Tolna Megyei Népújság, 1973. február (23. évfolyam, 26-49. szám)

1973-02-02 / 27. szám

Két kommentár Nixon sajtóértekezlete Becsben tegnap is tanácskoztak Újságírók a Hofburg, az osztrák császárok egykori re­zidenciájának bejárata előtt. A nyugati hírügynökségek washingtoni tudósítói Nixon amerikai elnök rögtönzött saj­tóértekezletét kommentálva egyértelműen leszögezik: az Egyesült Államok elnöke azért mondta le tavaszra tervezett nyugat-európai körútját, mert az Észak-Vietnam ellen inté­zett decemberi amerikai bom­batámadások nyomán szemé­lye ellen ellenséges légkör ala­kult ki. A tervezett látogatást hivatalosan ugyan sohasem je­lentették be, de az illetékes amerikai köröktől és a legfon­tosabb nyugat-európai orszá­gok washingtoni nagykövetsé­geitől szerzett értesülések sze­rint 1972 decembere óta tevé­kenyen előkészítették ezt az utat, amelyet végül is a B—52- esek Hanoi és Haiphong ellen intézett terrorbombázások miatt fújtak le. A jelek sze­rint több nyugat-európai kor­mány — így a bonni, a pári­Az első külföldi politikus, akit január húszadika, elnöki hivatalába való másodszori be­iktatása óta Richard Nixon fo­gad: Nagy-Britannia miniszter- elnöke, Edward Heath. A London és Washington kö­zötti „különleges kapcsolatot” az utóbbi időoen már nem hangsúlyozzák ugyan, mint tet­ték a második világháború alatt és után évtizedekig, rit­kábban hangzik el a fogalma­zás, hogy Nagy-Britannia az USA első számú szövetségese —, de a hagyományos, régi é«s erősre kötött szálak, ha talán fellazultak is. még nem sza­kadtak el — és nem a közös , nyelv az egyedüli indoka a különleges szövetségnek. Mégis, a mostani Nixon— Heath találkozó más körül­mények között jött létre. Mint minden korábbi tanácskozás amerikai elnök és brit kor­mányfő között. A változás Anglia oldaláról döntő, hiszen a szigetország január elsején — londoni fogalmazással élve — „belépett Európába”, azaz tagja a Közös Piacnak. Épp ezért a Közös Piac többi tagállama, elsősorban Francia­(Folytatás az 1. oldalról) zsel és zöldséggel. A városi tanács elnökének véleménye szerint március végére min­dent rendbe hoznak a földe­ken. Ezenkívül sürgősen hely­re kell állítani a megrongáló­dott útszakaszokat is, ami nem lesz kis munka, hiszen leg­alább 30 ezer köbméter földet kell megmozgatni. A közlekedési hálózat hely­reállítása is igen nagy munka lesz — folytatta Tran Duy Huong. — Az amerikai repülő­gépek érzékeny fcsapásokat mértek a város közlekedési rendszerére. A hanoi városi tanács elnöke beszélt a közeli jövő terveiről is. Elmondta, hogy a romokat mindenhol eltakarítják és új házakat építenek: két helyen maradnak csak meg a romok emlékeztetőnek, azon a két he­lyen, amely a decemberi bom­bázások idején a legnagyobb károkat szenvedte. Itt emlék­múzeumot kívánnak létesíteni. Nyilatkozata végén a polgár- mester a következőket mondot­ta: „Rengeteg munka vár ránk Hanoiban, de tudjuk, hogy a szocialista országoktól haté­kony segítséget kapunk. Hanoi zsi és a római kormány — fi­gyelmeztette a washingtoni Fe­hér Házat, hogy Nixon körút­ja során hevess Amerika-ellenes tüntetések robbanhatnak ki. Az AFP szerint az Egyesült Államok elnöke elleni párizsi, bonni vagy római tüntetések minden bizonnyal olyan Euró- pa-ellenes reagálást váltottak volna ki Nixon hívei körében, amely ártott volna az Egyesült Államok és a nyugat-európai tőkés országok kapcsolatainak. Ezért érthető — állapítja meg a francia hírügynökség —, hogy Nixon és nyugat-európai partnerei arra a következte­tésre jutottak: az Amerika-el­lenes érzelmek, amelyeket a VDK elleni decemberi bomba­támadások keltettek Nyugat- Európában, veszélyeztetnék az Atlanti-óceánon innen és túl élő tőkés partnerek közeledé­sét. ország azt reméli, hogy Heath nemcsak London, de egy ki­csit az egész Közös Piac ne­vében, ennek érdekeit képvi­selve ül le tanácskozni Nixon- naL Annál is inkább, mert van­nak gazdasági ellentétek a Közös Piac, s az USA között, s őszre ki is tűztek egy