Tolna Megyei Népújság, 1973. április (23. évfolyam, 77-100. szám)

1973-04-07 / 81. szám

Ilyen jól megy a sorunk ? Vannak, akik azt mondják: fölöslegesen. Ne legyünk eny- nyire szigorúak. A jó zamatú kávé, a hús sör, az étkezés után elfogyasztott bor — ha élvezésük mértékletes — kel­lemes kísérője, kiegészítője táplálkozási szokásainknak. Az értük leszurkolt forintok mel­lékes kiadások, nem rúghat­nak sokra, ha... ha józan arányérzékkel osztjuk be jö­vedelmünket, ha a családi költségvetésből nem szakíta­nak ki a megengedhetőnél na­gyobb részt az élvezeti cikkek. Milyen áruk sorolódnak e — hivatalos szóhasználattal — fogyasztási főcsoportba? Kávé, tea, kakaó, égetett szeszes ital, sör, bor, dohányáru, alkohol- mentes és szénsavas üdítő ital. " NEM KÍVÁNT DUPLA Egy évtized alatt a 2,1-szere- sére növekedett az élvezeti cikkek — folyóáron számított — forgalma. Jobban élünk, az természetes, de vajon szükség­szerű-e, hogy ilyesmire is mind több forintot adunk? A második ötéves terv időszaká­ban évi átlagban 3,7 százalék­kal bővült az árucsoportba tartozó termékek egy főre jutó eladása, 1966—1970 között vi­szont már 7,7 százalékkal. Me­redeken kapaszkodik fölfelé a szesz, és kávéfogyasztás — utóbbi például évente 12—14 százalékkal —, az alkohol- mentes italoknál viszont némi javulás csak a Cola-készítmé- nyeknek köszönhetően követ­kezett be. Hosszabb ideje esztendőn- • ként tíz százalék fölött van e kedvtelés — sajnos, sokaknál szenvedélyükből — fogyasztott áruk pénzbeli ellenértékének emelkedése. Míg 1960-ban minden száz forintból 12,40-et adtunk ki az inni- és füstölni­valókért, ' 1970-ben már 14,30- at. Ami nemzetközileg is te­kintélyes arány. RUHÁRA KEVESEBBET A legutolsó — 1967-es — összehasonlító adatok szerint az élvezeti cikkek a személyes fogyasztás 4,8 százalékát te­szik ki, az Egyesült Államok­ban, 8,3-at a Német Szövetsé­Az iskolák tanszerellátása Az országgyűlés kulturális bizottsága pénteken dr. Ortu- tay Gyula elnökletével az Országos Tanszergyártó és Ér­tékesítő Vállalat Szentkirályi utcai klubtermében tartotta ülését. Az ülésen az iskolák tanszer­ellátásáról tárgyaltak. Koren István, a Tanszergyártó és Értékesítő Vállalat vezérigaz­gatója emlékeztetett arra, hogy az állami oktatás helyzetéről és fejlesztésének feladatairól szóló központi bizottsági ha­tározat megállapította: az is­kolák szemléltető, kísérleti eszközökkel való ellátottsága alacsony szintű és hiányos. Az országgyűlés 1972. decemberi ülésszakán elfogadott döntés alapvető változások kezdetét jelentette a taneszközellátás területén. Százhuszonötmillió forint céljellegű póthitel fel- használását tette lehetővé, és a Művelődésügyi Minisztérium úgy rendelkezett, hogy ebből 60 millió forint kizárólag az általános iskolai alapvető tan­eszközök beszerzésére haszná­landó fel, több mint 60 millió forint póthitelt pedig jelentős mértékben megyei szinten, központilag kell erre a célra felhasználni. gi Köztársaságban, 10,1-et Svájcban, 12,3-at Angliában, s 13,4-et Magyarországon. Más adatokból az is kiderül, hogy- e valóban nem nélkülözhetet­len árukra többet költünk, mint ruházkodásra, s majd­nem annyit, mint a tartós és vegyes iparcikkekre együtte­sen. Úgy tűnik tehát, hogy e látszólag mellékesen kiadott milliárdok nagyon is lényeges tényezők a fogyasztási szerke­zet változásában, s nem ép­pen a kívánatos irányban hat­nak. Az még hagyján, hogy majdnem harmincféle kávé­keverék csábítja a vevőt, s az 1960-as fejenkénti 14 deka­grammos kvóta 1965-re 70, 1970-re 160, 1972-re pedig 220 dekára nőtt. Tavaly 2,5 milli­árd forintot emésztettek fel a kávéfőző masinák a fekete ne­dű fejében, de a fogyasztás e termékből jóval nagyobb a fejlett országokban, igaz ott, hígan — „kifőzetlenül” —, s tejjel bőven nyakonöntve isz- szák a kávét. Egészen más a helyzet a szeszes italoknál. Ott az él­bolynak vezető tagja vagyunk. KELLEMETLEN REKORD Nem áhítottuk. mint a sport­beli sikereket, mégis rekordok