Tolna Megyei Népújság, 1973. február (23. évfolyam, 26-49. szám)

1973-02-11 / 35. szám

Az ingerszegénység két oldatán

I tehetségkutatás tapasztalatai Nagymányokon

A kislányt felkarolta az iskola, jó eszű gyerek, tovább kell mennie Szekszárdra, középiskolába. Elintézték, hogy legyen helye a kollégiumban. Szóval minden rendben, ám a kislány otthon maradt.

Hová került, mi lett vele?

Nem mondaná meg senki, hiszen a tantestület látóköréből kikerült és Pusztatormás ide kicsit a világ vége. Szóval nem mondaná meg senki, de szerencsére az igazgatónak eszébe jut a kislány öccse. Ide jár ő is, a harmadik a családból.

Hivatják.

Jön a kicsi legény, kéményén megáll az íróasztal előtt, mint a parancsra váró közkatona. ,

— Dolgozik a novered? — kérdezem.

— Nem.

— Hol van, mit csinál?

— Otthon. Eteti a csibéket 1 — Édesapád?

f — Apu traktoros.

— Édesanyád?

— Magtárban dolgozik.

— Ebben az iskolában tanult a bátyád is. Tizenhat éves vele mi van?

Futókocsis. 1700 forintot keres havonta.

_A nővéred otthon marad?

_ ?

_ Jól van kisfiam, menj

V

issza szépen az osztályba.

Az igazgató szerint előfordul, hogy egy-egy jóeszű gyerek, egy-egy ígéretes tehetseg a nyolcadikból kikerülve „elkallódik”, de nem ez a jellemző. Az a jellemző, hogy a gyerekek többségé szakmát tanul, gimnáziumba, szakközépiskolába kerül, aztán a legjobbak továbbjutnak _ főiskolára, egyetemre. Általában. S nem mindig egykönnyen. Az igazgató elvtárs emlegeti az anyagiasságot. _ Azt, hogy némelykor a szülők nehezen mondanak le a keresőről, hiszen 14—15 éves gyerek szakma nélkül is 1500—1800 forintot vihet haza havonta. Az egyik nagvmányoki asszony tréfásan persze évekig fenyegette az utcán az igazgatót, mert a gyereket az igazgató egyetemre erőltette. De most már nagy a békesség, hiszen orvos lett a fiukból, az édesanya örömére.

Egy nagyjából megbízható kimutatás elárulja, 1947-től napjainkig 1240 fiú és leány fejezete be Nagymányokon a nyolc általános iskolát. Közülük 317-en szereztek középiskolai, 31-en főiskolai, egyetemi végzettséget. Negyedszázad leforgása alatt: 31 diplomást adott a társadalomnak ez a község. Évente egyet, némelykor kettőt, nagy ritkán négyet.

Nem adhatott volna többet?

Ez az, ami gondolkodásra késztet.

©

Az igazgatóval beszélgetve könytelen vagyok feltételezni, hogy a tehetséges gyerekek ebben a községben sem úgy kallódnak el, hogy kijárva a nyolcadik általánost, nem tanulnak tovább, sokkal inkább úgy, hogy rejtve marad bennük a képesség, a tehetség. Más szóval nem az jön ki belőlük, ami bennük megvan.

A dolgok jobb megértését elősegítendő tisztázzuk először, hogy mit is jelent a hátrányos helyzet. A leegyszerűsített közhiedelemmel ellentétben úgy vélem, nem azért van

hátrányos helyzetben a gyerek, mert szülei fizikai dolgozók. A munkás, vagy a paraszt szülő önmagában véve nem feltétlenül jelent sem előnyt, sem hátrányt. A hátrányos helyzet valójában egészen mást takar. De mit? Legelőször talán azt. hogy valamilyen oknál fogva nő a gyermek értelmi, érzelmi életét elhanyagoló szülők száma, függetlenül a foglalkozástól, terjed a hideg, a sivár lelkű családtípus, amely eleve tehetségveszejtő környezet, mivel nem rendelkezik belső egyéniséget, jellemet formáló, felelős emberi, erkölcsi tartással, s ilyenformán alkalmatlan „ép testben, ép lélekben” gyermeket adni a társadalomnak. legelőször az iskolának.

