Tolna Megyei Népújság, 1973. január (23. évfolyam, 1-25. szám)
1973-01-09 / 6. szám
A 60. délkor mentén Északra indul a posta .. * Megjött a posta. Dikszon-szigeten a repülőtér főnöke, Jurij Filimonov megkérdezte tőlünk: — Akarnak a posta járattal a sarkvidéki állomásra repülni? Akkor gyorsan szedelőzködjenek és mehetnek is a géphez. A legénység már útrakész. És már fenn is vagyunk a magasban. A sarkvidéki ködben mindent fantasztikus színekkel és árnyékokkal díszít fel a sarki fény. Amerre csak a szem ellát mindenütt határtalan jégmezők. A gép szárnya alatt csak néha csillan fel a jégtáblák között sötétlő víz. Pontosan a fejünk fölött pedig a sarkcsillag pompázik. Li—2 gépünk egyenletes zúgással kitartóan dolgozza előre magát egyre meszebb észak felé, a sarkig. Útvonalunk a következő: Szevernaja Zemlja, Magány-sziget, Russzkij. Usa- kova, Tajmir... Egyszóval csaknem egészen a Föld „fejebúb- jáig”, a nulla koordinátáig. Kérdezzék meg a sarkvidék akármelyik lakóját, mit vár leginkább a hosszú téli éjszakában. Száz közül százan ugyanazt válaszolják: valami kis hírt a szárazföldről. Még nem is olyan régen hallatlanul hosszú volt e hír útja: egyszer egy évben, a rövid sarkvidéki nyári hajózási idényben érkeztek hajók a távoli állomásokra. Ma már egészen más a helyzet, a tudomány és technika haladása lényegesen „közelebb hozta” a sarkvidéket a kontinenshez. De azért a sarkvidék csak sarkvidék maradt, Bármelyik pillanatban felsüvíthet a szilaj szél, támadhat olyan hóvihar, hogy méternyire sem látni. Ilyenkor aztán nincs pilóta, aki célhoz érne. Még a legjobbak között 6em. ...Borisz Makszimov, a rádiós levette a fejhallgatót és megfordult: — Parancsnok! Dikszon- sziget szerencsés utat kíván és jelenti, hogy az állomáson várnak ránk. Nagyon is várnak. Hiszen gépünket a szó szoros értelmében telezsúfolták a felhalmozódott zsákokkal, amelyek a sarkvidéki emberek számára legdrágább rakományt, a postát rejtik. — Jó dolog örömet szerezni — mondja a parancsnok, Lev Breuszov, akit itt tisztelettel „öregnek” neveznek, bár csak 35 éves. — Meglehet, van aki azt hiszi, csak a „könnyű” kereset tart itt bennünket. Nekem például nem egyszer felajánlották, hogy menjek át valamelyik kényelmes menet- rendszerű utasszállító gépre, üdülőhelyi járatra, amelyen nem sokkal kisebb a kereket Mondjuk a Moszkva—Szocsi járatra. Nem lenne több jégtábla, szélvihar, havonta kéthetes —, ha nem hosszabb — távoliét a családtól... Aztán az embernek eszébe jut, hogyan várják az állomásokon, menynyire szükség van itt rá, —és akkor azt mondja magában: „Nem, egyelőre maradok még egy kicsit!” Egyébként korántsem közömbös, hogyan tud az ember átállni ezekre a kényelmetlen körülményekre. Jó, ha valaki itt született, nem messze és kisgyermek-korától megszokta az ötvenfokos fagyokat, arni itt nem megy ritkaságszámba. Lev Breuszov pedig a délvidéki Kazahsztánból származik, ahol ugyan a hőmérő ugyancsak gyakran mutat 50 fokot, de fagypont fölött... — Nem én vagyok az egyetlen ilyen — folytatja a parancsnok. — Itt van például a fedélzeti mechanikusunk, Vlagyimir Petrov. Vagy a másodpilóta, Szergej Leljuh, aki fiatal kora ellenére már veteránnak számít a sarkvidéken. Makszimov, a rádiósunk ugyancsak 1956 óta dolgozik itt. Mindnyájan arra készülnek, hogy majd letelepszenek Goméi vidékén, a belorusz erdők csendjében, és méhészkední fognak. Tizenhat éve készülődnek