Tolna Megyei Népújság, 1973. március (23. évfolyam, 50-76. szám)

1973-03-16 / 63. szám

Vidám farsang és egyebek Esti beszélgetés Negyedszázad Után Gyermekfoglalkozások a megyei könyvi árban A távolodó autó után mutat. — Tanítványom volt ő is. Segédmunkás Tolnán. Indulunk befelé. Ég az ud­vari lámpa, fényével megvilá­gítja a csúszós-latyakos jár­dát. „Nézze, nekem nagyon meg kell néznem, hogy hova lépek. Egy lábamba került a háború”. Tomi, az unoka fut eléje. A feleség nincs itthon, Márta elé ment a mozihoz. Ez hát a szűkebb világ. In­nen indul el naponta és ide tér vissza. A falon képek, vi­rágcsendélet Szabó Dezsőtől és könyvek, könyvek, könyvek. Anyósa, egy gömbölyű hasú üvegben bort hoz be és gő­zölgő feketét. Most már csak beszélgetni kéne, de nehezen indul a szó. — Kései, de jó időpont — mondom. — Hiába, napközben nem érek rá. Különben szeretem az estéket. Még az ilyen se té­li, se tavaszi estéket is. Ha hazajövök, átöltözöm, azután olvasok egy jót. Az olvasás felfrissít. — Kezdjük az emlékekkel. Biztos, szép számmal akadtak huszonöt év alatt. Gondolkodik. Az előbb Fecs­kével kínáltam, elhárította. Munkást vett elő, s most a fojtogatón erős cigaretta füst­jét szívja nagy élvezettel. — Közhely, de így van. az emlékek mindent megszépíte­nek. Az igazság .az, .hogy ami­kor megkezdtük a dolgozók esti iskolájának szervezését, nehéz időket éltünk,- javában nyögtük még a háborút De azért arról az időről is csak a jó jut eszembe. Az ötvenes évek legelején történt, évzáró bankettre mentünk a régi Kis- pipába. Egyik felnőtt tanítvá­nyom karonragadott útközben, s csak ennyit mondott: „tanár úr, én úgy érzem, most több vagyok.” ( — Sikerélmény volt? ;— Az. De bizonyos szem­pontból a leghétköznapibb ki­nyilatkoztatás. Megértettem a munkámat, és tudtam, hogy a felnőtte^ oktatása, tanítása nem azért történik, hogy szebb statisztikát mutogathassunk. kítják ősz hajszálak. Kicsi bajsza van. tekintete szúrós, fi­gyelésre késztet. — Szigorú? — Nem mondanám. Annyit követelek meg, amennyit meg kell követelnem. Ha ez a szi­gorúság, akkor szigorú vagyok. — Felnőttoktatásunk márci­us 5-én volt negyedszázados. Amire tanár úr ma emléke­zik, már történelem. Beszél­jen a felnőttoktatás helybéli történetéről. — 1948 őszén kezdtük. A dolgozók esti iskolája akkor a Garay téri fiúiskola igazgató­ságához tartozott. Három év múltán a leányiskolába kerül­tünk, egészen 1968-ig. Onnan jöttünk azután újra vissza ide, a Garay téri általános iskolá­ba. — Tagozatvezető. — Igen. Hosszú évek óta. — Gondolom, a legrégebben tanár úr foglalkozik a megye- székhelyen felnőttoktatással. — így van. Tudniillik, a ré­giek elmentek. Elment Solymo- siné kolléganőm is, akiről ér­demes megemlékeznem. Az ötvenes évek legelején az ut­cán állított meg kérdezve, ho­gyan tanulhatna tovább. Ez tavasszal volt, ősszel már ott ült a padban, a többiekkel. Két évig tanítottam. A nyol­cadik után érettségit is szer­zett, majd a Pécsi Tanárkép­ző Főiskolán tanári oklevelet, később együtt tanítottunk. — Felnőtteket tanítani nem lehet könnyű dolog, arra gon­dolok, hogy a fegyelmet gye­rekek között könnyebb fenn­tartani. Kisikolások