Tolna Megyei Népújság, 1973. február (23. évfolyam, 26-49. szám)
1973-02-27 / 48. szám
Negyven évvel ezelőtt, 1933. február 27-én tűz ütött ki a német birodalmi gyűlés épületében. Egy óra sem telt el, és a náci Németország rádiója világgá röpítette a hírt: letartóztatták a gyújtogató Van Der Lubbe-t, a „holland kom- múnistát”, akinél elfogatása- kor párttagsági könyvet találtak. Másnap már a Kommunisták Németországi Pártját vádolták, s azt terjesztették: a gyújtogatással jelt akart adni a fegyveres felkelésre. A Reichstag felgyújtása, amely a nácik műve volt, azt az ötletet sugalmazta, hogy a kommunista forradalom rémképének felidézésével ürügyet teremtsenek a kommunista párt feloszlatásához és vezetőinek elfogásához. Hitler 1933. január 30-án lett birodalmi kancellár. Hatalma azonban ekkor még nem volt szilárd. A kommunista párt nagy erőt képviselt, és a munkásság egységfrontjának megteremtésén fáradozott, míg a nemzeti szocialisták táborát belső ellentétek kezdték ki. A Reichstag felgyújtásától tehát a fasiszták soraik rendezését, a terror igazolását várták, a talaj előkészítését a jogtipró szükségrendelet kibocsátásához. Kétségtelen, hogy Hitler féktelen nacionalista demagógiája jelentős kispolgári tömegeket vonzott, de 1932 végén — tehát közvetlenül a hatalomátvétel előtt — csökkent a hitlerizmus vonzereje Németországban. A hatalomátvétel előtti utolsó választáson, 1932 novemberében az előző szavazáshoz képest a nácik 2 millió szavazatot veszítettek, és képviselőik száma 230-róí 196-ra csökkent. 1933. március 5-re volt kitűzve az új választás, amelynek végérvényesen meg kellett volna mutatnia a valóságos erőviszonyokat. A hitleristák féltek ettől az új erőpróbától. Göbbels, a nácik főideológusa kétségbeesetten jegyezte fel ezekben a hetekben naplójába: „Hatalomra kell kerülni, különben halálra győzzük magunkat a választásokon”. A hangsúly természetesen nem a győzelmen, hanem a halálon volt, s nemcsak a hitleristák tartottak ettől, hanem a német monopoltőkének azok a vezetői is, akik Hitler kezében látták biztosítottnak érdekeiket. Mellesleg ezen a választáson, minden terror az egész állam- apparátus kézben tartása eile, nére Hitlerék csak a szavazatok 44 százalékát tudták megszerezni, tehát forma szerint a parlamentben kisebbségben maradtak volna. De hát sem nekik, sem megbízóiknak nem volt szükségük többé a burzsoá parlamentre, s azt lényegében szétkergették. A Reichstag felgyújtása után sürgős kirakatpert rendeztek a nácik, amelyben „eszmeileg” szerették volna megsemmisíteni a kommunizmust. A megvesztegetett, félkegyelmű Lub- be a vádlottak padjára került, és mellé Dimitrov, hogy a vádat a nemzetközi kommunista mozgalomra is kiterjeszthessék. Mit számított az, hogy Dimitrov a Reichstag felgyújtásáról a münchen—berlini vonaton értesült, hogy életében sosem látta Lubbét, s hogy Münchenben volt, amikor a tanúk Berlinben „látták”. A fasiszták forgató- könyve szerint osztották ki a szerepeket, és mindenkinek a kész szöveget kellett mondania: az őrült Lubbénak, a nemzetiszocialísta tanúknak, a megidézett, lepénzelt, megfélemlített bűnözőknek. Azt a tételt kellett igazolniuk, hogy a bolsevizmus a világ lerombolására törekszik, s meg kell semmisíteni, nehogy újabb reichstagokat emésszen el a tűz. Ezt a célt szolgálta volna a lipcsei per, ha nem visszafelé sül el. Dimitrov