Tolna Megyei Népújság, 1973. március (23. évfolyam, 50-76. szám)
1973-03-21 / 67. szám
Forradalmi ifjúsági napok] (Folytatás az 1. oldalról) emléktábláit. A város Gyenis Antal középiskolai fiúkollégiumának tanulói a kollégium névadójának a városi temetőben lévő sírjánál tartottak megemlékezést és koszorúzást. Szekszárdon, a MEZŐGÉP KISZ-fiataljai tegnap „kétszeresen” is ünnepeltek. Ünnepi taggyűlésen emlékeztek meg a Tanácsköztársaság kikiáltásának, illetve a KISZ újjász*vezésének évfordulójáról, és átvették azt a vándorzászlót, amellyel a KISZ KB jutalmazta a vállalat KISZ-szervezetét. Az ünnepi gyűlésen Erős István, a vállalat KlSZ-csúcsvezetőségé- nek tagja köszöntötte a megjelenteket, köztük Varjas Jánost, a KISZ MB első titkárát, és dr. Frank Józsefet, a KISZ KB tagját. Stiener Lajos, a csúcsvezetőség titkára ünnepi beszédben méltatta 1919 jelentőségét, beszélt történelmi előzményeiről, eredményeiről, a belső és a külső ellenség ellen vívott harcáról. Megemlékezett a fiatal kommunisták érdemeiről, melyeket az ellenforradalmi Magyarország, a Horthy- fasizmus ellen vívott harcban, a második világháború idején és azt követően szereztek. Ismertette a KISZ 1956 utáni újjászervezésének, megalakításának körülményeit, jelentőségét. Ezt követően dr. Frank József, a KISZ KB tagja átadta a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség Központi Bizottságának vörös vándorzászlaját a csúcsvezetőség titkárának. A zászló a legmagasabb kitüntetés, amelyben KlSZ-alapszer- vezet részesülhet. Az odaítélés feltétele, hogy a mozgalmi Üj-Zéland követséget nyit Moszkvában A bejelentés akkor hangzott el, amikor Patolicsev szovjet külkereskedelmi miniszter éppen Wellingtonban, Uj-Zéland fővárosában tartózodik, keres- delmi tárgyalásokon. Canberrából érkezett ide Patolicsev, ahol aláírták a szovjet—auszt- rál, kereskedelmi és gazdasági kapcsolatok fejlesztéséről szóló egyezményt. A dolog hátteréhez tartozik, hogy mind Uj- Zélandon, mind Ausztráliában a múlt év végén hosszú idők óta először a munkáspárt győzött a választásokon. munka hosszú időn át kifogástalan legyen, az utolsó évben pedig kiemelkedő teljesítmények jellemezzék a fiatalok tevékenységét. Ezt a feltételt teljesítették a MEZŐGÉP fiataljai azzal, hogy védnökséget vállaltak a vállalat által előállított öntözőberendezések és a cukorrépa-betakarító gépek gyártása felett. A 6zabad szombatokon, vasárnapokon szervezett kommunista műszakokon jelentős értékű társadalmi munkát végeztek, és politikai tevékenységük is magas színvonalat ért el. Balogh József, az egyik ifjúsági szocialista brigád vezető, je köszönte meg a kitüntetést. Drinóczi István, a várdombi gyáregység KISZ-titkára gratulált a szép eredményhez, majd Zsigovits Ferenc, a vállalat igazgatója kért szót. Elmondta, hogy a közelmúltban tértek rá a még korszerűbb termékek gyártására és ehhez különösen szükség van a fiatalos lendületre, a kitartásra. A munka eredményességét bizonyítja, hogy az új cukorrépabetakarító gépek egyenrangúak a hasonló külföldi berendezésekkel — s ez részben a fiatalok munkájának is köszönhető. Már a rajzasztalon és a kísérleti műhelyben vannak az 1975—1980-as évek berendezései — tehát továbbra is bőven lesz tennivaló, ehhez számítanak a fiatalok munkájára. A vállalat gazdasági és társadalmi vezetése azzal is kifejezte elégedettségét, hogy Kiváló Dolgozó jelvényt adoA békevilágkongresszus előkészületei Sajtótájékoztatót tartott kedden az Országos Béketanácsnak az a delegációja, amely most tért vissza Moszkvából, a következő béke-világkongresz. szust előkészítő első nemzetközi konzultatív találkozóról. Hárman dolgoztak a delegációban: dr. Zsebők Zoltán professzor, az OBT alelnöke, Sebestyén Nándomé, az Országos Béketanács főtitkára és Csaba Ferenc, az MSZMP Központi Bizottságának alosztályvezetője. mányozott Jauch Péter esztergályosnak, Kántás Mária gépírónőnek, Csalló Péter hegesztőnek és Lugosi György mérnöknek. Többen kaptak pénzjutalmat. Ezután Varjas János köszöntötte a fiatalokat, majd az ünnepi taggyűlés klubdélutánnal folytatódott. Ugyancsak Szekszárdon tartottak tegnap a szakma ifjú mestere versenyt a vízvezeték-szerelők részére. Az ÁÉV, a Festő, és Lakáskarbantartó Szövetkezet, illetve a Városgazdálkodási Vállalat ifjú szakmunkásai egy fürdőszoba komplett szerelvényezését