Tolna Megyei Népújság, 1973. április (23. évfolyam, 77-100. szám)
1973-04-29 / 99. szám
Elfen a hős vietnami nép1 A „társadalomérettség” mai állapotáról Lakatra zárva Lehet egy rendelet, egy statisztikai kimutatás, egy verseny-eredménylista, egy ügyintéző aktája hétpecsétes titok? Egészen mostanáig azt hittem, hogy nem, hisz a kimutatás, az akta az adott üzem, vállalat tevékenységével kapcsolatos, s mivel egyik üzem, vállalat sem inkognitóban dolgozik, hát a különféle iratokat bárki láthatja. Illetőleg láthatná. Láthatná, de nem látja, mert lakatra zárva tartja az illetékes vezető, ügyintéző, beosztott. Persze nem mindenütt kezelik szigorúan bizalmas iratként az említett és más anyagokat. De előfordul itt-ott. Akinek a jóisten íróasztalt adott, észt is adott hozzá — mondja a közmondás. Én valahogy egész életemben nem szűnök meg kételkedni ennek igazában. Az íróasztal mögött ülők esze még hagyján, de a jóisten az íróasztalhoz kulcsot is adott, sőt újabban biztonsági zárat, apró, finom kulcsocskákkal. S az eszes, rafinált ügyintéző jól tudja, hogy a kulcs mire való. Zárásra. A jámbor páciens elhatározza, hogy valamelyik sürgős dolgát elintézi. Beutazik a városba, a nagyközségbe, bemegy a központba, s más egyéb tennivalói közé szépen besorolja, hogy ezt, meg ezt most végre elintézi. Ha már éppen arra jár. Be is megy a hivatalba, illő módon letörli a lábát, és mert jólnevelt állampolgár, kopog is, meg köszön is. És pont akkor nincs benn az illetékes ügyintéző, mert neki is kell ügyintézni egyéb és hivatalos dolgokat. Az asztalfiók persze zárva, s az illetékes, kartárs jelen lévő, ámde nem illetékes kartársa a szóbanforgó ügyet nem tudja elintézni. Ez nem azt jelenti, hogy nem is tudná. Tudja, mert tegyük fel, évek óta egy irodában dolgoznak és nemcsak egymás fazonját ismerik, hanem egymás munkáját is. De először is a fiókok zárva, másodszor pedig a reszort az mégiscsak reszort. A páciens újfent köszön és ahogy jött, úgy megy is. Dolgavégezetlen. Ugye ismerős? Nem fér a fejembe, hogy hogy a csudába lehet az, hogy nem a hivatal precíz működése, hanem az ügyintéző jelenléte a lényeges. Ugyanis. Ha az lenne a legfontosabb, hogy az ügyfél gyorsan elintézze a dolgát, akkor esetleg nemcsak az intézkedhetne, aki az ügyben illetékes, hanem többen is. Ebben az esetben nem fordulhatna elő, hogy például ötször kell bemenni a vállalati központba, hogy az ember elintézze az esztékással a dolgát. Ha az esztékás üdül, vagy házon kívül tartózkodik, akkor megáll a tudomány. Mert hiába van benn a munkaügyis, ő ugyebár nem SZTK-ügyintéző. Pedig mellékesen az is lehetne, az esztékás meg munkaügyis: szükség esetén helyettesíthetnék egymást. Nem bonyolult ez, kizárólag akkor, ha bonyolulttá igekszünk tenni. Mert például hogy nézne ki, ha teszem azt a zöldségesboltban más árulná a sárgarépát és megint más a kelkáposztát. Töröm a fejem, hogy vajon mi lehet az oka a hétlakatra zárt fiókoknak, és a „nem ütöm bele az orromat a más dolgába" szemléletnek. Az utóbbinak nyilván az, hogy a házon kívül tartózkodó ügyintéző megsértődne, ha kiderülne, hogy kötelességtudó munkatársa merészelt bele- kotnyeleskedni az ő munkájába. így aztán kötelesség ide, vagy oda, egy idő után kénytelen megtanulni, hogy az a legkifizetődőbb, ha nyugton a fenekén marad. Ami pedig a gondosan bezárt fiókokat illeti, az az érzésem, hogy ennek csupán egyetlen oka van: rájönnének, hogy a szabadságon, házon kívül lévő ügyintéző munkáját más is elvégezheti. Netán egy ember kettőét is. Ilyenformán hamarosan mindenki megtudná: illetékes kar- társ nem is olyan nélkülözhetetlen. V. M. Vonatra ülve rajtakapom magam, hogy figyelek lesem az utastársakat. Főleg és ösztönösen a fiatalokat tartom