Tolna Megyei Népújság, 1973. április (23. évfolyam, 77-100. szám)
1973-04-17 / 89. szám
Beszélik, hogy... Emelik az adót Éjt nappallá téve Amikor ismerőseim art kérdezik tőlem, hogy „hallotta?", már nagyjából sejtem is az ezután következő közlendők természetét Ilyenkor rendszerint felháborító dologról esik szó. Hogy drágább lett valami, igazságtalanul bántak el valakivel, nem lehet kapni ezt vagy azt, nem írta meg az újság amazt, pedig mindenki tudja, hogy megtörtént. Figyeljék csak meg, ha bárki utcán, járművön, munkahelyen azt kérdezi: „hallotta?", akkor sohasem jót akar elújságolni. Nem azt, hogy náluk az üzemben végre jól szervezett a munka és eredményesen dolgoznak a szocialista brgiádok. Azt sem, hogy a piacon, boltokban minden további nélkül lehetett kapni ezt vagy azt. Még azt sem, hogy épülő, szépülő hazánkban tűrhetően élnek az emberek, senki sem hal éhen, sőt általában többet eszünk, mint kellene. Mindezt azért bocsátottam előre, mert mostanában megint elég sokszor hallom, hogy „hallotta?”, s ezúttal bizonyos adóemelésekről duruzsolnak a fülembe. Azaz nem is duruzsolnak, inkább jajveszékelnek és ször- nyülködnek, a harciasabbak pedig szidják azokat, akiknek ez az egész megfogant az agyukban. Mások, a politizálásra hajlamosak elvileg is hibásnak tartják az új adórendszert, a szélsőségesebbek nacionalizmussal vádolják az illetékeseket. De éppen ideje, hogy ne csak általánosságban beszéljünk a dologról. Azt panaszolják, hogy megint visszatér a származás szerinti kategorizálás, amely annak idején szükséges volt, de a bekövetkezett fejlődés fölöslegessé tette. Ma már nem az a fontos, hogy kinek mi az apja, vagy az anyja, hogy honnan jött és mik a korábbi érdemei. Azaz úgy látszik, hogy adózás szempontjából ez változatlanul fontos, sőt ezt tartják a legfontosabbnak. Hova jutunk, ha egyébként tehetséges és dolgos embereket arra kényszerítenek, hogy családfakutatással töltsék az idejüket, pazarolják az energiájukat? Aztán sokaknak föltűnt, hogy most egyszerre megint előtérbe került a magyarság, mint olyan. Mintha nem lett volna éppen elég alkalmunk megtanulni, hogy a magyorkodó nacionalizmus soha semmi jóra nem vezetett. Hát sohasem tanulunk a történelemből? Úgy látszik, hogy nem, mert az új rendelet adózás szempontjából kifejezett és nem is jelentéktelen különbséget tesz a magyar, illetőleg külföldi származás között. Mégpedig nyílt megfogalmazásban a külföldről ideszármazottak rovására. Mások azon keseregnek, hogy nálunk valamikor a kutya sem fizetett adót, most meg a legnagyobb fejlődés talán éppen az adózási rendszer folyamatos ki- szélesítésében és mind szélesebb rétegekre való kiterjesztésében figyelhető meg. Azt állítják, hogy azt a régi haladó jelszót, mely szerint fizessenek a gazdagok, nem szabad akként értelmezni, hogy ma már mindenki gazdag, legalábbis a múlthoz képest. Egy szóval bizonyos és nem is szűk réteg körében meglehetősen nagy a felháborodás, az egyet nem értés az új adórendelet kapcsán. De várjunk csak, alighanem elfelejtettem megmondani, hogy melyik új rendeletről van szó. Milyen feledékeny vagyok! Remélem, hogy már maguktól is kitalálták, természetesen az új ebadórendeletről. Ez ugyanis különbséget tesz a kutyák között származás, fajtisztaság és aszerint is, hogy milyen célból tartják őket. Az egyenlőség a kutyák között mindössze abban fejeződik ki, hogy ezentúl mindegyik után az eddigi évi adó dupláját kell fizetni. De ezen belül aztán nem is találni mást, mint különbségtételt, divatosan szólva differenciálást. Így például a magyar fajtájú törzskönyvezett ebek — puli, pumi, kuvasz, komondor és sárga magyar vizsla — évi adója alig harminc forint, míg a nem magyar fajtájú, kedvtelésből tartott törzskönyvezett kutyák után általában nyolcszor ennyit kell fizetni. A legrosszabbul mégis azok az ebek járnak, amelyek nem rendelkeznek hivatalos származási lappal, mert évi adójuk elérheti az ötszáz forintot. Mintha ők tehetnének róla, hogy nem tekinthetők fajtisztának. Hát emiatt sok a panasz manapság minálunk. Gyorsan hozzáteszem, hogy élesen elhatárolom magam a rendelet ellen