Tolna Megyei Népújság, 1973. január (23. évfolyam, 1-25. szám)
1973-01-28 / 23. szám
HEGEDŰS LÁSZLÓ: KALAUZLÁNYOK Két kalauzlány kinn a peronon szemez velem, pajzánul kacarászik. Az nyurga, szőke, s telt barna a másik. Döcög a HÉV sötétlő tájakon. Igéznek félszemmel, ártatlanul, kihívó pillantással méregetnek, majd összebújnak s már újra nevetnek, hogy arcom elnéző mosolyra gyúl. Bolondos kedvük célpontja vagyok. Ha jobb így nékik, hadd nevessenek. A fagytól dagadt, vöröslő kezek elárulják, nem kényes angyalok. Mosolyogni kell, oly pajkos-vidámak, mintha játékát nézném víg cicáknak. Az ölessé naplója j Tokody—Niederhauser: Németország története Aligha akad náció, melynek múltja olyan szoros — túlnyomórészt kellemetlenül Szoros — kapcsolatban lenne a magyarságéval, mint éppen a németeké. Érintkezésünk sűrűségéről nagy általánosságban mindenki tud. Persze elsősorban a fegyverek érintkezéséről, ami szinte már a honfoglalás pillanatában elkezdődött. Vagy olyan népnyelvi ' közhellyé vált tételekről, mint például: „Ne higgy magyar a németnek ...” Németország történetéről azonban még a rendszeres könyvolvasók többsége is édeskeveset. (Igaz, hogy a magyarról se, sokat.) Nagyon sokan élünk, olyanok, akik a kívántnál sűrűbben hallottuk, olvastuk a „Harmadik Birodalom” kifejezést. Lény«*.; gesen kevesebben, akik-kapásból pontosan . tudnánk fiiöndani, miért álfetteK tíitle- rék éppen ezzel a sorszámmal államukat. Fontos ez? Talán nem, de az már fontos lenne, hogy történelmi tudatunkban megfelelő helyet kapjon Németország múltja, mely olyan nagy szerepet játszott Európában. Ezt a helyretételt igyekszik szolgálni Tokody Gyula és Niederhausér Emil könyve, melyet az Akadémiai Kiadó bocsátott ki. A szándék szép, a megvalósítás kevésbé. Részben terjedelmi okokból. ■ Németország történetének összefoglalására természetesen kísérletet lehet tenni egyetlen gépelt oldalon is. A szerzők több, mint harminchárom nyomtatott ívet szenteltek ennek a célnak, így bőséges lehetőségük lett volna elkerülni a vázlatszerűséget és okosan alkalmazni a tömörítést. Könyvük jelenlegi formájában ugyanis nem bizonyít mást, mint hogy a német történelem előad .Isára a háromszáznyolcvanhat oldal kevés. Főleg azért, ami a fülszövegben is olvasható: ’ „Mindeddig... még polgári szemlélettel készült történelmi összefoglalás sem jelent meg magvar nyelven” a német történelemről. Kevés azonban azért is, mert véleményünk szerint a Niederhauser Emil írta első rész az, melynek stí- ■ lüsát és tárgyalásmódját az egész kötetnek követnie kellene ahhoz, hogy meefelelien a kiadói célnak. Vagyis olvasmányos, ismeretterjesztő munka legyen, de ugyanakkor jelentő- segítséget nyú’íson az irodalomtörténet és művészet- történet kutatóinak is. kfleder- hausemek sikerül százhar- m'ncot oldalon megismertetnie az olvasót kereken két- ezerhétszáz év történetével, ugyanakkor Tokody Gyula két. százötven oldalon az 1789-től eltelt százhatvan évnek csak adatokkal túlzsúfolt, sokszor 'rosúraízű vázlatát tudja adni. A könyv fáradalmas elolvasása így is szolgál tanulságokkal. Például azzal, hogy a német-római császárság, a bis- m-arck—hohenzollerni második, és a hitleri harmadik birodalom ellenére egységes Németország tulajdonképpen sohasem létezett. Sokkal