szem előtt, kiindulva a megalapozatlan feltevésből, abból, hogy közöttük ül a leleplezendő kocsirongáló. A családanyák, a sörissza hivatalnokok, a nagymamák, a diáklányok, valamilyen oknál fogva számításba se jöhetnek. Elképzelhetetlen, hogy a szemben ülő tisztes matróna azért szállt vonatra, hogy kosarába pakoljon valamilyen elektromos berendezést, kapcsolót, fogantyút, műbőr huzatot. Vagy ki tudja? Belelátni nem lehet senkibe, és a külső, az életkor az öltözködés a foglalkozás általában nem árul el semmit, se jót, se rosszat a jellemről. Ne feledjük, az önkiszolgáló boltok szarkái között sok a „ki hitte volna?” ember, a tisztviselő, a hivatalnok, az értelmiségi és a nagysága. Mi tagadás, még csak meglepődni se érdemes ezen, aki mégis csodálkozik. változatlanul régi fejjel gondolkodik, úgy tehát, hogy az úriember eleve egyenes, becsületes, jellemes, egyszerűen attól, hogy „úri ember”. Ez így nem állja meg a helyét, hiszen minden szinten vannak különböző jellemű emberek, bár szent igaz, egy bundás hölgyről nehezebb feltételezni azt, amit feltételezünk az önkiszolgáló előtt sö- rözgető cigányasszonyról. Néhány utas — arcukra van írva — viszont figyel. Álcázzák ugyan magukat, nekifeledkezve ' csevegnek, szalámis szendvicset majszolnak, Képes Újságot lapoznak, de lopva — ahogy visszajövök a kupéba — azt lesik, duzzad-e az ingalj, a farzseb, a belső zseb. Hossz érzés úgy utazni, hogy ron- gálónak néznek és én is annak nézek másokat. Kellemetlen belső viszketegséggel jár egy levegőt szívni a feltételezett „vandálokkal”, ahogy az újságok... Nagyobb fordulatszámra kapcsolom az eszem kerekét meghajtó áramfejlesztőt, hogy erősebb legyen a fény és táguljon a lustálkodásra hajló értelem. Közben kérdések özönét zúdítom magamra, bár legyünk őszinték, kérdezni nem egy nyugalmi állapot. Kényelmesebb „rákérdezés” nélkül élni, viszont felesleges. Azt kérdezem, hogy miféle emberek vagyunk mi? Miért van az, hogy a ház egyik sarkát bontjuk, a másikat építjük? Aztán a másik sarkát bontjuk ég az egyiket építjük. Mivél magyarázható, hogy tavaly, ahogy a Képes Újságban olvasom, rongálások következtében egy esztendő alatt 46 millió 563 ezer forint kár keletkezett az országban. Az élelmiszeriparban 15 millió 976 ezer, és a mezőgazdasági termelőszövetkezetekben 6 millió 577 ezer, a közlekedésben 5 millió 720 ezer, aztán az építőipar, a vasút, a posta. A vasúti kocsikból százezer villanykörtét emeltek el. De minek? Hiszen ez a villanykörte más foglalatban nem használható. Az embernek valóban megáll az esze. Ezzel persze nem megyünk semmire: járjon inkább. Kiindulhatunk talán abból, hogy egy idő óta gyakran találkozunk az iskolaérettség fogalmával. Nagyjából azt jelenti, a hatéves gyerek értelme megfelel az iskolakezdés követelményeinek, az első osztályba léphet, az alkalmassági próbát kiállta, helyet foglalhat a vele szemben új szellemi, magatartásbeli, etikai stb, stb. kívánalmakat támasztó osztályközösségben. Ha a többoldalú vizsgálódás megállapítja, hogy a gyerek még nem iskolaérett, halasztást kap és egy évvel később, tehát jövőre járhat iskolába. S ha a szocializmust iskolának fogjuk fel? Nyugodtan megtehetjük, mert csakugyan iskola, ahol merőben új ismereteket, erkölcsöket, normákat, írott és íratlan törvényeket kell elsajátítani. Dolgunkat nehezíti persze az a körülmény, hogy ide mindenki beiratkozott, akár megfelel az iskolaérettség követelményeinek, akár nem. Csakhogy most már ne iskolaérettséget mondjunk, hanem társadalomérettséget, mert erről van szó. így nézve semmi okunk felmenteni a közvagyon rongálóit, de az önkiszolgáló szarkáit, a parkok, az utcák — és még sorolhatnám — felnőtt kiskorúit nem nevezhetjük aljanépnek, vagy pláne vandál