Tolna Megyei Népújság, 1973. március (23. évfolyam, 50-76. szám)
1973-03-27 / 72. szám
2311 jelolt kosül választunk 2251 tanácstagot Befej eződtek a tanácstagi jelölő gyűlések '"VA tegnapi nappal országosan és megyénkben is befejeződtek a tanácstagi jelölő gyű- léáfefc. A választási munka első szakasza ezzel lényegében •lezárult, most már számot lehet adni arról, hogyan készítették elő az illetékes szervek ezf. a kiemelkedő jelentőségű munkát, megalapozottak voltak-e az ajánlások és a választópolgárok hogyan éltek alkotmányos 'jogaikkal képviseletük biztosításának megteremtésére. ■Tolna megyében 2251 jelölő gyűlésre került sor. Itt döntötték el, hogy. a 185 ezer választásra jogosult állampolgár kiket tart érdemesnek érdek- képviseletére. A választópolgárok több mint egyharmada jelent meg a jelölő gyűléseken, ami azt mutatja, hogy mindéi} család képviselve volt, hogy meghallgassa az elmúlt két évről szóló beszámolót, javaslatokat tegyen az elvégzendő feladatokra, s véleményt n^jlyáníts.pn,, kinek a nevét szeretné látni, április 15-én a szavazólapon. Még ennél is figyelemre méltóbb, hogy az elmúlt választási . előkészületekhez viszonyítva jelentősen megnőtt a -felszólalók száma. Közel tizen- •egyezren kértek és kapták szót -a gyűléseken, szinte kivétel ! nélkül közérdekű kérdéseket j feszegettek, á község és a jlcörzet egészének fejlődését tartva szem előtt A felszólalások általában/ a következő kérdések körül forogtak: közművesítés (víz- és csatorna- hálózat), a kereskedelmi hálózat és ellátás javítása; isko- • £a-r óvodabővítés; út-, járdaépítés; buszmegálló létesítése; a, csapadékvíz. elvezetésének megoldása; parkok létesítése; tisztaság a községekben; a közvilágítás javítása; a cigány lakosság helyzete. Mind olyan kérdés, amelynek bár a körzetben jelentkező vetüleie került elsősorban ezóba, a község egészének fejlődésére kihat. Üdvözölni kell, hogy sok helyen társadalmi munkát, illetve anyagi hozzájárulást is felajánlottak. Ez a társadalmi összefogás igényének és szándékának erősödését is mutatja. Jól bevált az a módszer, hogy a Hazafias Népfront és a többi szerveit és szervezetek az ajánlás megtétele előtt széleskörűen tájékozódtak, s így a jelölő gyűlés elé kerülő személy kiválasztása lényegében az egész körzet akaratából történt. Az ajánlottak és majd jelöltek nagyobb hányada előzőleg is tanácstag volt, közmegelégedésre végezte munkáját az elmúlt ciklusban, vagy ciklusokban, a bizalom tehát természetes. Ujrajelölé- süknél szinte egyöntetű volt az egyetértés. A javaslattétel-’ nél a közéleti szereplésre való alkalmasságot, a munkában való helytállást, a párt politikája melletti kiállást, a rendezett családi életet és a magatartást vették figyelembe. Az összes, eredetileg a népfront által ajánlott jelöltből mindössze 46 főt nem fogadtak ed a körzetek lakói (2 szá- szalék), helyettük mást, illetve másokat jelöltek.A jelölő gyűléseket a nyílt, őszinte, tárgyilagos légkör jellemezte. A választók bátran szóltak, bátran bíráltak, s a kívánatos fejlődés iránti elkötelezettséggel tettek javaslatokat. Igaz, a kettős, vagy töbŰj szerelőcsarnok Talán senki nem örült jobban az új szerelőcsarnoknak, mint áz építési főnökség fél- sz.áz dolgozója. Ez ideig a szabadban dolgoztak. Ha behozták egy elromlott vágánygép- kócsit,' motorkocsit, vagy autót, a szabad ég alatt javították. Volt ugyan amolyan kisegítő műhely-féle, de az is inkább bosszúságot okozott mintsem örömet , a munkásoknak: beá2ott,. huzatos volt. • A MÁV Pécsi Igazgatóságának rendelkezése szerint hozzáfogtak a dombóvári építési főnökség területén egy új üzemcsarnok építéséhez. Az első stádium: a főnökség saját tervező csoportja készítette n csarnok terveit, a második lépcsőben pedig hozzáfogtak a főnökség dolgozói a csarnok felállításához. Több mint hárommillió forintba került az új üzemcsarnok, alápterülete 567 négyzet- méter. A csarnokban nemcsak a