Tolna Megyei Népújság, 1973. január (23. évfolyam, 1-25. szám)

1973-01-25 / 20. szám

Tolna meg velők a vietnami békéről (Folytatás az 1. oldalról) tása. Mosolyogva fogott kezet Kissingerrel. Megható volt, hogy ez az ember el tud feled­kezni a személyes fájdalmáról, mert örül a békének, s úgy gondolom, ez a mosoly azt is kifejezte, hogy ők nem az amerikai népre haragszanak, hanem azokat hibáztatják, akiknek az érdekeit ez a hábo­rú szolgálta. MENYHÁRT JUDIT, 18 éves felszolgáló: — Ma reggel, a hétórai kró­nikában hallottam, hogy meg­állapodtak a fegyverszünet megkötésében a VDK és az USA. őszintén örültem neki, azt hiszem már az egész vi­lágnak elege van a vietnami agresszióból. Most már — az első öröm után — attól tar­tok, hogy ugyanúgy nem lesz a mostani békekötésből sem­mi, mint ahogy eddig sem lett. akárhányszor bejelentet­ték is az amerikaiak.. Úgy va­gyok vele, hogv akkor fogom elhinni, hogy Vietnamban bé­ke lehet, ha már megkötötték. kovács Béla, 70 éves nyugdíjas fűtő: — A híreket rendszeresen hallgatom, magamban el-elvi- tatkozgatok velük. Hangosan politizálni sohasem szerettem, de most elmondom a vélemé­nyemet. Hát kérem, ma be- mondták, hogy Le Dúc Tho és Kissinger megállapodtak a bé­ke helyreállításáról. Itt volt az ideje valami komolyabb nyi­latkozatnak. de én azt hiszem, emögött is valami amerikai fortély van. Nem hiszek nekik, húsvétkor is, az elnökválasz­táskor is elhitették a világgal, hogy abbahagyják a bombá­zásokat, de annál jobban foly­tatták. Sajnos, azt hiszem, még egv ideig ez lesz a fő téma a rádióban, újságokban. Bár ne lenne igazam. FEJŐS JÓZSEF, kölesdi népművelő: — Reggel, ahogy jöttem a buszon, arra gondoltam, mit mondanék, ha a véleménye­met kérnék erről a mai hír­ről. Röviden: éppen ideje volt! Borzalmas dolog, hogy kény­telenek voltunk megszokni, hogy minden újság, minden hírműsor az amerikaiak rém­tetteiről szóló beszámolóval kezdődött, és hogv már nem is tudtunk meglepődni az úiabb és úiabb amerikai agresszióról tudósító híreken. Nem múlnak el nyom nélkül ezek az évek Vietnamban, az emberekben sem. Mennyi gondiuk lesz, nemcsak az újjáépítéssel, de a háború emlékeinek, nyomai­nak felszámolásával a tudatok­ban! Elképzelhető, hogy most is van az USA-nak valami mögöttes szándéka a béke ígé­retével — lényeg, hogy béke legyen végre! GOMBOS DÉNES, a MÄV dombóvári főnökségé­nek szertárosa: — Nézze, hogyan ne győzne az a nép, melyet annyian se­gítenek? Itt van például — csak egy a nagyon sok közül — a mi felajánlásunk is. Pél­dául volt olyan kommunista műszakunk, amely eredménye­ként harmincezer forintot fi­zettünk be a szolidaritási alap­ra. Azután a sok más akció. Takarót, vért Vietnamnak.. Nagy öröm ez, hogy ha minden jól megy, béke lesz. SCHMIDT JUDIT, bonyhádi gimnazista: — Hallgattam a reggeli kró­nikát, és egyszer csak nem akartam hinni a fülemnek, mikor közli a bemondó, hogy most már csak a két külügy­miniszter aláírása van hátra, és vasárnap éjfél után egv órakor életbe lép a fegyver­szünet. Béke lenne tehát Viet­namban? Nehéz felfogni, eny- nvi év után... Nevetséges ki­jelentés éz most, hogy örülök. Mégis csak ezt tudom elmon­dani. PÉTI GÉZA, a szekszárdi villamossági szak­üzlet vezetője: — Aligha van az országban egyetlen jóérzésű ember, aki ne örülne most, tiszta szívből. Évekig kísértük figyelemmel a harctéri jelentéseket, sőt ha a franciák indokínai rablóhábo­rúját is beleszámítom, több mint két