Tolna Megyei Népújság, 1973. május (23. évfolyam, 101-125. szám)
1973-05-15 / 111. szám
1 37. í*d vtájL onardő c A M!AGYAR.SZOGIAl ISTA MUNKÁSPÁRT TOLNA GÁN AK'l A P3 A XXIIL évfolyam, 111, szám. ARA: 90 FILLER Kedd, 1973, május 15. Kapós partján mandulafa virágzik Dombóvári napok A Kapos Együttes új műsorral lépett a közönség elé s e regszem le Rendkívüli élményben volt részük azoknak, akik a dombóvári napok keretében megrendezett „Kapos partján mandulafa virágzik” című műsoros estre bejutottak. A zsúfolásig megtelt városi művelődési központ új, kibővített színpadán kigyulladtak a fények, elcsendesedett a nézőtér moraja, s felhangzott az ismert dallam; „Kapos partján mandulafa virágzik..." Bemutatkozott a város közönsége előtt az újjáalakult dombóvári Kapos Együttes. Bérdi József vb-titkár köszöntötte a megjelent vendégeket, az együttes tagjait, s meg. nyitotta a dombóvári napok egyik kiemelkedő rendezvényét. A műsorban fellépő két gyermekcsoport páros táncát és a Szentistváni gyermeklagzit látva megállapíthattuk, hogy az együttesnek a jövőben is «an hova nyúlná utánpótlásért. s nem hiábavaló az az energia, melyet a vezetők a gyermekek tanítására fordítanak. Ügyes mozgásukkal elnyerték a közönség elismerését, amely hatalmas tapsviharban nyilvánult meg. A forrósodó hangulatot még csak fokozta a 11 tagú zenekar élvezetes játéka, Schüszler Mária kellemes énekhangja, valamint az együttes vegyes kamarakórusának igen jól begyakorolt, nagy gonddal összeállított műsora Látszott az énekeseken, hogy maguk is élvezték az együtt éneklést, sigy magukkal tudták ragadni közönségüket is. Kovács Ildikó fiatal karvezetőnek sikerült átadni zeneszeretetét a vele majdnem egykorú lányoknak, fiúknak. A táncegyüttes bemutatói közül kiemelkedett a férfikar Magyar verbunkja, s a Három erdélyi tánc című kompozíció. melyet Szilvás! Sarolta és Molnár Tibor táncolt, bizonyítva tehetségüket. A táncosok minden számáról csak felsőfokon beszélhetünk, s a műsor végén a mintegy 300 fős közönség hosszan tartó vastapsa közepette köszönte meg az együttesnek ezt a remek estét. Bérdi József vb- titkár emlékül átadta a jól megérdemelt tiszteletdíjat, egy-egy szép kristályvázát az együttes tagjainak. Az együttes vezetőjét a műsor összeállítóját és betanítóját. Bodai József tanárt ismét szívébe zárta Dombóvár hálás közönsége. A dombóvári Kapos Együttes új műsorának bemutatkozása méltán aratott osztatlan sikert. Magyarszéki Endre Dombóvár Vasárnap Bonyhádon zárta az SZMT vezető titkára, Király Ernő az 1973. évi ■ szakszervezeti napokat. Az április 27-től május 13-ig tartó program — a római hárommal jelölve egy fiatal tradíció elevenségét, életrevalóságát tanúsította •*— az úttörő éveknél sokkal színesebben és gazdagabban irányítva közvéleményünk figyelmét a szak- szervezetek tevékenységére, sokrétű munkájára. Az idén harmadszorra megrendezett Tolna megyei szak- szervezeti napok beköszöntőjében olvashattuk, hogy ez az új és bennünket máris gazdagító hagyomány, illetve ennek gondosan összeállított rendezvénysora mozgósítani kíván, arra irányítani a szűke bb haza szervezett dolgozóinak figyelmét, ami napjaink sürgető tennivalója. Miután az eseményekben rendkívül gazdag, majdnem hogy zsúfolt program május második vasárnapján véget ért, felelni kell arra a kérdésre, sikerült-e megvalósítani a vállalt célkitűzést? A válasz csak a határozott igen lehet. Sok minden történt, a szakmai, politikai tanácskozásokon arról beszélhettünk, azt tehettük az asztalra, ami legsürgetőbb dolgunk. Jogunk és kötelességünk érvényesülhetett ismét ezzel a sok fórumú és annyi embert megszólaltató alkalommal, amit nevezhetnénk ünnepinek is akár. Bár az események zöme a hétköznapi tennivalóknak megfelelően hétköznap zajlott. Vagy még inkább; a hétköznapokat tette tartalmával gazdagabbá a megszokott hétköznapoknál. Kiállítások, szellemi vetélkedők, emlékműsorok, sportesemények többször és több helyen. Sok rangos lehetőség az elvtársi, baráti eszmecserére azok között, akik az átlagosnál makacsabbul és többre kiterjedő figyelemmel csüngenek a mán, a jelenen. Mindenről nem tudósítottunk, mert annyi esemény követte egymást, de az általános kép az 1973. évi Tolna megyei szakszervezeti napokról