Tolna Megyei Népújság, 1973. április (23. évfolyam, 77-100. szám)
1973-04-07 / 81. szám
Ilyen jól megy a sorunk ? Vannak, akik azt mondják: fölöslegesen. Ne legyünk eny- nyire szigorúak. A jó zamatú kávé, a hús sör, az étkezés után elfogyasztott bor — ha élvezésük mértékletes — kellemes kísérője, kiegészítője táplálkozási szokásainknak. Az értük leszurkolt forintok mellékes kiadások, nem rúghatnak sokra, ha... ha józan arányérzékkel osztjuk be jövedelmünket, ha a családi költségvetésből nem szakítanak ki a megengedhetőnél nagyobb részt az élvezeti cikkek. Milyen áruk sorolódnak e — hivatalos szóhasználattal — fogyasztási főcsoportba? Kávé, tea, kakaó, égetett szeszes ital, sör, bor, dohányáru, alkohol- mentes és szénsavas üdítő ital. " NEM KÍVÁNT DUPLA Egy évtized alatt a 2,1-szere- sére növekedett az élvezeti cikkek — folyóáron számított — forgalma. Jobban élünk, az természetes, de vajon szükségszerű-e, hogy ilyesmire is mind több forintot adunk? A második ötéves terv időszakában évi átlagban 3,7 százalékkal bővült az árucsoportba tartozó termékek egy főre jutó eladása, 1966—1970 között viszont már 7,7 százalékkal. Meredeken kapaszkodik fölfelé a szesz, és kávéfogyasztás — utóbbi például évente 12—14 százalékkal —, az alkohol- mentes italoknál viszont némi javulás csak a Cola-készítmé- nyeknek köszönhetően következett be. Hosszabb ideje esztendőn- • ként tíz százalék fölött van e kedvtelés — sajnos, sokaknál szenvedélyükből — fogyasztott áruk pénzbeli ellenértékének emelkedése. Míg 1960-ban minden száz forintból 12,40-et adtunk ki az inni- és füstölnivalókért, ' 1970-ben már 14,30- at. Ami nemzetközileg is tekintélyes arány. RUHÁRA KEVESEBBET A legutolsó — 1967-es — összehasonlító adatok szerint az élvezeti cikkek a személyes fogyasztás 4,8 százalékát teszik ki, az Egyesült Államokban, 8,3-at a Német SzövetséAz iskolák tanszerellátása Az országgyűlés kulturális bizottsága pénteken dr. Ortu- tay Gyula elnökletével az Országos Tanszergyártó és Értékesítő Vállalat Szentkirályi utcai klubtermében tartotta ülését. Az ülésen az iskolák tanszerellátásáról tárgyaltak. Koren István, a Tanszergyártó és Értékesítő Vállalat vezérigazgatója emlékeztetett arra, hogy az állami oktatás helyzetéről és fejlesztésének feladatairól szóló központi bizottsági határozat megállapította: az iskolák szemléltető, kísérleti eszközökkel való ellátottsága alacsony szintű és hiányos. Az országgyűlés 1972. decemberi ülésszakán elfogadott döntés alapvető változások kezdetét jelentette a taneszközellátás területén. Százhuszonötmillió forint céljellegű póthitel fel- használását tette lehetővé, és a Művelődésügyi Minisztérium úgy rendelkezett, hogy ebből 60 millió forint kizárólag az általános iskolai alapvető taneszközök beszerzésére használandó fel, több mint 60 millió forint póthitelt pedig jelentős mértékben megyei szinten, központilag kell erre a célra felhasználni. gi Köztársaságban, 10,1-et Svájcban, 12,3-at Angliában, s 13,4-et Magyarországon. Más adatokból az is kiderül, hogy- e valóban nem nélkülözhetetlen árukra többet költünk, mint ruházkodásra, s majdnem annyit, mint a tartós és vegyes iparcikkekre együttesen. Úgy tűnik tehát, hogy e látszólag mellékesen kiadott milliárdok nagyon is lényeges tényezők a fogyasztási szerkezet változásában, s nem éppen a kívánatos irányban hatnak. Az még hagyján, hogy majdnem harmincféle kávékeverék csábítja a vevőt, s az 1960-as fejenkénti 14 dekagrammos kvóta 1965-re 70, 1970-re 160, 1972-re pedig 220 dekára nőtt. Tavaly 2,5 milliárd forintot emésztettek fel a kávéfőző masinák a fekete nedű fejében, de a fogyasztás e termékből jóval nagyobb a fejlett országokban, igaz ott, hígan — „kifőzetlenül” —, s tejjel bőven nyakonöntve isz- szák a kávét. Egészen más a helyzet a szeszes italoknál. Ott az élbolynak vezető tagja vagyunk. KELLEMETLEN REKORD Nem áhítottuk. mint a sportbeli