Tolna Megyei Népújság, 1973. április (23. évfolyam, 77-100. szám)
1973-04-14 / 87. szám
Pártsxervexés — pártirányritás Az emberhez szólva Tavaly: 55 özemben 10143 — az idén: 18 üzemben 200 munkaegészségügyi vizsgálat ' Gyakran szóba kerül a munkahelyi pártszervezetekben, miként segítheti a politikai munka a leghatékonyabban a vállalati tervek teljesítését. Úgy véljük, azok válaszolják meg helyesen e kérdést, akik e tevékenység tu- datformáló szerepéből indulnak ki. Vagyis abból, hogy az agitáció, a propaganda a szemléletet, az emberek gondolatéi érzésvilágát kell. hogy alakítsa. Ez az igazi rendeltetése, ennél többre sem, de kevesebbre sem vállalkozhat. Nem egyszerűen „mozgósít’’ tehát a feladatok megvalósítására, hanem jóval többet tesz: a ter- . melés úgynevezett emberi tényezőit alakítja, formálja. Azokat az erkölcsi, szemléleti, pszichológiai tényezőket, amelyektől mind nagyobb mértékben függ a termelési feladatok megoldása. Lehet ugyanis egy terv köz- gazdasági, vagy műszaki szempontból a lehető legésszerűbb, végrehajtása mégis akadozni fog, ha a dolgozókat a vezetés csupán e tervek puszta végrehajtóinak tekinti. Ezért köz- ■ Vétlen „termelési érdek” a munkahelyi demokrácia kibontakozása. A pártpolitikai munkának ebben a tekintetben is megvannak a maga — nagyon jelentős — tennivalói. Mégpedig mindenekelőtt az, hogy ösztönözze az embereket a véleménynyilvánításra, felkeltse és erősítse bennük azt az érzést, hogy felelős gazdái üzemüknek. Az ösztönzés persze önmagában még nem elegendő. Nem sokat ér, ha a pártszervezet ugyan buzdít az együttes gondolkodásra, de nem fordít fi-, gyeimet az ehhez szükséges feltételek kialakítására. Ez utóbbi természeteses) elsősorban a gazdasági vezetés, illetve a szakszervezet dolga. De a pártszervezet is rajta kell, hogy tartsa a szemét, sőt közvetlenül is közre kell működ- • líie ebben. Politikai munkával is, hiszen enélkül nem bontakozhat ki az eleven munkahelyi demokrácia légköre. S e légkör megléte, vagy hiánya távolról sem mellékes. Ezért nem lehet egyetérteni azzal, ha a munkahelyi demokrácia fejlettségi szintjét csupán a szervezeti kereteken, formákon mérik. Nem elég tehát, ha csak azt vizsgálják, hány tanácskozást, gyűlést tartottak, mennyi részvevővel és felszólalóval, hogyan tartották meg a formai előírásokat és így tovább. Félreértés ne essék: távol áll tőlünk a szervezeti kérdések lebecsülésének szándéka. Hiszen az eredmény gyakran éppen az előkészítés alaposságán múlik. Például azon, hogy egy termelési tanácskozáson milyen szélesre tágítják a résztvevők ■ körét. Ha ugyanis túlzottan nagy számú és szerteágazó a megjelentek tábora, az emberek szokatlannak és idegennek.érzik a körülményeket, s inkább csak maguk között, szűkebb körben nyilvánítanak Véleményt. • Az efféle „kuckó-közvélemény” pedig nem elegendő a széles körű munkahelyi demokrácia kibontakozásához. De folytathatnánk a sort olvan tényezők megemlítésével, mint például a munkahelyi tanácskozások témáinak megválasztása. Hányszor hallani munkások kifakadását amiatt, hogv az elhangzó előadások, tájékoztatók nehezen érthetőek, számokkal és műszaki részkérdésekkel agyonzsúfoltak. Vagy ugyanazokról a dolgokról esik szó unos-un- talan, s naó mint nap találkoznak velük különböző fórumokon. illetve az üzemi sajtóban. Látszólag kisebb jelentőségű dolgok ezek,- de az üzemi demokrácia légköre nem kis részben éppen az ilyesmiktől füg?, . .. ... .. A különböző tanácskozások alapos, körültekintő előkészítése tehát nem lebecsülhető. Mégis hiba lenne a munkahelyi demokrácia problémakörét a szervezeti kérdésekre egyszerűsíteni, pusztán