birtokosai lettünk. Tavaly, ká­véra 2,5, dohányárura 4,5 mil­liárd forintot fizettünk ki, szeszre pedig 19 milliárdot... Kellemetlen, egészségtelen csúcs ez. Még az 1972-ben megvásárolt több, mint 25 mil­liárd darab cigaretta füstje sem takarhatja el, hogy hatvan liter fölé tornázta magát az egy főre jutó sörfogyasztás — 1955-ben 24 liter volt — bor­ból negyven liter körül van, s gyors iramban nő a töményét kedvelők tábora. Nemzetközi­leg százfokos szeszben szá­molják a fogyasztásra kerülő szeszes italokat. Ha így néz­zük, akkor évente 4,4 liter jut egy holland, 5,8 egy amerikai, 5,9 egy angol és 7,5 liter egy magyar állampolgárra... 1967- es adatok alapján. Ma ugyan­is hazai fogyasztásunk túl­haladta a tíz litert: „szilárdít­va” helyünket az élbolyban. Humorizálhatnánk kávéivó nemzetté válásunkon — a ha­zai rekordot Budapest tartja, fejenként 3,5 kg-mal, — de aligha humortéma az, hogy 1970-ben 22,1 milliárdot köl­töttünk ruházkodásra, s 27,9 milliárd forintot élvezeti cik­kekre. Ilyen jól megy a so­runk? HAVONTA KÉT PIROS Egy felnőtt lakos havonta átlagosan 32 forintot ad ki ká­véra, teára, negyvenhármat dohányárura, két pirosat sze­szes italra. Ja, igen, alkohol- mentes italra is költ; 11 fo­rintot... Ismételjük meg: ilyen jól megy a sorunk? Legtöbbet a paraszti háztartások költenek szeszes italra, majd a kettős jövedelműek, őket a munká­sok, s végül a szellemi foglal­kozásúak háztartása követi. Kávából, dohányból viszont a szellemi foglalkozásúak vásá­rolják a legtöbbet, majd a munkás-, a kettős jövedel­mű és a paraszti háztartások a sorrend. Fogyasztási szoká­sok keverednek divatokkal, s növekvő anyagi lehetőségek az arányok eltorzulásával. Ellent­mondásos kép, jogos a kérdés: ilyen jól megy a sorunk? Nem, nem megy ilyen jól. Csak olykor, olykor könnyen engedünk a csábításnak, túl komolyan hisszük, hogy az él­vezeti cikkek teszik színesebbé köznapjainkat. S túl gyorsan beletörődünk abba, hogy még nem tudjuk mindig ésszerűen be- és elosztani jövedelmün­ket, forintjainkat. MÉSZÁROS OTTÖ Szekszárdon a Wosinsky lakótelepen megkezdték az utolsó lakóház építését. Az épület alsó szintjén üzletek, az emeleteken pedig lakások lesznek. Az év végére befejeződik a lakótelep építése s így itt összesen 366 lakás lesz. Foto: Gottvald A Tisza-parlról jöttek 1945-ben a Szolnok megyei Tiszabé és Nagykörű községből félszáznál több agrárproletár család áttelepült Dunántúlra, Tolna megyébe. Az át- település történetéről szól az az in­terjú, amit Bozsó János, volt kubi­kossal, nyugdíjas tanácselnökkel ké­szített — hangszalagra vett — 1973 márciusában D. Varga Márta, Pál- kovács Jenő és Szekulity Péter újság­író. — Ereznek honvágyat? — Van abban igazság, hogy aki a Tisza vizét issza, vágyik annak szíve vissza. Amikor az Alföldön gombamódra szapo­rodtak a termelőszövetkezetek, 271 jogos igény A középiskolai tanulmányi ösztöndíjakról döntött a megyei diák szociális bizottság Mint arról már beszámol­tunk, a következő tanévtől kezdődően új ösztöndíjrend­szert vezetnek be a középisko­lák tanulói számára. Az intéz­kedés célja a fizikai dolgozók tehetséges gyerekeinek támo­gatása, továbbtanulásuk segí­tése a gimnáziumokban és a szakközépiskolákban. A ké­relmek már beérkeztek a me­gyei tanácshoz és a diák szo­ciális bizottság döntött arról, hogy a jelenleg 700 000 forin­tos megyei keretből mennyit kapnak az egyes intézmények. Az egyenkénti elbírálást az iskolai diákbizottságok végzik, ők döntik el, hogy a szociális helyzet, az egy főre jutó jöve­delem, a tanulmányi ered­mény alapján ki mekkora összegű támogatásban része­sülhet. Az összeg egyébként tanévenként 2000 és 4000 fo­rint között mozoghat. A megye középiskoláinak le­endő elsősei (a jelenlegi nyol­cadikosok) közül 96-an, a má­sodikosok közül 63-an, a har­madikosok közül 46-an, a ne­gyedik osztályosokból pedig 66-an nyújtottak be jogos ké­relmet ösztöndíjra — ezeket az igényeket ki is tudják elé­gíteni. Az odaítélésnél