Tolna Megyei Népújság, 1973. március (23. évfolyam, 50-76. szám)
1973-03-16 / 63. szám
Vidám farsang és egyebek Esti beszélgetés Negyedszázad Után Gyermekfoglalkozások a megyei könyvi árban A távolodó autó után mutat. — Tanítványom volt ő is. Segédmunkás Tolnán. Indulunk befelé. Ég az udvari lámpa, fényével megvilágítja a csúszós-latyakos járdát. „Nézze, nekem nagyon meg kell néznem, hogy hova lépek. Egy lábamba került a háború”. Tomi, az unoka fut eléje. A feleség nincs itthon, Márta elé ment a mozihoz. Ez hát a szűkebb világ. Innen indul el naponta és ide tér vissza. A falon képek, virágcsendélet Szabó Dezsőtől és könyvek, könyvek, könyvek. Anyósa, egy gömbölyű hasú üvegben bort hoz be és gőzölgő feketét. Most már csak beszélgetni kéne, de nehezen indul a szó. — Kései, de jó időpont — mondom. — Hiába, napközben nem érek rá. Különben szeretem az estéket. Még az ilyen se téli, se tavaszi estéket is. Ha hazajövök, átöltözöm, azután olvasok egy jót. Az olvasás felfrissít. — Kezdjük az emlékekkel. Biztos, szép számmal akadtak huszonöt év alatt. Gondolkodik. Az előbb Fecskével kínáltam, elhárította. Munkást vett elő, s most a fojtogatón erős cigaretta füstjét szívja nagy élvezettel. — Közhely, de így van. az emlékek mindent megszépítenek. Az igazság .az, .hogy amikor megkezdtük a dolgozók esti iskolájának szervezését, nehéz időket éltünk,- javában nyögtük még a háborút De azért arról az időről is csak a jó jut eszembe. Az ötvenes évek legelején történt, évzáró bankettre mentünk a régi Kis- pipába. Egyik felnőtt tanítványom karonragadott útközben, s csak ennyit mondott: „tanár úr, én úgy érzem, most több vagyok.” ( — Sikerélmény volt? ;— Az. De bizonyos szempontból a leghétköznapibb kinyilatkoztatás. Megértettem a munkámat, és tudtam, hogy a felnőtte^ oktatása, tanítása nem azért történik, hogy szebb statisztikát mutogathassunk. kítják ősz hajszálak. Kicsi bajsza van. tekintete szúrós, figyelésre késztet. — Szigorú? — Nem mondanám. Annyit követelek meg, amennyit meg kell követelnem. Ha ez a szigorúság, akkor szigorú vagyok. — Felnőttoktatásunk március 5-én volt negyedszázados. Amire tanár úr ma emlékezik, már történelem. Beszéljen a felnőttoktatás helybéli történetéről. — 1948 őszén kezdtük. A dolgozók esti iskolája akkor a Garay téri fiúiskola igazgatóságához tartozott. Három év múltán a leányiskolába kerültünk, egészen 1968-ig. Onnan jöttünk azután újra vissza ide, a Garay téri általános iskolába. — Tagozatvezető. — Igen. Hosszú évek óta. — Gondolom, a legrégebben tanár úr foglalkozik a megye- székhelyen felnőttoktatással. — így van. Tudniillik, a régiek elmentek. Elment Solymo- siné kolléganőm is, akiről érdemes megemlékeznem. Az ötvenes évek legelején az utcán állított meg kérdezve, hogyan tanulhatna tovább. Ez tavasszal volt, ősszel már ott ült a padban, a többiekkel. Két évig tanítottam. A nyolcadik után érettségit is szerzett, majd a Pécsi Tanárképző Főiskolán tanári oklevelet, később együtt tanítottunk. — Felnőtteket tanítani nem lehet könnyű dolog, arra gondolok, hogy a fegyelmet gyerekek között könnyebb fenntartani. Kisikolások között a felnőtt különösebb tudás, vagy erények nélkül is tekintély... — Megcáfolom. Nehezebb a gyerekeket tanítani. Két és fél évtizede csinálom. Tapasztalataim szerint azt a felnőttet, aki vállalja a munka melletti tanulást, nem kell fegyelmezni. A gyereket viszont igen. — Van-e rangja a dolgozók esti iskolájának? — Van. Ez az oktatási forma a későn érő embereknek máig is egyetlen jó lehetőség az önképzésre, a továbbtanuláshoz szükséges ismeretek megszerzéséhez. Ma már olyan emberek tanulnak nálunk, akik szakmát akarnak szerezni, vagy továbbmenni, magasabb iskolákba. Asztalos György Marosvásárhelyről került Szekszárdra. A háború sodorta ide a családot. — 1948 óta élünk itt. Gyerekeink itt születtek. Ebben a szobában van a „magán birodalmam” azóta is. Felesége szintén pedagógus. A gyerekek már más pályára léptek. Gyurka „menő” szakmát választott. Júniusban végez, fogtechnikus lesz. Márta — az unoka édesanyja — előadó a Tolna megyei illetményhivatalnál. — Én persze ismét pedagógus lennék, ha