végezték el. Az első helyezett Sági György azon kívül, hogy elnyerte A szakma ifjú mestere címet, csehszlovákiai jutalomúton is részt vehet. Bonyhádon kétnapos asztalitenisz-verseny kezdődött az I. sz. általános iskolában, a község ICISZ-alapszervezetei között. A versenyt idén rendezték meg először, de a tervek szerint ezután minden évben megtartják a forradalmi ifjúsági napok keretében. Az Argentin KP nyilatkozata Campora kormányprogramjáról Az Argentin Kommunista Párt támogatni fogja Hector Campora kormányát, jelentette be a párt központi bizottságának a március 11-i választásokkal kapcsolatban közzétett nyilatkozata. A dokumentum rámutat: Az argentin kommunisták támogatják Campora leendő kormánya programjának azokat a pontjait, amelyek a munkások és alkalmazottak fizetésemelését. a bankok államosítását, a megtorló törvények eltörlését, a politikai foglyokra vonatkor zó amnesztiát, a Kubával, a VDK-val és a VKNDK-val való diplomáciai kapcsolatok felvételét irányozzák elő. Az Argentin Kommunista Párt dokumentuma leszögezi: A párt küzdeni fog imperialista- és oligarchia-ellenes intézkedések foganatosításáért, s azért, hogy még szorosabb kapcsolatok épüljenek ki Argen-- tína és a Szovjetunió, valamint más szocialista országod között. Törökország Elnökválasztási kísérlet — nyolcadszor A Török Köztársaság új államelnökének megválasztása ügyében ma nyolcadszor ül össze az ország képviselőháza BAGDAD Egy kuvaiti katonai egység megtámadott iraki területen gyakorlatozó katonákat, akik önvédelemből kénytelenek voltak tüzet nyitni. Két iraki katona meghalt és többen megsebesültek. Az iraki belügyminisztérium közleménye sajnálkozását fejezte ki a kuvaiti agresszió miatt, amely olyan időpontban következett be, amikor a két ország kölcsönös kapcsolataik megerősítésére törekszik. UJ-DELHI Az NDK és India képviselői között folytatott véleménycsere megegyező vagy közelálló álláspontot mutatott a megvitatott kérdésekben. Ezt hangsúlyozza az a közös sajtóközlemény, amelyet a Willy Stoph vezette NDK-küldöttség és Indira Gandhi indiai miniszter- elnök tárgyalásai után közzétettek. SAIGON Kedden megkezdődött Dél- Vietnamban a fogolycsere negyedik és egyben utolsó szakasza. A délelőtt folyamán a DIFK képviselői 300, a saigoni kormányzat megbízottai 1200 foglyot adtak át a másik félnek. LOS ANGELES Vádat emeltek Sirhan Sir- hannak, Róbert* Kennedy amerikai szenátor gyilkosának a bátyja ellen, mert Golda Meir izraeli miniszterelnök-asszony életére tört. Sirhant az FBI letartóztatta azt követően, hogy az levelet küldött Rogers amerikai külügyminiszternek, amelyben megfenyegette Meir asszonyt, HANOI A saigoni csapatok továbbra is megsértik a vietnami békemegállapodást — jelenti a Fel- szabadulás hírügynökség. Az utóbbi napokban a saigoni gyalogos alakulatok a tüzérség és helikopterek támogatásával többször megtámadták Quang Tri és más tartományok felszabadított területeit. és szenátusa, de már senki sem számít arra, hogy az újabb találkozó valóbán az új elnök kijelölésével végződik. Világos^ hogy sem az Igazságpárt, sem a hadsereg, sem a Demokrata Párt jelöltje nem kapja meg a szükséges 318 szavazatot. A legnagyobb politikai pártok ezért már más irányban keresik a megoldás útját Hírek szerint az Igazságpárt és a Köztársasági Néppárt között elvi egyetértés van arra nézve, hogy két évvel meg kell hosszabbítani a jelenlegi elnök. Sunay mandátumát. Igaz^ ezzel kategorikusan szembe- szállt az Igazságpárt „disszi- densei”-ből alakult Demokrat ta Párt és a Köztársasági Néppárt „disszidensei”-ből szerved ződött Köztársasági Bizalom Párt. Süleyman Demirel és Bülent Ecevit azonban rendel-J kezik annyi szavazattal a kép-! Viselőházban, hogy megkapja az alkotmánymódosításhoz szükséges kétharmados többséget Sunay elnök mandátumának meghosszabbítása érdekében. A nehézséget az okozza mégis, hogy a szenátusban nincs meg az Igazságpártnak és a Köztársasági Néppártnak ez a többsége. A megoldás útja — megfigyelők szerint — mégis csupán efajta kompromisszumok útján vezethet. De hogy merre vezet — az talán a képviselőház és a szenátus szerdai tanácskozása után válik világosabbá. Szovjet—amerikai gazdasági kapcsolatok Érdemes volna egyszer megkérdezni a külkereskedelem kérdéseiben kevésbé járatosakat: Mit jelent az, hogy az Egyesült