Tolna Megyei Népújság, 1973. március (23. évfolyam, 50-76. szám)

1973-03-15 / 62. szám

Hat tsz-t szanálnak Zárszámadások után A megyében nyolcvannyole termelőszövetkezet készített elszámolást az elmúlt évi gaz­dálkodás alapján. A zárszám­adásokat összefoglaló adatok még nem véglegesek, a végső eredmények a Pénzügyminisz­tériumban történő gépi adat- feldolgozás után lesznek meg. Mindenesetre annyit máris megállapíthatunk, hogy az el­múlt évben tovább erősödtek a közös gazdaságok. Ez az erősödés nem csupán a gaz­dálkodásra vonatkozik, javul­tak a tagok élet- és munka- körülményei is. A tavalyi mérleg szerint hat közös gazdaság zárta hiány­nyal az 1972-es évet. A megyei szanálási bizottság múlt szom­baton tartotta első ülését. Ezt megelőzően a megyei tanács végrehajtó bizottsága február végén kijelölte a helyi szaná­lási bizottságokat. A szanálási bizottságok a veszteséges gaz­daságokban megvizsgálják a hiányok okait, az előző év, sőt az azt megelőző évek gazdál­kodását is átnézik, javaslatot tesznek a hiányok megszünte­tésére. A Pénzügyminisztérium Bevételi Főigazgatóságának Tolna megyei Hivatala feb­ruár 20-a után — miután a mérlegek valódiságáról meg­győződött — a veszteséges tsz-ekben pénzügyi ellenőrzést végzett. Megyénkben öt mérleg- és alaphiányos, és egy alaphiá­nyos termelőszövetkezet van. Mérleg, és alaphiánnyal zárta az elmúlt évet a miszlai Búza­kalász, a nagydorogi Uj Ba­rázda, a hőgyészi Uj Barázda, a tamási Vörös Szikra és a szakályi Kapos Vöígye Ter­melőszövetkezet. Az ozorai Egyetértés Tsz-ben alaphiány. nyal zárták az 1972-es gazda­sági évet. A miszlai és a sza­kályi termelőszövetkezetet az előző évben is szanálták. An­nak ellenére, hogy a nagy- székelyi és a fürgedi terme­lőszövetkezet is Veszteséggel zárta az előző évet, a két tsz- ben a viszonylag kisebb hiány miatt nem lesz szanálás. 1971- ben hat szövetkezet volt ne­héz helyzetben. Az összes veszteség akkor meghaladta a húszmillió forintot, a jelen­legi huszonnyolcmillió forint Több gazdaságban felismer­ték, hogy közös erővel, össze­fogással többre mennek. Igv egyesült a bonyhádi Petőfi, a bonyhádi Ezüstkalász és a ma- jost Aranykalász Termelőszö­vetkezet, közös útra lépett a tamási Uj Élet és Vörös Szik­ra Tsz és ebben az évben már közösen gazdálkodik az új- iregi Béke, és az iregszemcsei Uj Élet Termelőszövetkezet. A zárszámadási beszámolók nagyon kritikusan értékelték az előző esztendőt. Több he­lyütt a tsz-tagok már a zár- számadási közgyűlés előtt sok­szorosított tájékoztatót kaptak, így a közgyűléseken részlete­sen elemezhették, hogy mi van a számok mögött. Sok helyütt külön értékelte munkáját a nőbizottség és a döntőbizott­ság. A most készülő gépi össze­sítés mutatja majd meg pon­tosan a részletes adatokat. Az „előzeteséből az már látha­Sárközi hímes tojás Kanadába Kanadai megrendelésre is készül hímes tojás a Sárközi Népművészeti Szövetkezetben. Húsvétra kétszáz sárközi hí­mest küldenek Montrealba. A tengeren túlra repülőgép vi­szi majd a tojásremekeket, s mivel a légi úton minden de­kagramm számít, súlyuk csök­kentés/re különlegesen bélelik belsejüket. A decsi központú szövetke­zet tagjai az idén