Az állítást kövesse a bizonyítás. S itt most már akkor sem csak Nagymányokról van 6zó, ha innét vesszük a bizonyító anyagot. Nagymányokon három, egymástól teljesen elütő közeg „indítja” a gyerekeket az általános iskolába, maid az életbe, s a környezetkülönbségek előnyei, hátrányai a szokottnál jobban megmutatkoznak, jelezve azokat a veszteségeket, amelyeket nyugodt lelkiismerettel semmilyen társadalom nem hagyhat a veszteságlistán. Országos érdek látni, tudni miért, miből iszaposodnak el a tehetségforrások, s miért patakocska az, ami folyam lehetne.

Kezdjük talán a közegáttekintést azzal, hogy a nagy- mányoki általános iskolában a tanulók 95 százaléka munkás- és parasztszülők gyermeke. Amikor tehát azt mondjuk, hogy megkülönböztetett gonddal kell foglalkozni a fizikai dolgozók gyermekeivel, akkor ennek más a jelentéstartama egy nagyvárosban, és egészen más mondjuk Nagymányokon, minthogy itt elvileg mindegyik gyerek helyzete hátrányosnak tekinthető. A valóság bezzeg egészen más. Ilyen: az első

osztályosok egyik része járt óvodába, rendes családi keretek között érte el az iskolaérettséget, a másik része diákotthonos, a környező pusztákról, apró településekről jött,

az első osztályok harmadik része állami gondozott. Ebben a parányi közösségben élesen és határozottan kiütköznek a különbségek.

Nyugodtan elfogadhatjuk a tantestület tapasztalatait tolmácsoló igazgató véleményét, ö azt mondja: a „kevert” első osztályban a gyerekek 40—50 százaléka ingerszegény, és nem mindegyik éri el az iskolaérettségi kort. Magyarán: néhány kisfiú és kislány hatéves ugyan, de a hároméves gyerek szellemi szintjén mozog. A gyerek tehet róla? Nem. Kimutatható, bizonyítható ezekben az esetekben a szülők alkalmatlansága a gyermek- nevelésre, s itt nem mindig züllöttséggel. erkölcsi felhígulással, antiszociális magatartással, kiskorú gondolkodással találtuk magunkat szemben, hanem olykor szerzésőrülettel, aminek a gyerek úgy issza meg a levét, hogy nem törődnek vele, ingerszegény marad, mintha az őserdő nevelte volna.

Az állami gondozott gyerekek szívszorító elhanyagoltsága olyan, hogy némelyik iskolás korú állami gondozott még nem szobatiszta. „A tanítónők kiborulnak”.

Ide tartozik még, hogy a nagvmányoki gyerekek jártak óvodába, a többiek néhány kivételtől eltekintve, nem.

Talán nem túlzás, a gverek elkallódása két-hároméves korban kezdődik. A szülőkről szólva, az még nem minden, hogv valaki dolgozó, esetleg jó dolgozó, ezzel egvütt azzal is többet kellene törődni, hogy emberként legven tartása, s apaként, anyaként rendelkezzék azokkal a tulajdonságokkal, amelyek jó irányban formálják a gyereket. Nem mindig azon múlik a hatéves értelem kibontakozása, hogy a szülő tudja-e őt segíteni a tanulásban. Sokszor a normális családi klíma már önmagában is elegendő a szorgalom, a tehetség felszínre hozásához. Ezzel kapcsolatban az igazgató saját gyermekkorára hivatkozik, de én is hivatkozhatok a magaméra. Meghitt családi környezet adta, nyújtotta az

objektív hátrányok leküzdésére az indítást, a lökőerőt.

Most írás közben, pihente- tőül belenézek a Ludas Ma- tyiba. Nocsak. Nehéz gyerekkor, olvasom. Két kiskorú szülő között a harmadik kiskorú. S íme az aláírás: „Sajnos a gyerek rossz társaságba keveredett. Mindig a szüleivel látom..."

Igen, igen. Olykor a szülő a rossz társaság.

