Tolna Megyei Népújság, 1973. március (23. évfolyam, 50-76. szám)

1973-03-16 / 63. szám

Két éve a mélyponton — ma egyenesben

Ma délután mérlegzáró közgyűlésre ül össze a Tolnai Építőipari Szövetkezet tagsága. A közgyűlés nagyjából olyan lesz, mint a többi harminc Tolna megyei szövetkezeté, az elnök kiegészíti a vezetőség beszámolóját, esetleg a bizottságok is. különben minden tag már jó előre megkapta az írásos beszámolókat. A, közgyűlésen ilyenkor inkább már a tagok beszélnek, egyetértenek ezzel-azzal, kiegészítenek vagy újat javasolnak, esetleg a vezetőség beszámolójával

együtt előterjesztett 1973-as program egyik-másik pontjának módosítását indítványoz- ■ zák.

Két dologban azonban ennek a közgyűlésnek a napirendje különbözik a többitől. Az egyik: a tagságnak kell döntenie arról, hogy a szövetkezet követelje, behajtassa a régi, a szövetkezetét csődbe juttató és a börtönből most már egyenként kiszabaduló vezetőktől az annak idején jogtalanul, csalás útján felvett nyereségrészesedést. nyereségprémiumot. . A másik: bár az 1972-es év eredményesen zárult, több mint másfél millió forint a nyereség, ebből 268 ezer forint a részesedési alap, amit fel lehet osztani (szén pénz egy alig 80 fős szövetkezetben), mégsem kap senki egy fillér nveresé<”'ászesedást. sem. Az 1968-tól 1970-ig keletkezett — és azóta már fokozatosan csökkenő — alaphiány pótlására kell.

— Nézze azt a kiselejtezett autó'”'mi-halmot ott a telep sarkában — mutatta még az ősszel, amikor ott jártam, Csuka Ferenc párttitkár. Ez a negyven-ötven autógumi évről évre új anyagként szerepelt a leltárban azért,1 h<}gy a veszteségből nyereséget csinálhassanak.

Az autógumi-halom azóta eltűnt, bár ez a machináció nem sokkal szépítette a mérleget, forintra nem nagy tétel. Annál inkább a másik, és ott. ahol nincsenek rendben a dolgok, néha bevált módszer: A befejezetlen építkezésen magasra értékelni a készültségi fokot, így lehet növelni a nyeresége* vagy csökkenteni a veszteséget. „Majd jövőre talán szerencsénk lesz. vagy valami isteni csoda folytán eltűnik a veszteség”. Ezt azonban esek ideíg-őráig lehet csinálni előbb-utóbb kiderül az igaz,- ság. 1970. ősz.én már nem lehetett folytatni. Nem volt befejezetlen munka, nem volt pénz. A kötelező befizetéseket, hiteltörlesztéseket, adókat nem teljesítették, néha már munkabérre sem volt pénz. Ilyenkor az elnök megkérte a sírkőkészítőket, hogy sürgősen fejezzenek be minden folyamatban lévő munkát — a sírkövesek „kuncsaftjai” ugyanis készpénzzel fizetnek, nem a banki egyszámlára. A vezetőség még a tagság pénzére is rászorult Klem Mihály kőműves egy alkalommal tízezer forintot adott kölcsön.

A folytatás már ismert, hiszen lapunkban is foglalkoztunk vele. Az 1970-es évet csaknem kétmillió forint veszteséggel zárták — ez 1968 óta halmozódott föl. — Azóta megtörtént több alapos revízió, visszamenőleg korrigálták a mérlegeket. így áz 1968-as „nyereség” több mint 700 ezer forint veszteségre módosult, az

1969-es 335 ezer forint nyereség 170 ezerre, az 1970-es közel kétmilliós veszteség pedig 540 ezer forintra. A csalással kimutatott nyereség utáni adókat, befizetési kötelezettségeket jóváírták, a képzett alapokat módosították.

A folytatáshoz tartozik az is, hogy nemcsak szövetkezeti vonalon vonták felelősségre a csaló vezetőket, hanem bíróság előtt is. Azzal védekeztek, hogy muszáj volt nyereséget

csinálni, különben otthagyták volna a szövetkezetét a dolgozók. Ebben persze, részben igazuk volt, hiszen ahol kevés a fizetés, nincs nyereségrészesedés, onnan elmennek jobb helyre a kőművesek, segédmunkások. Nyereséget azonban nem lehet, sőt nem is szabad „csinálni”, azt el lehet érni tisztességes úton is. Ahogy másutt, és ahogy az utóbbi két évben ugyanebben a szövetkezetben.

