Tolna Megyei Népújság, 1973. február (23. évfolyam, 26-49. szám)
1973-02-24 / 46. szám
Csaknem 30 milliárd forint értékű import fogyasztási cikk FEBRUAR 24 SZOMBAT Névnap: Mátyás A Nap kél 6,36 — nyugszik 17,21 órakor A Hold kél 0,34 — nyugszik 9,10 órakor — Alisca néven megalakult Szekszárdon az első lakásépítő szövetkezet 35 taggal. A szövetkezet tagjai a Munkácsy utca feletti részen kívánnak építkezni. Az alakuló közgyűlésen megválasztották a vezetőséget, az elnök Dévényi Péter, banki dolgozó lett. A szövetkezet iránt igen nagy az érdeklődés, ezért további belépések várhatók. — Fóliasátrak. Mintegy 5000 négyzetméternyi területre építenek fóliasátrakat a bogyiszlói tsz kertészetében. — Csatornázás. A szekszárdi Mérey lakótelepen az építés harmadik üteme folyik. Az építőipari dolgozók 100 lakása körüli tereprendezés, útépítés és csatornázás most a legfontosabb feladat. A TOTÉV naponta 35 dolgozót irányít a munkálatokhoz. A csatornázás júliusra fejeződik be. — Folyékony cukrot előállí. tó berendezést készítenek iraki megrendelésre a Láng Gépgyár dombóvári gyáregységében. — Jó ütemben halad a Domboriba vezető út szélesítése. A régi négyméteres utat hat méterre szélesítik. A két hete megkezdett munkával az építek a faddi elágazótól eljutottak a dombori üdülőtelepig— Befejeződött Budapesten a matematikai módszerek ék az elektronikus számítógépek mezőgazdasági alkalmazásával foglalkozó KGST-értekezlet. Megvitatták és elfogadták az 1973. évi munkaprogramot, valamint a közös kutatások programját. — Játszadozó gyermekcsoportra zuhant az amerikai hadsereg egy OH—58 típusú helikoptere Szöultól néhány ki. lométerre északra. A katasztrófa következtében a háromfőnyi legénység és egy délkoreai kisgyermek a helyszínen meghalt, öt gyermeket súlyos sérülésekkel egy szöuli amerikai katonai kórházba szállítottak, s ott egyikük belehalt sebeibe. — A Sportfogadási és Lottóigazgatóság tájékoztatása szerint a Pilisvörösváron megtartott 8. heti lottósorsoláson a következő számokat húzták ki: 8, 39, 42, 45, 66 A február 26-án megtartandó tárgynyeremény-sorsoláson a 8. játékhét szelvényei vesznek részt. SZOKVÁNYOS ESŐ Várható időjárás ma estig: felhőátvonulások, szórványos futó esővel, hózáporral. Élénk, időnként erős szél, délnyugat és északnyugat között változó irányból. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 3—5 fok között. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: PETRITS FERENC Szerkesztőség: Szekszárd, Beloiannisz' u. 2. Telefon: 129—01, 123—61 Sportrovat: 128—15 Kiadja: Tolna megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd, Béla tér 1« Telefon: 120—11, 120—10 Telex: 13339 Levélcím: 7101 Szekszárd, Postafiók 71. Felelős kiadd: KATONA JÖZSEF Készül a Szekszárdi Nyomdában Széchenyi utca 46. Telefon: 129—21 Felelős vezető: Széli István Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető bármely postahivatalnál és kézbesítőnél Előfizetési díj egy hónapra 20 Ft indexszám; 25 069 Ä lakosság áruellátásában fontos kérdéssel, az importtal foglalkozott a közelmúltban a Belkereskedelmi Minisztérium vezető testületé, a miniszteri értekezlet, amely meghatározta az importpolitikát, a vállalatok teendőit, s megtárgyalta a behozatal várható alakulását A kereskedelem 1973-ra 29— 30 milliárd forint értékű fo- gyasztásicikk-importtal számol. Ez 9—10 százalékos növekedésnek felel meg. azonos a A kormány — mint ismeretes — legutóbbi ülésén megtárgyalta és elfogadta a mező- gazdasági és élelmezésügyi miniszter előterjesztését a juhtenyésztés helyzetéről és fejlesztéséről. Most a kormány jóváhagyása lehetővé teszi, hogy a ju- hászatokban végrehajtsák azokat a termelés-technológiai fejlesztéseket, amelyek nélkül nem is lehet szó a juhtartás gazdaságosságáról. A meglévő épületek korszerűsítésére, átalakítására és a bővítéshez szükséges építési-szerelési A 32/1972. XI. 2.) M. T. sí. rendelet 4. §-a értelmében 1973. évi január -tői a termelőszövetkezeti járadékra jogosultságot kizáró jövedelem