Tolna Megyei Népújság, 1973. január (23. évfolyam, 1-25. szám)
1973-01-18 / 14. szám
A bevehetetlen város Leningrádban 30 éye törték át a németek blokádját Németország hadserege 1941. június 22-én hadüzenet nélkül a Szovjetunióra támadt. A nyár végére a fasiszták Le- ningrád alatt jártak és szeptember 8-án bezárult az ostromgyűrű a város körül, teljesen elvágták a hátországtól. A Leningrádra támadó „Észak” hadseregcsoport parancsnokságát Hitler arra a von Leeb tábornagyra bízta, aki lovagkeresztet és előléptetést kapott a Maginot-vonal áttöréséért. Válogatott csapatokat — 725 ezer katonát és tisztet —, másfél ezer páncélost. több mint ezer repülőgépet és 13 ezer löveget küldtek a város ellen. A német parancsnokság egy pillanatig sem kételkedett Leningrád bevételében: a díszünnepélyre és a bálra előre szétküldték a meghívókat. Majdnem három évig harcoltak a németek a város bevételéért. Kilencszáz napon át lőtték ágyúikból, 150 ezer tüzérségi lövedékkel árasztották el, 100 ezer bombát dobtak le rá. Minden harmadik ház súlyos károkat szenvedett, minden ötödiket porig romboltak. Még ilyen áron sem léphettek be abba a városba, amelynek utcáit történelme folyamán egyszer sem taposta hódító. Hitler elhatározta, hogy eltörli a föld színéről X. Péter, a dekabrista forradalmárok, Lenin és a bolsevikok, a nagy orosz művészek és építészek városát. Véleménye szerint Leningrád — az orosz forradalom szimbóluma — eleste a szovjetek teljes katasztrófáját okozta volna. A Führer mindennel számolt, mindent figyelembe vett, de egyet nem láthatott előre; azt, hogy kik és milyen eszme nevében fogják védelmezni a várost. A háború első óráiban, a mozgósítás elrendelése előtt, 100 ezer leningrádi ostromolta meg a kiegészítő parancsnokságokat, követelve, hogy a frontra küldjék őket. A munkásosztály fellegvárai, a leningrádi nagyüzemek önkéntes hadosztályokat és zászlóaljakat szerveztek. A városba zárva több mint két és fél millió polgári lakoß maradt, ebből 1,2 millió önellátásra képtelen: idős és beteg ember, és mintegy 400 ezer gyerek. Már nem volt idő az evakuálásukra. Beköszöntött az éhezés. A fennmaradt dokumentumok szerint 1941. november kilencedikén Leningrád 7 napra való liszttel, 8 napra elegendő darakásával és 14 napi zsírral rendelkezett, utánpótlás pedig nem volt. Eljött a szokatlanul kemény tél — a hőmérő higanyszála mínusz 30 fok alá is süllyedt — tüzelő nem volt. A bombázás és a tüzérségi tűz napi 15—16 órán át tartott. A napi fejadag 12,5 dkg blokád-pótke- nyér volt, amit egy bögre meleg vízzel fogyasztottunk el. Én akkor 12 éves voltam, az események történelmi jelentőségét még nem fogtam fel, de amit láttam, kitörülhetetlenül az emlékezetembe vésődött. A békeidőkben oly vidám és zsúfolt Nyevszkij sugárúton, a város központjában laktunk. Apám a fronton, anyám otthon, betegen. Vízért jártam. Árnyak bolyongtak az utcán, hogy férfi, vagy nő, nem lehetett tudni. Az emberek kis szánkókon húzták temetni éhenhalt hozzátartozóikat — ha még volt erejük. A házak bedeszkázott ablakaikkal bámultak rájuk, a villamosokat és a leszakadt vezetékek szövevényét belepte a hó és a jég. így köszöntöttük az újévet 1942-ben. Egyedül az éhség 641 ezer leningrádi lakost ölt meg. Exkavátorok ásták a tömegsírokat, de még így is maradtak temetetlen holttestek az utcákon. Hitler arra számított, hogy Leningrád felfalja önmagát. Elszámította magát; a fizikai leromlás nem hozta magával az erkölcsi bomlást. Az üzemek dolgoztak, fegyvert