vagy elsősorban a szervezeti oldalról megközelíteni; Azt kell elérnünk, hogy az üzemi demokrácia az egyes munkahelyek mindennapos életének állandó és természetes elemévé váljék. S ennek megvalósításában a mi körülményeink között a párf- szervezet mindenütt kulcsszerepet tölt be: mindenekelőtt rajta múlik egy ilyen szemlélet és gyakorlat meggyökereztetése. Természetesen a pártszervezetnek arra is fel kell hívnia a figyelmet, hogy a munkahelyi demokráciának a termelőmunka mindennapjaiban történő érvényesítése nem öncélú folyamat, hanem a termelés e’őbbremozdí fásának. fejlesztésének eszköze. Ezért érdemel bátorítást például az olyan. művezető, ; aki megbeszéli a dolgozókkal a döntések végrehajtásának módját. A munka menetének ilyen kollektív megtervezése esetén is megtörténhet, hogy nem a legjobb megoldást választják. Ilyen esetben azonban köny- nyebben tudják a hibát kijavítani, mert a dolgozók felelősséget éreznek az eredményes végrehajtásért. Ez a tapasztalat is'megerősíti, hogy nem mindig az utasítás az egyszerűbb és célravezetőbb eljárás. A végrehajtás eredményessége attól is függ, mennyire érzik a dolgozók sajátjuknak azt a tevékenységet. amelyet végeznek, mennyire érzik magukat „beavatva” saját munkájuk elő-' készítésébe és eredményébe. S ez Olyan tényezője a termelő- munkának, amelyet a párt- politikai tevékenység soha nem hagyhat figyelmen kívül. DR. JENEI GYÖRGY az MSZMP KB munkatársa A Tolna megyei KÖJÄL két fő szempont alapján ellenőrzi rendszeresen megyénk üzemeit. Vizsgálják, milyenek a higiénés viszonyok, illetve a különféle munkaártalmak, milyen mértékben károsítják az Ott dolgozók egészségét? S tér. mészetesen azt is. hogyan lehet mindezek ellen védekezni. Dr. Szelényi Béla főorvos, az intézmény igazgatóhelyettese arról informálta lapunkát, hogy az év ' első negyedében megyénk munkaegészségügye milyen képet mutatott. Változatlanul vezetnek a levegőszeny- nyező anyagok okozta ártalmak között a ragasztó és felületkezelő anyagok; továbbra is nagy gondot okoz a zaj. Az elmúlt esztendőben 55 üzemben 7043 biológiai és 3100 mű. szeres — vagyis higiénés — vizsgálatot végeztek. Az idén — március végéig — 18 üzem. ben, illetve üzemrészben 200 vizsgálat történt. Sajnos, több helyen kellett járási, illetve megyei határozatot hozni a munkaegészségügyi előírások 'Betartására. A legtöbb probléma abból származik, hogy egy-egy új gyártástechnológia bevezetésekor nem gondolnak előre a várható ártalmak műszaki elhárítására. Például nemrég a Tolnai Gép- és Műszeripari Szövetkezet nyugati kooperációban elvállalt egy munkát, amihez ugyan megkapták a konzerváló anyagot, de annak összetételét nem ismerték. így komoly nehézséget okoz a munkavédelmi technológiát kidolgozni. A KÖJÁL jelenleg is vizsgálja, hogy az anyag milyen mérgező és nem mérgező komponenseket tartalmaz, s milyen módszerrel lehet ellene megvédeni a dolgozókat. Gondot okoz az is. mint a munkaegészségügyi csoport ve. zetője elmondta, hogy több szövetkezetben dolgoznak azonos — az egészségre káros — anyagokkal, lényegében azonos munkát végezve, de a munkaegészségügyi előírások betartása nélkül. Ezt hasznos lenne valami módon átszervezni, hiszen munkaegészségügyi elhárítást bizonyos volumenen alul „nem érdemes” csinálni. A tolnai Selyemgyárban az idén is kifogásolja a KÖJÁL a magas zajszintet, ami a megengedett 80 decibelnél jóval magasabb. Ennek kiküszöbölésére az új gépsor beállítása előtt kellett volna gondolni. Elég gyakori egy-egy nagyobb beruházásnál, hogy a dolgozók egészségét védő felszerelésekre, azok jó elhelyezésére, karbantartására már nem marad