személyében olyan kommunista hőst adott ez a per a világnak, akinek neve örök időre, még a közönyös polgárok tudatában is összeforrott az antifasiszta küzdelemmel. Dimitrov a lipcsei törvényszék vádlottak padjából a rendíthetetlen kommunista helytállás világra szóló fórumát teremtette meg személyes bátorságával és szélit. Most, hogy újra elolvadt, nekivághatok a sötétnek. Ez az igazi. Ha úgy veszem, a sötét az éjjeliőr kenyere. Ha akarom, ha nem, bele kell harapni. Harapom. Keresem a téglákat a lábam alatt, most csak arra jók, hogy az ember felbukjon bennük. Es most ahogy lépek, újra csak keresem a következőt, hogy meg ne botoljak benne és oda se figyelek, hogy mi lehet a sötétben. Mert innen a kerítés mellől még az se látszik, hogy a kultúrház ablakai ki vannak világítva. így ilyenkor, a havas tél után még rosszabb, mint őszszel, a nagy esők alatt Mire megszokja az ember, eltelik néhány nap, míg belenyugszik, hogy megint koromsötét az éjszaka. Ilyenkor fordul elő, hogy már késő dél van, mire lehunyom a szemem. Minthogy az éjjeliőr nappal alszik, ez olyan, mintha valaki éjszakázik. A téglákon túl, a sötét oldal másik sarkán, a hosszú kerítés mellett kilátni a városba futó széles út lámpáira. Ezen az oldalon, hacsak nincs vihar, valami mindig dereng. Ha innen még nem is lehet látni, hogy Lipták úr cikcakkban húzza a csíkot hazafelé. Szóval, itt, ezen az oldalon már mégis jobb az ábra. Az ember azt hiszi, ha mondjuk itt ütik le, azt már úgyis észreveszik. És ez a fő, lemi fölényével. Nemcsak azt bizonyította be, hogy a Reichs- tagot Hitlerék gyújtották fel — amit egyébként mindenki tudott, természetesen a bíróság tagjai is! —, hanem azt is, hogy az olyan félelmetes náci „nagyságok”, mint Gő- ring és Göbbels, alapjában véve gyáva pojácák. Dimitrov már a lipcsei perben megmutatta a világnak annak az eszmei és erkölcsi erőnek legyőzhetetlenségét, mely aztán az emberiség történetének egyik legsötétebb szakaszában, tíz évvel később, Sztálingrádnál meghozta a fordulatot !*. i A portásfülkéből nézve, így éjféltájt, már meghal az utca. Tölcsváry Adrienné dáxli- ja már az igazak álmát alusz- sza, Vajda úr, a KÖZÉRT-es is álmodik, és ha rossz az álma, arról álmodik, hogy ellenőrök jelentek meg az üzletben. Richter úr, ha fáradtan dőlt le, nyitva felejtett rádiónál durmol és a bemondó hiába hangsúlyozza, hogy magyar idő szerint hol volt puccs vagy géprablás. Slezáknénaka fűtőtesten már megszáradt a fekete fehéreműje. Erdélyi úr, a festő, pedig hanyatt fekszik szemüveggel az orrán, mert véletlenül csak annyit ivott, hogy még volt ereje kezébe venni az újságot. VII. Ahogy múlik a tavasz, barátságosabbak az éjszakák, jobbak az éjjeliőr idegei. Van ilyen irányzat. A sötét ezen már mit sem változtat. Ha én mondom, ez így igaz. De itt a környéken van még egy irány. A temető. Jó Irány. Ha kiállók a sötét sarokra, onnan jobbkézről a város felé, tiszta időben látszana egy magas szürke faL Na, az a temető. Ha éjszaka onnan fúj a szél, az mindig a legkomiszabb. Állj meg már, mondom neki, mármint a szélnek, fújj ide a szemembe, és válaszolj nekem, becsületes dolog-e vaksötét éjszaka így rátámadni az éjl°'iőrre? Az ilyen éjs’"'- kai szélnek be nem áll a szája, de nekem mégse válaszol. Elviháncol, neki az éjjeliőr semmi, egy közröhej. Fordulok utána, ököllel fenyegetem, az anyád...! De