gyártottak, javították a páncélosokat. Külön, a kormány határozatára hagyták csak el a várost Mescsanyikov és Orbeli akadémikusok. A világhírű kohász, Bajkov akadémikus csak a hetedik parancs után távozott a hátországba. A világ ötödik legnagyobb könyvtára, a Szaltikov—Scsed- rin könyvtár egyetlen napra sem csukta’ be kapuit. Az egész város fagyoskodott, de a 16 millió kötet épen maradt. A maga módján a könyvtár is harcolt. Letétbe helyezett geológiai térképeket kerestek elő a partizánok számára, középkori gyufareceptek alapján tanultak meg ismét gyufát gyártani. Harcolt az Ermitázs is. A legértékesebb képeket 52 vagonban szállították a hátországba, de mind a hárommillió tárgyat evakuálni lehetetlen volt. A munkatársak a városban maradtak, disszertációkat, tudományos műveket írtak, és amikor a hidegtől és a nedvességtől penészedni kezdtek a képek, kihordták őket a szabadba szárítani. — pedig járni is alig tudtak. Az ókori bölcsek aforizmája ellenére, itt az ágyútűzben.sem hallgattak a múzsák. Ekkor írta meg Sosztakovics VII. — Leningrád — szimfóniáját. A leningrádi rádió mutatta be a saját és a frontról bevezényelt katonai és flottazenekarral. Részlet a próbanaplóból: „...Ma haldoklik az első hegedűs, a dobos útközben idejövet vesztette életét, a vadászkürtös már soha többet nem muzsikál...” Mégis, az egész ország hallhatta a leningrádi koncertet. Leningrád első győzelme 1943. január 18-án, a blokád áttörésével következett be. A Ladoga-tó jegén keresztül vezető keskeny folyosó kiharcolásával a város szárazföldi összeköttetésbe került a hátországgal. Gépkocsikaravánok indultak élelemmel, tüzelővel, és minden egyébbel a város életének megmentésére, a harcolók támogatására. A leningrádi lakosok a szörnyű napok után először lélegeztek fel. Egy év múlva végképp megszűnt az ostrom. A város védelmi vonala mentén ma emlékművek állnak. A legnagyobb közöttük a Piszkarjovi temető. A már- ványlapok alatt félmillió harcos: férfi, nő, gyermek, katona és polgár nyugszik, akik védték és megvédték Lenin városát. A háborús sebeket már régen begyógyították, a város gyönyörűbb, mint valaha. A világ minden tájáról ezrek érkeznek ide minden évben. Gyakran kérdezik, milyen károkat szenvedett a város? Anyagi javakban 38 milliárd rubelt, de a blokádot átélők szenvedését, nyomorúságát számokban kifejezni nem lehet. Nincs egyetlen leningrádi család, amely ne vesztett volna el közeli hozzátartozót Mi semmit sem felejtünk. Ivetta Knyázeva húskombinát, sörÉ£ CSOKOLÁDÉGYÁR Meggyorsítják az élelmiszeripari beruházásokat Az idén a tavalyinál 5 százalékkal többet fordítanak élelmiszeripari beruházásokra, és igyekeznek meggyorsítani a már folyamatban lévő építkezéseket. Tavaly ugyanis — amint ezt a MÉM illetékesei elmondották — a beruházásoknál általában nem sikerült teljesíteni az előirányzatot. Idén az élelmiszeripari nagy- beruházásoknál gyorsítani akarják a kivitelezést. Már megkezdődött a próbaüzem a borsodi sör- és malátagyárban, amelyet több éves munkával 1,1 milliárd forintos beruházással építettek fel. Az üzemben évente 1,2 millió hektoliter sört állítanak majd elő éa emellett 18 ezer tonnányi ma-f látát is gyártanak. 