között a felnőtt különösebb tudás, vagy erények nélkül is tekintély... — Megcáfolom. Nehezebb a gyerekeket tanítani. Két és fél évtizede csinálom. Tapasztala­taim szerint azt a felnőttet, aki vállalja a munka melletti tanulást, nem kell fegyelmezni. A gyereket viszont igen. — Van-e rangja a dolgozók esti iskolájának? — Van. Ez az oktatási for­ma a későn érő embereknek máig is egyetlen jó lehetőség az önképzésre, a továbbtanu­láshoz szükséges ismeretek megszerzéséhez. Ma már olyan emberek tanulnak nálunk, akik szakmát akarnak szerezni, vagy továbbmenni, magasabb iskolákba. Asztalos György Marosvásár­helyről került Szekszárdra. A háború sodorta ide a családot. — 1948 óta élünk itt. Gye­rekeink itt születtek. Ebben a szobában van a „magán biro­dalmam” azóta is. Felesége szintén pedagógus. A gyerekek már más pályára léptek. Gyurka „menő” szak­mát választott. Júniusban vé­gez, fogtechnikus lesz. Márta — az unoka édesanyja — elő­adó a Tolna megyei illetmény­hivatalnál. — Én persze ismét pedagó­gus lennék, ha újra kezdeném. Szép pálya ez, s különösen akkor, ha anyagilag, erkölcsi­leg is elismerik. A felnőttek egyébként hálás tanítványok. Mentem nemrégiben is a Szé­chenyi utcán, és egy dömper állt meg mellettem. Régi ta­nítványom szállt le róla. oda­jött hozzám, kérdezte, hogy vagyok, rég nem látott. És újra megköszönte a munkámat. Kint szól a tévé. Tomi, az unoka nézi, hogyan élünk majd kétezerben. Mi meg jár­juk a szobát, könyveket la­pozunk, s közben a nyári szü­netekről beszélve megtudom, hogy Asztalos tanár úr a sza­bad idejét barkácsolással tölti. — Saját munka — mondja, s leplezetlen büszkeséggel né­zeti velem a sima, fényes má- zolatú ajtólapokat, ablakkere­teket. Azután megáll, hosszan néz rám. — Hát nem szólsz? Azt hit­ted, nem' emlékszem rád? Az első padban ültél, ugye? — Igen, tanár úr. — No, jól van fiam, este tíz óra van. Elmondtam mindent, amire kíváncsi voltál. — Köszönöm tanár úr! VARGA JÓZSEF Az Orbis lengyel idegenfor­galmi tájékoztató iroda az idén új. színes propagandaanyagot készített a Lengyelországba ké­szülő magyar turisták tájékoz­tatására. A tapasztalat szerint általában az ősi Krakkó, a még nyár elején is havas Za­kopane, továbbá Varsó és a tengerpart a magyar turisták úticélja. Pedig ezek mellett még több, turistáink által fel nem fedezett lengyel táj vár­Apám, anyám elment diny- nyét lopni, mondd meg te, hány zsák kell? — Félreérté­sek elkerülése végett: nem krimiről van szó, hanem egy gyermekmondókáról. Egyik délután hangzott el a megyei könyvtár olvasótermében, me­lyet ideiglenesen gyermekfog­lalkozás céljára rendeztek át. „Farsang a könyvtárban cím­mel vidám gyermekfoglalko­zást tartunk. Ha tudsz vidám verset, mesét, éneket, akkor számítunk rá, h,ogy azokat ne. künk is bemutatod. A legjobb előadókat játékkal, könyvvel jutalmazzuk” — olvasható a gyermekkönyvtár kis olvasói­nak küldött meghívón. A szí­ves invitálásnak lett is foga­natja: vagy két-három tucat kisiskolás — a meghívottak és ismerőseik, barátaik — vett részt a vidám farsangi dél­utánon, válaszolt a kérdések- * re, szavalt, énekelt vagy ép­pen „ügyeskedett”, mert