inkább csak a germán idők törzseiből kialakult kisebb-nagyob’o államok többé-kevésbé szoros szövetsége. Annak kifejtése, hogy a németség ennek ellenére katonai téren milyen figyelemreméltó eredményeket tudott elérni. legalább annyira érdeme a könyvnek, mint az egyes fejezeteket lezáró összefoglalások, művelődés- és gazdaság- történeti összegezések, melyek Tokpdy-Niederhauser: Németország .történetének legsikerültebb részei. ORDAS IVÁN Tóth-Móthé Miklós: A kritikus mint egy nagy vízimadár billegett be a presz- szóba. Magasra tartott fejjel lépkedett az asztalok között, így teljesen érthető, hogy megbotlott egy kinyújtott lábban. — Ülj le! — Perc Adorján behúzta a lábát, majd a kezében tartott újságra bökött. — Mi ez?! — Újság — közölte a kritikus, mintha találós kérdésre válaszolna, aztán rendelt egy kávét, habbal. — Ez mi?! — harsant a színész és a kritikus orra elé nyomta az újságot. — Mi ez a pimaszság, amit rólam írtál?! — Jó színfolt volt még Perc Adorján .. — böngészte a kritikus, majd a színészre pillantott. — No, mit szólsz, hát nem eredeti? A színész egy nagy papír- gslacsínná gyúrta az újságot, töprengett egy kicsit, hogy a kritikus arcába vágja-e, de mert alapjában véve rendszerein ember volt, végül is zsebre tette. — Ide figyelj — kezdte rekedten a dühtől —, én még ilyen kritikát életemben nem kaptam, pedig már megettem néhány kiló sót a pályán! Én már voltam jó, voltam rossz, voltam közepes, de színfolt még soha! És ezt kikérem magamnak! — De miért?! — képedt el a kritikus — csak nem azt akarod mondani, hogy nem érted a szó jelentését?..; — Azt! — dörrent vissza Perc. — Igen, azt akarom mondani! Mert egyáltalán mi ' az, hogy színfolt? És ha színfolt, akkor milyen színfolt? Szürke, fekete, sárga, piros, égszínkék, lila ... ?! Felelj! Színfolt — Dórikám, ne marhás- kodj... Itt a szín egyáltalán nem dominál... — Tehát színtelen színfolt voltam...?! — kiáltott diadalmasan a színész. — Jellegtelen, színben meghatározhatatlan színfolt. Akkor nem értem az egészet! Akkor ezek szerint nem is látszottam! Akkor én egy láthatatlan színfolt voltam! — Dórikám — esett kétségbe a kritikus. — Miért evezel abszurd vizekre? Értsd meg, én ezzel a jelzővel kiemelni és nem lehúzni akartalak, nem gondoltam, hogy ... — Tárkány Rezsőt miért nem színfoltnak írtad?! Öt tíz sorban agyondícsérted, holott ezek szerint írhattad volna, hogy nagy színfoltja volt az előadásnak! Nagy büdös színfoltja! — Na ne viccelj! Tárkány játssza a főszerepet! — Akkor fő színfoltja! — acsargott a színész. — De legyünk következetesek, ha színfolt, akkor mindenkinek színfolt! Ne csak egyvalaki virítson színfoltként! Mert mit mond az olvasó, ha esetleg látta az előadást? Megdöbben, mert nem emlékszik, hogy egy színfolt is játszott a darabban. Meghasonlik, idegorvosi kezelésre szorul. De ha a fő színfolttól kezdve, a különböző foltokon keresztül levezeted a legkisebb pecsétig, a pöttyig, akkor belenyugszik, hogy az egész egy nagy marhaság! — Dórikám — állt fel a kritikus —, ne haragudj, de én ezen nem vitatkozom! — Mit gondolsz — emelkedett fel a színész is —, ha én most lehúzok neked egy éktelen nagy pofont, akkor milyen színfolt marad a képeden?! A kritikus sietve intette oda a felszolgálónót. — Egy kávém volt, habbal... — És