határösszegének számításánál többek között figyelmen kívül kell hagyni a hadi- gondozási pénzellátást. Az egyéb feltételek fennállása esetén tehát 1973. január 1-től meg kell állapítani és folyósítani a pénzellátását a mezőgazdasági termelőszövetkezeti tag hadigondozottnak akkor U, ha termelőszövetkezeti járadékban részesül, illetőleg a hadiözvegy] pénzellátását annak a hadiözvegynek Is, aki termelőszövetkezeti özvegyi járadékba* részesül. A hadigondozási nyilvántartó hatóságok (községek, városok) kötelesek haladéktalanul átvizsgálni a nyilvántartásukban szereplő hadigondozottak iratait abból a szempontból. hogy Visszhang A Népújság 1973. január 21-i számában közli, hogy a KERMI tanúsítja az edárrü sajt kiváló minőségét. A cikkel kapcsolatban az alábbiakra hívjuk fel szíves figyelmüket. A KERMI tanúsító védjegy- gyei ellátott termékek nem a „KERMI bizonylatát” kapják meg, hanem a KERMI tanúsító védjegyet. Ez a védjegy nem a termék kifogástalan minőségét tanúsítja, hanem minden egyes termeiméi a kiválasztott tulajdonságokat, a tényleges minőségüknek megfelelően minősíti, illetve tanúsítja. Ez látható pL az edámi sajtnál is, ahol egyik tulajdonság (vághatóság- áliomány) nem „kiváló”-nak, hanem „jó”-nak van minősítve. A tanúsítás e formájánál tehát nem kitétel, hogy az árunak kiváló minőségűnek kell lenni (természetes ez nem zárja ki azt, hogy kiváló minőségű is lehet). A cikknek téves az az információja is, mely szerint KERMI tanúsító védjeggyel (KTV-vel) került forgalomba a presszó-kávékhoz gyártott pár grammos csomagolású tejpor is. E termékre a gyártó vállalat nem is kérte a KTV-cím- ke kidolgozását Kereskedelmi Minőségellenőrző Intézet Dr. Pintér Gyula főosztályvezető kiskereskedelmi forgalom bővülésének tervezett ütemével. A szocialista piacról származó import 10,4 százalékkal, a tőkés behozatal 8 százalékkal növekszik. Az előirányzat a fejlődő országokkal 25 százalékkal nagyobb importforgalomra ad lehetőséget, s Jugoszláviából a tavalyinál 33 százalékkal több árut hozhatunk be. A belkereskedelem Importpolitikája — a korábbi kedvemunkákra a gazdaságok 30 százalékos beruházási ártámogatást vehetnek igénybe. A kedvezőtlen természeti adottságú nagyüzemek juhászati termékei után elszámolható árkiegészítést kiterjesztették a gyapjúra is, és meggyorsítják a juhállomány „korszerűsítését”, a követelményeknek meg. felelő hústermelő típus, illetve a gyapjú-hús típus kialakítást. Ehhez tenyészállat- importot biztosítanak, és növelik a tenyészállat-forgalma, zásban az állami irányítást és ellenőrzést. vannak-e közöttük a fent! kategóriákba eső hadigondozottak. Szükség esetén ^Igénybe veszik a területükön működő mezőgazdasági termelőszövetkezetek segítségét is. A hadigondozó nyilvántartó hatóságok a fenti kategóriákba tartozó hadi- gondozottakról részletes környezet- tanulmányt készítenek, és amennyiben jövedelmük nem haladja meg a vonatkozó Jogszabályokban meghatározott Jövedelmi értékhatárt (havi 580 Ft-ot, illetve eltartott hozzátartozónként még 11Ó—-1T6 Ft-tal növelt összeget), c Járadék folyósítása iránt intézkednek. A hadigondozási járadékok megállapítására nemcsak hivatalból, hanem egyéni kérelem alapján is sor kerülhet, ezért ez iránti kérelmüket az érdekeltek 1973. március hó 31-lg saját érdekükben nyújtsák be. A kérelem benyújtása előtt azonban indokolt megérdeklődni a nyilvántartó hatóságnál (községnél, városnál), hogy a járadék megállapítása, illetve folyósítása érdekében nem történt-e már fenti módon hivatalból végrehajtott Intézkedés. 2ő tapasztalatok alapján — lényegében változatlan. 