Tolna Megyei Népújság, 1973. január (23. évfolyam, 1-25. szám)

1973-01-07 / 5. szám

Horváth Árpád : OiisÉ és iialalmosMások a középkorban To!na melyében Megrendült királyi hatalom, hatalomért versengő oligar­chák, függőségbe került ne­messég és kizsarolt nép jel­lemzik a magyar államot a XIII. században — az utolsó Árpádházi királyok alatt — de még az utánuk következő XIV. és részben a XV. szá­zadban is. A féktelenkedő fő­urakat még a központi kirá­lyi hatalom sem tudta kézben tartani. Arra először az An­jouk korában tettek kísérle­tet az uralkodók, amikor a királyok — ugyan még feu­dális keretek között — de mégis csak törvényes rendel­kezésekkel igyekeztek bizto­sítani a parasztság nyugod- tabb termelőmunkáját. Az egykorú oklevelek ja­varészét királyaink, vagy a' nádorok éppen az oligarchák dúlásaival és hatalmaskodá­saival kapcsolatban állították ki. Szinte mindennapos volt ugyanis ebben az időben a szomszéd földesúr jobbágyai­nak az elrablása, vetéseinek letárolása, állatainak elhajtá- sa, és ezek a, nagyúri hatal­maskodások rendszerint a jobbágyságot sújtották a leg­érzékenyebben és ritkán estek meg emberáldozat nélkül. De súlyos kárt okoztak még a dúlások a kisnemeseknek, to­vábbá a polgároknak is, te­kintve, hogy azok is teljesen ki voltak szolgáltatva a mind­inkább erőre kapó feudális anarchiának. Nem volt kivétel e tekintet­ben Tolna me’gyé sem. Terü­letén több ily éri embervesz­teséggel járó dúláá, történt így például III. András király az 1292. évi szeptember 15. napján kelt oklevél'ben bi­zonyította, hogy „Pál pécsi püspök igen nagy károkat szenvedett a Tolna megyei Noztám nevű jószágában és más birtokaiban, amely káro­kat Sándor fia Moys okozott az által, hogy erről a jószág­ról körülbelül ezer kisebb- nay'obb állatot hajtatott el. Feltörte az ottani egyházat (temolomot), és az illető ke­rület nemeseinek és azok né­peinek abban elhelyezett szekréniieit és ládáit is. Azokból minden értékei el­emeit, sőt a templomban ölte meg a pűsvök officicUsát, Domokos ispánt is. (Noztám = ma Nosztány puszta Dom­bóvártól északra a megye nyugati határánál.)-„A püspök ezen jószágbeli szolgálattevőinek, akiit nagy­részt az ő szekeresei és pa­rancsainak végrehajtói voltak —1 mondta tovább az oklevél — körülbelül 89 lakóhelyét szétdúlta. A noztám! közpon­ti udvarhoz tartozó Chaamá- ban (ma Csorna Somogy me­gyében) és Láazban (Szakály melletti helyse?) a püsoök 5 szolgáiét megölte. Chaama másodszori kifosztásában egy ha;adon menvaSszönvt a mennyegzői házból elrabol­tatok. A mátkát több napig magánál tartotta és megbecs- teleru'tette. Hét éven át sem a saját, sem az Ab>’aami-monost"" birtokai után tizedet nem fi­zetek. sőt az egyház tized- szedőit elfogatta és kifosztot­ta. Az Áb’-aami-TOoroator cisztercita rendház volt Dom­bóvár határában, a kondai- szek'-si patak partiénál, és annak éno-n a ne'Tónusaként szen-n-’* Moys földesúr. A király a pécsi püspök na- ■nasza alrnián Movs. hatat- maskodé-ai és diósai miatt. fi«velembe véve Pál püsoök hűséges szolgálatait, Moys birtokainak na?v részét a pé­csi pösnöksé'mek adományoz­ta, jóllehet az em­berei sem voltak különbek, mint a világi lőurakéi. Éppen a pécsi püspök emberei törtek rá 1331. februárjában a Nyul- szigeti •= margitszigeti apá­cák cselei birtokára, ahol a villicust, a falunagyot megöl­ték. A szekszárdi konvent (hi­teles hely) jelentése szerint ezenkívül a pécsi püspökség fegyveres ere. portjai Bátmo- nostori Tölt s Lászlónak négy falujában Lak (Tamási mel­lett), Lajmér (Lajvér), Lewty és Majsa helységekben követ­tek el erőszakos cselekménye­ket. Pál hátai apát meg ugyancsak T.