akkor már átugrotta a gyárkerítést, itt is. ott Is, mi az neki, a konzervgyáron túl feisöpri a fűrésztelepet és lassan bicegve elvonul a vágóhíd felé. A marhák ott alig várják a hajnalt. Reggel tagiózzák őket. Az ilyen éjszakáktól rozzant az éjjeliőr. Ha nem zúg a szél és csak úgy magától hempereg az éjszaka, lehet hallani, ahogy a nagy utasszállító gépek elhúznak a temető fölött, mindig alacsonyabban villognak a kipufogó mérges lángjai. Üdvözlet a földön álmodóknak. Szép üzenet. Én ugyanis azt tartom, meg is mondtam a Nellinek, miféle dolog az, minden hadgyakorlatról azt írni. hogy jól sikerült. Duma. Vagyishogy ezzel azt akarják mondani, a katonák jól megtanulták, hogyan kell egymást levágni. Emberek vagyunk, nem igaz? Egy bicskája még az utolsó tolvajnak is lehet. Mi nem jut eszébe az embernek éjszaka a temetőről! De mi jut: eszébe a kora estéről? Amikor már,sötét van ugyan, de a műszak még javában üti a vasat. Vagyis forrponton van a munka, a haverok még kapkodják a fejüket a futószalag után és a mucusok a futószalag végén rángatják a vállukat és az udvaron még javában cikáznak a targoncák és szállítják az anyagot a gépekhez és a küldöncök futkároznak a műveze_ tők blokkjaival. A kutyás Elza ilyenkor dugja ki a fejét a rrv'helyajtón és szippant, hogy tiszta-e a levegő. A kutyás Elzáról eleinte persze azt se tudták a haverok, hogy létezik-e a világon, a mucusok még úgy se. Csak annyit láttak, hogy még a jó bakancs talpát is spárgával kötötte át. Ez tény és való. Télen meg barna kendőt viselt a fején / és a vállán, a keblein csomózta, övnek egy kötéldarabot kunyerált a fel- vételezőtől, vagy a takarítóktól, mert ezek mindent felkutatnak. Ha nem tiszta a levegő, a kutyás Elza ki se lép a gyárudvarra. És ha mégis rajtacsípik, hogy átinal egyik műhelyből a másikba, megzendül a kutyákórus. Egy kutyaszakértő szerint, aki egyszer innen a portásfülkéből fülelte a kórust, hangerőben legalább száz eb csaholt a gyárudvaron. Az úgy kezdődött, hogy Pe- recz Vince valahol a városban látta meg az öreglányt, amint egy ebet húzott maga után. Esküszik, hogy vizsla volt, ronda vörös szőrrel, lelógó és rongyos lapátfülekkel. Elza szoknyájának alsó szélét szimatolta. Perecz Vince persze már a gyárból ismerte Elzát és minthogy azonnal felismerte a helyzetet is, ott az utcán nyomban elugatta magát. A dög rögtön felkapta a fejét, de Elza nem vette a lapot. Nem nézett az ugatás irányába, pedig ahol ugatnak, arra oda kell figyelni. A vizsla rántott egyet a pórázon, aminek Elza egy pillanatig engedett is, de aztán egy szemrehányó pillantással visszahúzta az ebet. Még egy rövid vakkantás hallatszott a távolból, de a vizsla akkor már leszerelve érezte magát és csak lapátfüleivel jelezte, hogy mindent hallott. (Folytatjuk) A Reichstag lángjai Korunk embere — ahogyan a filozófusok látják A világ filozófusai a századforduló óta rendszeresen tartanak kongresszusokat, de a művelt közvélemény soha nem látott érdeklődéssel fordul a soron következő, a XV. filozófus-világkongresszus felé. Házigazdája Várna lesz — környezete tehát a tengerpart —, védnöke Todor Zsivkov, a bolgár államtanács vezetője. Az előkészületeket a Filozófiai Társaságok Nemzetközi Szövetsége Ausztriában és Svájcban székelő elnöksége és a bolgár rendező bizottság együttes erővel végzi. * Jellemző, hogy ez év szeptemberében nyíló