erre... — Tehát senki sem megy el innen? — Dehogynem! Persze hogy elmennek... Azok, akiknek a jelleme nem felelt meg a sark- vidéknek. Itt a sarkvidéken az ember teljesen olyannak mutatkozik, amilyen a valóságban. Sőt, valamiféle természetes kiválasztódás is végbemegy, mégpedig nem annyira a fizikai, mint inkább az erkölcsi erő tekintetében. Kiről-kiről eldől, idevaló-e vagy nem, ahol a dolgok sikere elsősorban a kollektíván múlik. Egyes sarkvidéki állomásokon az emberek hosszú hónapokig ötöd-, hetedmagukban élnek. Nem lehet változtatni' a körülményeken, nem cserélhetnek munkahelyet, nem mehetnek szabadságra közben. Előfordulnak pensze véleménykülönbségek ebben vagy abban a kérdésben. és természetesen vitákra is sor kerül. De minden egyes ember cselekedeteinek irányítója mindig és mindenekelőtt az egymás iránti tisztelet, az igazi elvtársiasság marad. Emlékszem, egyszer Dikszon- ban alig hogy csöndesedni kezdett a hóvihar, a repülőtér parancsnokától és a főpilótától kezdve a szakácsig mindenki kiment, hogy egy sávot megtisztítson a hótól. És bár volt elég motoros hóeke és erős kotrógép, mégis mind lapátot fogtak. Mire volt ez jó? Hiszen legjobb esetben is csak egymásfél órával gyorsíthatták meg a gépek felszállását. De a dikszoniaknak nem kell magyarázni. hogy a sarkvidéki állomásokon, ahol türelmetlenül várják a híreket a szárazföldről, másképp számolják az időt. — A sarkvidék nemcsak különleges követelményeket támaszt az emberrel szemben, de ki is neveli az emberben a kellő tulajdonságokat. Borisz Usztyenko, a megfontolt és komótos navigátor, aki egész idő alatt műszereivel foglalkozott, dörmögve közbeszólt: — Készüljenek, leereszkedünk! Nem szállunk le, Szer- józsával megnéztük: az itteniek számára csak egy „dobásunk” van. A rádiós és a mechanikus a gép ajtajához húzza a postazsákokat. Szinte belefájdul a szemünk, oly erősen nézünk az éjszakába. Egyszer csak kis fény tűnik fel a messzeségben. majd másik, harmadik. Alattunk rakétákat bocsátanak fel, amelyek ezernyi szikrával világítják meg a hótakarót. Gépünk ereszkedni kezd, a magasság 100 méter, 60. 50 méter... A parancsnok bekapcsolja az erős fényszóróit, és már látjuk is a házakat, az integető emberek apró alakját. Élesen megszólal a berregő: Felkészülni! — Kettős jelzés a berregőn: Indítsd! — Minden rendben! — jelenti egy perc múlva a rádiósunk. — Épp a kellő helyre estek. A Proncsiscseva-öbölhöz akkor értünk, amikor már pir- kadni kezdett a sarkvidéki nappal hajnala. Több mint kétezer kilométeres út volt mögöttünk. Gépünk a jeges hóbuckáknak ütközve fékezett, megfordult és esetlenül megbillenve a sarkvidéki állomás felé gördült, ahonnan már szaladtak elénk az emberek. Talán sehol annyira nem örülnek a vendégnek, mint a távoli északon. Ha meg éppen Moszkvából jött az ember, akkor vége- hossza nincs a kérdezősködés- nek. beszélgetésnek az illatos, nagyon erős és forró tea mellett. Ez ugyan valamivel később következik, előbb lássuk a várva-várt leveleket! Előbb végigfutják őket, aztán soronként ízlelgetik, mint a jó bort. A beállott csendben zizegnek a levélpapírok, vendéglátóink gondolatai most mesz- sze járnak. Megjött északra a posta. Hazulról jött Andrej Samsin Egyszer, a réten találkozott a gólya meg a szarka, A gólya a múltról álmodozott. — Bizony, szarka komám, a múlt, az nagyon szép volt. Minden háznál örömmel látták a gólyát. Babusgatták, a