Tolna Megyei Népújság, 1973. február (23. évfolyam, 26-49. szám)

1973-02-21 / 43. szám

Másfél millió nő dolgozik a szövetkezetekben Fehér Lajoané sajtótájékoztatója Nyolcvanadik születésnapja alkalmából Honthy Hanna a Népköztársaság Zászlórendje n. fokozatát kapta az Elnöki Tanácstól. Képűnkön a kitüntetés átadása után Honthy Hanna Losoncai Pállal, Cseterki Lajossal és Ilku Pállal. PEKING Kedden a Magyar Sajtó Há­zában Fehér Lajcsné, az Or­szágos Szövetkezeti Tanács nőbizottságának elnöke tájé. koztatta a sajtó képviselőit arról a fejlődési folyamatról, amely a Központi Bizottság határozata nyomán az utóbbi időben a nőpolitikában tapasz­talható. Bevezetőjében elmon­dotta, hogy a szövetkezetek­ben csaknem másfél millió nő dolgozik, munkájuk még a je­lenleginél is nagyobb megbe­csülést érdemel. Ezután ele­mezte a szövetkezeti mozga­lom különböző szektoraiban dolgozó nők helyzetét. A kisipari szövetkezetekben 320 ezren dolgoznak, 50 száza­lékuk nő. A tapasztalatok sze­rint a helyi, a megyei és az országos vezetők egyaránt gon­dot fordítanak arra, hogy a nők anyagilag és erkölcsileg az eddiginél nagyobb megbe­csülésben részesüljenek. Gon­dos felmérésekkel értékelték a jelenlegi helyzetet, megvizs­gálták miként alakult a férfi­ak és nők bére közötti arány és a vezetők között a nők száma. Aránytalanság mindkét területen található még, bár egyre kevesebb. Különösen szembetűnő, hogy az elnökök közül csak 6,5 százalék, az el- nöséai tagok közül pedig 26 százalék a nő. A fogyasztási szövetkezetek munkája 5—6 millió állam­polgárt érint, a falvakban ezek a szövetkezetek az árubeszer­zés bázisai. Százharmincezer dolgozójuknak több mint 60 százaléka nő. Ezekben a szö­vetkezetekben is felülvizs- ták a bérarányokat, ami szin­tén kedvezőtlen a nők számá­ra. Igaz, a nők között kisebb a szakképzettek aránva is, ezért külön gondot kell fordí­tani továbbképzésükre. Figye­lemre méltó kezdeményezés­nek ítélte az előadó azt a közvéieménv-kutatást, amelyet a SZÖVOSZ kezdeménvezett. Kérdőíveket küldött szét a különböző funkciójú szövet­kezeti nővezetőknek, akik részletesen feltárhatták: ho­gyan látják a nők szerepét, helyzetét a vezetésben. A szövetkezeti dolgozó nők másik naev csoportja a ter­melőszövetkezetekben tevé­kenykedik. A csúcsidőszakok­ban a dolgozók 60—70 száza­léka nő, ugyanakkor a veze­tésben még mindig igen ala- csonv az arányuk. Az egész országban összesen öt terme­lőszövetkezetben irányít el­nöknő, és a felsőfokú oktatás­ban részt vevő nők számához viszonyítva is igen alacsony az agronómusnők száma. A bérarányok sem kedve­zőbbek, a nők átlagosan csak kétharmadát kapják a férfiak fizetésének. Mindemellett azonban figyelemre méltó in­tézkedések, kezdeményezések születtek, amelyek alapján egyre inkább bevonják a nő­ket a termelőszövetkezetek té­ri \ ' i szövetségeinek munká­jába, és a közös gazdaságok irányításába is. Több termelő­Amikor a szovjet hadsereg erejéről beszélünk, ezzel nem az a célunk, hogy bárkit is ijesztgessünk — jelentette ki keddi sajtóértekezletén a Szovjetunió honvédelmi mi­niszterének első helyettese azokhoz a reakciós nyugati po­litikusokhoz szólva, akik a világpolitikában megindult enyhülési folyamat feltartózta, tására törekedve minduntalan a „szovjet fenyegetésre” hi­vatkoznak. A hadseregtábor­nok a szovjet fegyveres erőket a szocialista országok harci szövetségének fő erejeként jellemezte. „A szocialista or­szágok hadseregeinek harci közössége arra hivatott, hogy biztosítsa az egész szocialista világrendszer megbízható vé­delmét és biztonságát”... A Moszkvában akkreditált katonai, légügyi és haditenge­részeti attasék és több mint száz külföldi újságíró jelenlé­tében megtartott sajtóértekez­leten a honvédelmi miniszter- helyettes a szovjet fegyveres erők létrejöttének 55. évfor­dulója alkalmából méltatta a szovjet hadsereg történelmi szerepét. „Amikor arról be­szélünk, hogy a szovjet nép és fegyveres erői döntő szere­pet játszottak a német fasiz­mus szétzúzásában — mon­dotta Szokolov —, nem be­csüljük le ezzel azokat a tet­teket, amelyekkel szövetsége­seink — az amerikai, angol és francia csapatok járultak hozzá a győzelemhez. Bátran szövetkezet jövedelmének 1— 2 százalékát a gyermekgondo­zási intézmények fejlesztésé­re fordítja, másutt pedig a betegek ellátására, gondozásá­ra állítottak be függetlení­tett szakembert. Befejezésül Fehér Lajosné mintegy általános probléma­ként beszélt a szövetkezeti dolgozó nők szakképzésének fontosságáról, a továbbképzés jelentőségéről, és azokról az intézkedésekről, amelyekkel ezt mind szélesebb körben el­terjesztik. harcoltak a közös ellenséggel Lengyelország, Csehszlovákia és Jugoszlávia, valamint a befejező szakaszban Bulgária, Románia és Magyarország csapatai.” Kérdésekre válaszolva Szo- kolov hadseregtábornok kifej­tette, hogy az európai haderő­csökkentés kérdését inkább politikai, mint katonai problé­mának tartja. A szovjet had­sereg vezetői a maguk részé­ről igen komolyan veszik ezt a problémát, s elvben a nem­zetközi biztonság megerősíté­sét célzó minden lépést tá­mogatnak. Tűzharc zajlott le kedden India londoni képviseletének épületében három álarcos tá­madó és egy rendőrségi roham- osztag között A rendőrök a támadók közül kettőt agyon­lőttek, a harmadikat letartóz- tatták. India londoni képviselete a város szívében helyezkedik el, és az egész belváros forgalmát lezárták, amikor az indiai fó- megbízotti hivatal telefonosai riasztották a Scotland Yard-ot. A KNK külügyminisztériu­ma elzárkózott a pekingi szov­jet nagykövetség arra irányuló kérésének teljesítése elől, hogy a követség képviselői a szov­jet hadsereg ipegalakulásának 55. évfordulója alkalmából megkoszorúzhassák Sejang, Harbin, Csangcsun és Dalnyij városok szovjet hősi emlék­műveit GENF Kedden ismét megkezdte munkáját a genfi leszerelési értekezlet. Kurt Waldheim ENSZ-főtitkár a résztvevőkhöz intézett üzenetében kifejezte azt a véleményét, hogy az ér­tekezletnek a vegyi fegyverek és a föld alatti atomrobbantá­sok eltiltását kell a tárgyalá­sok középpontjába állítania. Az életben maradt támadó kihallgatása még nem ért vé­get. A szemtanúk szerint a tá. madók vagy indiaiak, vagy pa­kisztániak lehettek. Az irodák nyitásakor hatoltak be a ház­ba. Fegyverrel arra kényszerí­tették a tisztviselőket, hogy a földre hasaljanak és néhány embert megkötöztek, illetőleg bántalmaztak. A telefonkezelők bezárkóz­tak munkahelyükre, így sike­rült segítséget hívniok. Prága’ .... ; Gustáv Husák a pártelnök- Bég megbízásából a CSKP KB ülésén előterjesztett beszámo­lójában az 1948-as februári fordulat történelmi jelentősé­gét méltatva megállapította, hogy a csehszlovák dolgozó nép 25 évvel ezelőtt sikeresen meghiúsította a belső és kül­ső reakciós erők ellenforradal­mi kísérletét, megvédte a né­pi demokratikus forradalom vívmányait, és szélesre tárta a kaput az ország szocialista fej­lődése előtt. PÁRIZS Több mint két órán át tar­tott a DIFK és a saigoni rend­szer párizsi képviselőinek ha­todik munkaülése. Dinh Ba Hi, a DIFK megbízottja újabb javaslatot terjesztett elő a Dél-Vietnam politikai jövőjé­ről folytatandó magas szintű tanácskozás színhelyére vonat­kozóéin. TOKIÓ Tokióba érkezett Földvári Aladár, a Szakszervezetek Or­szágos Tanácsának elnöke, hogy egyhetes látogatás során tárgyalásokat folytasson a ja­pán szakszervezeti főtanács (SOHYO) vezetőivel. GOTTWALDOV A KGST könnyűipari állan­dó bizottság Gottwaldovban megkezdte 18. ülésszakának munkáját. Az ülésszak napi­rendjén szerepel az együttmű­ködés értékelése a textil-, a bőr- és a konfekcióiparban, to­vábbá a famegmunkáló és a nyomdaiparban. Ezenkívül megvitatják a közszükségleti árucikkek cseréje fokozásának lehetőségeit. Szokolov a szovjet hadsereg történelmi szerepéről Támadás India londoni képviselete ellen Felvételi esélyek Ötvenötezer érettségiző pályaválasztási szándéka Több mint 55 ezer idén érett­ségiző diákot kérdeztek meg az egyetemi számítóközpont szakemberei pályaválasztási szándékukról. Az érettségizők közül — mint ismeretes — mintegy 15 ezren tanulhatnak a felsőoktatási intézmények nappali tagozatain. Évről évre visszatérő gond az egyetemek­re, főiskolákra való egyenet­len, aránytalan jelentkezés, ami nemcsak az egyes pályázóknak adhat kellemetlen meglepetést, de közvetlenül