Csőregh Éva írja az Élet és Irodalomban: „...És miért

növekszik évről évre a kötekedők, veredők, szemtelenek, erőszakosak, indulatosak, visz- szabeszélök, trágárszavúak, nyersek, fékezhetetlenek, ösz- szeférhetetlenek, duzzogók, makacsok, hisztizők, száma?" írása más helyén óhatatlanul vá’aszol az általa feltett kérdésre. „A családok nem jelentéktelen hányadában az apa, de sokszor az anya is iszákos. A gyereket — olykor már születését megelőzően is — érő károsodásokra folyton újabbak rakódnak; a szülőket a rohanó élet szülte ideges kapkodás józan állapotban is ingerültté teszi; örökös tilalmak elé állítják gyermekeiket, parancsuralmat gyakorolnak, amit az ittas állapot következetlenségei, durvaságai a végletekig feszítenek."

©

Módszertani levél az óvoda és az általános iskola közötti kapcsolatról és az általános iskola 1. osztályában folyó oktató-nevelő munka színvonalának emeléséről. A differenciált foglalkoztatásról a módszertani levélben ezt olvashatjuk: „A tanítás annál hatékonyabb, mennél inkább épít a tanító a gyerekek meglevő tapasztalataira, ismereteire, s mennél inkább megszervezi — és felhasználja — az iskolán kívüli ismeretszerzést. Ezért kell elegendő időt szakítani a hozott információk számbavételére. Folyamatosan törekedjék a tanító a tanulók meglévő ismereteinek és az ismeretek alkalmazási szintjének (jártasságok, készségek), pontos felmérésére. Használja fel a szaksajtóban megjelent feladatlapokat ennek érdekében: így még összehasonlítást is végezhet saját osztályának fejlettsége és az országos eredmények között.

A felmérések eredményének tudatos felhasználásával vegye figyelembe a tanító a gyerekek eltérő tudás- és képesség- szintjét. Alkalmazzon differenciált foglalkoztatást, ezzel is

megtörve a frontális osztály- foglalkoztatás egyeduralmát. Ez általában más tanító—tanuló és tanuló—tanuló közötti kapcsolatokat teremt, több munkakedvvel, érzelmi kötődéssel és — végső fokon — a képességek biztonságosabb kibontakoztatásával.

Szaporítani lehet és kell a differenciált foglalkoztatásnak azt a formáját, amelyben a leggyengébbekkel néhány perces közvetlen foglalkoztatást végzünk. A többi csoport ezalatt önálló munkát végez a tankönyvből — vagy más feladatot kap — saját képességük szerinti mennyiségben. Ez az eljárás egyaránt segíti a gyengék felzárkóztatását és a tehetségesebbek magasabb szintű foglalkoztatását.”

A nagymányoki általános iskola helyzete nem tipikus, de mit tegyen a nevelő éppen itt, egy adott helyzetben. Ez az egy adott helyzet például ilyen: Gyönkről, az Ifjúsági és Gyermekvédelmi Intézetből „áttették” az egyik túlkoros fiút Nagymányokra. A gyerek eddig négyszer bukott. Hogy gyógypedagógiára szorul-e vagy sem, annak az eldöntése nem rám tartozik. De az teljesen bizonyos, hogy ez a gye. rek a maga kilátástalanságá- val az osztályban visszahúzó \ erő, főleg ha figyelembe vesz- szük, hogy nem ő az egyetlen ilyen eset a közösségben. Úgy tűnik, nem mindig végzik elég körültekintően az állami gondozott gyerekek irányítását, és a liberalizmus liberalizmust szül, mert Nagymányokon is előfordult, hogy a nevelő semmi szín alatt nem volt hajlandó megbuktatni a negyedikes gyereket, csak azért nem, hogy ne maradjon egy évig újból a nyakán, tovább mehessen Fadd- ra. Oda kerülnek a negyedik osztály elvégzése után az állami gondozott gyerekek.

Szóval a fiú négyszer bukott. S itt tulajdonképpen újból belémnyilall a kérdés: mit kellene tenni, hogy ne legyen annyi kétségbeejtően hátrányos helyzetben lévő állami gondozott, mint amennyi van. Mert ez a lényeg. Az már csak valaminek a következménye, hogy a gyerek négyszer bukott

Ilyen környezetben az már csoda, amit a 8/b. osztály kilencfős diákotthonos csoportjának tanulmányi keresztmetszete mutat. A kilenc diákotthonos gyerekből félévkor öt bukott. Ebben a közösségben több mint meglepő Erős Olga és Pintér Teréz ellenállóképessége. A két kislány kitűnő rendű és mindegyik középiskolába jelentkezett. De ez a két kislány együtt él a többiekkel, s elképzelni sem könnyű helyzetüket abban a közösségben, ahol a társaság többsége, több mint fele olyan, amilyen. Kilenc gyerek közül öt bukott. Ez azt jelenti talán, hogy a csoport fele „hülye gyerek”? Nagyon messze jár az igazságtól, aki erre gondol. A bukások aránya itt éppen azt mutatja: nyolc esztendő és az iskola kevés ahhoz, hogy kijöjjön a gyerekből a képesség, kevés, mert az iskolán kívüli hátrányos helyzet mindvégig megmarad.