lázítók- tól. Hivatalos rendeletről van szó, amelyet felelős szakemberek hoztak, bizonyára átgondolták minden sorát, ezért természetesen helyeslem a benne foglaltakat Annál is Inkább, mivel nincs kutyám. „Szapora, mint a nyúl." — Lehet, hogy Vietnamban nem használják ezt a hasonlatot, de azt a javaslatot elfogadták, hogy az ország élelmezési nehézségeinek enyhítésére a nyúltenyésztés kínálja a legjobb lehetőséget. Amikor ennek gyakorlati megvalósításához partnert kerestek — maguk se hitték —, hogy a gulyás, a pörkölt és a paprika országában találnak rá, , Vietnamban megismerték egy Baranya megyei kis falu. Bikái nevét. Az pedig, hogy talán a hazaiak sem tudnak annyit a BLkali Állami Gazdaság nyúltenyésztési munkájáról, eredményeiről, mint éppen a sokat szenvedett orSzép számmal vannak emberek, akik csak „imitt-amott a kanyarban” találkoznak a családjukkal. Közöttük többek között buszsofőrök, két-három műszakban dolgozó munkások, a napi munka után a háztáji földre siető parasztemberek. A sofőr a munkájával járó rendszertelen időbeosztást, a munkás a több műszakot vállalta, a földműves pedig a háztájit, s az ezzel járó megfeszített munkát. Egyre többször hallom és tapasztalom, hogy bizony azok is legtöbbször a késő esti órákban vetődnek haza akiknek a hivatalos munkaideje nyolc, esetölként tíz óra Miért? A veszekedő, olykor válással fenyegető asszonyok a következő válaszokat kapják: fontos értekezlet volt, alaposan elhúzódott. Tapasztalat- cserére jötték, innen, vagy onnan, Nyíregyházától Nagykanizsáig. Év végi, negyedévi, hó végi zárás. Beszámolókészítés. Gvűlés, közgyűlés, rész- közgyűlés előkészítése. Megbeszélés. Beállított a nagyfőnök, ultizni akart, nem mondhattam azt, hogy sietek haza mert a feleségem balhét csinál. Mondanom sem kell, hogy vezetőkről, középvezetőkről van szó. Kialvatlan, másnapos. szagban, az már a vietnamiak céltudatosságát bizonyítja. A múlt évben az állami gazdaság két technikai szakembere járt a távol-keleti országban, ez év elején pedig hat kiváló vietnami állattenyésztő érkezett Bikáira, hogy a helyszínen sajátítsák el a nyúlts- nyésztés technológiáját. A bikaliak vállalták, hogy ez év őszén behajózásra készen áll a rakomány — az első vietnami nyúltelep teljes berendezése. Akkor isvH útra kész lesz a gazdaság, építészmérnöke, aki már járt Vietnamban és az ő irányításával állítják fel a nvúlf'ioyészet énületeit. Végül pedig a tenyésztésre kiváj'íratott tapsifülesek repülnek majd; irány Vietnam. harmadnapos, negyednapos emberekről, akik örökké hullafáradtak. Nem is lehet csodálkozni rajtuk, ha idegesek, rosszkedvűek, türelmetlenek, s másnap, harmadnap a hátuk közepére kivannak mindenkit, alti valami fontos dolgot akar megbeszélni. Ki ne lenne így. ha rendszeresen éjféltájban kerülnek ágyba. Még két tripla káyj után is valószínű mindannyian. Soha nem vagyok képes megérteni — s velem együtt még jó néhányan —• miért néni elég a munkához a munkaidő. Miért nem lehet mindent elintézni nyolc, vagy tíz óra alatt. Természetesen el lehet, de csak akkor, ha a munkaidőt munkával töltjük, s akkor valóban dolgozunk, nem pedig mást csinálunk. Az időbeosztással van tehát baj. Állítom, ha becsülettel, folyamatosan, lelkiismeretese-1 megszakítás nélkül dolgoznánk le a munkaidőt, soha nem kellene például túlóradíjat fizetni. Csakhogy olykor fél. meg egy óra is kell, míg megtárgyaljuk, hogy ki, kivel van jó vagy rossz viszonyban, szidunk, örülünk, névnaoo- zunk, fölösltelefonálgatunk, és a többi és a többi. Hát persze, hory nem elég a nyolc óra. S a munkaidő befeie^^se előtt fél órával i”t eszünkbe, hogy mi mindent kellett vo'na még aznap megcsinálni. És mert hát végül is csak meg kell csinálni, fnmk, megbeszélünk, értekezünk végkimerül étf* Hovatovább arról lehet felismerni ezvik-másik helyen a vezetőket, középvezetőket, hoev örökké fáradtak. Szemük alá táskákat nyom a oi^aretta. kávé. olykor az alkohol. Bágyadtan, kókadoz- nrk a székeken . álmatlanságról panaszkodnak, szidják a tapintatlan naevfőnököket. tárgyaló partnereket, s a miértre azt felelik: nemcsak vezetők hanem egyben