évtized óta. Segítet­tünk mi is itt a boltban. Nem sokat, csupán kisebb pénz­összegeket ajánlottunk fej. De azért az iá válafni. • Én már gondolkodtam rajta, s meg­győződésem, hogv minden fo­rint segített a békéhez vezető úton. Minden takaró, minden amnnijagvógvszer, t . minden kerékpár, ami tőlünk Vietnam­ba, jutott. —' Ha most égy vietnami emberrel iái átkoznék, megszór rítanám a kezét. Nincs más szó rá: hősiesség volt. Aho­gyan és amilyen hosszú ideig kitartottak’ az igazságuk mel­lett. — Tudjuk jól mindannyian, hogy Távol-Keléten nemcsak béke van abban az országban, hanem rengeteg rom is. Egy ekkora pusztító háború után, a sokat szenvedett nép min­den erőfeszítése kevés lenne, hogy egyedül jólétet teremt­sen. Az újjáépítés nehéz mun­kájához segítségünk ezután sem fog elmaradni. S biztos vagyok benne, hogy' nemcsak a miénk, hanem egyetlen em­beré sem a világon, akiben a humánumnak szikrája él. GOMBOS JANOSNÉ nyugdíjas: — Nem foglalkoztam én so­ha politikával, de a vietnami híreket mindig meghallgattam. A mi korosztályunknak kiju­tott a háborúból, az első ide­jén még csak négyéves vol­tam, mégis máig érzem a ha­tását. Az édesapám hét évig volt hadifogságban, tizennégy éves voltam, mikor viszontlát­hattam. — Megmondom úgv ahogy van, engem nem lepett meg a hír. Az utóbbi időben sokat gondolkodtam a vietnami dol­gokon. Nem tudom miért, de biztos voltam abban, hogv miután a háború a vietnamiak igazságos harca, tudtam, hogy csak ők kerülhetnek ki győz­tesen. Ami a közelmúlt nagy bomba támadásait illeti, min­det úgy tekintettem, mint egy végső erőfeszítést. Népújság 1973. január 25. — Á második világháború alatt a férjemet féltettem, aki szinte végig katona volt. A férfiak a frontokon estek el, a családok itthon mentek tönk­re. El tudjuk mi képzelni, mit szenvedhettek a vietnami em­berek. Azt mondják,' sokkal több bombg hullt le arra a kis országra, mint a második vi­lágháború alatt összesen. KASZÄS IMPE, az 505. sz. Szakmunkásképző Intézet igazgatója: — Hárqm gondolat jutott eszembe a parafálás hírére. Meghatott.. először is az, hogy hosszú évtizedek után egy egész nép mjnden tagja elő­ször tudja' majd azt, hogy mi a béke. A második gondolat: ez az esemény újra meggyőzően igazolja azt. hogy a jó lelki­ismeretű népek és emberek erkölcsi ereje, összefogása ha­talmasabb erő a lelkiismeret­lenség és a pusztítás szolgá­latába állított technikai erő­nél, a népirtó pusztításnál. A harmadik gondolat: a béke azonban még nem megbékélés. Mindazoknak, akik a pusztítás éveiben figyelemmel, áldozat- készséggel, anyagi és erkölcsi segítséggel ott álltak a vietna­mi nép mellett, továbbra is nagyon éberen oda kell fi­gyelniük. FENYVESI SÄNDOR lakatos, a Bonyhádi Vasipari Szövetkezet dolgozója: — Végre béke lesz. Filmek­ről, tv-híradókról, újságokból értesültünk a kegyetlen gyil­kolásokról és a vietnami nép hősi harcáról. Tegnap reggel, amikor a rádióból hallottam a hírt. arra gondoltam, hogy az emberiség akarata érvén’,’e- sült; béke, az alkotó, az újat építő holnapok köszöntenek Vietnamra. — Tudom, sok-sok ezer csa­ládot nagy veszteség ért. Fér­jek, feleségek, gyermekek pusztultak el. A sok szenve­dés talán feledésbe merül — azt azonban soha nem lehet elfelejteni, hogy ez a háború az emberiség elleni bűntett volt. Én, mint aki nagy csa­ládból származom — tízen va­gyunk testvérek — tudom, hogy mit jelent egy családnak, ha együtt van, ha a szülők, a