forint. Előfordult, hogy egy új létesítmény kazánházában a ventillátort a falba építették, noha mindössze 50 ezer forinttal került volna többe a megfelelő elhelyezés. így hiába hasznos a ventillátor, — az okozott zaj viszont jóval nagyobb a még megengedettnélt ht- kárt tesz. Tehát nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy a munkaegészségügyi előírások figyelmen kívül hagyásán nem lehet spórolni, abból hasznot húzni, mert az a legnagyobb kárt jelenti. Minden esetben súlyosan meg kell fizetni érte: a dolgozók egészségével. — vhm — Fejlődtek képzőművészeink lé! ■ 'iTQ.* SÍSBjl j| A napokban történt meg az évente megrendezendő „Tavaszi tárlat’’ zsűrizésé. Bánszky Pál művészettörténész a Népművelési Intézet osziálfjvézetője és Bak Imre festőművész tartott „szemlét” a megyei képzőművészek egyéves termése felett. A mintegy százhúsz kép és szobor közül harmincötöt választottak ki bemutatásra. Bánszky Pál elmondta, hogy a látott alkotások nagymértékű és örvendetes fejlődésről tanúskodnak. Különösen jó a színvonala a zsűri szerint a szobroknak: néhány egészen kitűnő alkotást találtak a látott anyagban. A nagyközönség számára április 30-tól május 15-ig lesz látható a kiválasztott 35 alkotás a megyei művelődési központ kiállítótermében. Kinek ux életét sxeretné megismerni Bilecz Lajos, a „mozgalmas” ember — Bilecz elvtárs, Paksról küldtek ide magához Nakra. Ismeri a „Kinek az életét szeretné megismerni?” — Népújság-sorozatot? — Olvasom az újságot. — Akkor megkérhetem... — Nézze, az én életem nagyon mozgalmas élet, bár ezt inkább múlt időben mondhatom, hiszen hosszabb idő óta Viszonylag nyugalom vesz körül, visszaköltöztem Nakra. Egyáltalán hol kezdjem? Minden, ami történt velem, ami szót érdemel, a felszabadulás óta történt. Sok jóban és legalább annyi rosszban, sikerekben, kudarcokban volt részem, ázt hiszem ugyanúgy, mint a többi hozzám hasonló emberbek. — őszintén szólva sokat ígérő ez a bevezetés. — Hát nem tudom. Most április 27-én töltöm be a 61. évemet, és jelenleg ÁFÉSZ- ügyintéző vagyok. Még nem nyugdíjaztak, bár a nyugdíjidőm már itt van. Persze én se szólok és a munkahelyemen se szóltak. Egyelőre nem akarok pihenni, és gondolom azért hagynak, mert tekintetbe veszik régi mozgalmi múltamat. A felszabadulás előtti időről röviden annyit, hogy szüleim korán elhaltak, egészen fiatalon a saját lábamra kellett áll— nőm, ahogyan lehetett. Kitanultam a cipászmesterséget. majd hosszú ideig Budapesten dolgoztam, ott kerültem kapcsolatba a munkásmozgalommal és később az ezzel járó megpróbáltatások elől visszajöttem Nakra, önállósítottam magam, megnősültem. Negyvenöt tavaszán nyomban a felvételemet kértem a kommunista pártba. Ennek elég érdekes a története. Úgy volt, hogy a nemzeti bizottság nem alakulhatott meg, mert a községben nem működött a kommunista pártszervezet, aztán Mar- kovics György, Petró József, Varga József és én. Dombóváron lettünk párttagok, majd hazatérve bementem a községházára, bejelentettem: a kommunista párt megalakult, nincs semmi akadálya, hogy a nemzeti bizottság is megkezdje működését. Itt a községben elismert cipész voltam. Ennek ellenére számolva a rám váró feladatokkal, a felszabadulás után ezt a mesterséget szüneteltettem. Rengeteg volt a dolgom, földosztás és mindaz, ami abbán az időben, a hőskorban elsősorban a kommunistákra várt. — Később elkerült a községből? — 1946-ban a kéthónapos pártiskolát elvégezve Tamásiba helyeztek pártmunkásnak. Ha jól emlékszem, akkor ezt nem pártbizottságnak mondtuk, hanem titkárságnak. Volt egy titkár, egy szervező és egy adminisztrátor. A titkár nevére már nem emlékszem, én