Tolna Megyei Népújság, 1973. február (23. évfolyam, 26-49. szám)
1973-02-09 / 33. szám
Az elnök-érsek továbbra is államfő Mákariosz érsek, a Ciprusi Köztársaság elnöke újabb öt esztendőre megőrzi államfői tisztségét — „minden jel arra mutat”. Ez az óvatos formula nem véletlen. Az elnök ellenzéke mögött ugyanis olyan, jórészt külföldi erők állnak, amelyek több ízben is bebizonyították, hogy nem sokat törődnek alkotmányjoggal, vagy éppen a népakarattal. Nem szorul bővebb bizonygatásra, hogy az elnök vonalával szembenálló, az úgynevezett enózist, vagyis a Görögországgal való egyesülést szorgalmazó jobboldali csoport honnan kapja meg közvetlen támogatását. Arra pedig, hogy ez a támogató, az athéni junta, hogyan került hatalomra, még mindenki emlékszik. Görögországban akkor óriási baloldali fellendülés volt és a közelgő választásokon komoly veszélyben forgott a jobboldali-konzervatív, az amerikai érdekeket kiszolgáló kurzus. Hiába követelte ezeket a választásokat az ország népe és alkotmánya, a katonai puccs Damoklesz- lcardja bizony lesújtott. Nincs biztosíték arra, hogy az ezredesek nem próbálják-e hasonló módon, a hírhedt Grivasz tábornok irányításával „megoldani’’ a ciprusi helyzetet Makariosz 1960 óta megtestesíti a függetlenség, a pozitív semlegesség politikáját. Nem csoda, hogy szálka Athén és a NATO-fővárosok, mindenekelőtt Washington szemében. A szigeten az elmúlt napokban is bombák robbantak, incidenseket provokáltak. Makarioßz ellenjelölt nélkül volt és ez szinte jelkép: Cipruson Makariosz vonalával szemben nincs igazi alternatíva. Vietnam nem hagyja magát elfelejtetni „Vietnam nem tűnik el az amerikaiak tudatából, nem hagyja magát elfelejtetni. Nem tudják elfelejteni azok, akik fiúkat, apjukat, vagy testvéreiket vesztették el Vietnamban, és tudni akarják, hogy miért folyt ez az oly sok emberéletet követelő háború. Vietnamot nem tudják elfelejteni azok, akik kezdettől fogva ellenezték a háborút” — írják a Pravdában Viktor Ma- jevszkij és Borisz Sztrelnyikov, a lap washingtoni tudósítói és megállapítják: „Vietnamot n®*T' szabad elfelejteni, mert még sokat kell tenni azért, hogy Indokínában teljes diadalra jusson a béke.” Néhány washingtoni kommentátor nyilatkozatából — hangoztatja a Pravda — aggodalom csendül ki amiatt, hogy az Egyesült Államok folytatja a saigoni rezsim helyzetének erősítését annak ellenére, hogy a rendszer léte csupán egy hajszálon függ. Az Egyesült Államokban sokan átlátják, hogy Saigon provokációkat követhet el és ez azzal a veszéllyel fenyeget, hogy felújítják az Egyesült Államok katonai beavatkozását Vietnam ügyeibe, s Thaiföld területéről, valamint a 7. flotta hadihajóiról ismét légitámadásokat intéznek Vietnam ellen. Az indokínai háború befejezése a legélesebben veti fel azt a kérdést, hogy a békét és a biztonságot meg kell erősíteni a Közel-Keleten és Ázsiában. Amerikában új érdeklődéssel tekintenek arra a szovjet javaslatra, amely a kollektív biztonsági rendszer megteremtésére vonatkozik e térségben. A párizsi iskolatűz háttere Megtalálták a huszadik áldozat holttestét annak a párizsi iskolának az üszkös romjai között, amelyben kedd este tűz ütött ki. További három személy után folyik a kutatás. Az iskolatűz országos problémává nőtt, mivel a leégett iskolához hasonlóan legalább ötven tanintézetet építettek Franciaországban ugyanezekből az előregyártott elemekből, rostlemez közfalakkal. Az aggodalomra az ad okot, hogy a tűz kitörése után az egész épület szinte pillanatok alatt lángba borult és negyedórán belül összeomlott A kormány szigorú vizsgálatot ígért az ügyben. A pedagógus-szakszervezetek nyilatkozataikban hangsúlyozzák: már évek óta harcolnak azért, hogy a kormány nagyobb összegeket fordítson az iskolák éníté- sére, s azok valóban megfeleljenek a biztonsági követelményeknek. Az Humanité rámutat, hogy a párizsi községtanács kommunista tagjai már egy éve felhívták a prefektus figyelmét a most leégett iskolaépületben mutatkozó építési hibákra, és azonnali intézkedést sürgettek. Ez az intézkedés azonban elmaradt. A lap kommentárjában hangsúlyozza: Az építéssel megbízott vállalatok a maximális profit érdekében olyan anyagokat használnak, amelyek nem felelnek meg a biztonsági követelményeknek. A közoktatásügyi miniszternek sürgős intézkedéseket kell tennie, hogy megnyugtassa a gyermekeik biztonságáért aggódó szülőket. A Magyar Néphadsereg kijelölt alakulatai megtartották téli gyakorlatukat. Képünkön: munkában a tüzérségi megfigyelő. BECS Csütörtökön délelőtt folyta, tódtak Bécsben a két- és többoldalú diplomáciai konzultációk, amelyeknek céljuk, hogy előrevigyék az európai haderők csökkentésének témájá. ról több mint egy héttel ezelőtt megnyitott előzetes tanácskozássorozatot. A legna- nagyobb érdeklődés a kulisz- szák mögött zajló eszmecserék felé fordul, de a bizalmas konzultációkról nem, vagy alig szivárog ki megbízható infor. máció. ADDISZ ABEBA Az etiópiai haditengerészeti erők napja alkalmából az etiópiai hatóságok meghívására ötnapos látogatásra a Massawa Lengyel s,zakszerveze ti küldöttség A SZOT meghívására lengyel szakszervezeti küldöttség érkezett hazánkba. A küldöttség a magyar szakszervezetek társadalombiztosítási és üzem. egészségügyi tevékenységét tanulmányozza. Marxista szimpózium Essenben a Béke és Szocializmus című folyóirat szerkesztőségének rendezésében ,,A fasisztaveszély új formái, a reakció fokozótfcsa és az ellene vívott harc útjai” címmel nemzetközi tudományos marxista szimpóziumot tartottak. A vitában húsz ország kommunista és munkáspártjainak képviselői vettek részt, beszámolót tartott Konsztantyin Zaro- dov, a folyóirat főszerkesztője. Meghalt Császár Erzsébet Császár Erzsébet, a munkás- mozgalom régi harcosa, az 1919-es szekszárdi városi direktórium tagja, a Munka Érdemrend arany fokozata és az 1919-es Emlékérem tulajdonosa 89 éves korában elhunyt. Temetése február 12-én de. 11 ^órakor lesz az újvárosi temetőben. MSZMP Szekszárd városi Bizottsága, Szekszárd város Tanácsa kikötőbe érkezett a „Szkritnij” szovjet torpedóromboló. BANGKOK Csütörtökön délkelet-ázsiai körútja első állomására Bangkokba érkezett Henry Kissin- ger, Nixon elnök nemzetbiztonsági főtanácsadója. Kissin- ger innen Laoszba. majd Hanoiba, végül Pekingbe látogat. BONN A szövetségi kormány tájékoztatási hivatalában NDK— NSZK megbeszélések kezdődtek a sajtótudósítók munka- feltételeinek rendezésérőL Az élelmiszeripar feladatai, ról tanácskoztak a MÉM és az ÉDOSZ vezetői: a megbeszélésen ott volt dr. Dimény Imre mezőgazdasági és élelmezés- ügyi miniszter és dr. Tamás László, az EDOSZ főtitkára. Megállapították, hogy az élelmiszeripar termelése egy év alatt 5,5 százalékkal növekedett. A lakosság élelmiszer- ellátása — a helyenként jelentkező kisebb problémák ellenére — összességében tovább javult és kiegyensúlyozottabb lett. Az idén nagy figyelmet kell fordítani az üzem- és munka- szervezésre, mert a termelékenység 1972-ben nem javult Honvédelmi miniszterek ülése Varsóban A Lengyel Népköztársaság fővárosában, Varsóban ülése, zett a Varsói Szerződéshez tartozó államok honvédelmi mi-* nisztereinek bizottsága. A bizottság munkájában! részt vettek a Varsói Szerződés- hez tartozó országok honvédelmi miniszterei, a tagország gok egyesített fegyveres erőinek főparancsnoka és vezérkari főnöke. Az ülésszakon megvitatták a Varsói Szerződés szervezete katonai szer-* veinek tevékenységével összeg függő időszerű kérdéseket A honvédelmi miniszterefi bizottságának ülésszakát bará*i ti légkörben, valamennyi résu vevő kölcsönös megértésének! szellemében tartották meg. Aí megvitatott kérdésekre vonata kozólag egyhangúlag határozat tokát fogadtak eh \ Az ülésszakon Wojciech Sa*j ruzelski vezérezredes, a Len*} gyei Népköztársaság nemzetvén delmi minisztere elnökölt , Vöröskeresztsegélyakció A Vöröskereszt-társaságóÉ ligája és a Vöröskereszt nemzetközi bizottsága nagyarányú nemzetközi segélyakció lebonyolítására segélyező csoj portot hozott létre. Az indokínai operatív segélyező cső-' port vezetője, Olan Troh, a Svéd Vöröskereszt főtitkára csütörtökön megbeszélést foly-j tatott Rostás Istvánnal, a Magyar Vöröskereszt főtitkárával a segélyakcióról és az azzal összefüggő kérdésekről. annyira, mint amennyire tervezték. (A termelés növekedé. sének csak 50 százaléka adódott a termelékenység növekedéséből.) A hatékonyabb munka érdekében jobban ki kell használni az új termelési technológiákat, és az üzemekben nagyobb gondot kell fordítani az ellenőrzésre. A húsprogram megvalósítása nagy feladatokat hárít az élelmiszeriparra, növelni kell egyebek között a húsipari kapacitást, s hűtőtárolókat kell építeni. A tervek szerint fokozzák a konyhakész áruk meny- nyiségét is, ezzel segítik a háziasszonyok második műszakját Husszein nyilatkozata Washingtonban A „félhivatalos” látogatáson az Egyesült Államokban tartózkodó Husszein jordániai király Washingtonban megbeszéléseket folytatott Nixon elnök, kel, Rogers külügyminiszterrel és Richardson hadügyminiszterrel. A tárgyalásokon az amerikai fél további anyagi és katonai támogatást ígért az uralkodónak. Husszein a Washington Eve- ning Star-News című lapnak adott interjúban elmondotta, hogy kész különtárgyalásokat folytatni Izraellel, amennyiben a rendezés „fő elveit” diplomáciai csatornákon keresztül már korábban mindkét fél elfogadja. A jordániai király ezzel ösz- szefüggéeben célzott arra, hogy az Egyesült Államok szerinte közvetítőszerepet játszhat a közel-keleti konfliktus politikai rendezésében. Azt mondotta, hogy Jordánia „rugalmas álláspontot” foglalna el az Izraellel folyó tárgyalásokon Jeruzsálem és a Jordán-folyó izraeliek által megszállt nyugati partvidéke kérdésében. Végül kijelentette, mielőbb szeretne találkozni Szadat egyiptomi elnökkel, hogy megvitassák az izraeli—arab konfliktus tárgyalásos rendezésének kilátásait. Mose Dajan izraeli hadügyminiszter Jeruzsálemben a zsidó ügynökségek képviselőinek találkozóján mondott beszédében elismerő szavakkal szólt mind Husszein király^ elgondolásairól, mind az Egyesült Államokról. A MÉM és az ED ŐSZ vezetőinek tanácskozása