gyermekek együtt munkálkod­hatnak, élhetnek. KALÁSZ JÄNOS pedagógus, a Szekszárdi Dózsa labdarúgója: — Végre ezt is megértük. A világ közvéleménye mégis csak nyomást gyakorolt Nixonra. A béke erői győztek. Tegnap rendhagyóan kezdődött a műszak a Szek­szárdi Nyomda szedőtermében. Már nem tudni ki kommentálta elsőnek a hírt, de a vietnami fegyver- szünet kérdése egész napra másodrendűvé degradált minden egyéb megbeszélnivalót. — Lehet, hogy a mi tiltakozásunk, meg a mi vietna­mi műszakunk önmagában keveset ért, de szinte az egész világ részéről megnyilvánuló felháborodás már hatalmas erő — Rusz György véleménye. — A történelem egyik legszennyesebb háborúja volt — ez az egyöntetű ítélet az Egyesült Államok felett. — Biztosan hozzásegített a megegyezéshez az a ha­talmas támogatás is, amit a szocialista országok nyúj­tottak Vietnamnak. Megelégedettek lehetünk, hogy eb­ből mi is kivettük részünket. Wehmann János még azt is megjegyzi: — A legutóbb lelőtt 29 amerikai repülőgép súlyos figyelmeztetés le­hetett a támadóknak. Mindenkinek van véleménye, elítélés, együttérzés, reménykedés. Hellyel-közzel még szkepticizmus is: — Lehet-e hinni az agresszomak, aki annyiszor meg­szegte szavát? Aztán: — Lehet, kell, mert lám lehet és a jövőben is kell kényszeríteni, hogy ezt a megállapodást be­tartsa. Kertay Gábor mintegy összefoglalóul: — Az ittlevők közül talán nekem jelent legtöbbet a megállapodás. Három fiam van. Szeretném, ha békében növekedhet­nének emberré ... S ha a védekezésben támogattuk a vietnami népet, számíthatnak ránk az újjáépítésben is. A megyei tanács vb üléséről jelentjük Napirenden s Az egészségügyi gondozói munka Munkavédelem a megye termelőszövetkezeteiben megyei tanács yb tegnap délelőtt megtartott' ülésének napirendjére ezúttal kát olyan beszámoló, illetve tájékoztató jelentés is került, melyek tár­gya nem közvetetten, hanem közvetlenül az ember. A megyei tanács elnökének a lejárt határidejű vb-határo- zatok végrehajtásáról szóló je­lentését követően dr. Horváth Jenő főorvos, a megyei tanács egészségügyi osztályának veze­tője terjesztett elő beszámolót arról, hogy milyen feltételek között, milyen eredményesség­gel folyik megyénkben az egészségügyi gondozói munka. A végrehajtó bizottság ülésé­nek e napirendi vitájában — mások mellett — részt vett az Egészségügyi Minisztérium III. számú főosztályának kép­viseletében dr. Bohánszky Fe­renc is, aki a beszámoló felett nyitott vitában reálisnak ne­vezte azt. A gondozás a betegségek megelőzését, az idült betegsé­gekben szenvedők kezelését, rendszeres ellenőrzését biztosí­tó intézkedések összességét, egyben gyakorlatát jelenti. A megelőző gondozás az egészsé­ges lakosság egyes csoportjai­val foglalkozik, akik életkoruk, munkakörülményeik, vagy fo­kozott fizikai igénybevételük miatt különböző, egészséget károsító veszélyeknek vannak kitéve. A megelőző gondozás a csecsemő- és terhestanács­adásokon, sportorvosi, vala­mint a munkaegészségügyi in­tézetekben folyik. Az utókeze­lő gondozás alanyai pedig azok, akik különböző betegsé­geken estek át, vagy idült be­tegségben szenvednek. Célja; elhárítani a betegségek súlyos­bodását, kiújulását. Régebben hazánkban utó­kezelő gondozást csak azokon végzett az egészségügy, akik valamilyen népbetegségben (tbc, nemi betegség, trachoma, stb.) szenvedtek. Ma az utó­kezelő gondozás kitérjed a szív- és érrendszeri megbetege­désekre, a cukorbetegekre, fe­kély- és