voltam a szervező és Rappai Gyula elvtárs moszkvai nagykövetünk volt abban az időben az adminisztrátor. Nekem volt egy Mátra motorom és azzal közlekedtem, igaz még most is megvan, kapálni járok vele. Egyébként a járásnak semmiféle más járműve nem volt. még egy biciklije sem. Röviden szólva, sokat dolgoztunk és a két párt egyesítése után én jobbnak láttam visszajönni Nakra. De hát mindössze egy esztendőt maradtam, kijöttek értem a megyétől és Szek- szárdra vittek a MÉSZÖV jogelődjéhez, MOSZK-nak, vagy VOSZK-nak hívták. Kineveztek instruktornak és Pozsonyi Ignác lett a vezetőm. Később a munkahelyem átszerveződött: SZÖVOSZ Megyei Kirendeltség lett a neve. Itt már szervezési osztályvezetőként tevékenykedtem. Együtt dolgoztam Dudás Antallal, Makai Károlynak hívták a személyzetist, Mile Lászlónak az ellenőrzési osztályvezetőt, Jó Lászlónak a főkönyvelőt. De hát ezeket a neveket már csak a régi elvtársak ismerik. Ez idő tájt ismerkedtem meg a paksi Racsmánv családdal is, akit magat ideküldték. He- lvezgették az embert ide-oda. Ha jól dolgozott azért, ha rosszul dolgozott azért. Gödöllőn elvégeztem az egyéves mezőgazdasági akadémiát, közben rövid ideig a paksi járási tanács mezőgazdasági osztályát irányítottam, majd áthelyeztek Hódmezővásárhelyre, kineveztek a megyei tanács mező- gazdasági osztályvezetőjének. Nehéz idők jártak. Begyűjtés, ilyen . kampány, olyan kampány. Megmondom őszintén, idegileg kikészültem elsősorban nem is a munka miatt, hiszen ha újra kellene kezdeni. újból végigcsinálnám, sokkal inkább az miatt, hogy a Hódmezővásárhelyen az ottaniak a „helyezett” vezetőket nem szerették, örökké kötöz- ködtek vele. Egy jobb. idegzetű ember is kikészült volna. — Végeredményben leváltották? — Nem. Én kértem az áthelyezésemet, miután számtalanszor a szemembe mondták: mi’ téged nem hívtunk, téged ide helyeztek. Elkerültem Somogy megyébe egy tangazdaságba főállattenyésztői beosztásba. Onnét ide kértem magam Szilfásra, ez most a Dal- mandi Állami Gazdasághoz tartozik. Egyszer lejött valaki hozzám a minisztériumból és megkérdezte: Hát mi lesz veled Bilecz elvtárs? Újból he- lyezgetni akartak. Én azt mondtam, ne .helyezzetek elv- tápsak sehova, visszamegyek Nakra. így azután újból hazajöttem, ide a házamba. Igen ám, de Nakon nem szívesen fogadtak az elvtársak, talán attól tartottak hogy egyiknek is. vagy a másiknak is a funkciójára pályázok. Mit tehettem? Göllére jártam dolgozni, a Vegyesipari Ktsz-be, miután előtte egy évig munka nélkül lézengtem, ötvenhat után kiváltottam az ipart, de én már a mozgalom nélkül létezni se tudtam. Közben párttitkár is voltam hosszabb ideig és azt talán mondani is felesleges, hogy párttagságom a belépésem óta nem szűnt meg soha. Valami nagy bajok történtek az ötvenes évek végén a naki földművesszövetkezetben, csődbe ment az egész és rám bízták, elfogadtam. Azóta is ügyintézője vagyok az ÁFÉSZ- nak. — És a család? — Az örökös vándorlás közepette nehezen éltünk. Volt idő, amikor egyetemi előkészítőre jártam, de abbahagytam. A feleségem viszont elvégezte a nyolc osztályt és leérettségizett. Most itt az óvodában dolgozik. Két fiam szintén leérettségizett, Ferenc mérnök a Szovjetunióban tanult, Lajos hűtőgépszerelő. Mióta visszajöttem, valóban nyugodtabb az életem több időm jut mindenre, újságra, televízióra mindenre. Én magamról ennyit tartok érdemesnek elmondani. — Kinek az életét szeretné megismerni? — Fodor Jánosét, a lengveli mezőgazdasági szakmunkás- képző iskola igazgatójáét. Jó lenne tudni persze, hogy mi lett Kiss Jancsival, meg Makai Károllyal, dehát őket nem hiszem, hogy megtalálja. — Sz. P. —
