Tolna Megyei Népújság, 1973. január (23. évfolyam, 1-25. szám)
1973-01-14 / 11. szám
Hideg a műit elv ’A vaskapun a tábla arra figyelmeztet, hogy a kutya harap. Nem ugrik elém, nem tart vissza, a házban már nincsen kutya. Régen volt, amikor a házba téröt kutyacsaholás fogadjA , kilincs, sem fényes. Rozsdás-kopott, amolyan matt fekete... Hiába tapad rá a kéz, naponta egyszer-kétszer, a zsírosság, a koptatás nem elég arra, hogy fényes maradjon a markolat. A cégtábla is kopott. A fekete festéket az idő már pörgetni kezdi. Az ablak fölötti tábla hírül adja, még olvashatóan ugyan, hogy itt Piros Ferenc csizmadiamester tevékenykedik, több információt azonban nem ad. Nyikorog, csikorog a vaskapu. Elővigyázatos vagyok, innét kiáltom, hogy jó napot kívánok. Hiába az erőlködés, a köszöntést csak belül hallják, ha hallják... Egy asszony jön utánam. Kezében lóbál egy ceglédi kannát meg egy vödröt... — Szólok az asszonyságnak — mondja és sietve indul az utcafronton lévő szoba felé... Az előszoba. Hideg közeg vesz körül. Mi ez a közeg? Mi ez a hidegség? Hát kérem, itt vah'mindjárt egy díszes szőttessel terített asztal. Egy szál virág nincs az asztalon, csak a terítő. Itt van az ablakon ez a szőttes. Ráragad a jégvirágra. A cementlapon rongyszőnyeg kunkorodik. Nem feszül, nem mutatja az utat az első szobába, nem a műhelybe. — Tessék máris itt az asz- szony. Szemei kéken-vörösen csillognak. Látszik, az imént sírt, rcrn szárította föl a zsebkendő, "fíaívan éven biztos túl van. 'Köténye, arra emlékeztet, mint 'régíí* vásárjáró embert, hogy & U ......-• . » —----- 1 ■. .......— r'M ■ ■1 j obb napokat is látott: A íöstő- kötényen jókora zsebek. Most csak kétnapos zsebkendő gyúródik egyikben, másikban néhány fillér, a harmadikban valami füzetféle, a negyedikben meg semmi. Mennyi dicsőséget, forgalmat konstatált ez a mesterasszony-kötény! Nyakas . bácsi, az egyik szekszárdi ősiparos mesélte nemrég, hogy a Firosék, mindig ott voltak minden vásáron... —- Ja kérem, — kapom a választ,. — akkor tizennégy bejelentett segédünk volt. Nézzük csak: 1937-ben tizennégy bejelentett csizmadiasegéd! Valóságos középüzem, ha a mai viszonyokat hasonlítjuk a korabelihez. Ez azt jelentette, hogy tizennégy kiváló segéd folyton-folyvást csizmát készített... ...Ha a dunaföldvári piacon, ráérősen, szemlélődön végigballagok, vajon hány Piroscsizma kocog mellettem?... Valahány régi, az bizton mind a Piroséktól való — kapom a hiteles fölvilágosítást, parasztoktól, kofáktól, kik lábán még most is, huszonegynéhány év után Piros-féle csizma, feszül. — Mert tudja uram, mi,mindig jó bőrből csináltuk a csizmát. Ha nem volt bőr. inkább nem is mentünk sehova, akkor csak javítottunk... A mesterné, előtte a négyrészes kötény, sápadt, sírós szemekkel rám tekint. — Aztán mért keresi az uramat? — Mert egyedüli csizmadia. — Egyedüli?! Hát tudja az isten... Az asszony, ki az imént a vizet hozta a kannákban, újból belöki a vaskaput. Mi már kint állunk az udvaron. Az ásszohy betölti a vizét az üstbe. Holnap disznót vágnak a mesterek. Kik szolgáltatják az adatokat? Ai eset a tavaly nyári viharok, esőzések után történt. Kezemben egy augusztus 10-én készült jelentés, mely arról szól, hogy a megye termelőszövetkezeteiben mennyi kárt okozott a csapadék, a jég, az erózió, a vihar. A jelentés pontosan kimutatja, hogy hány; millió forint az összes kiesés, a súlyosan " érintett termelőszövetkezetek neve mellett feltüntetve a kiesés ' összege.’ S akkor ... a vonal túlsó végen a termelőszövetkezet elnöke tiltakozik: „Tessék mondani, honnan veszi ezeket az adótokat?" Más. Országos adat valamiről. Kíváncsi az ember, hogy Hogyan néz ki megyénkben az adattal kapcsolatos kérdés. Felhívja az illetékes szervet. Az illetékes szerv széttárja a kezét: nem, kérem, nálunk ilyen kimutatás nem készült. Megint más. Testületi ülésen az egyik elnökségi tag figyelmezteti a gazdasági vezetőket, hogy tévesen, rosszul informálják a megyei, szerveket; ily módon tévesen elemzik a megye gazdasági egységeinek helyzetét is. Álljunk meg egy szóra. Miért is kellett figyelmeztetni a gazdasági vezetőket? Mert téves adatokat szolgáltatnak. Persze, nem mindenki, csak egyesek. S ha egyesek téves adatokat adnak, akkor 6 megyei adatok sem valósak, és így tovább, és így tovább. . . ’■ . A termelőüzemek megszámlálhatatlan szervhez, megszámlálhatatlan adatot küldenek. Az adatokat különböző kartonokról, munkalapokról, bizonylatokról, gyűjtik, összesítik, az Összesítés eredményét szépen legépelik. Ä gépelt oldal alján feltüntetik a ■termelőüzem vezetőjének nevét. Az üzem vezetője cégszerűen aláírja, sk. Mielőtt aláírná, vagy elolvassa a szöveget; vagy nem-. Ha téves adatot adnak postára, több változat lehetséges; 1. Nem olvassa el az aláíró, hogy mit írt alá. 2. Elolvassa, de fogalma sincs róla, hogy valós-e az az adat, vagy sem. 3. EI- olvassa, de nagyvonalú és nem törődik veié, hogy mit ad ki a -kezéből. 4. Már a kartonra, a munkalapra, a bizonylatra rossz adatot írnak fel. Mindig mindenhol van felelős beosztású ember. Ott is, ahol az alapadatokat „felfektetik". Ha ő hanyag, nemtörődöm, a -kezdet kezdetén nem stimmelnek a dolgok. Neki is vannak felettesei, s a feletteseknek vannak beosztottjai. A hanyagság, a , nemtörődömség gyűrűzik oda, meg vissza. És akkor figyelmeztetni kell a gazdasági vezetőket, hogy ne szolgáltassanak téves adatokat. Azaz: ne vezessenek félre senkit. Töröljék le a rúzst, meg a púdert. , Csak azt nem érteni, hogy a csudába nem jön rá magatói az a vezető, hogy fölösleges téves adatot adnia. Mert élőbb- utóbb úgyis kiderül a sántaság. Meg aztán azt sem érteni, hogy ha valaki rendszeresen, következetesen téves adatot ad — és erre persze rájönnek —, miért nem küldik máshova dolgozni? Mert ugye az is előfordulhat, hogy-nemcsak az adatot számolja, vagy számíttatja ki rosszul, hanem a permetezőié töménységét, vagy a felhasznált anyagok mennyi''gát. Egyelőre a figyelmeztetés megtörtént. Van aki okul! b:", A vari, akit még néhányszor figyelmeztetni kell. De addig is aláír jó pár gépelt oldalsó Sk, — Jön a két vejem, mindegyik őrnagy. Egyik Fehérváron, másik Keszthelyen. — A mester úrral... — Most is beteg. Fekszik szegény. Ha van egy-egy órája, akkor dolgozik. Visszalépek á műhely felé. — Ez volt a műhely, ez volt az üzlet. Harminchétben vettük, amikor még tizennégy bejelentett segédünk volt. A műhely, akkora mint egy hentesüzlet. Az egyik falrészen a polcon néhány kaptafa. A polc előtt egy suszterszék, meg az asztal. Melleíte-előtte, ott áll a pult. Baloldalt megint egy asztal, ez volt valamikor a mester