Mert azelőtt itt ugyanaz a szellem uralkodott, mint amit a vezetők vallották a bíróság előtt. „Kis munka, nagy pénz”. Ha egyik-másik brigád csak 70—80 százalékot teljesített, „kifoltozták” 120-ra. „Nehogy elmenjenek az emberek.” Jóllehet, ha a munkát jól szervezik, van munkáterület, munkaeszköz, anyag, nemigen fordul elő munkaközbeni futballmeccs, verekedés, játék, italozás.

A tisztulás már jó két évvel ezelőtt megkezdődött. Támogatást nyújtott a KISZÖV, a testvérszövetkezetek, új vezetőség lépett a régi helyére. Egy csődtömeget vettek át. Már ami a szövetkezet gazdasági helyzetét illeti. Mert ott volt a törzsgárda is. Akik hallani sem akartak a megoldás ama útjáról, hogy beolvasszák ezt a kis szövetkezetei egy másikba.

Nem volt könnyű a rendcsinálás. Voltak, akik otthagyták a szövetkezetei. Mert ha itt nem, .másutt majd lehet kis munkáért is sok pénzt kapni. (Lehetett, hiszen akkor még az építőiparnak könyörögni kellett egy-egy megrendelés elfogadásáért. A sokféle házi brigádban lazább volt a munka- fegyelem, a bérgazdálkodás.) Egyébként az akkor eltávozottak közül néhány már jelentkezett, hogy szívesen visszajönne.

De a következetes vezetésnek mégis sikerült megbirkóznia a nehézségekkel. . Bátran támaszkodhatott a törzsgárdára és elsősorban a pártszervezetre.

„— Ha aranypikkelyei lettek volna annak a pontynak, akkor se került volna annyiba nekem, mint az a halászlé” — még ma is beszélnek a szövetkezetben erről a kijelentésről, amit majd két évvel ezelőtt Gyenei Sándor asztalos brigádvezető tett.

— Megmondom őszintén,

az első napon ehgem is bosz- szantott a dolog. De aztán gondolkodtam és rájöttem, hogy az elnöknek igaza van. Miről is volt szó? Délben abbahagytuk a munkát, kimentünk a Duna-partra halászlét főzni. Meg volt már előre rendezve, nem maradhattunk ki belőle. Majd másnap bepótoljuk azt a pár órát, gondoltuk. De délután jött az elnök és nem talált a műhelyben senkit. Másnap megpiromgatott. Pedig Hussy elvtárs talán még a fiam is lehetne. Azt mondta: Nézze Gyenei elvtárs, maga szövetkezeti vezetőségi tag, tagja-a pártvezetőségnek is. Hogy gondolja, hogy pont maga lóghat? Megállapodtunk, mi jár a fegyelmet- lenségért. — A számon volt, hogy én éppen ezért nem hagyok magammal kitolni. De nem szóltam jóformán semmit. Aztán rájöttem, a régi vezetőségnél épp az volt a hiba, hogy ha az elnök akár órákra is beült a presszóba és ott talált egy söröző kompániát a szövetkezetből, bizony nem szólhatott egy szót se. A mostani elnököt, munkaidő alatt hiába keresné bárki a kocsmában.

— Aranypikkely? Hát any- nyiba talán nem került, mert nálunk a fegyelmetlenségért először is „ugrik az ebédpénz” — megvonják egy időre az ebédidőért járó bért. De nem

is haragszom, ha emlegetik ezt még ma is a szövetkezetben. Tudja, most már úgy érzem, ezzel nem csökkent, inkább megnőtt a. tekintélyem. Mert ha most én meglátok valakit munkaidő alatt lógni, kocsmába futni, nyugodtan felelősségre vonhatom. És most már az a helyzet, hogy a kőműveseknél is rend van. Azelőtt három brigád nem épített any- nyit, mint most egy. Mert nálunk az építőrészlegnél dől el sok minden. Mi, az asztalosok, lakatosok, sírkövesek most se dolgozunk sokkal jobban, mint azelőtt. Az építőrészleg csinálta évről évre a veszteséget.

1970-ben az egy főre jutó termelés 54 ezer forint volt, 1972-ben 145 ezer forint. Ma kevesebb emberrel — 77 fővel — többet — 8,5 millió forint értéket — termelnek, mint akkor 108 emberrel. Az 1970. évi teljes termelési érték 5,8 millió forint volt. 1969-ben az átlagbér (ennek tekintélyes része meg nem dolgozott bér volt) 22 897, 1972-ben 27 432

forint. De ebben már nincs munka nélküli jövedelem.