keres­kedelempolitikai tanácskozást egyfelől az Egyesült Államok, másfelől az európai gazdasági közösség részvételével. Nixon ugyan eppen a Heath-szel foly­tatott tárgyalása előtt jelentet­te ki, hogy az USA és a Közös Piac viszonyát „konstruktív szellemű versengésnek és nem gazdasági konfrontációnak” kell áthatnia —, de e szépen hangzó szavak mögött milye­nek lesznek a tettek? S már nem is kell jövő idő­ben beszélnünk. Éppen azon a napon, február elsején, csütör­tökön, amikor Nixon a Fehér Házban fogadta a brit kor­mányfőt, két hatalmas ameri­kai légitársaság egyszerre je­lentette be: nem él elővásár­lási jogával, és lemond a ko­rábban általa megrendelt Con­corde repülőgépekről. örömmel várja a testvéri or­szágokból az önkéntes építő­munkásokat és ha ezek meg­érkeznek, akkor nemzetközi munkabrigádot létesítünk. Azt tervezzük, hogy a ké­sőbbiekben új fővárost épí­tünk egy másik alkalmasabb helyen, mintegy 60 kilométer­nyire innen. A távlati tervek már meg is vannak. A régi Hanoi a Vörös folyó partján emléknek marad meg: a viet­nami nép hősiessége és bátor­sága emlékművének.’' Nagy erővel láttak az újjá­építéshez az ország más, há­ború sújtotta vidékein is. Csütörtökön amerikai heli­kopterek fedélzetén Saigonba érkezett a négyoldalú katonai vegyes bizottságban részt ve­vő DIFK delegáció vezetője és a küldöttség további 29 tag­ja. A Reuter-iroda — korábbi tudósításával ellentétben — azt írja, hogy a dél-vietnami forradalmi erők küldöttségve­zetője Tran Van Tra vezérőr­nagy, a hazafiak 1968. évi nagy offenzívájának egykori pa­rancsnoka. A vietnami nemzetközi el­lenőrző és felügyelő bizottság küldöttségvezetői csütörtökön megállapodtak abban, hogy Húsz ország képviselőinek részvételével folytatódtak csü­törtökön Bécsben a két- és többoldalú nem hivatalos esz­mecserék az európai fegyveres erők és fegyverzet csökkenté­sének, közelebbről az ezzel foglalkozó előzetes konzultá­ciónak a szervezési és eljárási kérdéseiről. VARSÓ A Szovjetunió újabb öt kén- savgyárat vásárolt Lengyelor­szágtól. A gyárak mindegyike évi 500 000 tonna kapacitású. Lengyelország az utóbbi tíz évben összesen 26 kénsavgyá- rat adott el a Szovjetuniónak. Ezek közül tíz már teljes ka­pacitással üzemel. CANBERRA Ausztrália hamarosan tár­gyalásokat kíván kezdeni a de. mokratikus Vietnammal, a két pénteken Saigonból Dél-Viet- nam három különböző térsé­gébe küldik a testület megfi­gyelőinek első csoportjait. A nemzetközi testületben részt vevő négy ország — Ka­nada, Magyarország, Lengyel- ország és Indonézia — mind­egyik csoportban két-két kül­döttel képviselteti magát. Dél-Vietnamban a tűzszünet ötödik napján tovább csökkent a harci tevékenység, amely te­rületileg is az országrész né­hány körzetére korlátozódott. A VDK külügyminisztériuma és a DIFK az elmúlt napok­ban már több ízben leszögezte, hogy szigorúan tartja magát a bókemegállapodás előírásaihoz ~ és tételesen felsorolta azokat a tartományokat és városokat, ahol a saigoni csapatok meg­sértik a tűzszünetet és terüle­teket igyekeznek elragadni a népi erőktől. Ezek a próbál­kozások azonban a jelek sze­rint szűnőben vannak. A saigoni parancsnokság közleménye szerint a legélén­kebb harci tevékenység to­vábbra is Quang Tri tarto­mányban, a Cua Viet folyó torkolatánál folyik. A január 31-én megkezdő­dött, diplomáciai és katonai szempontból . teljesen újszerű eszmecsere részvevői most dol­goznak ki olyan kérdéseket, mint a feltehetően jövő héten kezdődő sokoldalú konzultáció ülésrendje, az elnöklés, meg­beszélések nyilvánossága stb. (Mint ismeretessé vált, a szer. ország diplomáciai kapcsola­tok felvételéről —• közölték csütörtökön jól értesültcanber. rai körökben. MEXIKÓVÁROS ' Csütörtök) jelentések szerint a kedd délutáni súlyos mexi­kói földrengésnek 42 halálos áldozata van. A lapok több száz sebesültről és több ezer hajléktalanról adnak hírt. A földrengés elsősorban a falusi területeket sújtotta, ahol a há­zak kevésbé ellenállók. Súlyos­bítja a