kéményekre csalogatták, most meg előfordul, hogy még onnan is lelökik. Uj ház, új kémény, és az új kéményen már nincs helye a gólyának. A béka is fogytán. Kiszárítják a mocsarakat, a sokféle növényvédő szertől elpusztulnak a békák. a siklók, a mezei pockok ... Mi is lassan pusztulunk. ' A szarka figyelmesen hallgatta a gólya fejtegetéseit, Hümmögött, bólogatott. — A múlt a miénk volt. A jövő a tiétek ... Felkapta fejét e kijelentésre a szarka és kérdőn tekintett a gólya szemébe. — Hogy érted ezt gólya pajtás? — Úgy, ahogy mondtam. — Nem fejtenéd ki bővebben, hogy miért a szarkáké a jövő? — Dehogynem! Nagyon szívesen. Mondtam már ugye, hogy a gólyák egyre fogynak. A szarkák pedig egyre szaporodnak. A gólyafészkeket lelökik a házak kéményeiről — bár, ami igaz, az igaz, meg is büntetik érte a galádot — a Újra az erőszakról Hernádi Gyula s Falanszter Előjáték: Beszélgetés Győry Emillel. — Az ön betegsége miatt került november helyett januárban bemutatásra Szekszárdon a Falanszter. — Igen, két hete épültem fel egy szövődményes influenzából. — Eszerint két hónap után most játsszák majd újra a darabot. — Tartottunk emlékeztető próbát, az idő érleli az előadásokat, de el is felejteti a hangulatukat; újra át kell élniük a színészeknek. Búcsúzunk a Falansztertől, még lesz egy előadása Pécsett, aztán lekerül a műsorról. , — Considerant, akit ön alakít, a darab központi figurája. Rokonszenves és végletes jellem. — Sokat jelentett nekem Considerant színészi pályámon. Fejlődésemet mérhettem le rajta. Olyan szerzővel találkoztam, aki olyan expresz- szív szöveget adott a számba, olyan alakot formált, amely megfelel az én színészi alkatomnak és elképzeléseimnek. — Mi a véleménye a Falanszter mondanivalójáról, eszmeiségéről? — A mondanivalójára furcsa pesszimizmus jellemző: pesszimizmus, ami az életigenléshez juttat el. Azt hiszem, korprobléma ez: úgy érkezünk el a teljes megismeréshez, hogy mindent lerombolunk. A színésznél különösen így van: pokoljárás vezet minden célhoz. — A Pécsi Nemzeti Színház most készül a második Hernádi-darab, az Antikrisztus bemutatására. Ebben is játszik majd? — Betegségem miatt nem számíthattak rám a szereposztáskor. így legközelebb egy spanyol komédiában fogok játszani. • Hernádi Gyula neve jól ismert: kilenc Jancsó-film forgatókönyvének a szerzője, hat kötete jelent meg. A filmek, regények, elbeszélések és az első dráma közös témája: az erőszak. A helyszín, ahol a drámában vizsgálja: egy falanszter. Ez a falanszter nem olyan, amilyent Madách tudatunkba ültetett. Fourier elképzeléseit követi, a múlt századi utópista szocialista gondolkodóét. Csak éppen kicsiben, és úgy, hogy a közelmúlt hippi-településeit idézi. (Amihez hozzáA jövő madara szarkák pedig gyönyörű új, kacsalábon forgó fészkeket építhetnek maguknak a legdrágább telkeken. A mocsarakat kiszárítják, elveszik a vadászterületeinket. Bezzeg a szarkáké egyre bővül. Korábban csak a mező volt az övék, most már a városokban, üzemekben is van vadászterületük, sőt néhányan közületek már az önkiszolgáló boltokba is bemerészkednek. Korábban mindenki a gólyákról beszélt. Ma már csak a szarkákról esik szó, hogy a szarkák így, a szarkák úgy, pedig a szarkák csak visznek, semmit se hoznak. — — Éppen ez a baj, gólya pajtás! Mi nagyon gyorsan szaporodunk. Az okosabb, műveltebb szarkák, akik az Ember tragédiáját is olvasták, azt fejtegetik, hogy nem lehetünk