befolyásolja a szakemberképzés tervszerűsé­gét is. Ezen kíván segíteni a Művelődésügyi Minisztérium, amelynek megbízásából az egyetemi számítóközpont az idén is elkészítette az ország valamennyi középiskolájában most érettségizők pályaválasz­tási szándékának „térképét”. Az összegezésből kiderül: a mintegy 55 ezer nappali ta­gozaton érettségiző fiatal kö­zül 29 884-en szeretnének to­vábbtanulni valamilyen felső- oktatási intézményben. Figye­lembe véve. hogy az elmúlt évben érettségizettek is pályáz­nak a nappali tagozatra, ez azt jelenti: minden 100 felső­oktatásra készülő diák közül csak 30—40-et vehetnek fel évente az egyetemek, főiskolák. Sorsdöntő tehát nemcsak a fel- vételiztető szakemberek fele­lőssége, hanem a pályaválasz­tási lapok gondos mérlegelés után történő kitöltése is. Az előzetes orientációk szerint ugyanis a diákok a társadalom- tudományi terület iránt általá­ban ismét sokkal jobban ér­deklődnek, mint a természet­tudományi-műszaki terület iránt. Éppen ezért várhatóan a társadalomtudományi szako­kon magasabbak lesznek a pontszámok, amellyel az egye­temre lehet jutni, főként a kü­lönleges szakokon — pszicholó­giára például huszonhétszeres, filozófiára pedig tizenhatszoros a túljelentkezés. A humán tanári szakok kö­zül évek óta nagy „ostrom alatt áll” a magyar-történelem, és az összes idegen nyelv pá­rosításé szak, s ez egyaránt érvényes az egyetemekre, va­lamint a tanárképző főiskolák­ra. Túlzottan is telített a mű­vészetekkel és a testneveléssel kapcsolatos valamennyi szak, akár tanári, akár nem. Ugyan­akkor nyugtalanítóan alacsony az ide jelentkezni kívánók vár­ható pontszámának az átlaga. Megnyugtató a szakemberek összegezése szerint a túljelent­kezés aránya a tanítói és az óvónői pályán, de szembetűnő­en alacsony a jövő pedagógu­sainak tanulmányi átlagered­ménye. örvendetesen nagy az érdeklődés a népművelés és a könyvtárszakok iránt: úgy tű­nik, elegendő számú jó tanuló szeretne ide jelentkezni. A négy-nyolcszoros túljelentkezés miatt a gyengébbeknek máris tanácsos lemondaniok szándé­kaikról. Megfelelőnek tűnik a jogi karok iránti érdeklődők színvonala, bár túlzott a négy­szeresnél nagyobb arányú je­lentkezés. A szakemberek itt is azt tanácsolják; a gyengébbek próbáljanak más pályát vá­lasztani. A közgazdaságtudo­mány a szándékok tükrében eléggé másodlagos: a számítás. technikai jellegű és az idegen­nyelvekkel kapcsolatos szakok kivételével kevesen és azok is viszonylag gyenge eredmény­nyel akarnak ezekre a helyek, re pályázni. A természettudományi-mű­szaki terület iránt az érdeklő­dés általában mérsékeltebb, s különösen szembetűnő a mű­szaki és az agrárpályák gyen­ge vonzóereje. Kivételt jelen­tenek az építészmérnöki és a híradástechnikai szakok a Bu­dapesti Műszaki Egyetemen. Az orvostudományi karokra megfelelő szintű és arányú az előzetes jelentkezés, háttérbe szorult viszont a fogorvosi és a gyógyszeréfizpálya iránti ér­deklődés. Az agrár pályák kö­zül csupán az állatorvosi és az erdőmérnöki jelent „rangot” a most érettségizők szemében. A matematika „magas” tudomá­nyát sokan választják, de na­gyon egyenetlen és kevés ugyanezen a szakon a tanári pályára történő előzetes jelent, kezés. Úgy tűnik, hogy az 1973-ban érettségiző 54 933 diák közül mindössze 1462 ked­veli igazán a matematikát, s feltűnő az ő átlageredményük is viszonylag gyenge. Elgondolkoztató a műszaki tudományok iránti érdeklődés is. A pályaválasztási döntések során a pedagógusoknak és a szülőknek — a kommuniká­ciós, felvilágosító eszközök se­gítségével a társadalomnak is — jobban kellene tudatosítani: nemcsak műszaki egyetemek, hanem műszaki főiskolák is lé­teznek. Például sok fiatal nem tájékozott arról, hogy mi a kü­lönbség az építészet és az egyéb építés között, s hogy ez utóbbinak is számos egyetemi fakultása létezik. A jelek sze­rint a most érettségizők arról sem nagyon tudnak, hogy a közlekedés is magas felkészült­ségű mérnököket kíván, hogy a vegyészet inkább technika, mint tudomány formájában hasznos a népgazdaság szem­pontjából, hogy a gépészek nélkül nincsenek gyárak, gé­pek, mozgó szerkezetek, jár­művek stb.

Next

/
Thumbnails
Contents