öttős László két pangaraéhy jobbágyát ítélet nélkül feakasztatta és a Du­nába vettette. Egy 1348. évben kelt ok­levélben különösen érdekes esetről olvashatunk. Az ok­levélben Domokos mester egyik . szakcsi jobbágya. Áb­rán fia, László és testvérei kötelezték magukat, hogy a Nyul-szigeti anácák (margit­szigeti) egyik kazsoki (ma Ka- zrok Somogybán) jobbágyá­nak a megöletéséért kilenc márka vérdíjat fognak fizet­ni az apácáknak. Ez a kilenc márka abban az időben tete­mes összeget jelentett, mert alig egy évtizeddel előbb a regölvi főesperesség 53 plébá­nosától mindössze 8 márka és kilenc banális évi tized- adót tudtak beszedni a pápai tized szedők. A feudalizmusnak ebben a virágzó korszakában eseten­ként. legfeljebb 40 dénár vér- díjat szoktak fizetni a megölt jobbá "v földesurának. Nem a jobbágy családjának, mert arról nem szól az okirat, hogv a meggyilkolt hozzátar­tozói a jelen esetben mily összegű kórtérítést kaptak, pedig talán mégiscsak in­kább azoknak lehetett na­gyobb szükségük segítségre. Az akkori szokás szerint ugvanis a megölt égvén csa­ládtag iái kiegyezhettek a gyil­kossal a vérdíj össeegébem. Amikor kéí-háromszáz esz­tendeje először vittek magyar legényeket a császár szolgá­latába, erőszakos katonafog- dosással vagy a toborzás csá­bításával (ennek német nevé­ből, a Werbungból lett egyik jellegzetes zenei műfajunk, a verbunkos), a német katonai nyelv szavaival csak úgy tu­dott megbarátkozni a magyar parasztfiú, hogy a maga nyel­véhez és észjárásához igazí­totta őket. így lett a magyar katonák száján a Schildwache (őrszem) silbak, a Wachpara- de (díszőrségváltás) vakpará­dé, a takaródét jelző Zap­fenstreich pedig capislrár.g. Ha szabadságra mentek, űr­lapot kaptak Urlaub helyett, főtisztjüket, a Feldmarsallt pedig fölmarsainak tisztelték. Amint e példákból is lát­juk, a nép egyszerű fia az ismeretlen, szokatlan, nyelvér­zéke számára homályos, fur­csa, vagy nehezen kiejthető szót ösztönösen helyettesíti olyannal, amely hasonló az idegen szóhoz, és „van valami értelme”. Az idegen, ismeretlen, szo­katlan szavaknak ilyen naív, értelemkoreső átalakítását, ..megmagyarosítását” népeti-, molőgiának nevezzük, mi­vel főként a nép nyelvében fordul elő. A név nem sza­batos, mert az etimológia a szó eredetének nyomozását jelenti, itt pedig arról van pzó, hogy mesterségesen va­lami értelmet vizünk, ill. erőszakolunk a szóba. Volta­képpen az olyan tréfás szó­fejtést kellene népeti mológiá- nak. neveznünk, mint azt, hogy a káposzta azért kapta Befejezésül még egy okle­vélről kell megemlékeznünk, amely a Dombayak hataí- maskodásáról számol be. A Dombayak, az 1452. év végén kelt okirat szerint, Tolna me­gye legnagyobb birtokkal rendelkező földesural közé tartoztak. Uradalmuk Felső­nyéktől Dombóvárig terjedt, a megye nyugati határán. Thamássy vajda László fiának özvegye Ilona azzal a panasszal fordult az Országnagyokhoz, hogy Dombay Frank fiai: Pál és László a nyéki (Felső­nyék) kastély várnagyaival, Erdélyi Pál szakcsi officiáli- sukkal és a dombói várna­gyokkal megrohanták Tha- mási városát, azt kirabolták, 2000 aranyat és a jobbágyok minden jószágát elvitték. Go­noszt! (ma puszta) birtokot is teljesen kifosztották, Ezért a Dombayakat a veszprémi káptalan perbe is fogta.” — Ebből a pár kiragadott pél­dából is látható, milyen tel­jes kiszolgáltatottságban él­tek hajdan a jobbágyok, aki­ket még az éhínség és járvá­nyos betegségek is sújtottak, mivel rossz termés