újra kezdeném. Szép pálya ez, s különösen akkor, ha anyagilag, erkölcsileg is elismerik. A felnőttek egyébként hálás tanítványok. Mentem nemrégiben is a Széchenyi utcán, és egy dömper állt meg mellettem. Régi tanítványom szállt le róla. odajött hozzám, kérdezte, hogy vagyok, rég nem látott. És újra megköszönte a munkámat. Kint szól a tévé. Tomi, az unoka nézi, hogyan élünk majd kétezerben. Mi meg járjuk a szobát, könyveket lapozunk, s közben a nyári szünetekről beszélve megtudom, hogy Asztalos tanár úr a szabad idejét barkácsolással tölti. — Saját munka — mondja, s leplezetlen büszkeséggel nézeti velem a sima, fényes má- zolatú ajtólapokat, ablakkereteket. Azután megáll, hosszan néz rám. — Hát nem szólsz? Azt hitted, nem' emlékszem rád? Az első padban ültél, ugye? — Igen, tanár úr. — No, jól van fiam, este tíz óra van. Elmondtam mindent, amire kíváncsi voltál. — Köszönöm tanár úr! VARGA JÓZSEF Az Orbis lengyel idegenforgalmi tájékoztató iroda az idén új. színes propagandaanyagot készített a Lengyelországba készülő magyar turisták tájékoztatására. A tapasztalat szerint általában az ősi Krakkó, a még nyár elején is havas Zakopane, továbbá Varsó és a tengerpart a magyar turisták úticélja. Pedig ezek mellett még több, turistáink által fel nem fedezett lengyel táj várApám, anyám elment diny- nyét lopni, mondd meg te, hány zsák kell? — Félreértések elkerülése végett: nem krimiről van szó, hanem egy gyermekmondókáról. Egyik délután hangzott el a megyei könyvtár olvasótermében, melyet ideiglenesen gyermekfoglalkozás céljára rendeztek át. „Farsang a könyvtárban címmel vidám gyermekfoglalkozást tartunk. Ha tudsz vidám verset, mesét, éneket, akkor számítunk rá, h,ogy azokat ne. künk is bemutatod. A legjobb előadókat játékkal, könyvvel jutalmazzuk” — olvasható a gyermekkönyvtár kis olvasóinak küldött meghívón. A szíves invitálásnak lett is foganatja: vagy két-három tucat kisiskolás — a meghívottak és ismerőseik, barátaik — vett részt a vidám farsangi délutánon, válaszolt a kérdések- * re, szavalt, énekelt vagy éppen „ügyeskedett”, mert a műsorba ügyességi játékot is beiktatott Zvirzsina Mária, a foglalkozás vezetője. A kétórás műsor után sok új ismerettel gazdagodva készülődtek hazafelé a gyerekek, a nyertesek pedig boldogan nézegették az imént kapott könyveket, próbálták ki az új játékokat. A könyvtár dolgozói hozzáláttak, hogy a helyi- séget visszarendezzék olvasóteremmé, mert másnap reggel már ismét a felnőttek foglalták el a gyerekek helyét. Zvirzsina Máriával arról beszélgettünk, hogyan nevelik könyvszeretővé, a mindennapi olvasást igénylő emberré a legfiatalabb generációt ja idén is az érdeklődőket. A Mazuri tavaknál például ideális sátorozóhelyek, evezési lehetőség kínálkozik, Poznan mellett pedig ritka látványosságként egy 2500 éves ősszláv favár áll, amelyet most re- kostruáltak. A biaowiezei vadonban 230 bölény él, ez a világ legnagyobb bölényrezervátuma. A különlegességeket kedvelők a Dunajecen turistatutajon is utazhatnak. — Általában hetenként rendezőink gyerekfoglalkozásokat Nem mindegyik ilyen játékos: előfordul, hogy egy meghatározott témához, íróhoz, költőhöz kapcsolódik. Játékokat tanítunk, könyvekről beszélgetünk, diafilmeket vetítünk. A programot a gyerekek életkori sajátosságainak megfelelően állítjuk össze — ezt tartjuk szem előtt a meghívók kiküldésénél is. A gyerekek szeretnek idejárni, amit bizonyít hogy kölcsönzéskor sokan kérdezik: mikor jöhetnek legközelebb. — A szülők is örülnek, ha a gyerekük a könyvtárban tölti el a délutánt. Jó náhányan elkísérik a kisebbeket, sőt nem ritka az sem, hogy a foglalkozást is megnézik. — A péntek délutáni foglalkozások célja nyilvánvaló. — Igen: azt szeretnénk, ha az általános, vagy éppen középiskolát elvégezve a tanulók továbbra is a könyvtár olvasói maradnának, nem szakadna meg kapcsolatuk a könyvek világával. Mivel sokan délután járnak iskolába, tervezzük, hogy délelőttönként is szervezünk foglalkozásokat. Főként azokat a gyerekeket akarjuk összefogni, akik nem napközisek. A könyv megszerettetését nem lehet elég korán elkezdeni — mondta Zvirzsina Mária. Éppen