sikereket, mégis rekordok birtokosai lettünk. Tavaly, kávéra 2,5, dohányárura 4,5 milliárd forintot fizettünk ki, szeszre pedig 19 milliárdot... Kellemetlen, egészségtelen csúcs ez. Még az 1972-ben megvásárolt több, mint 25 milliárd darab cigaretta füstje sem takarhatja el, hogy hatvan liter fölé tornázta magát az egy főre jutó sörfogyasztás — 1955-ben 24 liter volt — borból negyven liter körül van, s gyors iramban nő a töményét kedvelők tábora. Nemzetközileg százfokos szeszben számolják a fogyasztásra kerülő szeszes italokat. Ha így nézzük, akkor évente 4,4 liter jut egy holland, 5,8 egy amerikai, 5,9 egy angol és 7,5 liter egy magyar állampolgárra... 1967- es adatok alapján. Ma ugyanis hazai fogyasztásunk túlhaladta a tíz litert: „szilárdítva” helyünket az élbolyban. Humorizálhatnánk kávéivó nemzetté válásunkon — a hazai rekordot Budapest tartja, fejenként 3,5 kg-mal, — de aligha humortéma az, hogy 1970-ben 22,1 milliárdot költöttünk ruházkodásra, s 27,9 milliárd forintot élvezeti cikkekre. Ilyen jól megy a sorunk? HAVONTA KÉT PIROS Egy felnőtt lakos havonta átlagosan 32 forintot ad ki kávéra, teára, negyvenhármat dohányárura, két pirosat szeszes italra. Ja, igen, alkohol- mentes italra is költ; 11 forintot... Ismételjük meg: ilyen jól megy a sorunk? Legtöbbet a paraszti háztartások költenek szeszes italra, majd a kettős jövedelműek, őket a munkások, s végül a szellemi foglalkozásúak háztartása követi. Kávából, dohányból viszont a szellemi foglalkozásúak vásárolják a legtöbbet, majd a munkás-, a kettős jövedelmű és a paraszti háztartások a sorrend. Fogyasztási szokások keverednek divatokkal, s növekvő anyagi lehetőségek az arányok eltorzulásával. Ellentmondásos kép, jogos a kérdés: ilyen jól megy a sorunk? Nem, nem megy ilyen jól. Csak olykor, olykor könnyen engedünk a csábításnak, túl komolyan hisszük, hogy az élvezeti cikkek teszik színesebbé köznapjainkat. S túl gyorsan beletörődünk abba, hogy még nem tudjuk mindig ésszerűen be- és elosztani jövedelmünket, forintjainkat. MÉSZÁROS OTTÖ Szekszárdon a Wosinsky lakótelepen megkezdték az utolsó lakóház építését. Az épület alsó szintjén üzletek, az emeleteken pedig lakások lesznek. Az év végére befejeződik a lakótelep építése s így itt összesen 366 lakás lesz. Foto: Gottvald A Tisza-parlról jöttek 1945-ben a Szolnok megyei Tiszabé és Nagykörű községből félszáznál több agrárproletár család áttelepült Dunántúlra, Tolna megyébe. Az át- település történetéről szól az az interjú, amit Bozsó János, volt kubikossal, nyugdíjas tanácselnökkel készített — hangszalagra vett — 1973 márciusában D. Varga Márta, Pál- kovács Jenő és Szekulity Péter újságíró. — Ereznek honvágyat? — Van abban igazság, hogy aki a Tisza vizét issza, vágyik annak szíve vissza. Amikor az Alföldön gombamódra szaporodtak a termelőszövetkezetek, 271 jogos igény A középiskolai tanulmányi ösztöndíjakról döntött a megyei diák szociális bizottság Mint arról már beszámoltunk, a következő tanévtől kezdődően új ösztöndíjrendszert vezetnek be a középiskolák tanulói számára. Az intézkedés célja a fizikai dolgozók tehetséges gyerekeinek támogatása, továbbtanulásuk segítése a gimnáziumokban és a szakközépiskolákban. A kérelmek már beérkeztek a megyei tanácshoz és a diák szociális bizottság döntött arról, hogy a jelenleg 700 000 forintos megyei keretből mennyit kapnak az egyes intézmények. Az egyenkénti elbírálást az iskolai diákbizottságok végzik, ők döntik el, hogy a szociális helyzet, az egy főre jutó jövedelem, a tanulmányi eredmény alapján ki mekkora összegű támogatásban részesülhet. Az összeg egyébként tanévenként 2000 és 4000 forint között mozoghat. A megye középiskoláinak leendő elsősei (a jelenlegi nyolcadikosok) közül 96-an, a másodikosok közül 63-an, a harmadikosok közül 46-an, a negyedik osztályosokból pedig 66-an nyújtottak be jogos kérelmet ösztöndíjra — ezeket az igényeket ki is tudják