1973-ban további nagyberuJ házások nem fejeződnek bej az építkezésekre azonban mindenhol jelentős összegeket fordítanak és egyes helyeken részmunkákkal készülnek eh! 1976-ban ér véget a szegedi szalámigyár bővítése. Az idén megkezdik a munkát a gyár új hentesüzemében s az év végére tervezik a vágóüzem próbáit is. Két évvel ezelőtt láttak hozzá a miskolci húskombinát beruházási munkáihoz, amelyekre idén 320 millió forintot költenek. Jövőre fejeződik be a budafoki sütőélesztőgyár rekonstrukciója; a munkálatokra 1973-ban 100 millió forintot irányoztak elő. A gyárban a rekonstrukció idején zavartalanul működnek a régi berendezések. A szerencsi csokoládégyár termelését az 1975-ben befejeződő rekonstrukcióval évi 6 ézer tonnával növelik. ■ Itt korszerűsítik a régi üzemeket, de melléjül^ új modem cukorka- és csokoládégyártó részlegeket emelnek. Ezek egy része már 1974 elején bekapcsolódik a termelésbe. (MTI) |A RUldnös házasság | igaz históriája 13. BUTTLER UDVARI BOLONDJA Az erdőtelki kastélyban éldegél Dőry László báró, Buttlemé unokatestvére. A szélütött, eladósodott apa kelekótya fia Katalin grófnő atyja, Dőry Gábor kirendelt gyámsága alatt élt mindaddig, amíg a különös házasság után ő is az erdőtelki kastélyba nem telepedett, a szegényes girincsi környezetből. — „Teljesen bolondnak nem tartom, de egészen okosnak sem”, — jellemzi találóan ezt a családi figurát Buttler inasa. A kissé ütődött 31 éves nőtlen férfit, János gróf teljes kénye-kedve szerinti, bizarr, reneszánsz ízű főúri szórakoztatására tartja kastélyában. Rendesen abban leli gyönyörűségét, ha néhány krajcár, vagy netalán forint fájdalomdíj fejében alaposan elveretheti a bárót. A dolog már annyira fajul, hogy ha egy-egy kupa borra megszomjazik Laci báró, maga áll elő, hogy csak bátran húzzák el a nótáját néhány krajcárért a deresen. Amikor azután sajgó, s hurkásan dagadt üleopel lekecme- reg a deres padjáról, nagy rö- hej közepette tartía is már a markát a borravalóért. Egy alkalommal Buttler '„maga mulatságáról akarván tenni”, így szól kedves udvari bolond iához: — „Hallod-é Laci! Jó volnál te a szamarak királyának! Ülj fel tehát a szamárra, majd én megkoronáztatlak!” Dőry Laci bárónak bezzeg nem kell kétszer mondani, — vállalja ő egynéhány forintért még a szamárkirálvságot is. Nyomban kezdetét is veszi a koronázási ünnepély e’^késű- tése. Pa1-Vtkért szép pe-t-di szőnyeget terítenek a hátára és vállaira. A nyakába csen- getyűt akasztanak. Kivezetik ünnepélyes méltósággal a kastély előtti parkba, ahol felültetik a már rá váró szamár hátára. Az egyik inas pedig előkelősködő mozdulattal, a kobakjába nyom egy hosszú szamárfülekkel díszített papír- koronát. Két szolgálólány. csatlóssá lépve elő, kantárjánál fogva, ünnepélyesen kimért léptekkel a gazdasági udvarba vezeti. Itt már várja a friss-sütetű szamárkirályt a kastély és a falu összesereg- lett kíváncsi népsége. Tapsolják, éljenzik, nevetik, éltetik. Majd a kastély belső udvarába vonul a koronázó menet. — „Éljen a szamarak királya!” — kiáltja kórusban a nyomába szegődött koronázó népsereg tarka tömege. Dőry báró, — akárcsak a valódi királykoronázásoknál szokás, — a kezében tartott „bakter dzsidával”, nagy büszkén a négy égtáj felé vág. Buttler a pompás mulatságot egy csillogó arannyal fizeti meg Laci bárónak. Sőt, ráadásul, még egy pár piros csizmát is kapt Egy másik nevezetes alkalommal pedig — hecc kedvéért — megesketik a lüké bárót egy cselédlánnyal. — „Házasod), Lacii" — ugratja János gróf. — .De mire házasodjam? H~v.