vezetettek is. Az asvoobajszoH vezető gyakori jelenség: véreres szemek - ' el a semmire sem használható ■ beosztottiakat szidja, s meggyőződése, hogy nélküle nem megy a verkli. Tüdiuk nem '’v van: a jó verkli akkor is kifogástalanul működik, ha nem áU fölötte állandóan egy műszerész. Mit lehet tenni, Ka a mtm- ksidő vér» előtt mosie'enik a Vártváskedvű na"vfőnök, a nagyivó hivatalnok, az unatkozó ellenőr, vagy annak a vállalatnak valamelyik vezető »mbere, kinek a jóindulatára, közbenjárására valami módon szükség van. „Valamit valamiért” — mondták, s kényszeredetten beállnak a partika negyediknek, a negyvenedik óráig is beszélgetnek, ha a fejesnek, az „érdekembernek” beszélgetéshez van gusztusa. Szólni senki sem mér. attól való félelmében, hogv kiesik a pikszisből, fél. ha lelép, oda a protekció. Pedig a vezetői rátermettséget, s főleg bölcsességet az bizonyítaná legjobban, ha az arra illetékes egyszer megmondaná: aki kártyázni akar a barátaival, verje a blattot, aki egy pohár borra szomjas, menjen a talponállóba, vagy vegyen a boltban, a megbeszélést pedig halasszák akkorra amikor itt van az ideje, mikor mindenki dolgozik, az- m ’^’m’dőben. V. M. A földeken Érdemes megfigyelni, hogy az utóbbi időben többet olvashatunk a gondatlanságból keletkezett erdőtüzekről, mint a mezőgazdasági munkák „ál. lásáról”. De hát az ilyen ősz* szehasonlífás jelent egyáltalán valamit? Minden bizonnyal. Nemcsak azt, természetesen, hogy megszaporodtak az erdőtüzek, következésképpen a nem mindig lelkiismeretes korai kirándulók, jelenti azt is, hogy a mezőgazdasági munkák végzésében egészen természetes, hogy azok rendjén, megfelelően haladnak. Nem esemény tehát az, ami magától értetődő dolog. Naponta látjuk a határt, a mindennap tapasztaljuk, észleljük a termelőszövetkezeti tagok, az állami gazdasági dolgozók szorgalmas munkáját. Nemrég hosszabb utat megtéve Szekszárd és Dombó. vár, majd Dombóvár, Nak, Tamási és Simontomya között végig azt láthattuk, hogy kifejezetten szép, a körülményekhez képest sokat ígérő a határ. A földek gondozottak, a vetések megfelelően teleltek. Ez azért is öröm. mert Tolna megye se bővelkedett az elmúlt hónapokban csapadékban, helyenként 40, 60, 80 milliméter hiányzik a szokásos és kívánatos átlagból, Ezért aztán nagyon várták a mezőgazdasági üzemek dolgozói az esőt, a legjobbkor jött, bár igaz, hogy a hideg idő és a vihar maradhatott volna. Ütemesen folyik a megye mezőgazdasági üzemeiben az idei tervek megvalósítása. Március végén, április elején valamennyi termelőszövetkezetben megtartották az idei tervet véglegesítő közgyűlést, rögzítették a középtávú terv 1973-ban esedékes „részét”. Tavaly, — miként ezt Kádár János elvtárs angyalföldi beszédében is hangsúlyozta, — a gazdasági munka kielégítő eredményekkel zárult. Az ipar 5,6 százalékkal, a mezőgazdaság 4 százalékkal növelte termelését, a közlekedés és a kereskedelem a tervelőirányzatnak megfelelően teljesítette tervét, a nemzeti jövedelem 5 százalékkal növekedett. Arányosan és megfelelően vette ki részét a nemzeti jövedelem növeléséből Tolna megye mezőgazdasága is. Számítani lehet rá, hogy a termelőszövetkezetek, az állami gazdaságok az idén sem okoznák csalódást. A határ mindenütt azt mutatja, hogy rendben mennek a dolgok. Számítani lehet rá, hogy tovább javul az alkatrészellátás, nem lesznek zökkenők az üzemanyag-ellátásban, de hogy milyen lesz az időjárás májusban, júniusban, egyáltalán az elkövetkező hónapokban, az még mindannyiunk előtt titok. A mezőgazdaság állásáról szóló „hadijelentések” az újságok hasábjairól elmaradtak. A tudósítások, a tájékoztatók rövidek, szűkszavúak. Mit jelent ez? Azt talán, hogy csökkent az érdeklődés és a figyelem a földeken dolgozó emberek munkája iránt? Nem. Azt jelenti, hogy a mindig létező gondok és nehézségek ellenére úgy, és akkor vetik el a kukoricát, a cukorrépát, ahogy, és amikor kell, akkor végzik el a vegyszerezést, a növényápolást, amikor annak eljött az optimális ideje, és hogy ez így van, az ma már nem újság. 1973. április 17. ARKUS JÓZSEF Nyúltelep Vietnamnak Vietnamiak a bikali gazdaságban.