Államok kormánya — ha a kongresszus jóváhagyja — a legnagyobb kedvezmény elvét alkalmazza a Szovjetunióval való kereskedelemben is? A válaszadók többsége valószínűleg különleges előjogokra, rendkívüli előnyökre gyanakodna. Pedig erről szó sincs. Egyszerűen csak a mulasztottak pótlásának jött el az ideje. A legnagyobb kedvezmény elve ugyanis csak azoknak a jogoknak az összefoglalása, amelyek más, Amerikával kereskedő országokat már régóta megilletnek. így a legnagyobb kedvezmény megadása tulajdonképpen nem kedvezmény azon államok számára, amelyeknek az amerikaiak megadták, hanem elfogadhatatlan megkülönböztetés az ebből kirekesztettekkel szemben. Ez a rövid „politikai nyelvészkedés” talán érzékelteti, hogy a szovjet—amerikai gazdasági kapcsolatokban a lehetőségek és a valóság között még mindig nagy a rés. Az Egyesült Államok — a tavalyi ugrásszerű fejlődés ellenére — még mindig csak a hatodik a Szovjetunió tőkés kereskedelmi partnerei között. A legnagyobb kedvezmények elve a kapcsolatban egyelőre csak ígéret; van olyan árucikk, amelyre négyszer akkora vámot vetnek ki az USA-ban, ha szocialista országból érkezik, mintha Nyugat-Európából jönne. A kereskedelmi képviseletek felállítása Washingtonban és Moszkvában már pontosan négy évtizede volna esedékes. Hogy miért kell szinte a fagypontról felmelegíteni a szovjet—amerikai gazdaságikereskedelmi kapcsolatokat, azt nem szükséges hosszabban magyarázni. A hidegháború negyedszázada után Washingtonban felül kellett kerekednie a belátásnak: a konfrontáció helyett az együttműködés a kereskedelemben, a gazdasági életben is hasznosabb. Ehhez azonban a vietnami háború keservesen kijózanító hatására, a Nyugat-Euró- pában és Japánban korábban ébredő, rugalmasabb tőke konkurenciájára volt szükség. Érdemes röviden megvizsgálni egy példát, azt az „évszázad üzletének” nevezett megállapodást, hogy az Egyesült Államok részt vesz a szibériai földgázkincs kiaknázásában. Az egyezményben nincs semmi különleges. Az Egyesült Államok 1972-ben kőolajszükségletének 19 százalékát hozta be külföldről. Ez az arány az előrejelzések szerint a nyolcvanas évek közepére 50—60 százalékra nő. A Szovjetunió hatalmas kőolaj- és földgázkészletei szinte önmagukat kínálják ennek az energiaszomjúságnak csillapítására. A szovjet—amerikai megállapodások alapja viszont csakis a kölcsönös érdek lehet. Vagyis az az elv, amelynek megtagadása annyi esztendőn át — a második világháborút követő két és fél évtizedben — akadályozta a tőkésvilág legnagyobb« hatalmának és a Szocialista országoknak kapcsolatait. Persze a szovjet—amerikai gazdasági kapcsolatokat nem lehet valamiféle kőolaj- vagy földgázterületre redukálni. A két ország gazdaságában lappangó lehetőségeket jól mutatja a növekedésnek az az üteme, amely Nixon elnök tavaly májusi moszkvai látogatása nyomán következett be. A két ország egymás közötti kereskedelmi forgalma 1971- hez képest majdnem megháromszorozódott és 1972 végén már elérte azt a sziiltet, amelyet az októberi kereskedelmi megállapodás csak' 1974-re tűzött ki. A legutóbbi adatok szerint tavaly két és fél ezer amerikai üzletember tárgyalt a szovjet fővárosban. A gazdasági kapcsolatok fejlődésének ez az üterrte természetesen része a két ország általános viszonyának. Az elégedettség. amellyel az enyhülést kívánó közvélemény a gazdasági megbeszéléseket kísérte, az ezt tükröző és feltételező álta- nos tendenciának szólt, s kevésbé a két fél gazdasági érdekeit szolgáló különböző lépéseknek. Hiszen Shultz amerikai pénzügyminiszter mostani szovjetunióbeli tartózkodásának jelentősége is jóval túlnőtt a gazdasági kérdéseken. Ezt az is érzékelteti, hogy az amerikai tanácsadó Washingtonból való elutazása előtt igen széles körű felhatalmazást kapott Nixon elnöktől, Moszkvában pedig Leonyid Brezsnyev is fogadta őt. A gazdaság elválaszthatatlan a politikától. A vezető szocialista és a vezető tőkés állam gazdasági kapcsolataira ez még fokozottabban igaz. Valamennyi hosszabb távú megállapodás — amikor az együttműködés alapvető, sőt, mint például a kőolaj- és földgáz- szállítás stratégiai érdekeket is érint — csakis kedvező nemzetközi légkörben, a békés egymás mellett élés elvei alapján fejlődő államközi viszony keretében realizálható. S éppen e kapcsolatok távlatai jelentenek biztatást a világ számára. k