egy konyak — mutatott üres poharára a színész. — Amit felháborodásomban ittam! Csak nem képzeled, hogy ezek után még ki is fizetem?! KÁLDl JÁNOS: NEM HALASZTHATOD Eltűnt a hótakaró. A fa szívére tett ággal esküszik az eljövendő tavaszra. A Nap is küldi az ígéretet. Egyre tisztábban csillognak az égi vásznak. Ha olykor-olykor kicsit havazna, még akkor is hihetsz ennyi biztatásnak. Higgy is. Nyisd ki a fény felé néző ablakot. Nézd meg: rendben van-e ásód, kapád, s megvannak-e a jó magok? A készülést már semmiképpen nem halaszthatod. Petifi-iienepssgek hagyományai Sárszentlirincen Petőfi születésének 150. évfordulója alkalmából ünnepi események szép sora készül Sárszentlőrincen, Tolna megye Petőfi-emlékekben leggazdagabb községében. Lesz bőven emlékezés, eszmélődés, tanulás, kegyeletlerovás, mulasztások pótlása a költőóriás gyermekkori, sárszentlőrinci diá- koskodásával kapcsolatban. A mostani ünneplés lelkesedésének fokozására hadd idézzünk emlékezetbe régi, sárszentlő- riuci Petőfi-ünnepségeket. 1884. augusztus 10. „Az aug. 9-iki nagy vihar, s nagy eső után fölvirradt reggelen közel-, s távolról sokan gyűltek össze Szent-Lőrinczre. Egyszerű földmívesek, mesteremberek, gazdatisztek, lelkészek, tanítók, tanárok, grófok és bárók, szegény nők. és úrhölgyek, fiatalok és aggok jöttek el a költőnek megadni a tiszteletet. A papi udvaron összegyülekezvén, 10 óra után megszólaltak a harangok, dörögtek a mozsarak, s a Rá- kóczi-induló hangjai mellett mentünk a régi iskolaépülethez, melyben a kis Petrovics 1831—33-ban, mint gimnáziumi tanuló tanult...” így kezdi terjedelmes beszámolóját a Vasárnapi Újság 1884. aug. 24-én megjelenő száma. „Alig múlt el 61 év Petőfi születésétől és 51 év a sárszentlőrinci tanulóévektöl, már kegyeletes ünnepet ülnek Lő- rinCen, a volt iskolaépületet és diákszállást emléktáblával jelölik meg. és hitet tesznek a volt kisdiák költői nagysága, forradalmi hazaszeretete és halhatatlan életmunkája mellett. Az ünnepség nemcsak a falu apraját-nagyját mozgósítja, hanem az egész megyét. Ezrekre menő tömeg szorong az iskola előtti térségen (a mai Petőfi-téren) és a főutcán (a mai Petőfi utcán), s soraiban valóban ott található társadalmi, foglalkozásbeli, vagyoni és nemzetiségi különbség nélkül mindenki, aki lelkesedni tud a szépért és nemesért, s akinek megdobogtatta már a szívét a haza sorsa, a nép szabadsága s a magyar művelődés és irodalom Ugye. Olyan tisztes intézmények küldték el képviselőiket és babérkoszorújukat, mint a Magyar Tudományos Akadémia és a Kisfaludy Társaság. (A Petőfi Társaság is bejelentette részvételét, és követe Bartók Lajos csak hirtelen jött betegsége miatt maradt el.) Itt volt a bonyhádi és gyönki gimnázium küldöttsége, egyházi és világi vezetőemberek, birtokosok és a szellem nagyjai, s a köznép tömegei, a soraikból kinőtt és őket soha el nem felejtő, meg nem tagadó költőkirály névtelen hadserege.'’ A sárszentlőrinci emléktáblák gondolata Dr. Sass István vármegyei főorvosban fogant meg s a megvalósításban Sántha Károly lőrinci lelkésznek volt oroszlánrésze. Nem ment lcöny- nyen a dolog. Még az ünnepi beszédekből és a hírlapi beszámolóból is kicsendül, menynyi gáncsoskodás, lekicsinylés, a lelkesedők megvádolása keresztezte a Petőfi emléke előtti ilyen tisztelgést. Az ünnepség fáradhatatlan előkészítőire a hiúság és az önzés vádjait szórták, a: kis falut, az egyszerű házakat méltatlannak ócsárolták a nagy költő nevéhez. Még az ünnepség után is folyt hírlapi vita arról, hogy jogos és helyes volt-e a sárszentlőrinci Petőfi-táblák elhelyezése. (Latkóczy Mihály: Jó helyre tették-e Sár-Szent- Lőrinczen a Petőfi-táblát? Pesti Hírlap 1884. szept. 3. Ua.: A Szent-Lőrinczi Petőfi-tábla ügyében. P. H. 1884. szept. 9. Baróti Lajos: A Sz. Lőrintzi Petőfi-emléktábla ügyében. Vasárnapi Újság 1884. szept. 14.) Az emléktáblák szövegébe ugyan csúszott be hiba, a jogosult helyek mindegyike se nyert megjelölést, de a Petöfi- barátok szándékát és fáradozását kétségtelenül igazolta Petőfi egyre növekvő híre és neve. Érdekes módon dr. Sass István 50 év múltán Petőfinek csak egy lőrinci diákévére emlékezett, s az általa szövege- zett emléktáblák Petőfinek csak 1832—33. évi sárszentlőrinci tartózkodását örökítik meg. Nyilván ebből a tévedésből eredt, hogy Petőfi második szálláshelye, Németh Ferenc népiskolai tanító otthona, ahol az elsőnél még hosszabb ideig is lakott, megjelöletlen maradt. A sárszentlőrinci Petőfi- ünnepségek lelkes hangulata főképpen a rendezés külső kereteiből fakadt (díszlövések, haranghúzás, hatalmas tömeg mozgósítása, sátor alatti közebéd, pohárköszöntők hosszú sora, hajnalig tartó táncvigalom), hanem az ünnep szellemi tartalmából. Jeles és szakavatott ünnepi szónokok olyan tárgyismerettel és személyes vallomástétellel méltatták Petőfi költészetét és prófétai szerepét, a lőrinczi tiszteletadás jelentőségét, hogy az nemcsak a jelen levő sokaságra tett lenyűgöző hatást; hanem az igazság józan mértékén is megállt és jövendő nemzedékek számára is irányt mutatott. A Vasárnapi újság 1834. aug. 24-i száma ezeket a beszédeket is teljes terjedelemben közölte mégpedig azzal az indoklással, hogy „azok nem annyira alkalmiságukért, mint magukbanvéve becsesek és érdekesek.” Lehr Albert a Magyar Tudományos Akadémia küldötteként a volt iskolaépület előtt beszélt. Az országosan elismert tudós nyelvész és irodalmár megkapó módon és meghatódott hangon először a személyes vonatkozásokra vetett világot: „Jól tudom én, hogy e megtisztelő megbízatást nem az érdem, aminek híjával vagyok, — nem is szónoki gyakorlottság, melynek mióta más irányokra tértem, rég begyepesedett mögöttem az útja: hanem egyes-egyedül gyöngéd figyelmű számbavétele azon drága kötelékeknek ruházatta rám, melyek engem e vidékhez, e faluhoz, kivált pedig ez egyszerű hajlékhoz csatolnak. — Mert ez a ház, melynek faláról ím e márványlap betűi azt hirdetik a jelen öltőnek, s a késő maradéknak, hogy a magyar nemzetnek világra szóló dicsősége, a dal fölkent fejedelme, Petőfi Sándor — most félszázadja múlik — itt ösmer- kedett meg a tudományok elemeivel, — ez a ház az én szülőházam is ... S az a férfiú, kinek gondos keze alatt járta a nagy költő a gimnázium első osztályait, kinek főkép a latin nyelvben és irodalomban való későbbi alapos jártasságát köszönhette, s költői híre de- lelőjén érett ésszel köszönte is, — az a férfiú — legyen áldott haló pora! — az én apám.” Lehr Albertet a magyar irodalomtudomány Arany János költészete és nyelvezete méltatásában tartja utolérhetetlen-
