Tolna Megyei Népújság, 1973. február (23. évfolyam, 26-49. szám)

1973-02-06 / 30. szám

f A dollárválság a nyugatnémet sajtóban | Napirenden: az országgyűlés elmúlt évi tevékenysége A nyugatnémet lapok hétfői számainak központi témája az új nemzetközi dollárválság ki­robbanása. Csaknem vala­mennyi lap azt sürgeti, hogy a stabilitás védelmében és egy esetleges kereskedelmi hábo­rú elhárítására fogjanak ösz- sge a nyugat-európai országok, sőt ez az összefogás terjedjen ki Japánra is. A Stuttgarter Zeitung ve­zércikkében dicséri a szövet­ségi kormányt, hogy szomba­ton hajnalban életbe léptetett intézkedésével ,.helyesen és .gyorsan cselekedett”. Ezek az intézkedések útját állják a de­vizabeáramlásnak, de — fi­gyelmeztet a lap — valószí­nűleg csak átmenetileg, mert „a spekulánsok bizonnyal ta­lálnak módot megkerülésük­re”. Az NSZK Svájc sorsára jut, amely tavaly nyáron szintén csaknem totális devi­za-korlátozást vezetett be, de később kapitulálnia kellett, fel kellett szabadítania a frank árfolyamát, amely nvömban a sváici pénz felértéke'ését eredményezte. A nemzetközi pénzpiacon a nyugatnémet márka továbbra is felértéke­lés gyanújában áll. . A bajok fő oka az. hogy az amerikai fizetési mérleg tar­tós deficitíe miatt kereken nyolcvanmilliárd dollár ke­ring a világ pénzpiacain, és ha ennek az összegnek csak néhány százalékát spekulációs Janón, sajtókörökben annak határozott jeleként értékelik Kissinger röyideseri, sorra „ke- ’ riilő pekingi látogatásai 'hogy meggyorsul a- kapcsolatrende­zés folyamata Kína és az Egyesült Államok között. To­kióban rámutatnak, a rende­zést akadályozta a vietnami háború és az amerikai csa­patok tajvani jelenléte. Ezért miután az Egyesült Államok elkötelezte magát, hogv kivon­ja fegyveres erőit Dél-Viet- ríamból, megfigyelők valószí­nűnek tartják, hogy Kissin­ger és a kínai vezetők tárgya­lásainak egyik központi kér­dése a „tajvani probléma” lesz. Japán források úgy tud­ják, hogy a kínai—amerikai gazdasági és kulturális kap­csolatok általános kérdései {Folytatás az 1. oldalról) tartani az esetek nagy több­ségében meghaladja egy or­szág, egy nép teljesítőképes­ségét. Minden eddiginél in­kább szükséges tehát, hogy az egyes nagy földrajzi egységek keretein belül elhelyezkedp államok gyors ütemben fej­lesszék sokoldalú gazdasági együttműködésüket — muta­tóit rá Rónai Rudolf. A továbbiakban emlékezte­tett arra, hogy a rendkívül gyors fejlődés következtében megváltoznak az élet- és mun­kakörülmények, az iparosodott országok új problémával ta­lálják szemben magukat, egyensúlyt kell teremteniük a természet, valamint az em­bernek a természethez való hatása között, meg kell óv­niuk az embert körülvevő kör­nyezetet. Az államok közötti együttműködésnek minden más területéhez hasonlóan a gazdasági és a környezetvé­delmi együttműködésnek is megvannak a politikai felté­telei, Az utóbbi, évek európai politikai fejlődése jól szolgál­ja az aurópai országok közöt­ti gazdasági együttműködés fejlődését. Ez fordítva is igaz, az anyagi, céllal mozgásba hozzák, már­is előáll az új valutaválság. Ezért megérett a helyzet egy nemzetközi értekezlet össze­hívására — hangsúlyozza a stuttgarti lap. A Süddeutsche Zeitung ve­zércikkírója is attól tart, hogy a. szombati intézkedés hatása nem lesz tartós. A lap további szigorú intézkedéseket sürget és végezetül rezignál­ton állapítja -meg:' „A pénzpo­litikában néni varrunk már urak a magunk házában sem”. Az egyetlen kivezető út: „Védelmi front a dóllár- ' áramlás ellen és hatékony el­lenállás