a mű­sorba ügyességi játékot is be­iktatott Zvirzsina Mária, a foglalkozás vezetője. A kétórás műsor után sok új ismerettel gazdagodva ké­szülődtek hazafelé a gyerekek, a nyertesek pedig boldogan nézegették az imént kapott könyveket, próbálták ki az új játékokat. A könyvtár dolgo­zói hozzáláttak, hogy a helyi- séget visszarendezzék olvasó­teremmé, mert másnap reggel már ismét a felnőttek foglal­ták el a gyerekek helyét. Zvirzsina Máriával arról be­szélgettünk, hogyan nevelik könyvszeretővé, a mindenna­pi olvasást igénylő emberré a legfiatalabb generációt ja idén is az érdeklődőket. A Mazuri tavaknál például ideális sátorozóhelyek, evezési lehetőség kínálkozik, Poznan mellett pedig ritka látványos­ságként egy 2500 éves ősszláv favár áll, amelyet most re- kostruáltak. A biaowiezei va­donban 230 bölény él, ez a világ legnagyobb bölényrezer­vátuma. A különlegességeket kedvelők a Dunajecen turista­tutajon is utazhatnak. — Általában hetenként ren­dezőink gyerekfoglalkozásokat Nem mindegyik ilyen játékos: előfordul, hogy egy meghatá­rozott témához, íróhoz, költő­höz kapcsolódik. Játékokat ta­nítunk, könyvekről beszélge­tünk, diafilmeket vetítünk. A programot a gyerekek életko­ri sajátosságainak megfelelően állítjuk össze — ezt tartjuk szem előtt a meghívók kikül­désénél is. A gyerekek szeret­nek idejárni, amit bizonyít hogy kölcsönzéskor sokan kér­dezik: mikor jöhetnek legkö­zelebb. — A szülők is örülnek, ha a gyerekük a könyvtárban töl­ti el a délutánt. Jó náhányan elkísérik a kisebbeket, sőt nem ritka az sem, hogy a fog­lalkozást is megnézik. — A péntek délutáni fog­lalkozások célja nyilvánvaló. — Igen: azt szeretnénk, ha az általános, vagy éppen kö­zépiskolát elvégezve a tanulók továbbra is a könyvtár olvasói maradnának, nem szakadna meg kapcsolatuk a könyvek világával. Mivel sokan délután járnak iskolába, tervezzük, hogy délelőttönként is szerve­zünk foglalkozásokat. Főként azokat a gyerekeket akarjuk összefogni, akik nem napközi­sek. A könyv megszerettetését nem lehet elég korán elkez­deni — mondta Zvirzsina Má­ria. Éppen ezért az óvodákkal is kapcsolatot létesítenek. Az alsó tagozatos iskolai csoporto­kat ugyancsak szívesen lát­ják: megtanítják őket arra, hogyan kell a könyvtárban vi­selkedni, a mégfelelő műveket kiválasztani. Kísérletképpen az egyik is­kolában fiókkönyvtárt hoztak létre. Kéthetenként cserélik az állományt, a kölcsönzést az egyik pedagógus végzi. — Odanézz, könyv! — ki­áltott fel önkéntelenül az egyik gyerek, mikor a műsor után társa átvette a jutalmat. Hangjában nem csak csodál­kozás, hanem egy kis irigy­ség is érződött. Ha a foglalko­zásról — a beszámoltató taní­tási órákon szokásos — „óra­jegyzőkönyv” készült volna, biztosan beleírják: a foglalko­zás elérte^ célját — gy. — Lengyel táj ah, magyar turistáknak Ami még megmaradt a ha­jából, korom fekete, nem tar­iegjeR limes a pajzsé ívelés Népújság 4 Í973. március 16. KEREKES IMRE: 25. Pedig még csak este van, a tolvajok éppen hogy megbo­rotválkoztak, kifényesítették a cipőt és most néznek a tükör­be, hogy jólfésültek legyenek. Nehéz ügy. Indulni kell, mert ha elma­rad az első kör, annál