így is kialakulhatott olvasóinkban csakúgy, mint azokban, akik egy-egy program résztvevői vagy élvezői voltak. Mély meggyőződésünk, hogy a résztvevők ezt követően lesznek a hasznosítás által igazi élvezői a szakszervezeti napok egy-egy rendezvényének. Gondolunk itt elsősorban a szocialista brigádvezetők országos és a szocialista brigádok képviselőinek megyei fórumára, továbbá azokra a szakmai, politikai tanácskozásokra, amelyek rendeltetésük szerint azt vállalták feltárni, mi érdekli a munkásembereket, milyen gondokkal küzdenek pályakezdő pedagógusaink, mit mondanak a fiatat pályatársakkal egybehangzóan közoktatáspolitikánk megvalósításának soros tennivalóiról tanáraink, tanítóink, mit az újító- és munkaverseny-moz- galomról azok, akikről sokszor , érdemtelenül hallgatunk, A dolgozó nép okos gyülekezetének napjai voltak ezek az elmúlt napok, gazdagabbak lettünk általuk, s éppen ezért azt kívánjuk itt, hogy sokáig éljen ez az új hagyomány, a szakszervezeti élet évenkénti seregszemléje, mely nem látványosságával, tartalmával vált nélkülözhetetlenné számunkra! mm "■— ............. H elikopterek kényszerleszállása Szekszánloii megnyílt a Patyolat-szalon Győr» vegytisztító» — A kényelemért fizetni kell Dél-Vietnamban 'K második: gép két körí tett Öuong Dinh Thao ezredes,' a t)IFK katonai küldöttségének szóvivője sajtóértekezleten számolt be arról, hogy a saigoni kormányzat két helikoptere kényszerleszállást hajtott végre a DIFK ellenőrzése alatt álló Tan Khai térségében, a Loc Hírűiből Tan San Hhut (Saigon) felé vezető úton. A két helikopteren a DIFK katonai küldöttségének tíz tisztje, két összekötő tiszt és a saigoni kezelőszemélyzet tartózodott. A helikopterek a kijelölt légifolyosóban haladtak, amikor az első gép legénysége kiskaliberű lövedékek robbanását észlelte ,és leszállást hajtott végre a 13. számú országúton. meg az első felett, majd szintén leszállt az országúira. A helikoptereken tartózkodó személyeknek nem esett bántó- dásuk. A gépek rövidesen újra felszálltak, és folytattak útjukat Tan San Nhut felé. A DIFK helyi hatóságai vizsgálatot indítottak az eset okának megállapítására — közölte a DIFK katonai küldöttségének szóvivője. Egyúttal szóvátette. hogy az Egyesült Államok és a saigoni kormányzat május eleje óta szüntelenül felderítő és bombázó repüléseket hajt végre a DIFK ellenőrzése alatt álló területek felett. Ä Woslnsky-lakótelep 160 lakásos épületének földszintjén tegnap délelőtt megnyitották a Patyolat vegytisztító szalonját. A rövid ünnepségen ott volt Horváth József, a Tolna megyei Tanács elnökhelyettese. Göndöcs Ferencné. a Patyolat Vállalat igazgatónője ismertette a célokat. Elmondta. hogy a negyedik ötéves tervben a vállalat 3,6 millió, a megyei tanács a szolgáltatások bővítésére szolgáló alapból pedig 7 millió forintot fordít a Patyolat bővítésére. Ebből a 10,6 millió forintból 1,4 millióba került az új vegytisztító szalon. Áz üzlet nyitásával Szek- szárd felzárkózott azok közé a városok közé. ahol adott a gyors tisztítás lehetősége. Áz igény országosan, így Szek- szárdon is megvolt. Budapesten már 15 hasonló szalon működik, és például Pécsett a közelmúltban adták át a másodikat :d, .; Ä szekszárdi üzlet lelke a tisztítóberendezés, amely a milánói Mestrelli cég terméke Óránként, emberi kéz érintése nélkül 25 kilónyi ruhából távolítja el a szennyeződést. Műanyag kártyával vezérelt automata irányítja a gépet, amely program szerint tisztítja, szárítja a ruhát. A kiegészítő részben, a vasalóasztalokon és a magyar gyártmányú gőzvasalón a ráncokat simítják ki. i . Az új, gyorsszoígáltatás — három-, kettő-, egynapi és hatórás határidőre vállalnak szolgáltatást — természetesen drágább a hagyományosnáL A hatórás határidőért — ami gyakorlatban általában csak Apró Antalnak, a magyar országgyűlés elnökének meg- •ísára Budapestre érkezett az osztrák nemzetgyűlés 10 ta- i delegációja, A küldöttséget Anton Benya, az osztrák ..emzetgyűlés elnöke vezeti. egy óra— 75 százalék felárat kell fizetni. Valószínű, a felárak ellenére sem fog állni sokat a gép az üzletben, amely ezentúl reggel fél nyolctól délután fél hatig tart nyitva. Jaszanovics Istvánná az első megtisztított ruhákat veszi ki a géBbák ■ • - / :