a tavalyinál valamivel több, mintegy tizen­kétezer színpompás hímes to­jást készítenek. Ezek egyhar- mada a nyugati országokba, zöme pedig a hazai boltokba kerül. Tapasztalatok szerint, a hímes tojás már kevésbé idény­jellegű cikk, mint kedvelt VEGYÉPSZER Dunaföldvári Kirendelt­ségére felveszünk : CSŐSZERELŐT, HEGESZTŐT, LAKATOST ÉS SEGÉDMUNKÁSOKAT Megfelelő munkavégzés esetén 6 hónap után kül­földi munkavégzés lehet­séges. Bérezés megegyezés sze­rint. Jelentkezés: Dunaföldvári Dissousgázgyár VEGYÉP­SZER kirendeltségén. (343) ajándéktárgyat, színes csecse­becsét nemcsak húsvétkor, ha­nem egész éven át szívesen vásárolják itthon és külföldön egyaránt. Munkavédelmi járőrmozgalom Gyünkön A munkavédelmi járőrmoz­galom eredményeiről és fel­adatairól tanácskoztak szerdán a MEZŐGÉP Vállalat gyönki gyáregységében tartott szak- szervezeti bizottsági ülésen. Az üzemben már több éve ténykedő munkavédelmi jár­őrök segítségével sok balesetet előztek meg. Minden műhely­ben kineveztek munkavédelmi járőröket, akik havonta vált­ják egymást. A járőrök a fel­fedezett baleseti veszélyforrá­sokat naplóba jegyzik, azt át­adják a műhelyvezetőknek, akiknek azonnal intézkedniük kell az észlelt veszély elhárí­tásáról. tó, hogy a biztonsági alap 35 százalékkal nagyobb a megye tsz-eiben, mint 1971-ben volt. A biztonsági alapba ugyan­annyit tettek a tsz-ek, mint 1971-ben, viszont hárommil­lió forinttal többet használtak fel belőle. Megyei átlagban az egy munkanapra jutó jövede­lem száz forint nyolvan fillér volt 1972-ben, ami az előző évhez képest három és fél szá­zalékos növekedésnek feiel meg. Az egy dolgozóra jutó átlagjövedelem 23 199 forint, ez 3,4 százalékos fejlődést je­lent. Növekedett az állóeszkö­zök bruttó értéke 11.5 száza­lékkal, a hitel nélküli nettó érték 0,8 százalékkal. A fej­lesztési also 2,9 Százalékkal lett több, sőt a készletek is nőttek 3 százalékkal. A mos­tani szanálásoknál nagyobb az alaphiány és kisebb a veszte­ség. ami azt jelenti, hogy a szanált tsz-ek egy része na­gyobb beruházást végzett. Közéletünk Tegnap délelőtt ülést tartott Szekszárd város Tanácsa Vég­rehajtó Bizottsága. A lejárt ha­táridejű határozatok szokásos ismertetése után a végrehajtó bizottság tagjai Végighallgat­ták Czank Józsefnek, a me­gyei Moziüzemi Vállalat igaz­gató jónak' beszámolóját. A mozi statisztikai adatai lénye­gesen előnyösebbek, mint az országos átlag. Ebben nem csekély szerepet játszik a szekszárdi Panoráma-filmszín­ház, melyben (elvileg) évente a város minden lakosa havon­ta legalább egyszer megfordul. Közművelőd és i. funkcióinak el­látása közlőén a Mozi üzemi Vállalat fokozott részt vállal az ifjúság filmlgénvelnek kielé­gítésében. 