Tolna Megyei Népújság, 1973. február (23. évfolyam, 26-49. szám)
1973-02-04 / 29. szám
Fejezet a népviseletek történetéből Suba, guba, szűr és bunda Mit takart az olajmáz ? Hogyan gyarapodott egy XV. századi faszoborral az esztergomi Keresztény Múzeum ? A Hortobágyon létesülő Nemzeti park egyik érdekes és látványos része lesz a pusztai múzeum, melyben helyet kapnak népviseletünk érdekes darabjai is, így többek között a suba, guba, szűr és bunda. Mint N. Bartha Károly évekkel ezelőtt elhunyt tudósunk egyik' tanulmányában megjegyezte a népviselet sajátos magyar darabjait ismertetve: népünk felsőruhái közül a közömbös szem is megakad a téli időkben viselt felöltők különféle fajtáin, mert nemcsak anyagukkal, hanem méreteikkel és díszitményeikkel is könnyen magukra vonják a figyelmet s így ezek váltak általánosabban ismertekké. Az idegen szemlélőnek is ezek tűntek fel elsősorban. Már Townson Róbert magyarországi útleírásában (Travels in Hurl- gary 1797) külön figyelmet szentel a népi felsőruháinknak, s egyiknek-másiknak készítésmódjáról is tüzetesebben emlékezik meg. Gyakran emlegetett népi felöltőink a szűr, a suba. a bunda és a guba. Bele vannak foglalva népdalaink szövegébe, élünk velük közkeletű szólásainkban. A néprajztudomány kutatásai tisztázták e ruhadarabok közötti különbségeket. A felsőruházat anyaga őseinknél is a bőr és gyapjú volt. Érdekes megállapítása kutatóinknak, hogy a magvar pásztorságnak a szomszédos nének pásztoraival szemben éppen ez a bőr-felhasználás egyik legfontosabb néprajzi meghatározója. Juhbőrből készült bunda és suba. Kezdetleges ilyen ruhadarab volt a ma már kiveszett hátibőr, vagy kacagány. Szabat- lan juhbőr, viselője hátára vetette s a nyaknál összekötőül szolgált a bőr két első lába. A XVIII. században az Alföldön nem volt ritkaság. Ez van illusztrációk szerint Ludas Matyi vállán is a döbrögi vásáron, amikor a földesúr hatalmaskodó szavaira félvállról felelget „bényomván süvegét s megrázintván kacagányát”. Egy fajtája a hortobágyi pásztorok között is megmaradt A gyapjúmunka ismerete is visszanyúlik a honfoglalás előtti korba. A gyapjú bolgár— török jövevényszavunk. Ugor- korabeli a szőr. Céheink megalakulásakor mindjárt az elsők között találjuk a gyapjúművesek, szőrmemívesek céhét. Gyapjúból készült felöltőnk a szűr és guba. A bunda vagy juhászbunda hosszú szőrű, juhbőrből ösz- szeállított, nagy téli felöltő. Anyagában, szabásában igen egyszerű készítmény. Nincsen sem ujja, sem gallérja, sem díszítménye. Hideg szél, eső ellen ez a legalkalmasabbnak bizonyult darab. A nóta azt mondja róla: „A bundának nincs galléra, mégis bunda a bunda." A szamosháti mondás szerint: „A hideget a szűr szűri, a guba rekeszti, a bunda nem ereszti.” Szekéren, szánon járók mindig szőrével kifordítva viselték; a puszta földön háló pásztornak ágy és takaró is egyben. A suba szintén Juhbőrből készült, bokáig is érő palástszerű ruhadarab. Ennek sincs ujja. Leginkább szőrével befelé fordítva viselik. Bőrös oldalát színes ékítményekkel, hímzésekkel díszítik s így, miként a cifraszűr, a népi díszruha szerepét is betölti. Közmondásainkból, szólásainkból egész sorozat állítja szembe a díszes subát az egyszerű külsejű gubával, mint a jómódú és szegény ember jelképét. Ilyenek például: „guba gubával, suba subával". Aztán: „tudja az ég, kinek subát, kinek gubát”. A suba az Alföld jellegzetes ruhája. A szűr népünk egyik ősi, jellegzetes ruhadarabja. Győrffy István, a kiváló etnográfus az egész ország területén felkutatta és „A cifraszűr” című