ezért az óvodákkal is kapcsolatot létesítenek. Az alsó tagozatos iskolai csoportokat ugyancsak szívesen látják: megtanítják őket arra, hogyan kell a könyvtárban viselkedni, a mégfelelő műveket kiválasztani. Kísérletképpen az egyik iskolában fiókkönyvtárt hoztak létre. Kéthetenként cserélik az állományt, a kölcsönzést az egyik pedagógus végzi. — Odanézz, könyv! — kiáltott fel önkéntelenül az egyik gyerek, mikor a műsor után társa átvette a jutalmat. Hangjában nem csak csodálkozás, hanem egy kis irigység is érződött. Ha a foglalkozásról — a beszámoltató tanítási órákon szokásos — „órajegyzőkönyv” készült volna, biztosan beleírják: a foglalkozás elérte^ célját — gy. — Lengyel táj ah, magyar turistáknak Ami még megmaradt a hajából, korom fekete, nem tariegjeR limes a pajzsé ívelés Népújság 4 Í973. március 16. KEREKES IMRE: 25. Pedig még csak este van, a tolvajok éppen hogy megborotválkoztak, kifényesítették a cipőt és most néznek a tükörbe, hogy jólfésültek legyenek. Nehéz ügy. Indulni kell, mert ha elmarad az első kör, annál nehezebb elindulni a másodikra. Ez már így van. Mióta rájöttem, hogy megroppantak az idegeim, a fiókban hagyom a stukkert. így aztán könnyű velem elbánni. De mégse vihetem. Az ilyen ember könnyen lő. Márpedig az éjjeliőr akkor mondhatja, hogy ura az éjszakának, ha nem használja a stukkert. Itt a félhomályos részen, szemben a rövid utcával, még sose használtam. De a sötét sarkon, mint mindig, most is megállók. Még idevilágítanak az ablakok, a rét felőli sötét oldalról pedig messziről tisztán idehallani a kis erdő zúgását. Onnan fúj a szél. Nem félek jobban, mióta nincs nálam a stukker. A szél még csalogat is, hogy húzódjak beljebb a sötétbe, ismerjük meg egymást Elindulok, aztán egyre jobban távolodok a kerítéstől, befelé az éjszakába. Vissza- vissza nézek, a kerítés már eltűnt, de a kis utca lámpái idevilágítanak. A levegő csak annyira mozog, mintha valaki a beborult ég felhőivel legyezné. De ez elég ahhoz, hogy a fák koronái zúgjanak. Zúgnak is, amint tisztán hallom, egyre erősebben. Nem lehet olyan messze az a kis erdő, mint ahogy az ember a sötétből, a láthatatlanból gondolná. Mire az ember kényelmesen eljátszik a távolsággal, már a közelébe ér. S ha már itt vagyok, a zseblámpával bevilágítom a fákat. De nem lépek alájuk. Megfordulok, mert már meg sem találnám a gyárat, ha nem látnám a rövid utca vilíanysorát. Jó fű nőhet a fák alatt. Most kellene ott elheverni, mert itt egy óra alvás rendbe hozná az embert. De nem lehet. Most se jutottam el a fák alá. Ha jó lesz az idő, még a nyáron kijövök ide. Nappal aztán enyém lesz az erdő, csak ne lássam innen az országutat. Visszafelé elvezettek a rövid utca fényei. Ennyi jut egy éjjeliőrnek. Éjfél elmúlt, mire a gyárkerítéstől újra körülnézek a tájon. De semmi nem maradt, még ez a gyenge szél is elcsendesedett, ami kivitt ma a kiserdőhöz. A hosszú utcán már sötétek az ablakok. A Richter úrnak már nyoma sincs. A Slezákné pacsulijának szagát is elvitte már a környékről egy gyenge kis szellő. A Vajda úr is horkol már, de azt itt a portásfülke előtt nem hallani. Az Erdélyi urat is lerakta már a családja, mielőtt még valami semmiségért földhöz vágja a kalapját és rátapos.. Csendesen behúzták rá az ajt&t. • A műszakok jönnek és mennek, a gyárudvaron annyi a változás, hogy nagytakarítást rendeztek. Elszállították a rozsdás gépeket, évekig napon- esőn álltak, most valamelyik ócskavastelepen kötöttek ki. Teherautóra rakták a faanyagot, gerendákat. Egy este, mire bejöttem, csak a helyük marad! ott A kutyás Elzát kórházba vitték. Azt mondják idegosztályra került. A portásfülkéből most végiglátni azon a hosszú úton, ahol a faanyag volt. Éjszaka, ha világít a hold, hosszú fényes folyosó vezet egészen hátra a raktárig. A fal mellett figyelem az éjszakai árnyékokat, mikor mozdul meg valami. Az éjszakák hűvösek, de legalább tiszta a levegő. Mielőtt indulnék, hogy körbejárjam a gyárkerítést, végignézek a szabadon maradt hosz- szú úton. Kerítésen belül is történhet valami, bár az ember hajlamos azt • hinni, ha kívül minden rendben, akkor benn is nyugalom van. (Folytatjuk)