azonban figyelembe kell venni, hogy nem kaphat ösztöndíjat az a tanuló, akit felvesznek a kollé­giumba. Ugyanakkor a külö­nösen rászorulók esetében ez utóbbi lehetőség — a kollégiu­mi elhelyezés — jelenti a kedvezőbb megoldást, a na­gyobb támogatást. Az Országos Ifjúságpolitikai és Oktatási Tanács által a me­gyének biztosított 700 000 fo­rintos összeg remélhetőleg emelkedni fog az üzemek, vál­lalatok, termelőszövetkezetek által nyújtott támogatással. Époen ezért a megyei műve­lődésügyi osztály és az SZMT vezetői a közeljövőben felke­resik az illetékes gazdasági vezetőket, hogy tájékoztassák őket erről a lehetőségről és az anyagi támogatást illetően a segítségüket kérjék. sokan úgy számoltak, hogy itt is termelőszövetkezet, ott is termelőszövetkezet és ott a munkakörülmények jobbak, mert sík a terület, hát vissza­költöztek. A rizs akkor ott na­gyon ment és jól jövedelme­zett, ez is vonzotta őket, de vonzotta őket más is. Például volt aki azt mondta, hogy Du­nántúlon még pacsirtaszót sem lehet hallani. Volt aki azt mondta: visszamegyen, mert itt nem lehet messze látni. Olyan is volt, aki azt mondta: azért megy vissza, mert itt nem lehet látni tiszavirágot. Nem tudta megszokni, hogy ne lásson tiszavirágot. Végered­ményben Kistormáson az öt­venhárom családból jelenleg tizenhét lakik itt, és a leszár­mazottak. A többiek vagy visszamentek, vagy elköltöztek Faddra, Szekszárdra, Pécsre, Gyönkre, még Miskolcra is ke­rültek közülünk. — Gyakran emlegetik Tiszabőt? — Huszonnyolc év elég volt ahhoz, hogy elfeledjünk itt a jómódban mindent, minden rosszat. Csak kizárólag a ro­konságról beszélünk. Eljönnek, mi is elmegyünk. Nemrég járt otthon a Rátái a saját kocsi­jával, a vejének vette. Ami­kor megjött, érdeklődtünk a rokonságról, az otthonmaradt elvtársakról, Bakos Józsefről, aki párttitkár volt. Kiss Kál­mánról, aki Szolnok város ta­nácselnök-helyettese volt, tsz- elnök lett. Erről érdeklődünk. A mozgalmi emberekről ér­deklődünk. Én, mikor haza­megyek, fölmelegszek a ro­konságnál, és azonnal indulok a Tisza-töltésre. A Tisza-töltés — gátnak hívjuk mi alföldiek — közvetlen a község sorháza mellett megy el. Az első sor­házból kilép az ember, már a töltésre jut, a mi lakásunkat is csak a főút választotta el a Tiszától, meg a sorház. Ugv, hogy mikor magas a víz, látni a vizet a lakásból. Végigsétá­lok a gáton, ahol sok verejté­kem hullott a töltés építésénél. és nagy öröm számomra, a gyönyörű • vízkiemelő telep, amit nem is régen még a té­vében is láttunk. És elgyönyör­ködök ott. Találkozom bará­tokkal, munkatársakkal, mert hiszen ott állandó a forgalom. Van egy átkötő gát, a pityókái gát, rajta dolgoztam nagyon sokáig, meg a régi védőtölté­seken. Akárhová lépek, min­denhol az én munkám van és rossz emlék, de jólesően gon­dolok vissza arra, hogy én va­lamikor itten építettem és alkottam. A község előtt egy kilométer hosszan terméskővel burkoltuk ki a gát oldalát, hogy a víz ne mossa el a köz­séget. Rengeteg követ kitol­tunk az uszályokból. Tizenegy méter magasba toltuk az uszá­lyokból a követ, rengeteget ve­rejtékeztünk. egy pengő hat­van fillért kerestünk. — Bozsó elvtárs, megy, hova megy? Tiszabőre Ha — Haza, és ha onnan jövök, akkor megint haza. Ráismer- hetetlen. olyan szép Tiszabő. Villanyvilágítás, közművesítés, a nádtetős házak eltűntek, a vertfalú házaknak meg a vá­lyogból építettnek vége, min­den kőművesmunka, bemalte- rozva, színesen befestve. Hát mikor hazamegyek, nem aka­rom elhinni, hogy a régi köz­ségembe megyek. Épül egy kultúrház, modern, szép. — Kit keres fel feltétlenül? — Szepesi Jánost, aki ne­kem igen jó barátom, egy év­vel idősebb, mint én. Nála két esztendeje is jártam, ö is meg­látogatott itt Kistormáson, két esetben is. Két éve járt itt utoljára, a vejének a kocsijá­val. — A tiszobői, a nagykörűi falu­krónikák számon tartják-e. hogy 1945-ben ötvenhárom család kisza­kadt a ki. községből? — Én alig hiszem. (Vége)

Next

/
Thumbnails
Contents