az amerikai pénzpnh- tikával szemben:, ez pedig 1 csak a nvugat-ei yróoai közös­ség egységes fellépésével le­hetséges”. A hamburgi. Di“ Weit sze­rint a szövetségi kormánynak a ..korábbi hibák után most már nem volt más választása”. A helvzetet a lap siralmasá­nak ítéli meg. mert ,.a' kon­junktúra-politikában éppúgy, mint a pénzügyi politikában toMes a tanácstalanság. mi­közben tovább emelkednek az árak.” Helmut Schmidt csak az adóemelésekben lát kiutat, nagyobb lesz az infláció, több lesz a parancsolgatás és az adó, és ennek áz NSZK-ban új politikai, társadalmi és gazdasági feszültségekhez kell vezetnie — írja g Die Welt. mellett ezúttal első ízben ke­rül sör p altnak részletes meg- .vitatására," hogyan oldják meg a diolorh&iai 'kapcsolatok fel- vételének’kk'Oblémáját Peking és Washington között. Azt sem tartják kizártnak, hogy ha ezek a tárgyalások ered­ményesnek bizonyulnak, az év vége felé Nixon amerikai elnök újabb látogatást tesz a Kínai Néoköztársaságban. Ez a látogatás azonban már a kapcsolatok rendezésének be­fejező aktusa lesz. Japán kormánykörökben, nem utolsó sorbán a kínai- amerikai kapcsolatfelvétel meggyorsulása miatt, arra tör, rekszenek. hogy a nagyköve­tek cseréjével mielőbb teljese­sé váljon a diplomáciai kap­csolat Peking és Tokió között. bán kialakuló sokrétű egj-ütt- működés jótékonyan visszahat az együttműködő országok po­litikai kapcsolataira. Beszédének következő részé­ben Rónai Rudolf kiemeli egy-két európai jelentőségű problémát, amelyek az euró­pai biztonsági éá együttműkö­dési értekezletben érdekelt va­lamennyi állam, vagy ezen ál­lamok nagyobb csoportjait érintő gazdasági tervek kidol­gozásával, kivitelezésével és hasznosításával kapcsolatosak. A szónok kitért például az Európában fellelhető energia- és más nyersanyagbázisok fel­tárásának, az infrastruktúra fejlesztésében létrehozandó együttműködésnek a kérdésé­re. A magyar nagykövet az eu­rópai biztonsági és együttmű­ködési értekezlet második sza­kaszában összeülő bizottság feladatairól beterjesztett szov­jet munkaokmányról kijelen­tette, hogy az rendkívül hasz­nosan szolgálja a konferencia munkáját. A Szovjetunió ja­vaslata felöleli mindazokat a hasznos és ésszerű elemeket, amelyeket erről a -kérdésről képviselői ja-.. Apró Antalnak, az MSZMP Politikai Bizottsága tagjának, az országgyűlés elnökének ve­zetésével hétfőn a Parlament­ben értekezletet tartottak az országgyűlés tisztségviselői, ál­landó bizottságainak elnökei és a megyei képviselőcsoportok vezetői. A tanácskozás részvevőit Apró Antal tájékoztatta az or­szággyűlés elmúlt esztendei tevékenységének értékeléséről. — Az országgyűlés — hang­súlyozta Apró Antal — az el­múlt esztendőben tovább foly­tatta az új ciklusban megkez­dett tevékenységét — megfe­lelően a X. pártkongresszus céljainak — kiemelkedő tör­vényhozó munkát végzett, s ellenőrző funkciójában is je­lentős tevékenységet fejtett ki. A képviselők sokrétű vá­lasztókerületi munkája, a bi­zottságok és az országgyűlés felelősségteljes tanácskozásai, a hozott törvények és határo­zatok egyaránt hozzájárultak az államélet és a szocialista demokrácia fejlesztéséhez. — Az országgyűlés 1972-ben négy ülésszakot tartott, s összesen hét törvényt alkotott. Jóváhagyta az 1971-es zár­számadást és az idei költség- vetést, történelmi feladatot teljesítve módosította a Nép- köztársaság alkotmányát, a szocialista egészségpolitika alapél veit összegezte az új egészségügyi törvényben, igaz­ságszolgáltatásunkat fejlesztet­te tovább a bíróságokról, va­lamint a Magvar Népköztársa­ság ügyészségéről szóló két törvény, s a szocialista terve­zés jelentőségét, szerepét, alap­elveit kodifikálta a népgazda­sági tervezésről alkotott tör­vény. Az elmúlt esztendőben (Folytatás az 1. oldalról) megkezdődött a közvetlen tár­gyalás a DIFK és a saigoni kormány képviselői között. Az első találkozón, amelyen még csak eljárási kérdések­ről, a két fél közötti politikai tárgyalások színhelyéről és módozatairól van szó, a DIFK-t Dinh Ba Thi, a DIFK párizsi küldöttségének helyet­tes vezetője, a saigoni kor­mányt pedig Nguyen Phuong Befejezésül Rónai Rudolf támogatásáról biztosította az NDK képviselője által benyúj­tott munkaokmányt, amely ja­vaslatokat tartalmaz az euró­pai biztonság kérdéseit tár­gyaló bizottság feladataira vo­natkozóan. A szovjet polgári repülés ál­landó tanácsa megalakulásá­nak ötvenedik évfordulója al­kalmából hétfőn a Ferihegyi repülőtéren sajtótájékoztatót tartott Alekszej Kulevov, az Aeroflot szovjet légitársaság magyarországi kirendeltségé­nek vezetője. Elmondot­ta, hogy az ország első rendszeres repülőjárata 1923. nyarán indult Moszkva és Nyizsnyij Novgorod között. A 420 kilométeres távolság megtételére akkor még 4 óra kellett. A szovjet légiközleke­dés fejlődésében nemrég új szakaszt nyitott meg a világ első, hangsebességnél gyorsabb szuperszonikus utasszállítója, a módosították az országgyűlés ügyrendjét is. — A plenáris viták arról ta­núskodnak, hogy a képviselők mélyrehatóan tanulmányozzák a ház asztalára került javas­latokat, ismerik ,azok helyi vonatkozásait, a választópolgá­rok észrevételeit, javaslatait. A vitákra az is jellemző, hogy a hozzászólók — az elmúlt esztendőben 124 képviselő vett részt a plénum tanácskozásai­ban — nem csupán a külön­böző törvényjavaslatok egyik, vagy másik rendelkezését elemzik, hanem szélesebb po­litikai alapon beszédnek az országos és helyi- tapasztala­tokról, választóik véleményé­ről, észrevételeiről. Az egész­ségügyről szóló törvényjavas­lat vitájában például gyakran visszatérő téma volt a böl­csődei és az óvodai hálózat fejlesztésének sürgetése, a táppénzhelyzet kedvezőtlen alakulása, s szóba kerültek az orvosetika kérdései is. A nép- gazdasági tervezésről szóló törvényjavaslat vitája során pedig egyebek között a na­gyobb takarékosságra való tö­rekvés követelményét, a gaz­daságosabb tervezést, az in­formációgyűjtés 1 jelentőségét hangsúlyozták. a képviselők. — Az ellenőrzés sajátos par­lamenti eszközével, az interpel­lációval számos alkalommal él­tek a képviselők. — Az országgyűlési bizott­ságok az elmúlt esztendőben nagy gondot fordítottak • az ülésszakok jó előkészítésére, a sokoldalú parlamenti vita ki­bontakoztatására, s arra is ju­tott idejük, hogy önálló napi­rendként ellenőrizzék a tör­vények és a jelentősebb köz­ponti intézkedések végrehajtá­Thiep, Saigon küldöttségének helyettes vezetője képviselte. A találkozó megkezdődése előtt tett rövid nyilatkozataik­ban mindketten hangsúlyoz­ták: mindent me§ fognak tenni, hogy a tárgyalások mielőbb eredményre vezesse­nek. A megfigyelők körében meg­lepetést keltett Saigon képvi­selőjének az a bejelentése, hogv a tudajdonképpeni poli­tikai tárgyalásokra majd Dél- Vietnamban kerül sor, még­pedig „magas szinten”. Mint ismeretes, eredetileg a DIFK javasolta, hogy a politikai tár­gyalásokat Dél-Vietnamban tartsák. Az a tény, hogy a saigoni küldött' kilátásba he­lyezte a tárgyalások „magas szinten” való folytatását, arra mutat, hogy Thieu — aki ed­dig makacsul megtagadta a DIFK elismerését — most vál­toztatni készül ezen a maga­tartásán. TU 144-es repülőgép, melynek óránkénti sebessége 2500 kilo­méter. "A kilencedik ötéves terv idején a szovjet repülő- gépipar már sorozatban fogja gyártani az IL 86-os 350 sze­mélyes légibuszt is. Az Aeroflotnak hagyomá­nyos és rendkívül széles körű kapcsolatai vannak a MALÉV- val is. Nyáron az Aeroflot heti 22 járata kapcsolja össze Budapestet Moszkvával, Ki- j evvel és Leniiigráddah A MALÉV is a legmodernebb szovjet repülőgépekkel kor­szerűsíti gépparkját, három TU 154-es repülőgépet vésé­sét, tanulmányozzák a kiemelt népgazdasági ágak fejlődését, a lakosság ellátását, szociális, kulturális helyzetét. Az ipari bízott <*g megvitatta például a szakmunkásképzésről szóló tör­vény végrehajtását, a jogi, igazgatási és igazságügyi bi­zottság a tanácsokról szóló tör­vény „gyakorlatba ültetését” tanulmányozta, a tervbizottság tárgyalt a beruházási fegyelem megszilárdítására és a népgaz­dasági egyensúly megteremté­sére tett intézkedések tapasz­talatairól. A kereskedelmi bi­zottság mérlegre' tette a kül­kereskedelmi forgalom alaku­lását és az idegenforgalom fej­lődését, a kulturális bizottság górcső alá vette az általános iskolák és a könyvkiadás gond­jait, a szociális és egészségügyi bizottság kereste az egészség­ügyi beruházások elhúzódásá­nak okait. A mezőgazdasági bizottság foglalkozott az öntö­zés problémáival, a külügyi bi­zottság napirendre tűzte ha­zánk és a fejlődő országok kapcsolatainak elemzését, a honvédelmi bizottság megvitat­ta a közlekedésrendészet idő­szerű feladatait. Apró Antal végezetül vázol­ta az idei terveket, elképzelé­seket. Az országgyűlés elnökének tájékoztatóját követően élénk eszmecsere alakult ki a parla­menti „műhelymunka” módsze­reiről, gyakorlatáról, majd dr. Korom Mihály igazságügyi mi­niszter ismertette a tanácsko­zás résztvevőivel a büntetőel­járásról szóló törvényjavaslat főbb vonásait. A vitában felszólalt: Homor Imréné, Pólyák János. Gazsó Sándor, Inokai János. Sándor József, Fekszi István, Prieszol Olga, Kerkay Andorné, Oláh János, Szviridov Istvánná, Pap János, Szokola Károlyné, dr. Orbán László, dr. Pesta László, Gácsi Miklós, Varga Zsigmond, Szabó József és Daradics Fe­renc országgyűlési képviselő. PANORÁMA UJ-DELHI Uj-Delhiben hétfőn nemzet­közi értekezlet. kezdődött, amelynek részvevői az ázsiai országok társadalmi, gazdasági és kulturális problémáit vitat­ják meg. A konferencián 20 állam — közöttük a Szovjet­unió — küldöttsége vesz részt KAIRÓ Hétfőn az arab köztársasá­gok szövetségének elnöki ta­nácsa megtartotta első ülését Kairóban. Szadat egyiptomi, Asszad szíriai és Kadhafi lí­biai elnök egyórás megbeszé­lést folytatott zárt ajtók mö­gött, mielőtt csatlakoztak vol­na hozzájuk a küldöttségek. Az ülésen — nyugati diplomá­ciai források szerint — a je­lenlegi közel-keleti helyzettel foglalkoztak. NAIROBI A kenyai kormány határoza­tot hozott arról, hogy 1973. június 1-ig bezárólag meg kell változtatni az országban az összes olyan város- és utca­nevet, amely a gyarmati ura­lom időszakára emlékeztet, UJ-DELHI Indiai gyártmányú kétlép­csős rakétát bocsátottak fel a Kerala állambeli thumbai kí­sérleti telepről 148 kilométeres magasságra. A rakéta tudo­mányos berendezései a légkö? rolt ebbeg az év^gn. Ä rétegeit vizsgálják* a»*­—j Ksssinqer pekingi útiterve Tokióból nézve Magyar felszólalás a helsinki tanácskozáson más országok gazdasági szférád - vásottak* . Ju T . ÜK. . .j Újra a Kléber-sugárúton Ötvenéves a szovjet polgári légi közlekedés j

Next

/
Thumbnails
Contents