1971-ben 1,3 millió volt a nyereség, tavaly 1 553 000 forint. Részesedést most nem oszthatnak, de 1972. végén — „belefért” a bérszínvonalba — átlagosan kétheti fizetést kapott mindenki. Kivéve hat személyt. „Hat főt munkaidő alatti italozásért a jutalmazásból ki kellett zárni, illetve év végi jutalmát csökkenteni kellett” — mondja a beszámoló. Ide kívánkozik a folytatás is: „A vezetőség álláspontja, hogy a jövőben az eddiginél még szigorúbban lép fel a munka- fegyelem megsértőivel szemben.”

Pontosan két és fél éve, hogy „fejreállt” a tolnai szövetkezet. Ma már talpon áll, szilárdan álL

JANTNER JÁNOS

25 éve alakult az EPOSZ

Huszonöt évvel ezelőtt, 1948. március 16-án, egy nappal a magyar szabadság- harc kitörésének 100. évfordulója után az ország minden részéből kétezer parasztfiatal gyűlt össze kongresszusra Budapesten. A küldöttek egyöntetűen vallották: egységes táborba kell vonni minden hazáját szerető, dolgozó parasztfiatalt, mert az ifjúság csak együtt, közös erővel tudja megteremteni a maga számára a boldogabb, szebb, tartalmasabb életet. Az elhatározást mindjárt tett is követte: még aznap megszületett az Egységes Parasztifjúsági Szervezetek Országos Szövetsége, az EPOSZ.

Az MKP támogatásával még 1947. novemberében kidolgozott parasztifjúsági prog ram alapján létrejött EPOSZ megalakulása jelentősen hozzájárult a nép- és demokráciaellenes szervezetek talaj- vesztéséhez, majd feloszlatásához. Az EPOSZ már meg születése napján hitet tett a munkás-, a paraszt- és az értelmiségi fiatalok egységesítése mellett.

Az EPOSZ a falusi ifjúsá got egységes szervezetbe tömörítetté, fejlesztette szak- és általános műveltségét, politikai öntudatát, fellendítette a falusi kulturális és sportmun kát Olyan helyi közösségek megalakítását tűzte ki célul amelyeknek tagjai szűkebb pátriájukon túlra is tekinte nek, tudnak élni a demokratikus, új élet kínálta lehetőségekkel, s azonosulnak bz épülő ország gondjaival.

Az EPOSZ kétéves tevékenysége hozzájárult a szocialista eszmék kibontakozásához, előkészítette a KISZ megalakulását, amelybe az akkor már csaknem negyed milliós szervezet beolvadt.

Pazarlás?

Valóban pazarlásról van mindig szó? Nem egyszerűen csak arról, hogy többet megengedhetünk magunknak? Nem arról, hogy a kiegyensúlyozott, biztos jólét velejárója, hogy nem kell örökké megállás nélkül mindig, mindenre figyelni, vigyázni ?

A sokat látott sofőr mondja:

— Régen, ha pecsét volt a ruhámon, először nekiálltam benzinezni. Ha nagyobb lett a folt elvittem a Patyolatba. Most, ha valami feltűnő hibája lesz egy aránylag jó ruhának, átakasztom a másik szekrénybe, és befogom háziruhának. A cipőket nem flekkeltetjük, a zoknikat nem stoppoljuk, az öltönyt nem fordíttatjuk ki és nem teszünk rá foltot. Régen aki bizony nem ezt csinálta, pazarlónak számított.

Tényleg így van? Hát persze. Se folt, se stoppos harisnya, se flekkes cipő. Hál’ istennek többet megengedhetünk magunknak, mint régebben. Százszor többet, mint annál is régebben.

Csak arról ne feledkezzünk meg: ennek nagyon nagy ára volt.

Bizonyíték rá a történelem.

Pazarlunk a pénzzel, idővel, anyaggal, élelemmel.

Dzsoli, az elhízott drótszőrű foxi minden reggel vásárolni megy. A szobában alszik, zöld szegélyes szürke télikabátot visel. Ha leveszik róla, reszket. Kiadós reggelit kap. ebédet és szegényes vacsorát. A gazdája csütörtökönként a húsüzletben áll sorba belsőségért, mert Dzsoli szereti a belsőséget.

