügy' területén dolgozott. Rendkívül okos, művelt ember. Volt. Mondom, volt, mert mióta nyugdíjba ment, bezárult körülötte, a világ. Ha megy az utcán, nem ismeri meg régi kollégáit, ha koszos ételhordóját benyújtja a büfébe, az asszonyok két ujjal fogják meg... Ez az ember Idegbeteg. A magány tette azzá. Az egészséges, zsörtölődő családi élet az ember fenntartója. Van-e egyedül élő — házaspár, agglegény, vagy nő — embernek olyan élménye, mint aki gyereket nevel. Vajon öregségében hogyan emlékezik a fiatal korára, tudja-e hasonlítani valamihez. Mert mi tudjuk. Valahogy így emlékezünk: ,,Én amikor ekkora voltam, mint ez a kisgyerek, akkor már egyedül ettem” „Egyszer úgy elvert az apám, hogy még most is emlékszem rá”. Emlékek. Az egyedül élő embernek is vannak emlékei. Persze, hogy vannak. A szülőházra, a gyerekkorra, az iskolaidőre emlékeznek. A munkahelyre, a munkatársakra, tőlük idegen „volt” emberekre. Aztán egy nagy űr következik — és aztán ismét az iskola, a pajtások... Az egyedül élő ember része, fontos része a társadalomnak. Alkotója, alakítója rendünknek. Munkájuk sikereinkben jutnak kifejezésre. Az állam kellőképpen gondoskodik is róluk. Nem egy városban építettek már garzonházakat, idős, egyedül élő személyek, házaspárok számára. Ezekben a házakban minden, az idős korban lévő ember életéhez szükséges feltételt megteremtenek. Próbálják közösségben tartani, az egyedül élés kellemetlen él- ménveitől mind távolabb tartani Őket. Persze lehetne az egyedül élő embereket is családközeibe hozni. Ismeretes, hogy jó néhány szocialista brigád a gyermeknevelő intézetekből magához vesz — képletesen szólva — egy-egy gyereket. A kisfiút vagy kisleányt a brigád elviszi munkahelyére, egyik-másik brigádtag vasár, naponként kirándulni, vasárnapi ebédre hívja. A szülő nélkül nevelődő „állami” gyerekek így családi szeretetet kapnak... Majdnem családi szeretetet. Az egyedül, gyerek nélkül élő házaspárok és a gyerekgondozó intézetek egyaránt kereshetnék, kutathatnák a módját a szocialista brigádok mintájára a jó kapcsolatnak. Valamiféle „szocialista szülő”, vagy más elnevezésű akcióra gondolunk. Szerencsére elég sok nagy család van Szekszárdon is, másutt is. Az ilyen nagy csalódok életébe kellene valami módon bevonni az egyedül élőket. Például úgy, hogy a gyerekek közül kiválasztanak maguknak egyet — azzal többet törődnének, elvállalják a családtól ruháztatását, nyaralni, fagylaltozni viszik. Micsoda öröm volna az ilyen gyermek nélküli családokban, ha a nagy családból egy gyerek „sajátjuk" lenne. Sajátjuk úgy is, hogy ha jön az iskolaszezon, akkor a „szocialista szülő” — más, szelídebb, líraibb elnevezés hirtelen nem jut eszünkbe — a gyerek iskolai felszereléseit, ruháit megvásárolná, és egy vasárnap, amikor magukhoz hívják ünnepi ebédre, szépen odaadnák: „Tanulj szépen kisfiam”. A napokban a Népszabadságban olvastam egy hírt, amelyben egy húszas években Amerikába vetődött hazánkfia keresi hozzátartozóit. Egy másik apróhirdetésben meg a Külkereskedelmi Bank N. I,. örököseit kutatja. Vajon hói temették el ezt az embert, és emlékezik-e rá valaki? V. P. S*. sem az anyagi javak birtoklásának ellenzéséről van szó. A szocializmus célja, hogy az emberi szükségleteket mind magasabb fokon elégítse ki. S különben is a megszerzés módja itt a döntő, és amennyiben ez a mód a tisztesség keretein kívül esik, adminisztratív rendszabályokkal is lehet és kell fellépni ellene. NAGYOBB VESZÉLYT JELENT — és ezt a paksi járás kommunistái felismerték — a kispolgári gondolkodásmódban a politikai közömbösség, amivel sajnos néha még gazdasági vezetőknél is lehet találkozni. A feladat kézenfekvő; állandó, nevelő-, felvilágosító munka. Nem véletlen, hogy a munka középpontjában most a politikai műveltség emelése, a közéleti tevékenység mind szélesebb tömegekre való ki- terjesztése, a Szocialista demokratizmus továbbfejlesztése álL Ezt szolgálja az egész agi- tációs- és propagandamunka. Nem lenne helyes elhallgatni egy dolgot, amely nem kevés gondot okoz a járás politikai vezetésének is. Elgondol- koztatóan magas azoknak a felnőtteknek a száma, akik nem végezték el az .általános iskola nyolcadik osztályát, s ami talán ennél is nagyobb figyelmet érdemel: sajnálatosan sokan vannak, akik túlkorossá válván, kimaradnak az általános iskola 5—j. osztályából. A tennivaló természetesen adott, sok minden történik is a javítás érdekében, de gyors eredményre sem a felnőttoktatás továbbszélesítésé- ben, sem a lémorzsolódás megszüntetésében nem lehet számítani. Ez üröm mellett viszont nagy öröm, hogv évről évre emelkedik a járásban a középiskolát, főiskolát, egyetemet végzettek száma, számuk jelenleg négy és fél ezer. A közművelődéssel kapcsolatos számadatok teljes felsorolására nem vállalkozhatunk, néhány megismertetése azonban elengedhetetlen: évente átlag hétszáz TIT-előadás hangzik el, a résztvevők száma éves átlagban húszezer körül mozog: a személyi és tárgyi feltételek javulásával ma már az általános iskolai tanulók 98 százaléka részesül szakrendszerű oktatásban; a lakosságnak húsz százaléka beiratkozott könyvtári olvasó; a járásban úgyszólván minden családnak van rádiója és a családok felének televíziója, a felnőtt lakosság egynegyede rendszeres újságolvasó, és így tovább. Számos dolgot kellene még elmondani, hogy megközelítőleg teljes legyen a kép, azonban a felsoroltak is elegendőek ahhoz, hogy érzékelhető legyen; az agitációs- és propagandamunka szerves része a paksi járási pártszervek és -szervezetek tevékenységének hiszen mindaz amit e téren tesznek, segíti a termelés hatékonyságát, az emberek gondolkodásmódjának, érzésvilágának, az egyén társadalomhoz való viszonyának jobbítását, szebbítését. LETENYEI GYÖRGY Népújság 3 1973. május 19.