1972-ben kélzzázki- lencvénötezer mozijegyet vál­tottak Szeksíárdpn, az Ifjúsá­gi jeggyel látogatók száma jó­val felülmúlta a fél százezret, A közeljövőben országosan is ritka színvonalon lehet majd kielégíteni a művészeti neve­lés igényeit, a filmesztétikai ismeretek gyarapítását az áW adandó ..NAGYVILÁG” mű­vész moziban. A kedvelt kert­mozi rekonstruálásához azon­ban a vállalat anyagi erői elégtelenek. A vb a város tavaszi-nyári parkosítási terveivel is foglal­kozott. A vonatkozó beszámoló szép mennyiségi adatokat tar­talmazott, utalt a lakosság eddigi és Várható társadalmi összefogására, a játszóterek építésére. A tanács szocialista szerződéseket köt a különböző vállalatokkal és intézmények­kel a hatókörükbe tartozó te­rületek parkosításéra. A város legnagyobb — tervezés alatt álló — parkosítási munkája, a lapunkban is többször szóvá tett volt mezőgazdasági kállí-- tás területén lesz. Ülése befejező részében ä végrehajtó bizottság az idei felújítási keret felosztását és a mezőgazdasági lakosság jö­vedelemadó tételeinek megál­lapítását tárgyalta. Pakson már idén gyártott téglát égetnek Jelentős béremelés a téglaiparban A különféle intézkedések kedvezően hatottak a tégla­iparra. Ma már nem gond a munkaerő biztosítása — a munkakörülmények javulása, a megfelelő bérezés majdhogy­nem vonzza az embereket a téglagyárakba. Ennek ellenére nem gond nélküli a mostani téglagyártási szezon kezdése. Mint Zacommer János, a Ba­ranya—Tolna megyei Tégla­ipari Vállalat igazgatóin mon­dotta. idén sokkal nehezebben tudják az évet kezdeni, mint tavaly. Az időiárás rendkívül kedvezőtlen ahhoz., hogy a múlt évekhez hasonlóan, már­cius első naois'han megkezd­hessék a termelést. Az elmúlt év március első dekádjában már több mint kétmillió kisméretű téglának megfelelő mennyiségű falazó­anyagot gyártottak. Id&n mind­össze 508 ezret sikerült készí­teni, de ebből is elfagvott több mint négyszázezer. így bár március 5-én, 6-án már dolgoztak, de gyorsan leállí­tották a munkát, mert a nyers tégla nejSV része szétfagyott. Egyedül Pakson tudtak csak dolgozni., mert itt , az el'-«zári- tóba hordták a nyers téglát. S lehetővé vált. hogy az idén gyártott téglát március 11-én már égessék. így e s”ár tér­ségében enyhülnek elsősorban a gondok: a tavalvi rossz év miatt kevés téglát tudtak át­hozni erre az évre. igy a gyárakban, TÜZÉP-telepeken a készlet kicsi volt, a tégla emiatt hiánycikké vált. A tervek szerint a két me­gyében idén 213 millió nyers téglát gyártanak, a Tolna me­gyei üzemek termelése 64 mil­lió nyers tégla. A termeléshez szükséges feltételeket — fel­újított gépek, kisvasúti háló­zat. agyagbányák előkészítése — mindenütt biztosítottak. Sít a sok éve húzódó szárító- probléma is idén már másként jelentkezik. Ugyanis a gyárak területén egy ötletes megoldás révén könnyűszerkezetből tud­nak a téglarakások fölé tetőt éoíteni. Először Mázán, majd , Tamásiban kezdik ezeket a fe­dőszerkezeteket felállítani. Csatáron pedig egy régi fé­szert — a hőgyészi gyárból szerelték le — állítanak fel, ígv itt is több téglát tudnak tető alatt szárítani, mint a megelőző évben. Az a ... terv,. hogy a cserépfedést teljésen kivonják a technológiából. A téglaiparban is március 1-i hatállyal végrehajtották a béremelést. Közoonti alsóból 7,14 százalék bérfejlesztésre volt lehetőség. Differenciáltan osztották el a Pénzt: az éjsza­kai pótlékot növelték, a ne­héz fizikai munkát kiemelték, és a nőknek, a prések mellett dolgozó rpunkásnőknek a bé­rét emelték jelentősebben. Például a lerakó munkásnők háromféle „differenciálásban” is részesültek: mint munkás- . nők, mint nehéz fizikai mun­kát