Vajon mennyi élelmet esznek meg ezek a kövér szobakutyák? Olyan jól állnánk, hogy kutyák tízezreit tudjuk jól táplálni, sőt túltáplálni ? Persze az senkire sincs ráírva a sorban, hogy kinek a részére vásárol. Ha a „kutyás ember” elviszi az utolsó negyedkiló májat, a mögötte álló nem kiabálhat.

Semmi sem végtelen.

Király Péter, a szekszárdi Korzó Aruház igazgatója:

— A pazarlás legpregnánsabb példája nálunk az unalomig ismételt cipőügy. A vásárolt cipők 2,7 százaléka visszakerül az üzletbe. Érdemes lenne egyszer valakinek kiszámítani, hogy országosan mennyi pénz pocsékolódik el emiatt A drága cipőt, páronként 15 forintos áron veszi vissza az egyik ktsz. Mi magunk is kénytelenek vagyunk elismerni, hogy a vevők reklamációja jogos. Az esetek többségében a visszahozott cipő valóban használhatatlan. Hogy miért? Van mikor anyagtakarékosság miatt. Például a talpbélést és a sarkot összefogó gumit két centiméterrel rövidebbre szabják, vagy egyetlen apró szög rögzíti a sarkot. A többi árura aránylag nem panaszkodhatunk. Szállítás közben csak annyit

sérül, amennyi munka közben elengedhetetlen, hisz ki mivel; dolgozik, azzal hibáz.

— Á pazarlással úgy van az ember, hogy a más háza előtt hamarabb észreveszi, mint a maga portáján. Engem például nem hagy nyugodni az a pocsékolás, ami az építőiparban tapasztalható. Annak idején az újonnan felépült kertvárosi ABC-áruházban ha esett az eső, 30—40 vödör vizet is összesöpörtünk. Rengetegbe került a tető újjáépítése. Azt hiszi, tanult rajta valaki? Most majdnem ugyanez a helyzet itt a Korzóban is.

— Ha lemegy a cipőosztályra, egy hatalmas táblát lát, az van ráírva, hogy Cipő, Cipő, Cipő. Ez nem reklámfelirat, ha valaki alánézne, látná, hogy van mit takargatni. Az épület északi oldalán, a raktárban, az irodákban, az eladótérben, a folyosókon omlik a vakolat. Sajnos ezek a szarvashibák használat közben derülnek ki, s az üzemelő issza meg a levét. Ráadásul könyörögni kell az építő vállalatnak, hogy csinálják meg. Egyszer azt mondják, az á hiba, hogy kimaradt a cement, máskor a mész, harmadszor meg az a baj, hogy lukacsos a tégla. Az épület egyébként 14 és fél millió forintba került.

— A vakolatot le fogják verni. Nem is merek rá gondolni, hogy közben mi lesz a rengeteg drága áruval. De nem ez az egyedüli hiba. 1971 májusában volt a szellőző- és a fűtőberendezés műszaki átadása. Az építése, javítása jelenleg is tart, illetőleg tartana, de egyszer anyag nincs, máskor a művezető van „házon kívül”. A szerelők állnak és ezért fizetést kapnak. Lassan, nagyon lassan csinálják, csj- nálgatják.

Csinálják... Csinálgatják... Hát nem furcsa, hogy mindig az építőiparnál lyukadunk ki. És körbe, körbe, körbe megyünk. De nem legyinthetünk nagyvonalúan, mikor az ilyen és az ehhez hasonló problémákkal találjuk magunkat szemben. Kinek az asztala, hogy egyszer és mindenkorra véget vessen a pazarlásnak, bárhol és bármilyen formában jelentkezik is az.

Felelőtlenül pocsékoljuk szellemi energiánkat, testi erőnlétünket, a munkaidőnket, a szabad időnket, az értelmünket. Igen, az értelmünket, mert a tudósok most már azt is kimutatták, hogy az agyunk többre lenne képes, mint amit végeztetünk vele.

Pazaroljuk az egészségünket, a testi épségünket, az életünket. Dohányzunk, kávét iszunk, gyorsan vezetjük az autót, télen kabát nélkül szaladunk az udvarra, átmegyünk az úton ott is, ahol nincs zebra. És légszennyezett levegőt szívunk, és mentséget keresünk a mérgezők, a fagyilkosok, az oxigén- tolvajok, a lelketlen pusztítók számára.

A pazarlás témaköre kimeríthetetlen. Kicsiben, nagybani mikro- és makrométerekben mindenütt jelen van.

D. VARGA MÁRTA