elmebetegségekre, hallószervi- és daganatos be­tegségekre is. Szükséges megjegyeznünk a fentieket követően, hogy ré­gebben a gondozói munka in­tézményekhez volt kötve, ma, úgynevezett területi gondozás folyik, amit a szakorvosok és körzeti orvosok végeznek. Hangsúlyoznunk kell, hogy eredményesen, de megközelí­tően még ma sem olyan tár­gyi, személyi feltételek között, mint az kívánatos lenne. A tüdőgondozói munkáról szólva elsőként állapította meg a vb-nek szánt beszámoló, hogy a gondozók lelkes és szakszerű munkájának ered­ményeként olyan mértékben csökkent a tbc-s megbetegedé­sek száma, hogy bízvást szá­molhatunk a tüdőgümőkór népbetegség jellegének meg­szűnésével. De míg e téren az újbóli és újbóli előrehaladás perspektívája igen kedvező, nem úgy a bőr- és nemi beteg­ségek vonatkozásában. Bár a bőr- és nemibeteg-gondozók munkájáról egyértelműen el­mondható, hogy az alapos és pontos, következésképpen nem .is eredménytelen. De mind a bőr-, mind a nemi betegségek számának növekedése arra a kötelességünkre mutat, hogy tovább kell fejleszteni ezt a gondozói vonalat. Megyénkben 20 éve folyik onkológiai gondozás, ennek fejlesztésére a megyei tanács vb 1969-ben hozott döntést. A vb-határozat akkor célul tűz­te ki a gondozói hálózat bő­vítését, azt, hogy minden já­rás; székhelyen ki kell alakí­tani és főfoglalkozásúvá tenni az 1—2 órás rendeléseket. Eb­ben az évben ez megvalósul. Szükség van rá, hogy meg­felelő ellátásban részesüljön a megvében nyilvántartott mint­egy 3000 daganatos beteg, s kí­vülük, a felkutató munka so­rán időben orvoshoz kerülje­nek a veszélyeztetett korosztá­lyokhoz tartozék. Eddig Bony- hádon működött kísérletkép­pen az emlőrákszűrés. Ez év­től az emlőrákszűrés helye a megyei kórházi rendelőintézet­ben lesz. Felnőtt ideg- és elmegondo­zás szintén hosszú évek óta fo­lyik a megyében. Egy főfog­lalkozású orvos mellett több asszisztensnő és egy területi gondozónő dolgozik. 1971-ben a gondozott elmebetegek szá­ma 822 volt. Sajnos a gondo­zásra szorulók száma növek­szik. A gyermek-ideggondozást hosszú ideig nélkülözte a me­gye. Csak három évvel ezelőtt sikerült létrehozni a gyermek­ideggondozót, amely szűkös, céljának nem megfelelő elhe­lyezésben látott munkához. Míg 1970-ben havi átlagban 190 gyerek kereste fel a gyer­mek-ideggondozót, 1972-ben már 304. Várható a gondozás­ra szoruló gyermekek körének további bővülése. A végrehajtó bizottság, dr. Horváth Jenő főorvos beszá­molója alapján megállapította, hogy megyénkben az egészség­ügyi gondozói munka az utób­bi években fokozatosan fejlő­dött. A gondozás a megye la­kosságának egyre nagyobb kö­rére terjed ki, javultak a tár­gyi, ' személyi feltételek is. Megoldódott a megye-i bőr- és nemibeteg-gondozó intézet ked­vezőbb elhelyezése; a’aoterü- letileg bővült a megyei TBC- gondozó intézet, s a közeljövő­ben nyernek elhelyezést az onkológiai, a felnőtt- és gyer­mek-ideggondozók. Mindez nem kevés, de többre van szükség. Ezért is hozott az egészségügyi gondozói munka továbbfeilesztése érdekében a megyei tanács végrehajtó bi­zottsága úiabb határozatot. A termelőszövetkezetek mun­kavédelmi helyzetéről Somnr- jai Sándor, a megyei tanács mezőgazdasági és élelmezés- ügyi osztályának vezetője tájé­koztatta a testületet, A vb jóváhagyta a táiékoz- tatő jelentésben megfogalma­zott további munkavédelmi tennivalókat, m”’d végezetül a bejelentésekkel foglalkozott.

Next

/
Thumbnails
Contents