közúti, hanem a vasúti járműveket is javítani tudják. A csarnokot központi fűtésre csatolták, elhelyezték benne a munkásokat kiszolgáló öl- 1özőt, mosdókat is. A MÁV új szerelőcsarnoka megszünteti a dombóvári főnökségen is a ..csillag-garázst”, a munkások ezentúl jobb körülmények között tudnak dolgozni. Képünkön az új szerelőcsarnok egy részét mutatjuk be. — Pj — Fotó: Kz. bes jelölés kevesebb volt, mint 1971-ben, a megelőző választásokon. Hiba lenne azonban ezt az aktivitás hiányának betudni, annál inkább az alaposabb, a helyi igényeket és ismereteket jobban figyelembe vevő előkészítésnek köszönhető. Hiszen hangoztatták !s a választópolgárok: jó a kiválasztás, a népfront a legalkalmasabb személyt jelöli, vagy ragaszkodnak a régi tanácstag újra jelöléséhez. Ne hallgassuk el azonban az.t sem, hogy egynémely helyen él még a régi mechanizmusból fakadó szemlélet, amely szerint a tanács úgyis csak a kisebb fajsúlyú kérdésekben dönt, mindegy tehát hogy ki lesz a tanácstag. Erre az élet már az elmúlt két évben is rácáfolt, a jövőben pedig még inkább látni fogják az állampolgárok a tanácsolt önállóságának nagy arányú növekedését. Kettős, vagy többes jelölés 58 esetben történt, a jelöltek két és fél százalékánál, ebből hármas jelölés mindössze kettő volt. így Tolna megyében április 15-én 2311 jelölt közül választják majd ki a szavazásra jogosultak azt a 2251 tanácstagot, aki az elkövetkező négy évben képviseli érdekeiket a tanácsban s mozgósít valamennyiünket a községpolitikai tervek megvalósítására; Ei. Gy. Választási nagygyűlések, gyűlések a megyében S2EKSZÁRD, (valósit, nagygyűlés) Babits műv. köipont március 29-én 18 órakor. Előadó: Benke Valéria, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Társadalmi Szemle szerkesztő- bizottságának vezetője. DUNAFOLDVÁR, (választ nagygyűlés) műv. ház március 30-án, 17 árakor. Előadó: K. Papp József, az MSZMP megyei első titkára, országgyűlési képviseld. NAGYMÁNYOK, műv. ház, március 30-án 18 órakor. Előadó: Horváth József, az MSZMP megyei titkára. DOMBÓVÁR, városi tanács, március 30-án 17 árakor. Előadó: Vidóczi László, a városi tanács elnöke. IREGSZEMCSE, műv. ház, március 31-én 19 árakor. Előadó: Szászi Gábor, országgyűlési képviselő. DOBROKOZ: műv. ház, április 2-án 19 órakor. Előadó: Horváth József, a megyei tanács elnökhelyettese. NAGYDOROG, községi PB, április 2-án lő árakor. Előadó: dr. Polgár Ferenc, a megyei tanács titkára. PINCEHELY, ÁFÉSZ-kultúrterem, április 3-án 19 órakor. Előadó: dr. Gyugyi János, a megyei tanács elnökhelyettese. PAKS, konzervgyár, április 6-án 15 árakor. Előadó: dr. Tóth Bálint, a NEB megyei elnöke. TAMASI, műv. ház, április 9-én 15 órakor. Előadó: Tolnai Ferenc, az MSZiyIP megyei titkára. TOLNA, műv. ház, április 9-én 14,30 árakor. Előadó: Király Ernő, az SkMT vezető titkára. FADD, műv. ház, április 9-én 14,30 árakor. Előadó: Bolvári Józsetné, országgyűlési képviselő. DECS, műv. ház, április 9-én 19 árakor. Előadó Füiőp László« országgyűlési képviselő. BAIASZEK, műv. ház, április 9-én 14,30 árakor. Előadó: Tatár Lajos, a szekszárdi járási PB első titkára. GYÜNK, műv. ház, április 9-én 19 árakor. Előadó: Csapó Jánosné, országgyűlési képviselő. SIMONTORNYA, műv, ház, április 9-én 14 órokor. Előadó; Csajbók Kálmán, a hazafias Népfront megyei titkára. BONYHAD, műv. ház, április 10-én 15 órakor. Előadó: Szabó- pál Antal, a megyei tanács elnöke. HÖGYESZ, műv. ház, április 10-én 18 árakor. Előadó: Daradics Ferenc, a bonyhádi járási PB első titkára, országgyűlési képviselő. Forradalmi ifjúsági napok Fiatal tanácstagok kerekasztal-beszélgetése Az 1971-es tanácsválasztáskor a községi tanácstagok 13.7 százaléka volt harminc éven aluli, a városiakénak 15 százaléka. a megyei tanácstagoknak 11 százaléka volt fiatal. Ez a százalékos arány előreláthatólag növekedni fog, hiszen most már a melléjelöltek közül is sok a fiatal nő. férfi. Frontot törtek az