í viszem a feleségem?" — kérdi. — „Adok én néked házat, ahol ellakhatsz!" — biztatja Buttler. Addig-addig évűdnek, amíg végül is beadja Dőry Laci báró a derekát. Nyomban meg is kapja a vőlegénynek dukáló rozmaringszálat. A csinos Léna nevű mosólányt választják ki a menyasszony szerepére. Díszesen felöltöztetik, akárcsak valódi menyasszonyt szokás. Virágkoszorút is tesznek a fejére. Az uradalmi kulcsár pedig papnak öltözik. Fekete szoknyát húz magára, reverenda helyett, pántlikával ékes fehér női vászon kabátkát kap, papi karing gyanánt A kastély összesereglett népe előtt végre előáll az új pár. Lassú, komoly léptekkel haladnak a pap felé. Csak éppen az orra előtt ösmeri fel Laci a kulcsárt, jókora pedrett bajuszáról. Irgalmatlanul feldühödik a vele űzött kegyetlen tréfán, — hisz szegény feje halálosan komolynak vette a komédiát... — „Ha valóban pap volna, megesküdnék!" —- duzzogja. De így?... Laci értékes lakója a Buttler-kastélynak. Mindent tud a vele üdült Dőry Katinka szerelmi tizeiméiről Ránkon, Elemesen és Kassán. Hisz még szere1 mi rostása is volt Szir- may Jóskához. BÉRGYILKOSOK A LÁTHATÁRON Hamarosan Szirmay József kapitány úr is a színre lép. Becsülete védelmében Egerbe érkezik, és párbajra hívja ki levélben Buttlert. Nem rejti véka alá szándékát, amikor arról ír, hogy „ha megkaparinthatja, akár úton, akár útfélen, vége lészen életének!” A jelek arra mutatnak, hogy Szirmay komolyan veszi fényé, getéseit, és véglegesen meg akar szabadulni riválisától. Egy napon az erdőtelki kastély emberei egy ődöngő férfira lesznek figyelmesek. Egyszeriben nyakon is csípik az ismeretlent, s keményen meg- csigázva, vallatóra fogják szándéka felől. Az Istenadta begyullad s egyszeriben minden titkát kikotyogja, csakhogy megszabaduljon mielőbb vallatói vasmarkábóL Kiböki, hogy pazdicsi Szirmay József kapitány úr küldte; és „spion- kodni jött.” — „De ha tudnátok, micsoda jó szívvel vagyok a grófhoz őnagyságához, nem bántanátok, — vágja ki magát. — Hanem minthogy nincs idehaza, mondjátok meg néki, hogy jó szerencséje, hogy Egerben a szobájából ki nem jött, mert agyonlőtték volna, mivel Szirmay József lest állított. Azért tehát vigyázzon magára mindenütt, ahol jár!” Szirmay bizonyára nem örvendezne; h« hallaná, hogy bizalmas küldetésben lévő embere miként teregeti ki titkos kártyáit. De nem nyuszik. Tovább fe- nekedik Buttler János ellen. 1794. október második felében a szikszói vendégfogadónál vet cselt a grófnak, — ott, ahol az útja vezet Erdőtelek és Eger között. Egy „muszkaformájú katona”, — Szirmay Oroszországból hozott kozákja, — harmad- magával érkezik kocsin, késő délután a fogadó elé. A katona fölényes hangon külön- szobát bérel magának. Emberei meg csak úgy az istállóban keresnek maguknak szállást. — „Micsoda járásban lennének?” — kérdj kíváncsian a. fogadós. — „Mi gróf Buttler ellen puskázni akarunk” — böki ki, két pohár tüzes egri bor le- hörpintése közben a muszka. A szokatlan hír hallatára a kocsmáros begyullad, s egy pillanatra sem veszti el szem elől vendégét. Még éjjel is fülel, kémlel utánuk. Egyszer csak a késő éji órákban heves lódobogás tompa zaja veri fel a környék csendjét. Óvatosan kiles, de abban a pillanatban már kopognak is az ajtaján. A nyergéből szállt ember a kozákot keresi. Miután nagy- suttogva a szobájában szól vált véle, — amint jött, oly sebesen távozik is. Az orosz pedig menten felkelti embereit, befogat és lóhalálában el* robognak. » Úgy látszik, hogy Szirma? eredeti haditervén az utolsó pillanatban módosítani kényszerült, ezárt vonia vissza bér- gvilko-ait a lesről. Talán besúghatta valamelyik megfizethető embere a készülő me- rVerioM Rutt’emek, és ezért +—a—jobbnak látszott oly s- f-i,>*rr.ingnl a mindenre elr-’ű-’t forrom egeknek. (Folytatjuk* -fd*