Aztán kamaszkorban ezt a „kapott” lelki sivárságot, ingerszegénységet felfedezhetjük a felelőtlenségben, a sekélyes gondolkodásban, az alacsonyrendű társalgásban, a közvagyon rongálásában, az erkölcsi felhígulásban és nem ritkán a bűnözésben.

©

Pvz igazgató panaszkodik.

— Évről évre csökken az iskola költségvetése.

Hát ez is gond. Maga az, hogy kölcsön kell kérni a padokat, hogy legyen hová ültetni a gyerekeket.

SZEKULITY PÉTER

Érdekes kezdeményezés

Tanulók, tanárok — szocialista brigádban

„A brigád minden tagja lelkiismeretes, példás, minőségi munkát végzett az átalakítás során és ennek volt köszönhető, hogy a létesítmény határidő előtt beköltözhetővé vált”

— többek között ezt olvashatjuk a szekszárdi 505. számú szakmunkásképző-intézet Ybl Miklós tanulóbrigádjának naplójában. Az elismerő sorokat a TÁÉV párt- és szakszervezeti vezetői írták a naplóba, azért a kiváló munkáért, amit a tanulók a vállalat raktári irodájának átalakításán végeztek. Az Ybl Miklós kőművesbrigádot az elmúlt év végén alakították a másodévesek és nem kisebb feladatot tűztek maguk elé, mint hogy a tanév befejezése előtt elnyerik a „szocialista” címet, szocialista tanulóbrigád lesznek. Ez a mozgalom — bátran nevezhetjük annak, hiszen már kilenc kis közösség jött létre hasonló céllal — nem régi keletű az intézetben.

Tulajdonképpen azzal kezdődött, hogy az iskola építőipari munkaközösségének tanárai és oktatói az 1972—1973-as tanév évnyitó értekezletén megvizsgálták addigi munkájukat és elhatározták az oktatás-nevelés hatékonyságának fokozását. Úgy gondolták, eredményesebb munkát csak közös erővel végezhetnek, ezért egy munkabrigádot alakítottak, amely csatlakozott az országos szocialista brigádmozgalomhoz. Elkészítették a „Vektor” brigád — ezt a nevet választotta ro-cának a tizenkilenc fős közösség — középtávú munkatervét az 1972—1975 közötti időszakra. Megszabták a tennivalót a gyakorlati és elméleti oktatás, a nevelés és az önképzés területén. Megbeszélték ki mit, hogyan valósít meg a munkatervből, melynek egyik pontja feladatul tűzi ki, hogy a tanulók körében szocialista munkabrigádokat kell létrehozni. Céljaik közül már többet meg is valósítottak és a szervezőmunka eredményeként októbertől mostanáig kilenc új tanulóbrigád alakult, amelyek mindegyike szocialista munkabrigád akar lenni. Vannak köztük kőművesek, festők, villanyszerelők, asztalosok és épületburkolók. A kezdeményezés új, a tanulók szocialista brigádmozgalmának nincsenek hagyományai, a célkitűzéseket, feltételeket, követelményeket is többnyire még csak most fogalmazzák. Az viszont tény, hogy mindenképpen hasznos, annak tartja Kaszás Imre, az intézet igazgatója is.

Szerinte a mozgalom segítj a fiataloknak a közéletre történő nevelését, lehetővé teszi, hogy a tanulók szakmunkásként könnyebben beilleszkedjenek a felnőttek brigádjaiba, azokba a közösségekbe, amelyekben szinte egész életüket eltöltik.

Mikor a mozgalom gondolata felvetődött, néhányan a tantestületből idegenkedtek tőle. attőj tartottak, hogy korai, esetleg formálissá válik. Rajtuk: a tanárokon, az oktatókon, de elsősorban a tanulókon múlik, hogy ne a ta- máskodóknak legyen igazuk.-a -y