esetén, vagy ha dúlások során tarta­lék élelmüket Is elvitték. A földesurak szinte korlát­lan urai voltak a jobbágyaik­nak. Ez a függőség és nagymér­vű kiszolgáltatottság a XV. században, főleg annak má­sodik felében ugyan m°g- szűnni látszott. A paraszt a függőhelvzetbsli jobbágyból a gyakorlatban valamiféle bér­lővé változott. De ez a rövid átmeneti állapot a Mátyás ki­rályt követő időben hamaro­san véget ért és az 1514. évi paraszti fellebbanás után, Werbőczy hírhedt Hármas­könyve újból a földesúri tö­rekvéseket juttatta érvényre, és hosszú évszázadokra me­gint röghöz kötötte a jobbá­gyot. Két jubileumi kiadvány Petőfi tüze — Petőfi életútja Petőfi Sándor születésének 150. évfordulóját köszönti oz ország, s ezt teszi a maga módján a könyvkiadás is. A Kossuth Könyv­kiadó és a Zrínyi Katonai Könyv­kiadó például közös vállalkozás­ban 22 tanulmányt foglalt kötet­be; részelemzéseket, amelyekből kikerekedik az egész. A „Petőfi tüze" című kötet szerzőinek név­sorában a költő életének avatott kutatóit találjuk, így többek kö­zött Mártinké Andrást, Lukácsy Sándort, Fekete Sándort, Pándi Pált, a témák sorában pedig a „Versek" kiadásának történetét, a Tízek Társaságának krónikáját, Petőfi és a világlíra kapcsolatát, a közgondolkodásban élő Petőfi- képek változását. Azaz igazi tisz­teletadásra, a költő, a politikus tevékenységének elemzésére, munkásságának sokoldalú bemu­tatására vállalkozik a kötet, s teszi ezt nemcsak tudományos alapossággal, hanem a legfris­sebb kutatási eredményeket is megismertetve. Hasznossága a nagyközönség előtt általában is­meretlen tények, összefüggések sokaságának közlésével, értéke pedig azzal mérhető e kötetnek, hogy a fölfedezés izgalmát kí­nálja a felszínnél többet látni ’akaró olvasónak. A könyvet a Petőfi-irodalom válogatott bib­liográfiája egészíti ki, a szer­kesztést Tamás Anna és Wéber Antal végezte. A „Petőfi életútja” című, na­gyon szép kiállítású, gazdagon illusztrált művet Mártinké András állította össze, s a Kossuth Könyvkiadó gondozta. Néoszerű, a legszélesebb körnek szánt ki­adványról lévén szó, aligha ki­fogásolhatnánk bizonyos enged­ményeket, ám ez esetben ilyenek nincsenek. Színes, sokoldalú ka­lauzolásban van részünk, meg­ismerhetjük a költő életének minden lényeges mozzanatát, s a lapokat forgatva bökkenünk meg, mennyi mindent tárt fel csak mostanában e mozzanatok némelyikéről a tudományos ku­tatás. A jól válogatott dokumen­tumok, a lényegre világító idéze­tek, a tömör kommentár, a ren­geteg kép minden bizonnyal jo­gos sikert biztosít a könyvnek. M1SZLAI GYÖRGY: \ EMLÉKEZÉS EQY RÉQI PETŐFI-ÜNNEPRE Nagy ünnepség volt: Petőfit idéztük. Frissen szerkesztett strófáim zengtek. Szellemalakját a szívünkbe véstük, régelhullott esztendők izentek: falum földjét az ő lába taposta. Kék ruhájában versenyt itt futott. Itt iramlott az érmenti Laposra, míg rá lőrinci napfény zuhogott... Egy sugaras, szép szeptember-vasárnap ünnepeltünk a templomkert előtt. Szakállas költő szájáról szó áradt... Talán tegnap volt, vagy tegnapelőtt?!... Nem tegnap ... Óh, már ötven éve annak! Papáknál ott a sok-sok meghívott. Az ünnep üde fényéből mind kaptak: Petőfi aranyozta e napot!.,. Népies szómagyarítás nevét, mert egy bizonyos Káp hozta hazánkba. Hasonló a Főt község nevét magyarázó monda: Szent László a mo­gyoródi csatában lenézett a dombról, s megkérdezte: „Mi az a folt a völgyben?” Sok helynévhez fűződik hasonló hagyomány. A népetimológia ma is ele­ven, s ha a művelődés lehe­tőségeinek bővülésével és a falu zártságának megszűnése