lumpen- proletárnak, mert nem az. Hogyan is lehetne az. hiszen egyedei a nagyon kis számú kivételtől eltekintve munkahelyükön rendesen dolgoznak, a „háztájiban” terveket szőnek és terveket valósítanak meg, esetleg a termelési tanácskozásokon kifejezetten aktívak, csak éppen azt nem érik fel ésszel, hogy ebben az országban valóban minden a miénk és ha pusztítunk, a magunk javait pusztítjuk. A társadalomérett ember bemegy a mosdóba és a törölkö- ^ zőt kézenfekvő rendeltetésének megfelelően kéztörlésre használja. A másik is, a harmadik is, a negyedik is. A társadalomérett embernek eszébe se jut, hogy sáros csizmáját a törölközővel tisztítsa, minthogy a törölköző másra való. A társadalomérettség híján lévő ember viszont belső restellke- dés nélkül letörli vele sáros csizmáját, eszébe se jut, hogy erre a törölközőre szüksége lehet holnap is. Ahogy mindennap szükségünk van a vasúti kocsik villanykörtéire a parkok üdeségére, a középületek tisztaságára... Mindenesetre az látszik bizonyosnak, hogy sok felnőtt felnőttnek látszik, de gyerekésszel gondolkodik, miként az újdonsült lakástulajdonos, aki főbérlőéletét azzal kezdte, hogy a parkettán aprította a tűzifát, tyúkólnak rendezte be a konyhát és úgv verte tele a falakat szögekkel, hogy mindenütt lehullott a vakolat. Aztán szívta a fogát, amikor rájött, hogy a kár neki kár és nagy nehezen megtanulta: a lakást, lakni szokás, nem pedig „lelakni”, még akkor is, ha állami. Erről jut eszembe: a közvélemény elmarasztalja a nagylábon élést, a mértéket nem ismerő reprezentálást. Tudom a Volgát, ismerem a pincét, ahol virradatig ... De felesleges folytatni. Akinek szeme van, látja. Egy dolog bizonyos: egyik tizenkilenc, a másik egy híján húsz. A reprezentálás- ban mértéket nem ismerő vezető gondolkodása pontosan megegyezik a százezer villany- . körte eltulajdonítóinak gondolkodásával. Nem vethetnek egymás szemére semmit. Egyformák. Még nem érték el az iskolaérettség szintjét, s a társadalmi követelményekhez mérve kiskorúak. Mindezt belátva olvasni szeretnék és tudok is, mert ebben a fülkében megvan az ösz- szes égő és a világosság éppen tűrhető. SZEKUL1TY PÉTER Borverseny Fehérből több — Szokatlanul kevés vörös bor érkezett a szekszárdi járási borversenyre idén. Ennek az az oka, hogy a termelők a mélyvörös bort tartják érdemesnek a versengésre — márpedig a tavalyi esztendő szőlőterméséből „csak” bíbor színűt lehetett érlelni. A 76 beérkezett borminta közül tíz a vörös, 66 pedig a fehér borok kategóriájában mérte össze ízét, színét, illatát, tisztaságát, zamatét. A 76 mintából huszonötöt termelőszövetkezetek, állami gazdaságok küldtek, a többi az egyéni termelők pincéjéből került a bíráló bizottság elé. A csütörtökön megtartott verseny eredményei: A vörös borok kategóriájában nagy aranyérmet kapott a decsi Sárközi Egyetértés Termelőszövetkezet kékfrankos bora. Aranyérmet nyert Uzner György tengelici termelő kékfrankosa, valamint a decsi Sárközi Egyetértés Termelőszövetkezet vegyes vöröse.- vörösből kevés A fehér borok kategóriájában öt nagy aranyérmet osztottak ki. Ezek: a tengelici Petőfi Tsz olaszrizlingje, az őcsé- nyi Kossuth Tsz olaszrizlingje, a tolnai és a tengelici tsz leánykája, valamint Zöld Gyula szedresi termelő szürkebarátja. Aranyérmet kapott Tóth György sióagárdi termelő olaszrizling boráért, Zöld Gyula szedresi versenyző vegyes fehér boráért, a tengelici kísérleti gazdaság olaszrizlingje, a decsi tsz leánykája az őcsé- nyi tsz traminija, a bátaszéki termelőszövetkezet rizlingszilvánija, valamint Ábró István őcsényi termelő vegyes fehér bora. 9 Népújság ^ A szekszárdi utcákon falra kerültek a május 1-i plakátok melyek az ünnepi programról tudósítanak. Foto: G. Ke 197.1. április 29.