kongresszusra máris több száz dolgozat érkezett. Az előadók kiválasztásakor két szempontot érvényesítettek. Mindenekelőtt, hogy a nemzetközi élmezőnyből válaszszák őket; lesz köztük Núbel-dijas is. Ezenkívül, hogy minden szekcióban a legkülönbözőbb irányzatokat és iskolákat képviseljék; ilyenformán a központi témát rendkívül sokoldalúan tárgyalhatják. Valamennyien a tudomány, a technika, és az ember kapcsolatiról beszélnek majd; arról a rohamos változásról, amely századunkat jellemzi. De lesz, aki etikai szempontból, vagy a személyiség szabadsága jegyében; mások az ismereteink és az értékekről alkotott fogalmak közti összefüggésen keresztül; megint mások korunk művészete szempontjából próbálják áttekinteni a kérdést: milyen — és milyen legyen — korunk embere?... ötven éve történt Általános yasmunkássztrájk ötven esztendővel ezelőtt, 1923-ban, a magyar munkásosztály helyzete a Horthy-terror nehéz gazdasági körülményei között- egyre súlyosabbá, elkeserítőbbé vált A vasmunkások sorra letették a munkát hogy ezzel is intézkedésekre kényszerítsék a tőkéseket. Már az év elején o Siemens-Schuckert kőbányai kábelgyárban sztrájkba léptek a munkások, aztán a Hercz-féle motorgyárban, majd a Magyar Elektrotechnikai Gyárban és a Ganz Villamos- sági Részvénytársaságnál is beszüntették a munkát a vasasok. Harcuk egyre terebélyesedett és a bécsi Magyar Újság január végén az albertfalvai repülőgépgyár vasmunkásairól szóló beszámolójában a többi között így írt: „Budapestről jelentik: a vasipari munkások bérmozgalma változatlanul folyik tovább. A munkások üzemenként fordultok bérjavít ősért igazgatóságukhoz«.** Egy későbbi tudósítás a miskolci vasasok 60 százalékot bérkövetelését ismerteti és összehasonlítja a béreket az egyre növekvő árakkal. A sztrájkmozgalmak olyan mértékben szélesedtek a vasasok között, hogy 1923. február 27-én általános vasipari sztrájkot hirdették, amely március 24-ig tartott A sztrájkhoz, mint ahogy ezt a „Dokumentumok a magyar forradalmi munkásmozgalom történetéből" című kötetből megtudjuk, más szakmák is csatlakoztak. A tőkések a munkások bérharcaira kizárással válaszoltak. Mintegy 60 ezer munkást bocsájtottak el. A sztrájk a Magyar Vasművek és Gépgyárak Országos Egyesületének a béremelésre vonatkozó ígéreteivel ért véget Ezrek és tízezrek csatlakoztak a vasasok példamutató harcához. Nyomdászok, faipari munkások, a férfiszabók, sőt még a cukrászok is béremelést kértek és a munka beszüntetésével harcoltak az embertelen körülmények miatt Több mint 100 ezer munkás volt az utcán. Ebben az időben a Kommunista Intemacionálé végrehajtó bizottsága felhívással fordult Magyarország harcoló proletariátusához. A többi között így ír: „...először az éhség korbácsával próbálják észretéríteni az engedetlen bérrabszolgákat. Ha ez igen rövid időn belül nem sikerül, akkor a burzsoázia nem habozik, az állam erőszak eszközeit, vagyis a korrupt Horthy-kormány katonai uralmát veti be a falat kenyérért harcoló proletár tömegek ellen. Az a brutalitás, amellyel a nagyburzsoázia dolgozik, egyúttal gyengeségének is a jele.** A magyar vasmunkások hősies, ötven évvel ezelőtt! harca tiszteletet ébreszt az utókorban, o ma élő vasmunkásokban, egész népünkben. Emlékeztet arra, hogy vállalva az éhezést a terrort a tömlöcöt, példamutatóan szálltak szembe a kapitalista kizsákmányolással. KEREKES IMRE;