ifjú tanácstagok: bebizonyították, hogy helytállnak a tanácsban, következetesen, ha kell harciasán védelmezik választóik érdekeit. Vannak persze községek, választókerületek, ahol az idősebbek úgy vélik, hogy ,.XY rendes gyerek, de hát ilyen komoly dologgal mégis jobb lenne tekintélyesebb korú embert megbízni.” Erre is, arra is tudtak példát. azok a fiatal tanácstagok, akik március 26-án kerekasz- tal-beszélgetésen vettek részt a KISZ megyei vezetőivel. Szó esett a jelölő gyűlésekről azok tapasztalatairól. Beszéltek a KlSZ-alapszerveze- tek részvételéről a jelölt bemutatásában, arról, hogy mennyire érdekelte a fiatalokat a jelölő gyűlés, érezték-e súlyát annak, hogy korbéliek kerülhetnek a tanácsba. Az utóbbi kétéves ciklusra megválasztott fiatalok közül nem mindenkinek volt elég lehetősége meggyőzően bizonyítani rátermettségét; ők most még nagyobb ambícióval készülnek a következő négy évre. Kell is a lelkesedés, mert gyakran nagy munka a napi munka elvégzése mellett a tanácstagi feladatok ellátása is. Benizs Sándor, a KISZ megyei titkára elmondta, hogy mit vár a KISZ a fiatal tanácstagoktól. A legfontosabb feladatok közé tartozik megkülönböztetni a lényegest a lényegtelentől, meghallgatni, intézkedni, mindenki ügyében. Nem szabad elfelejteni, hogy fiatalok lévén jobban ismerik, értik az ifjak gondjait, helyettük és nevükben is meg kell győzni — jó ügyért — a többi tanácstagot, az érdekelteket. Beszélgetés alakult ki a fiatal tanácstagok lehetőségeiről, gondjairól is. Dombóváron igen jó hagyományok vannak kialakulóban: a fiatal jelöltet elkíséri a vállalati és az alapszervezeti titkár, ők mutatják be, ők ajánlják a választóknak. A fiatal tanácstagjelöltek elmesélték egymásnak terveiket, a feladatokat: a szó valódi értelmében, tapasztalatcsere volt a találkozás eredménye. Végezetül hadd mondjuk él, kik vettek részt rajta: Varjas János első titkár, Benizs Sándor titkár, a KISZ megyei bizottsága részéről. Domonkos Sádor 27 éves kisdorogi tsz- raktáros, Sike Margit, 19 éves decsi állattenyésztő, Huszár Lászlóné, 25 éves tolnai csoportvezető, Molnár Józsefné, 27 éves györei betanított munkás, Pintér Jó2sef, 28 éves nagyszokolyi pedagógus. Gulyás Éva 25 éves tamási adminisztrátor, Vámos Ilona, 29 éves dombóvári könyvelő — tanács tagj elöltek. (vi) Vendégvárás a Mecsekalján Baranya szűkölködik szállodákban és magas színvonalú vendéglátó helyekben. Nem tud nyaranta egyszerre nagyobb tömegeket fogadni. Erre az országban csak a főváros és a Balaton képes. Ezzel szemben a dimbes-dombos Baranyának is megvannak a maga értékei, benne Péccsel, a 2000 éves, rómaiak alapította műemlékvárossal, a fürdőhelyekkel: Harkánnyal, Szigetvárral, Abaligettel és Orfűvel, Siklóssal és Villánnyal. Ha szegény a megye elszállásolásban, akkor viszont az érzelmi-emberi tényezőknek kell nagyobb szerepet játszaniok. Tehát: tárt karú, szívélyes és mosolygós vendégvárást. Ez a törekvés fűzi össze a pécsi és a baranyai vendéglátó vállalatokat, a tanácsokat, az idegenforgalmi hivatalokat, a kereskedelmi és az élelmiszer- ipari vállalatokat, amikor immár három éve életre hívták a „Vendégvárás a Mecsekal- ján” idegenforgalmi és vendéglátóipari rendezvénysorozatot. amely egyben az idegen- forgalmi idény nyitányának is számít. A kéthetes programról tartottak sajtótájékoztatót tegnap Pécsett a rendezők. Mindenekelőtt leszögezték: a „Vendégvárás a Mecsekalján” rendezvénysorozat nem üzleti vállalkozás, messze túlnő a vendéglátás keretein. Ez kitűnik a programfüzetből is. A nyitány március 28-án lesz, és az azt követő két hét során a legkülönbözőbb események váltogatják egymást. Rendeznek cukrászversenyt és -bemutatót, csemegebor-kóstolót, a siklósi várban lovagi lakomát, aranytányér vacsoraversenyt, az egészséges táplálkozási mód népszerűsítése jegyében, hideg, konyhai verseng és bemutatót, a kempingezők részén élelmiszer-bemutatót. Miklósvári Zoitim 1