folytán a népnyelvben erősen visszaszorult is, a köznyelv­ben és a szaknyelvekben gyakran felbukkan, újabb példákkal szaporítva a nép­etimológiák sorát, amelyből viszont kikopnak a régebbiek, s a szó helyes alakja váltja fel őket A fíloxérát aligha mondják már valahol is szilokféregnek, sem a máppát malckfának. A chirurgussal együtt kihalt a kirorvos, a marcipán sem olyan kedvelt édesség már, hogy marcífánkra áhítozzunk. A Cuba és Portorico szivar sem olyan közkeletű, hogy guba vagy portorigó szivart kérjen vaiaki a trafikban. Viszont megszületett a york- shire sertés magyar párja, a józsír sertés (holott éppen hússetrtésfajta), a piacon kandallódinyét (cantaloup) és sugár bébit kínálnak (kicsiny, édes dinnyefajta, áz angol sugár = cukor szóból). A tö­vises iglice gilicetövissé vál­tozott, s megjelent a burgo­nya veszedelme, a kórórágó- bogár (kolorádóbogár). Ha pedig a jóból is megárt valakinek a sok, szódabikát vesz be, megrövidítve a szó­dabikarbónát vegytani nevét. De egyes szakmák és a technika nyelvében is talá­lunk népetimológiás szókat. A kohászatban használatos kúpolókemence nem kúp alakja miatt kapta nevét, ha­nem a német Kupelofen „ma­gyarításával”. Autósok ré­me a kerékabroncs kilyuka- dása vagy kiszakadása (né­metül Durchdefekt), amely természetesen nagy durranás­sal jár, ezért a magyarban durrdefekt lett. Az autó ko­csiszekrényét sokan karos­szériának értik és ejtik, hol­ott a francia carosserie egy­szerű szó. A nvelvi tudat fejlődésének jele, hogy a szorosan vett, néni népetimológiák száma erősen megcsappant, helyet­tük viszont egyre gyakorib­bak a humoros szándékú, já­tékos szóesavarintások, mint pl. az ugrómókus, a diszpan- cser, a televiziló ós a majom­méz. Ezek persze csak tréfás beszédbe illenek. A népetimológiás szóalko­tásnak azonban van komoly szerepe is a szókincs életében. A nyelv története folyamán több így keletkezett szó meg­gyökerezett a használatban, és szótározott eleme lett a nyelvnek. Jellegzetes példája ennek a tubarózsa, amelynek vonzó, szirite népköltészeti' hangulata éppen nem árulja el a szó eredetét. A virág latin neve ugyanis Polyantes tuberosa; második tag je­lentése: gümős (innen a tu­berkulózis = gümőkor elne­vezés). A nép a hangzásbeli hasonlóság alapján alkotta meg költői virágnevét, amely aztán általánossá lett. A te­mető latin nevéből, a coeme- teriumból alakult a magyar cinterem, amely a templom körüli, rendszerint bekerített sirkertet jelentette. A nép né­hol ma is így használja, de a századvégi irodalomban a két „értelmes'’ tagra bontott szó cin+terem) új jelentést vett föl: lovagterem — ezt érez­hette bele a szóba a képzelet — fémcsörrenésű fegyverek­kel, páncélokkal, ónkupákkal. De vannak mindennapos sza­vaink, amelyekről nem is sejtjük, hogy népelimolósia szülöttei. A szláv ulicá-ból először ucca lett, de a szó annyira összekapcsolódott az út fogalmával, hogy végül a helyesírási szabályzat az utca alakot fogadta el. Ha­sonlóképpen lett az olasz tazza szóból tálca — táca he­lyett — mintha a tál kicsi­nyítő képzős alakja volna. E régi példák mellett akad egé­szen új is. a pufajka; az orosz fufajkánál nyilván azért érezték kifejezőbbnek, mert viselőjét testesebbnek, puf- fadtnak mutatja. Természete­sen a szemény- és helynevek körében is gyakori a népeti- mológia, s ahogy a köznyelv is befogadja és szentesíti az így keletkezett szókat, a hi­vatalosan rögzített, törzsköny­vezett helységnevek közt is bőven akad hasonló. KOVALOVSZKY MIKLÖS

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents