Tolna Megyei Népújság, 1973. április (23. évfolyam, 77-100. szám)

1973-04-29 / 99. szám

Elfen a hős vietnami nép1 A „társadalomérettség” mai állapotáról Lakatra zárva Lehet egy rendelet, egy statisztikai kimutatás, egy verseny-eredménylista, egy ügyintéző aktája hétpecsétes titok? Egészen mostanáig azt hittem, hogy nem, hisz a ki­mutatás, az akta az adott üzem, vállalat tevékenységével kapcsolatos, s mivel egyik üzem, vállalat sem inkognitóban dolgozik, hát a különféle iratokat bárki láthatja. Illetőleg láthatná. Láthatná, de nem látja, mert lakatra zárva tart­ja az illetékes vezető, ügyintéző, beosztott. Persze nem mindenütt kezelik szigorúan bizalmas iratként az említett és más anyagokat. De előfordul itt-ott. Akinek a jóisten íróasztalt adott, észt is adott hozzá — mondja a közmondás. Én valahogy egész életemben nem szűnök meg kételkedni ennek igazában. Az íróasztal mögött ülők esze még hagyján, de a jóisten az íróasztal­hoz kulcsot is adott, sőt újabban biztonsági zárat, apró, finom kulcsocskákkal. S az eszes, rafinált ügyintéző jól tudja, hogy a kulcs mire való. Zárásra. A jámbor páciens elhatározza, hogy valamelyik sürgős dolgát elintézi. Beutazik a városba, a nagyközségbe, be­megy a központba, s más egyéb tennivalói közé szépen besorolja, hogy ezt, meg ezt most végre elintézi. Ha már éppen arra jár. Be is megy a hivatalba, illő módon letörli a lábát, és mert jólnevelt állampolgár, kopog is, meg kö­szön is. És pont akkor nincs benn az illetékes ügyintéző, mert neki is kell ügyintézni egyéb és hivatalos dolgokat. Az asztalfiók persze zárva, s az illetékes, kartárs jelen lévő, ámde nem illetékes kartársa a szóbanforgó ügyet nem tudja elintézni. Ez nem azt jelenti, hogy nem is tudná. Tudja, mert tegyük fel, évek óta egy irodában dolgoznak és nemcsak egymás fazonját ismerik, hanem egymás mun­káját is. De először is a fiókok zárva, másodszor pedig a reszort az mégiscsak reszort. A páciens újfent köszön és ahogy jött, úgy megy is. Dolgavégezetlen. Ugye ismerős? Nem fér a fejembe, hogy hogy a csudába lehet az, hogy nem a hivatal precíz működése, hanem az ügyintéző jelenléte a lényeges. Ugyanis. Ha az lenne a legfonto­sabb, hogy az ügyfél gyorsan elintézze a dolgát, akkor esetleg nemcsak az intézkedhetne, aki az ügyben illetékes, hanem többen is. Ebben az esetben nem fordulhatna elő, hogy például ötször kell bemenni a vállalati központba, hogy az ember elintézze az esztékással a dolgát. Ha az esztékás üdül, vagy házon kívül tartózkodik, akkor megáll a tudomány. Mert hiába van benn a munkaügyis, ő ugye­bár nem SZTK-ügyintéző. Pedig mellékesen az is lehetne, az esztékás meg munkaügyis: szükség esetén helyettesít­hetnék egymást. Nem bonyolult ez, kizárólag akkor, ha bonyolulttá igekszünk tenni. Mert például hogy nézne ki, ha teszem azt a zöldségesboltban más árulná a sárga­répát és megint más a kelkáposztát. Töröm a fejem, hogy vajon mi lehet az oka a hét­lakatra zárt fiókoknak, és a „nem ütöm bele az orromat a más dolgába" szemléletnek. Az utóbbinak nyilván az, hogy a házon kívül tartózkodó ügyintéző megsértődne, ha kiderülne, hogy kötelességtudó munkatársa merészelt bele- kotnyeleskedni az ő munkájába. így aztán kötelesség ide, vagy oda, egy idő után kénytelen megtanulni, hogy az a legkifizetődőbb, ha nyugton a fenekén marad. Ami pedig a gondosan bezárt fiókokat illeti, az az érzésem, hogy ennek csupán egyetlen oka van: rájönné­nek, hogy a szabadságon, házon kívül lévő ügyintéző munkáját más is elvégezheti. Netán egy ember kettőét is. Ilyenformán hamarosan mindenki megtudná: illetékes kar- társ nem is olyan nélkülözhetetlen. V. M. Vonatra ülve rajtakapom magam, hogy figyelek lesem az utastársakat. Főleg és ösz­tönösen a fiatalokat tartom szem előtt, kiindulva a meg­alapozatlan feltevésből, abból, hogy közöttük ül a leleplezen­dő kocsirongáló. A családanyák, a sörissza hivatalnokok, a nagymamák, a diáklányok, va­lamilyen oknál fogva számí­tásba se jöhetnek. Elképzelhe­tetlen, hogy a szemben ülő tisz­tes matróna azért szállt vonat­ra, hogy kosarába pakoljon valamilyen elektromos beren­dezést, kapcsolót, fogantyút, műbőr huzatot. Vagy ki tudja? Belelátni nem lehet senkibe, és a külső, az életkor az öl­tözködés a foglalkozás általá­ban nem árul el semmit, se jót, se rosszat a jellemről. Ne feledjük, az önkiszolgáló bol­tok szarkái között sok a „ki hitte volna?” ember, a tiszt­viselő, a hivatalnok, az értel­miségi és a nagysága. Mi ta­gadás, még csak meglepődni se érdemes ezen, aki mégis cso­dálkozik. változatlanul régi fejjel gondolkodik, úgy tehát, hogy az úriember eleve egye­nes, becsületes, jellemes, egy­szerűen attól, hogy „úri em­ber”. Ez így nem állja meg a helyét, hiszen minden szin­ten vannak különböző jellemű emberek, bár szent igaz, egy bundás hölgyről nehezebb fel­tételezni azt, amit feltétele­zünk az önkiszolgáló előtt sö- rözgető cigányasszonyról. Néhány utas — arcukra van írva — viszont figyel. Álcáz­zák ugyan magukat, nekifeled­kezve ' csevegnek, szalámis szendvicset majszolnak, Képes Újságot lapoznak, de lopva — ahogy visszajövök a kupéba — azt lesik, duzzad-e az ingalj, a farzseb, a belső zseb. Hossz érzés úgy utazni, hogy ron- gálónak néznek és én is an­nak nézek másokat. Kellemet­len belső viszketegséggel jár egy levegőt szívni a feltétele­zett „vandálokkal”, ahogy az újságok... Nagyobb fordulatszámra kapcsolom az eszem kerekét meghajtó áramfejlesztőt, hogy erősebb legyen a fény és tá­guljon a lustálkodásra hajló értelem. Közben kérdések özö­nét zúdítom magamra, bár le­gyünk őszinték, kérdezni nem egy nyugalmi állapot. Kényel­mesebb „rákérdezés” nélkül élni, viszont felesleges. Azt kérdezem, hogy miféle embe­rek vagyunk mi? Miért van az, hogy a ház egyik sarkát bontjuk, a másikat építjük? Aztán a másik sarkát bontjuk ég az egyiket építjük. Mivél magyarázható, hogy tavaly, ahogy a Képes Újságban ol­vasom, rongálások következté­ben egy esztendő alatt 46 millió 563 ezer forint kár ke­letkezett az országban. Az élel­miszeriparban 15 millió 976 ezer, és a mezőgazdasági ter­melőszövetkezetekben 6 millió 577 ezer, a közlekedésben 5 millió 720 ezer, aztán az épí­tőipar, a vasút, a posta. A vasúti kocsikból százezer vil­lanykörtét emeltek el. De mi­nek? Hiszen ez a villanykörte más foglalatban nem használ­ható. Az embernek valóban meg­áll az esze. Ezzel persze nem megyünk semmire: járjon inkább. Ki­indulhatunk talán abból, hogy egy idő óta gyakran találko­zunk az iskolaérettség fogal­mával. Nagyjából azt jelenti, a hatéves gyerek értelme meg­felel az iskolakezdés követel­ményeinek, az első osztályba léphet, az alkalmassági próbát kiállta, helyet foglalhat a ve­le szemben új szellemi, maga­tartásbeli, etikai stb, stb. kívá­nalmakat támasztó osztálykö­zösségben. Ha a többoldalú vizsgálódás megállapítja, hogy a gyerek még nem iskolaérett, halasztást kap és egy évvel később, tehát jövőre járhat is­kolába. S ha a szocializmust iskolá­nak fogjuk fel? Nyugodtan megtehetjük, mert csakugyan iskola, ahol merőben új isme­reteket, erkölcsöket, normákat, írott és íratlan törvényeket kell elsajátítani. Dolgunkat nehezíti persze az a körül­mény, hogy ide mindenki be­iratkozott, akár megfelel az iskolaérettség követelményei­nek, akár nem. Csakhogy most már ne iskolaérettséget mond­junk, hanem társadalomérett­séget, mert erről van szó. így nézve semmi okunk felmen­teni a közvagyon rongálóit, de az önkiszolgáló szarkáit, a par­kok, az utcák — és még so­rolhatnám — felnőtt kiskorúit nem nevezhetjük aljanépnek, vagy pláne vandál lumpen- proletárnak, mert nem az. Hogyan is lehetne az. hiszen egyedei a nagyon kis számú kivételtől eltekintve munkahe­lyükön rendesen dolgoznak, a „háztájiban” terveket szőnek és terveket valósítanak meg, esetleg a termelési tanácsko­zásokon kifejezetten aktívak, csak éppen azt nem érik fel ésszel, hogy ebben az ország­ban valóban minden a miénk és ha pusztítunk, a magunk javait pusztítjuk. A társadalomérett ember be­megy a mosdóba és a törölkö- ^ zőt kézenfekvő rendeltetésének megfelelően kéztörlésre hasz­nálja. A másik is, a harmadik is, a negyedik is. A társada­lomérett embernek eszébe se jut, hogy sáros csizmáját a törölközővel tisztítsa, minthogy a törölköző másra való. A társadalomérettség híján lévő ember viszont belső restellke- dés nélkül letörli vele sáros csizmáját, eszébe se jut, hogy erre a törölközőre szüksége le­het holnap is. Ahogy minden­nap szükségünk van a vasúti kocsik villanykörtéire a par­kok üdeségére, a középületek tisztaságára... Mindenesetre az látszik bi­zonyosnak, hogy sok felnőtt felnőttnek látszik, de gyerek­ésszel gondolkodik, miként az újdonsült lakástulajdonos, aki főbérlőéletét azzal kezdte, hogy a parkettán aprította a tűzi­fát, tyúkólnak rendezte be a konyhát és úgv verte tele a fa­lakat szögekkel, hogy minde­nütt lehullott a vakolat. Az­tán szívta a fogát, amikor rá­jött, hogy a kár neki kár és nagy nehezen megtanulta: a lakást, lakni szokás, nem pedig „lelakni”, még akkor is, ha állami. Erről jut eszembe: a közvé­lemény elmarasztalja a nagy­lábon élést, a mértéket nem ismerő reprezentálást. Tudom a Volgát, ismerem a pincét, ahol virradatig ... De felesle­ges folytatni. Akinek szeme van, látja. Egy dolog bizonyos: egyik tizenkilenc, a másik egy híján húsz. A reprezentálás- ban mértéket nem ismerő ve­zető gondolkodása pontosan megegyezik a százezer villany- . körte eltulajdonítóinak gondol­kodásával. Nem vethetnek egymás szemére semmit. Egy­formák. Még nem érték el az iskolaérettség szintjét, s a tár­sadalmi követelményekhez mérve kiskorúak. Mindezt belátva olvasni sze­retnék és tudok is, mert eb­ben a fülkében megvan az ösz- szes égő és a világosság éppen tűrhető. SZEKUL1TY PÉTER Borverseny Fehérből több — Szokatlanul kevés vörös bor érkezett a szekszárdi járási borversenyre idén. Ennek az az oka, hogy a termelők a mélyvörös bort tartják érde­mesnek a versengésre — már­pedig a tavalyi esztendő szőlő­terméséből „csak” bíbor színűt lehetett érlelni. A 76 beérke­zett borminta közül tíz a vö­rös, 66 pedig a fehér borok kategóriájában mérte össze ízét, színét, illatát, tisztaságát, zamatét. A 76 mintából huszon­ötöt termelőszövetkezetek, ál­lami gazdaságok küldtek, a többi az egyéni termelők pin­céjéből került a bíráló bizott­ság elé. A csütörtökön megtartott verseny eredményei: A vörös borok kategóriájá­ban nagy aranyérmet kapott a decsi Sárközi Egyetértés Termelőszövetkezet kékfran­kos bora. Aranyérmet nyert Uzner György tengelici terme­lő kékfrankosa, valamint a de­csi Sárközi Egyetértés Terme­lőszövetkezet vegyes vöröse.- vörösből kevés A fehér borok kategóriájá­ban öt nagy aranyérmet osz­tottak ki. Ezek: a tengelici Pe­tőfi Tsz olaszrizlingje, az őcsé- nyi Kossuth Tsz olaszrizling­je, a tolnai és a tengelici tsz leánykája, valamint Zöld Gyu­la szedresi termelő szürkeba­rátja. Aranyérmet kapott Tóth György sióagárdi termelő olaszrizling boráért, Zöld Gyu­la szedresi versenyző vegyes fehér boráért, a tengelici kí­sérleti gazdaság olaszrizlingje, a decsi tsz leánykája az őcsé- nyi tsz traminija, a bátaszéki termelőszövetkezet rizlingszil­vánija, valamint Ábró István őcsényi termelő vegyes fehér bora. 9 Népújság ^ A szekszárdi utcákon falra kerültek a május 1-i plaká­tok melyek az ünnepi programról tudósítanak. Foto: G. Ke 197.1. április 29.

Next

/
Thumbnails
Contents