végzők és rrtitit segéd­munkások. A vállalati bérfej­lesztés 2,5 százalék. Ennek fe­lét visszatartották célprémi­umra. Például ha a paksi gvár kollektívája éves tervét telje­síti, negyvenezer forint pré­miumot kaphat. Ennek felét, az időarányos tervteljesítés esetén félévkor kioszthatják. Tavaly az egy dolgozóra jutó munkabér 25150 forintot ért el, idén 28 200 forintra növek­szik az átlag... Március 16-án — nyereség- részesedés helyett — jutalmat fizetnek a dolgozóknak. Ugyanis nem képződött annyi nyereség, hogy érdemes volna a részesedést kiosztani, mind­össze 230 ezen forintot tudná­nak így a munkásoknak adni. De a vállalat vezetősége eh­hez háromszázezer forintot hozzátett a béralapból, így már komolyabb összeget tud­nak osztani — jutalomként. Minden dolgozónak kétszáz forintot adnak, a másik két­százat — négyszáz forint jut átlagosan — pedig a gyárak­ban osztják el. A gyárakba kiküldték már a felosztható pénzt és március 16-án adják ót a dolgozóknak. Rossz időjárás, a munkások körében kedvező hangulat — ezért végeredményben jól kez­dődött a téglagyártási szezon. Hogy milyen lesz a folytatás, arra majd visszatérünk.- Pj ­Visszhang Nem kell perben és haragban lenni, akkor is lehet jó kenyeret sütni A VOLÁN 11. sz. Vállalat felvételre keres géokocsiveze­tőke» és szállítómunkásokat az alábbi telephelyekre: I I SZEKSZÁRD, BONYHÁD, DOMBÖVÄR, PAKS valamint szekszárdi telephelyre 1 fő hálózati villanyszerelőt és egy fő vízvezeték-szerelőt. Jelentkezni lehet az üzemegység! munkaügyi előadóknál. "»23) Tollat ragadtám és meg­írom, hogy mennyire örültünk annak, amikor Iregszemcsén elkezdték építeni a sütőüze­met. De még jobban örültünk, amikor kijött az első sütésű kenyér az iregi sütőüzemből. Nemcsak mi iregiek, hanem a környékbeliek is örültek a jó friss kenyérnek. Bizony a tamási sütőüzem­ből nem került ilyen jó ke­nyér az iregi lakók kezébe, hogy miért, azt döntsék el az illetékesek. Mikor Regölyben jártam disznóvágáson, ott volt az öcsém Szombathely mellől, Jókról. Vittem az iregi kenye­ret, mutattam örömmel, néz­zétek, ilyen kenyeret sütnek az iregi sütőüzemben. Hát bi­zony a tamási kenyér fele sem volt, sem kinézetben, sem pe­dig. az élvezet szempontjából. Egy időben hallottuk, az a hír járta, hogy átveszi a sü­tőüzemet Tamási, nekünk ire- gieknek és a környékbeliek­nek is félreállt a szánk, hát hogyan, vajon miért? Hisz alig vártuk, hogy jó és mindig friss kenyeret ehessünk, most meg megszüntetik. Hát bizony ezt nem engedjük. Amióta megnyílt a sütőüzem, azóta nem volt Iregszemcsén és kör­nyékén kenyérprobléma. És ez köszönhető az ÁFÉSZ veze­tőinek, a boltvezetőknek és nem utolsósorban a sütőüzem dolgozóinak. Igenis segítségre van szük­ség az iregi ÁFÉSZ-nek, az anyagi támogatásra, hogy még egy kemencét építhessenek, a lakosság kenyér és péksüte­ménnyel való jobb és ponto­sabb ellátására. Mi csak öröm­mel vesszük az iregi főköny­velő felvetését és reméljük, hogy ez az anyagi támogatás nem marad el. MÁTICS ISTVÁN Iregszemcse, Bartók B. u. 2. Március 11-én az ireg­szemcsei sütőüzemmel kap­csolatos hírekről írtunk la­punkban. Erre válaszolt le­vélírónk.

Next

/
Thumbnails
Contents