munkájában feldolgozta a szűrre vonatkozó ismeretanyagot Ezt a ruhadarabot az idő haladása az ősi magyar szűr- szabó mesterséggel együtt menthetetlenül pusztulásra ítélte. A szűr sima szűrposztóból, abaposztóból varrt ujjakkal és nagy gallérral ellátott, hosszú felöltő. Díszes kivitelű formája az úgynevezett cifraszűr, a magyar szűromamentika páratlanul szép és gazdag virágzásának bizonysága. A pazar pompájú hímzéseket újabb ke- letűeknek mondják, a rátét- szegélydíszítések azonban ősi, honfoglalás előtti díszítő elemek. A másik nevezetes, gyapjúból készült felsőruha a guba. Térdig, néha lejjeb Is érő, ujjas felöltő. Nyakkivágását színes posztóval szegték be. Díszítménye a színes nyakszegélyen kívül legfeljebb az a szemnek nevezett két színes posztógomb szokott lenni, amelyeket elöl kétfalől a nyakra varrtak. Vastag gyapjúszövetből, úgynevezett gubaookróc- ból ősi módon, rendkívül egyszerű szabással szabták ki s úgy varrták össze, hogy a kiszabott anyagból semmi se vesszen kárba. Van fürtös guba és sima guba. Készítették fehér, fekete, daruszürke színben. Vállra vetve viselték ezt is. miként a szűrt. A guba a XVIII. században keletről terjedt el a magyarság között, s rohamosan nagy területeken vált népszerűvé. Nem érdektelen adat, hogy a guba a magyar juh gyapjábói készült. A gubacsapó céhnek országos jó híre volt. A múlt században Simor érsek egy jelentős kölni magán- gyűjteményből vásárolt szobrokat és iparművészeti tárgyakat az esztergomi Keresztény Múzeum gyarapítására. A gazdag anyagban — mint ahogy az általában szokott, kevésbé értékes alkotások is voltak. Közéjük tartozott egy Ja szo- borjej, amelynek a mai napig sem tulajdonítottak különösebb jelentőséget, mert másolatnak vélték. Dr. Berecz Ferenc, a múzeum szobrász restaurátora észrevette, hogy a szobor szokatlanul súlyos. Végigkopogtatva, a koponya hátsó részén eltérő hangot kapott. Most már kívácsi lett, mit takar az olajmáz, és megszabadította tőle a szobrot. A kíváncsiság egy értékes alkotást hozott napvilágra. Analógia alapján, művészet- történeti könyvekkel és a múzeum szoboranyagával összevetve, megállapították, hogy a másolatnak vélt női Jej a XV. század elején készült tölgyfából és egy német szobrász által alkotott ereklyetartó. Mivel a szobor elölnézetben teljesen ép, restaurálták. így « Keresztény Múzeum egy érté- kés alkotással gazdagodott. Fai szoboranyaga — amely százhúsz darabból áll — országosan egyik leggazdagabb gyűjtemény ugyan, de XV. századbeli alkotás kevés van benne. Jó utakon a 200 eres kosárfonó szakma A hazai kosárfonás egyik központjában, a Rába menti Ikervárott forradalmi változás történt az új év elején a régi kézműipari jellegű fonásban. Kétszáz év után a modern élet, az emberek életformájában, szemléletében bekövetkezett változások alapvető módosításokat kényszerítettek ki a szakma irányítóiból. Üzemszerű, szalagrendszerű kosárfonás in*, dúlt egy nagy műhelyben. így a termelékenység is nő, mert egy-egy ember mindig ugyanazt a munkát végzi, s gyorsabban, olcsóbban elkészülnek a termékek. De ez a dolognak csak az egyik oldala. A fő ok, hogy a fonók megunták az otthoni elzárt munkát Közösségbe, modern üzemi keretekbe vágytak. A fiataloknál olyan erős volt az ellenkezés a régi háziipari munkával szemben, hogy szinte menekültek hazulról, s a szakmát a kihalás veszélye I fenyegette. Sárvárra, Szombathelyre jártak ipari tanulónak, segédmunkásnak, csakl fonni ne kelljen. Szerencsére időben felismerték a helyi vezetők a kiutat a nehéz helyzetből. Máris