elégíteni. Az odaítélésnél azonban figyelembe kell venni, hogy nem kaphat ösztöndíjat az a tanuló, akit felvesznek a kollégiumba. Ugyanakkor a különösen rászorulók esetében ez utóbbi lehetőség — a kollégiumi elhelyezés — jelenti a kedvezőbb megoldást, a nagyobb támogatást. Az Országos Ifjúságpolitikai és Oktatási Tanács által a megyének biztosított 700 000 forintos összeg remélhetőleg emelkedni fog az üzemek, vállalatok, termelőszövetkezetek által nyújtott támogatással. Époen ezért a megyei művelődésügyi osztály és az SZMT vezetői a közeljövőben felkeresik az illetékes gazdasági vezetőket, hogy tájékoztassák őket erről a lehetőségről és az anyagi támogatást illetően a segítségüket kérjék. sokan úgy számoltak, hogy itt is termelőszövetkezet, ott is termelőszövetkezet és ott a munkakörülmények jobbak, mert sík a terület, hát visszaköltöztek. A rizs akkor ott nagyon ment és jól jövedelmezett, ez is vonzotta őket, de vonzotta őket más is. Például volt aki azt mondta, hogy Dunántúlon még pacsirtaszót sem lehet hallani. Volt aki azt mondta: visszamegyen, mert itt nem lehet messze látni. Olyan is volt, aki azt mondta: azért megy vissza, mert itt nem lehet látni tiszavirágot. Nem tudta megszokni, hogy ne lásson tiszavirágot. Végeredményben Kistormáson az ötvenhárom családból jelenleg tizenhét lakik itt, és a leszármazottak. A többiek vagy visszamentek, vagy elköltöztek Faddra, Szekszárdra, Pécsre, Gyönkre, még Miskolcra is kerültek közülünk. — Gyakran emlegetik Tiszabőt? — Huszonnyolc év elég volt ahhoz, hogy elfeledjünk itt a jómódban mindent, minden rosszat. Csak kizárólag a rokonságról beszélünk. Eljönnek, mi is elmegyünk. Nemrég járt otthon a Rátái a saját kocsijával, a vejének vette. Amikor megjött, érdeklődtünk a rokonságról, az otthonmaradt elvtársakról, Bakos Józsefről, aki párttitkár volt. Kiss Kálmánról, aki Szolnok város tanácselnök-helyettese volt, tsz- elnök lett. Erről érdeklődünk. A mozgalmi emberekről érdeklődünk. Én, mikor hazamegyek, fölmelegszek a rokonságnál, és azonnal indulok a Tisza-töltésre. A Tisza-töltés — gátnak hívjuk mi alföldiek — közvetlen a község sorháza mellett megy el. Az első sorházból kilép az ember, már a töltésre jut, a mi lakásunkat is csak a főút választotta el a Tiszától, meg a sorház. Ugv, hogy mikor magas a víz, látni a vizet a lakásból. Végigsétálok a gáton, ahol sok verejtékem hullott a töltés építésénél. és nagy öröm számomra, a gyönyörű • vízkiemelő telep, amit nem is régen még a tévében is láttunk. És elgyönyörködök ott. Találkozom barátokkal, munkatársakkal, mert hiszen ott állandó a forgalom. Van egy átkötő gát, a pityókái gát, rajta dolgoztam nagyon sokáig, meg a régi védőtöltéseken. Akárhová lépek, mindenhol az én munkám van és rossz emlék, de jólesően gondolok vissza arra, hogy én valamikor itten építettem és alkottam. A község előtt egy kilométer hosszan terméskővel burkoltuk ki a gát oldalát, hogy a víz ne mossa el a községet. Rengeteg követ kitoltunk az uszályokból. Tizenegy méter magasba toltuk az uszályokból a követ, rengeteget verejtékeztünk. egy pengő hatvan fillért kerestünk. — Bozsó elvtárs, megy, hova megy? Tiszabőre Ha — Haza, és ha onnan jövök, akkor megint haza. Ráismer- hetetlen. olyan szép Tiszabő. Villanyvilágítás, közművesítés, a nádtetős házak eltűntek, a vertfalú házaknak meg a vályogból építettnek vége, minden kőművesmunka, bemalte- rozva, színesen befestve. Hát mikor hazamegyek, nem akarom elhinni, hogy a régi községembe megyek. Épül egy kultúrház, modern, szép. — Kit keres fel feltétlenül? — Szepesi Jánost, aki nekem igen jó barátom, egy évvel idősebb, mint én. Nála két esztendeje is jártam, ö is meglátogatott itt Kistormáson, két esetben is. Két éve járt itt utoljára, a vejének a kocsijával. — A tiszobői, a nagykörűi falukrónikák számon tartják-e. hogy 1945-ben ötvenhárom család kiszakadt a ki. községből? — Én alig hiszem. (Vége)