helyzetet, hogy kedd délután óta több mint tíz új földlökést észleltek, ha nem is az elsőhöz hasonló erősségűe­ket. BELGRAD A jugoszláv kormány úgy határozott, hogy ötmillió dollár értékű segélyt nyújt a VDK- nak és a DIFK-nek. A jelzett összegben árucikkeket és fel- szerelési tárgyakat szállítanak Vietnamba. HELSINKI Az európai biztonsági és együttműködési értekezletet előkészítő nagyköveti tanács­kozás csütörtökön délelőtt foly­tatódott. A Dipoli palotában összegyűlt diplomaták az ülé­sen az európai biztonsági ér­tekezlet első napirendi pontjá­val az európai biztonság, sza­vatolásával összefüggő kérdé­seket vitatták meg. CONAKRY Amilcar Cabral. a meggyil­kolt kiváló forradalmár emlé­kére Conakryban Rendezett gyűlésen felszólaltak az afri­kai vezetőkön kívül a Szovjet­unió, a Vietnami Demokrati­kus Köztársaság, a Német De­mokratikus Köztársaság, Ro­mánia, a Szakszervezeti Világ- szövetség, a Béke-világtanács, az angolai nemzeti felszabadí­tó mozgalom, a pánafrikai if­júsági mozgalom, az afrikai nemzeti kongresszus képvise­lői is, és méltatták Cabral ér­demeit. dai első tájékozódó megbeszé­lés elnök nélkül, zászlók nél­kül, feliratok nélkül zajlott le, a küldöttségek ott foglaltak helyet a Hofburg tanácstermé­ben, ahol üres széket találtak.) A csütörtöki megbeszélések teljes titoktartás mellett foly­tak különböző bécsi nagykö­vetségeken. A Hofburgban csak a mintegy 300 főnyi újságíró­gárda tevékenykedett, az MBFR-betűktől tökéletesen megtisztított sajtóközpontban. Osztrák részről azonnal rea­gáltak arra, hogy a szocialista országok nem helyeslik a kon­zultáció NATO-keresztapaságú elnevezését. A mostani megbeszéléseken kell tisztázni, miről is folytas­sanak eszmecserét az ugyan­csak most meghatározandó részvevők, milyen fázisai le­gyenek a hosszúra ígérkező tárgyalássorozatnak. A nyugati sajtót ezekben a napokban valósággal eláraszt­ják az európai katonai erő­viszonyokra vonatkozó „meg­bízható” értesülések, amelyek most egybehangzóan a Szov­jetunió, a Varsói Szerződés fölényét dokumentálják. Az atlanti sajtó nem is tit­kolja, hogy bármilyen meg­egyezés szülessék Helsinkiben, vagy Bécsben, a NATO-t meg kell óvni az „enyhülési korró­ziótól”. A Mosonmagyaróvári Mezőgazdasági Gépgyár és a TÄSZI szerződése A Termelőszövetkezetek Áruértékesítését Szervező Iro- , da Akadémia utcai székházá­ban csütörtökön sajtótájékoz­tatón ismertették az eddig egyedülálló szerződést, amelyet a Mosonmagyaróvári Mezőgaz­dasági Gépgyár és a TÁSZI kötött. A szerződés értelmében a gépgyár és a több mint 600 termelőszövetkezettel kapcso­latban lévő iroda a hazai me­zőgazdasági gépek ismertetésé­re, elterjesztésére közös prog­ramot dolgoz ki, megszervezik a mosonmagyaróvári gyárból kikerülő gépek országos szer­vizhálózatát és közlik a gyár­tókkal, tervezőkkel a tapasz­talatokat. Az együttműködésre annál is inkább szükség van, mert — amint a sajtótájékoz­tatón elmondották — gyakran előfordul, hogy külföldről, tő­kés valutáért hoznak be olyan mezőgazdasági berendezéseket, amelyeket a hazai ipar is gyárt, mégpedig elismerten jó minőségben. Ez lett a sorsa a mosonmagyaróvári új típusú gyümölcsosztályozó és manipu­láló gépsornak, amelyből a Szovjetunió és Csehszlovákia eddig több százat rendelt, mi­közben hazánkban csak egy­két példányt használnak a ter­melők. Az újszerű együttműködés­sel a sertés- és a szarvasmarha, program megvalósításához nagy teljesítményű technoló­giai berendezéseket is ajánla­nak a szerződő felek. Terrorakciók r r Eszak-íror szagban Csütörtökön délelőtt Belfast, bán ismeretlen merénylők egy bérelt munkásbuszt felrobban­tottak. Az utasok közül egy ember meghalt, több pedig megsebesült. Belfast katolikuslakta An- dersonstown nevű negyedét, amelyet a gyilkosok autóval könnyen meg tudtak közelíteni a közelben húzódó autópályá­ról, most katonai barikádok zárják el a város többi részétől. Szövetségesek ellentétei A békés hétköznapok gondjai a VDK-ban

Next

/
Thumbnails
Contents