nagyobb érdeklődés tapasztalható a fiatalok körében a kosárfonás iránt Ikervár neve ma már köte-J lez a minőségi jó munkára. Két évszázados múltja van itt a kosárfonásnak. Termékeiket 1939 óta exportálják. Az itt készült fonott bútorok, dísztárgyak, kosárféleségek szinte az egész világba eljutnak. Évente 4,5 millió forint értékű árut állítanak elő, s ennek 80 százalékát exportálják. Terméklistájukon 130—140 féle készítmény szerepel, ebből 80 helyi szabadalom. |A Különös házasság | igaz históriája 28. A LELKIISMERET SZAVA — „Nem hitt engem senki, — kezdi megdöbbentő önbeismerő vallomását Tolnay János, — magamtúl jöttem, azért, hogy mivel Vékony János a grófné ellen hamisan esküdött és megbánta vétkét. Én is megbántam, hogy hamisan esküdtem. Akkor sem magam- tul esküdtem én, hanem más vett rá, tudniillik Csetneki János ... Ez nékem mondotta: Jöjj, szegény legény vagy te is! Néked is jó lesz valami. Csak azt mond, amit néked mondanak! Ez történt Girin- csen a plébánián, a gróf fiskálisa előtt. Hamis vallást abban tettem, mert nem tudtam semmit, mégis mondtam... A gróf fiskálisa azt kérdezte: Hallottátok-é a grófné férjhez menetelét? Hallottuk-é a hirdetést? Én erre azt feleltem: Cselédek voltunk, s templomban akkor nem voltunk, hanem másoktul hallottuk, hogy hirdették. — Pénzt ígért, ád holtig való kenyeret és adott is 10—10 forintot mindegyt- kö"kn°k. — Két hét múlva ismét eliőtt a Hskdlis és elvitt bennünket Űihelybe (Sátoraljaújhelyre). Ott a hitet leté- vén, adott mindegnV'önknek 20 torintot és azt mondta: Azt kell mondani, ho'Vi a gróf nem esküdött meg a feleségével Mi azt mondtuk: hogy mondhatnánk mi ezt. mikor tudjuk, hogy megesküdött! De 6 azt mondta: Azt kell mondani, mert úgy nem fog érni a grófnak semmit!..." Tolnay elmondja még azt is, hogy ezután Erdőtelekre kerültek, honnan a gróf a szomszédos, félreeső, eldugott birtokára. Hanyi pusztára vitette őket. Az ottani csárdában tanyáztak négy héten át Vékonnyal, Csetnekivel, és két bottyányi parasztasszonnyaL S ki gondolná, hogy Butt- lerék a messzi XIX. század elején, ott az istenhátamegetti pusztán, a modern agymosás kezdetleges eszközével dolgozták meg tanúikat? — trA gróf adott Vékonynak egy levelet (azaz egy Írást), — folytatja Tolnay beismerését, — hogy azt minden nap olvassa el előttünk, hogyha felmegyünk Kassára (ahol tudniillik vallomásukat jegyzőkönyvbe veszik), el ne feledjük, amit mondani kell. Abban a levélben pedig az volt, hogy a gróf soha nem esküdött meg a grófnéval, hanem csak úgy élt vele. A gróf maga ígérte, hogyha néki jóra megy ki a dolga, id nekünk örökös kenyeret, házat, telket, pénzt annyit, hogy gyermekünknek is elég lesz!" De vajon mi vezette szegény Vékony János bácsit a hamis tanúzás karjaiba? Iratok bizonyítják, hogy nagyon-na- gyon megérthető, keserű emberi érzés. Még 1807-ben történt Dőry grófnő kiváltságos levelet adott neki, mivel „ifjúságát eltöltőén, már megöregedett." Élete végéig évi 50 forint ,,penjió"-t (nyugdíjat, kegydíjat) ígért benne Vékonynak, mrivet „mind hasznos szolgálatának jutalmát vényé, mind pedig erőtlen esztendeiben segedelme lehessen." Igen ám, de a kiöregedett girincsei cseléd tovább él, mint úrnője, gondolja, s már 1814-től egyetlen ßtyinget sem ád néki. Esdve kéri segedelmét, mert „már olyan ínségre jutottam, — írja, — hogy csak éppen hogy házankint nem koldulok." A várt eredmény elmarad, s mélységes nyomorba süllyed az öreg jobbágy. Végül is elkeseredése fordítja, az adandó alkalommal, Dőry Katalin ellen, — Buttler