a jövő madarai, ha egyszer több lesz az eszkimó, mint amennyi a fóka. Ha tehát több lesz a szarka, akkor ésökken a vadászterület, sőt előfordulhat az is, hogy egy idő után csak egymás vadászterületén gyűjtögethetünk... — Ez bizony előfordulhat. — És akkor mi lesz, gólya pajtás? járul a statisztéria öltözéke is.Jf Hernádi falansztere tehát párszáz fős közösség, aminek rendezőelve a fourieri elmélet: minden emberi szenvedély hasznos, ha szabadjára engedik. Életük öt évén át éppen úgy tűri a falanszter létét a a környező feudálkapitalista társadalom, mint mai utódja a „virággyermekekét” — bizonyításra használva államrendje végtelen demokratizmusának . Ez a látszatharmónia a társadalommal akkor bomlik meg, amikor a falanszter politikai lépést teszi hirdeti és segíti a négerek felszabadítását a rabszolgasorból. Az állam — a környezet —, erőszakkal válaszol, és ez az erőszak egyidőben jelentkezik a belső válság megjelenésével: amikor a falanszter irányítói közül hárman — a gazdasági vezetők — szembefordulnak az eszmét képviselő hármassal: erőszakot követelnek, rendőrséget, hatalmi rendet. A külső erőszak ellen lehetne küzdeni belső egységgel, egyet akarással. A falanszter lakóinak nem sikerűi az ellentétekben feszülő energiát egy irányba fordítani, a közösség elgyengül. Ekkor lép be a „harmadik, erőszak” a drámába: Considerant, a legtisztább, gondolkodó és harcos falanszter-vezető személyiségében. Ez az erőszak patologikus természetű^ meg is zavarja a dráma filozófiai ívét Considerantról kiderül, hogy gyilkos, majd másodszor is gyilkos lesz. Áldozatai ártatlanok, a gyilkosságokkal igazságot bizonyít Considerant: azt, hogy a fehérek ártatlanul gyilkolhatják a négereket, a hatalom szentesíti a tettet. Bizonyításának egyszerű módja az őrült elme egyetlen lehetősége, ez, és öngyilkossága a falanszter teljes felbomlásának elindítója. A foureri elmélet rögeszméd hordozói közül egyedül Francis Wirght, az alapító marad a falanszterben. A többiek meghalnak, eltűnnek. Az előadásra az jellemző'; ami a darabra is. Feszült végig, de néha nem érezzük tisztának ezt a feszültségét. A tö^ megjelenetek helyenkénti fri- volsága nem, a revűszerű tana; betétek ártottak a tiszta feszültségnek. A szakmjazz általában rombolta a hatást, Fidel Sut, a megölt néger siratá- sánál pedig teljesen tönkretett te. (virág) j — Mi lesz? Hát, mi lenne? Két dolog valószínű. Vagy úgy elszaporodtok, hogy már egymástól sem lesz mit elvenni, vagy pedig radikális intézkedéseket kell foganatosítani e szarkák társadalmában is. — Mire gondolsz gólya pajtás? — Arra, hogy a szarkák egy részét el kell pusztítani, a megmaradókat pedig kötelezni kell a családtervezésre ... — És ha ez sem segít? — Akkor az történik veletek is, ami velünk. Az emberek szétrombolják fészkeiteket, lecsapoljak, megszüntetik vadászterületeiteket. Ez volt az utolsó szava a gólyának. Felkapta szárnyait és elrepült. A szarka még egy ideig is réten maradt. Csak állt, csak állt és gondolkodott. A gólya őt a jövő madarának nevezte. Ez eddig rendben vám De milyen hosszú ez a jövő? Lehet, hogy már holnap elkezdik a szarka- fészkek szétrombolását, a vadászmezők megszüntetését? Nem tudott a kérdésre válaszolni. Ezért nem lehet csodálkozni azon, hogy gondterhelten szállt a levegőbe. Attól tartott talán, hogy már ma megkezdik a vadászmezők megszüntetését, a fészkek lerombolását ...? SZÁLAI JÁNOS