nehe­zebb elindulni a másodikra. Ez már így van. Mióta rájöttem, hogy meg­roppantak az idegeim, a fiók­ban hagyom a stukkert. így aztán könnyű velem elbánni. De mégse vihetem. Az ilyen ember könnyen lő. Márpedig az éjjeliőr akkor mondhatja, hogy ura az éjszakának, ha nem használja a stukkert. Itt a félhomályos részen, szemben a rövid utcával, még sose használtam. De a sötét sarkon, mint mindig, most is megállók. Még idevilágítanak az ablakok, a rét felőli sötét oldalról pedig messziről tisz­tán idehallani a kis erdő zú­gását. Onnan fúj a szél. Nem félek jobban, mióta nincs ná­lam a stukker. A szél még csalogat is, hogy húzódjak beljebb a sötétbe, ismerjük meg egymást Elindulok, aztán egyre job­ban távolodok a kerítéstől, befelé az éjszakába. Vissza- vissza nézek, a kerítés már eltűnt, de a kis utca lámpái idevilágítanak. A levegő csak annyira mozog, mintha valaki a beborult ég felhőivel legyez­né. De ez elég ahhoz, hogy a fák koronái zúgjanak. Zúgnak is, amint tisztán hallom, egy­re erősebben. Nem lehet olyan messze az a kis erdő, mint ahogy az em­ber a sötétből, a láthatatlan­ból gondolná. Mire az ember kényelmesen eljátszik a távol­sággal, már a közelébe ér. S ha már itt vagyok, a zseblám­pával bevilágítom a fákat. De nem lépek alájuk. Megfordu­lok, mert már meg sem talál­nám a gyárat, ha nem látnám a rövid utca vilíanysorát. Jó fű nőhet a fák alatt. Most kellene ott elheverni, mert itt egy óra alvás rendbe hozná az embert. De nem le­het. Most se jutottam el a fák alá. Ha jó lesz az idő, még a nyáron kijövök ide. Nappal aztán enyém lesz az erdő, csak ne lássam innen az ország­utat. Visszafelé elvezettek a rö­vid utca fényei. Ennyi jut egy éjjeliőrnek. Éjfél elmúlt, mire a gyárkerítéstől újra körül­nézek a tájon. De semmi nem maradt, még ez a gyenge szél is elcsendesedett, ami kivitt ma a kiserdőhöz. A hosszú utcán már sötétek az ablakok. A Richter úrnak már nyoma sincs. A Slezákné pacsulijának szagát is elvitte már a környékről egy gyenge kis szellő. A Vajda úr is hor­kol már, de azt itt a portás­fülke előtt nem hallani. Az Erdélyi urat is lerakta már a családja, mielőtt még valami semmiségért földhöz vágja a kalapját és rátapos.. Csendesen behúzták rá az ajt&t. • A műszakok jönnek és men­nek, a gyárudvaron annyi a változás, hogy nagytakarítást rendeztek. Elszállították a rozsdás gépeket, évekig napon- esőn álltak, most valamelyik ócskavastelepen kötöttek ki. Teherautóra rakták a faanya­got, gerendákat. Egy este, mi­re bejöttem, csak a helyük marad! ott A kutyás Elzát kórházba vit­ték. Azt mondják idegosztály­ra került. A portásfülkéből most vé­giglátni azon a hosszú úton, ahol a faanyag volt. Éjszaka, ha világít a hold, hosszú fé­nyes folyosó vezet egészen hátra a raktárig. A fal mel­lett figyelem az éjszakai ár­nyékokat, mikor mozdul meg valami. Az éjszakák hűvösek, de legalább tiszta a levegő. Mi­előtt indulnék, hogy körbejár­jam a gyárkerítést, végigné­zek a szabadon maradt hosz- szú úton. Kerítésen belül is történhet valami, bár az em­ber hajlamos azt • hinni, ha kívül minden rendben, akkor benn is nyugalom van. (Folytatjuk)

Next

/
Thumbnails
Contents