János oldalára. Így akar, — mintegy bosszúból, — elégtételt szerezni embertelen kisemmizéséért, az aljas, úri szószegésért. De nemcsak Vékony és Tolnay hamis tanúzásának lelepleződése az egyetlen bomba, mely a pör során robban. A girincsi kántor özvegye, Ede- lényi Istvánná is súlyosan terhelő vallomást tesz Katinka asszony ellen. De a szószátyár öregasszonynak eljár a szája az aszalói plébános előtt, hogy egy tanúskodásbéli kis szívós szolgálatát 50 forinttal honorálta Buttler gróf. A pap figyelmeztetése nyomán feltámad benne is a lelkiismeret szava, s kéri, hogy szerkesz- szen írást, melyben visszavonja a grófnőt vádoló nyilatkozatát. „... Az Egerben lakozó Grófné hívese ellen... tett vallomásomat ezennel nem igaznak, sőt Emberi fognat- kozásombul történt Hamis-Ta- nú-Bizonys&gnak hirdetvén és kinyilatkoztatván, mint ilyennek ösmémi. és a Pö~nek. matában n. fenti Tisztelt Méltóságot Gróf Buttler Jánosné Asszony ellen semmi erejűnek lenni tekinteni méltóztassék...” A szentszéki bíróságnak megküldött nyilatkozat bomba erejével hat Buttlerre. Se szó, se beszéd, az özvegyet Erdőtelekre viteti. Hadd legyen csak ilyen locsogó vénasszony szem előtt, s az ő védőszárnyai alatt. Ami biztos, az biztos! A bíróság természetesen maga elé idézi Edelényinét, ciki az első hívásra fittyet hány. S bár távol a bíráktól, nagy bőszen azt hangoztatja, hogy gaz cselszövés áldozata lett, amikor levették lábáról, és megsemmisítette Buttler gróf mellett tett vallomását, — de amikor bizony mégiscsak ott áll az egyházi bíróság előtt, arcpirulva kell elszenvednie, hogy a szemébe mondják hazug játékait Még csak cáfolni sincs ereje a becsületét önkezével bemocskolt hajdani girincsi kántor özvegyének. Ilyen sorozatos botrányok után nem kell nagy fantázia és egyházjogi jártasság ahhoz, hogy mi is megdöntve lássuk az erőszakosság fennforgásának vádját. Lassan-lassan az utolsó lehetősége is szertefoszlik a válásnak, azaz a házasságkötés érvénytelenné nyilvánítása kimondásának. HEJ, AZOK A HUNCUT PAPOK... Dőrv Katalin győzelme Buttler János felett azonban nem egykönnyen érik be. Az ő népes, és nem kevésbé tekintélyes, valamint befolyásos tábora sem ül ölbe ejtett kézzel. A grófnő ügye leghatható-: sabb és legeredményesebb támogatói a papság sorából kerülnek ki. S ezen nincs csodálkozni való, hiszen az egri egyházi bíróság pulpitusán ott ül báró bezdédi és kisbarkai Bémer László alesperes, több vármegye törvényszéki ülnöke, litkei plébános is. Így első hallásra a sok rangon kívül nem mond semmit e név, de ha megvakarjuk a származását, kiderül, hogy az édesanyja Dőry-leány, s a perbe hívott Dőry Katalin unokatestvére! Minderről az intim rokoni kapcsolatról azonban mindketten mélységesen hallgatnak, s csak a per harmadik évében derül fény a súlyos bírói ösz- szeférhetetlenségre. De hogy a botrány ne esatí szólóban maradjon a papi berkekben is, s hogy a családi egyensúly az egyházi bíróságban fel ne billenjen, ugyanekkor a papi bírák sorában laopang báró szalai Barkóczi László alesperes, miskolci plébános és Borsod vármegye törvényszékének ülnöke. Azért mondjuk, hogy lappang, mert róla is csak akkor derül ki, hogy Buttler-atyafi. Közelebbről: a feineres Buttler János gróf Borbála nevű nővérének a fia! Miután az egyházvédő kisütötte a felháborító sógorság- komaság tényét, Pyrker érsek azonnali hatállyal mindkét papját visszavonja a Buttler contra Dőry per bírái sorából, — miután három esztendőn át a főtisztelendő bírák hallgattak atyafiúi kapcsolataikról. (Folytatjuk)