'Továbbra is komoly erőfeszítéseket tesznek a külkereskedelemmel együtt a szocialista import növelésére, annál inkább, mert a lehetőségek erre adottak, csak ki kell használni azokat. A Külkereskedelmi Minisztériummal közösen intézkedési tervet állítanak ösz- sze, valamennyi szocialista országban szervezett piackutatást indítanak. Sok új cikk jelent meg ugyanis a szocialista államok belföldi piacain, s most arra törekednek, hogy ezek a termékek egymás országaiban is kaphatók legyenek. A fejlődő országokból származó import realizálására az illetékes kül- és belkereskedelmi vállalatok az idén 12 közös piackutató-árubeszerző utat terveznek. A tőkés piacról változatlanul' olyan cikkeket szereznek be, amelyeket belföldön nem, vagy csak korlátozott mértékben gyártanak, s az igények kielégítése szocialista importtal sem biztosítható. Komoly problémát okoz a világpiaci árak emelkedése. Ezért olyan piacokat keresnek, például Spanyolországban, Japánban, Olaszországban, ahol kedvezőbbek az árak, a lehetőségek. Azokról a területekről, ahol nagyon nagy az áremelkedés, a minimumra csökkentik a behozatalt. A miniszteri értekezlet felhívta a figyelmet bizonyos termékek, például vegyes iparcikkek tőkés importjának mérséklésére, előírta viszont, hogy amit onnan behoznák, az folyamatosan kapható legyen. A széles rétegeket érintő termékeknél a tavalyi ellátási szint javítására törekednek. Ügyelnek arra, hogy a közepes árú termékek mennyiségét növeljék, s így tartsák a tervezett fogyasztói árszintet A szocialista importból egyebek között 13 200-zal több. ösz- szesen 70 200 személygépkocsit, ugyancsak több mopedet, motorkerékpárt és kerékpárt, szőnyeget, zöldség- és gyümölcs- konzervet vásárolunk. A tavalyi 7000-rel szemben 25 000 asztali rádiót és 10 000-rel több magnetofont importálunk. A narancs- és a banánimport tervezett 20—20 százalékos növelését a fejlődő országokból biztosítják, s növelik más termékekből is a behozatalt Iránból például kötöttárut Egyiptomból ruházati cikkeket és hűtőszekrényt Indiából köny- nyű szöveteket vásárolunk. Traktorbemuíalő Várdombon Az AGROKER a jövő héten kétnapos traktorbemutatót tart a MEZŐGÉP várdombi üzemében. A Tolna megyei termelőszövetkezetek, állami gazdaságok szakembereinek bemutatják az U—650 M típusú traktort. A román gyártmányú erőgép bemutatóján természetesen a román traktorgyár embered is részt vesznek. A kétnapos bemutatón megtanítják a legfontosabb kezelési, karbantartási módszereket. Február 27-én és 28-án lesz a bemutató, s ezen nemcsak az olyan szakembereknek ajánlatos részt venni, akik üzemeltetnek U—650 M típusú traktort, hanem másoknak is. Ugyanis a hibaelhárítás, a megelőző karbantartás a Dieselmotorok többségénél azonos. Úgyszintén az erőátviteli szerkezet, a kapcsolódó munkagépek is hasonló szisztéma szerint készülnék, mint a román traktorhoz. A kétnapos traktorbemutató mindenképpen hasznosnak ígérkezik. Már azért is, mert a traktort gyakorlati munkára fogják, különböző terepviszonyok és munkagépek kapcsolásával. ,--------------------- X C sak józanon, — gyalog Szeszkedvelő járművezetőié felett ítélkezett a Szekszárdi Járásbíróság. A bíróság Vida Ferenc 48 éves sióagárdi kőművest 2000 forint pénzbünte-' tésre és a közúti gépjárművezetéstől egyévi eltiltásra ítélte, mert november elsején erősen ittasan motorozott. Vidát csak rendőri kényszerrel sikerült rábírni arra, hogy a vér- alkohol-vizsgálatnak alávesse magát. Bányai János 31 éves faddi gazdálkodóra, mivel december 5-én közepesen ittasan motorkerékpározott, 1209 forint pénzbüntetést szabott ki a bíróság, s egy évre és hat hónap-; ra eltiltotta a vezetéstől; Solymosi István 28 éves fáj cánkerti segédmunkásról falu- szerte ismert, hogy hadilábon áll a közlekedési fegyelemmel. , C azért került a járásbíróság elé, mert november 20-án nagyon berúgva kerékpározott. A bíróság Solymosit egyhavi keresetét meghaladó összegű, 2000 Sprint pénzbüntetéssel sújtotta. Tegnap délelőtt még havas eső mosta Szekszárd utcáit, az idő télre emlékeztetett, de délutánra kisütött a nap, s a gyerekek kiültek a parkban lévő padokra sütkérezni. Foto: Gottvald fOUI MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! NÉPÚJSÁG A MAOYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT TOLNA MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA A juhtenyésztés fejlesztése A tsz-jaradékban részesülő hadigondozottak...