szabászasztala. Most lim-lom borítja. A vaskályha üres. A műhely hideg. A mester, aki valamikor tizennégy segéd ura volt, s vásárról vásárrá vitte a Piros-féle csizmát, most az első szobában fekszik. Tollas párna, dunyha között. A műhelyben tán tíz-tizenöt pár megjavított cipő, ’ meg bakancs... — Hát, ez lett a mesterségből — mondja a mesterné; és kikísér a vaskapuig. Az asz- szony megint fordult egyet a kannákkal, mert holnap disznóvágás lesz. Azt a táblát, a ház homlokzatáról, amely hírül adja, hogy itt munkálkodik Piros Ferenc csizmadia, akár le is vehetnék. PÄLKOVÄCS JENŐ Juhos László rajza. Szekszárdi, Az egymásra torlódó háztetők mögött a hegy karéja, zölden és barnán, oldalában felkér falú tanyákkal. Mögötte másik hegy; íve szinte ráhajlik a közelebbire, a Baktárá. Olyan; rhint két dallamív, egy fuga egymásba fonódó és szétváló, majd ismét egyesülő témája; a természetet gyakran csak zenéhez tudjuk hasonlítani. A pazarló természetből ide is eljutott valami, s bár jelképnyi csupán, minden reggel meghat. Az erkély cementkockái között virág nyílik, igen virág, s narancs- színű szirma úgy hat,, mint egy költemény. Az igénytelen porcsinrózsa magját a szél sodorta erkélyünkre, a milliméternyi repedésben is meg tudott kapaszkodni, s még arra is maradt ereje, hogy virágot bontson. A meg- ismerhetétlennek kijáró tisztelettél nézem. Mintha valaki a lélek halhatatlanságáról beszélne. S még itt vannak a galambok; is! A ház sarka leszakadt, méteres szakaszon kétarasz- nyi rés nyit bejáratot a padlásra. Galambok költöztek be, s azt hiszem, otthont és családot alapítottak. Reggelenként velem • ébrednek:■ Amint megjelenek az erkélyen, szárnysuhog&s haitik, köröket írnak le; majd visszaszállnak, s lebegnek, mintha fürdenének a napban. Meg- dicsőülten állok az erkélyen, mint’ Szent Ferenc. Fölöttem a fény glóriája és a galamb- csapat, s azt várom, hogy valamelyik a váltamra ereszkedjék, mint a szentképeken. A galambok mindenütt mások, hasonulnak környezetükhöz,' alkalmazkodnak az emberhez és a tájhoz,,Győr barokk díszletei között maguk is díszletek egy színes Képeslapon, s még a jelkép szerepére is alkalmatlanok; a templomtornyok körül keringenek, talán csak azért, hogy ne lássuk üresnek az eget. Meis- - seriben fázékonyak és karcsúk, nyakuk és lábuk megnyúlt, voltaképp gótikus díszek qsu- pán, s legföljebb két oszlopfő között szállnak, egyetlen szárnycsapá^sal, mellékesen. Wei- márban legszívesebben a Neptun-kút káváján tanyáznak, időtlenül, klasszikus közönnyel. Amint délre megyünk, egyre beszédesebbek lesznek. A szarajevói Bas-csarsija galambjai folyton fecsegnek, fejhangon, szemérmetlenül, csapatokba verődve, mint a kofák. A kukoricaárusok zsákja körül tolonganak, egymást taposva s szabályosan kéregéinek. Ki se lehet térni előlük. Valaki, végül vesz egy zacskó kukoricát és közéjük szórja. Rávetik magukat, mohón falnak, s két szem között fulladozva egymás felé vágnak. A dubrovnikiakban nincs kofa-szellem, pimasz hangoskodás, szemérmetlen erőszakoskodás. Besétálnak a vendéglőkbe, fölröppennek a székre, majd az asztalra. Kedélyesen jó étvágyat kívánnak, s maguk is hozzálátnak, csipkednek a kenyérből, megízlelik a sültet, de legjobban a rizst szeretik. Vannak közöttük borisszák ist;' ézeksvétpg totyognak az asztalon, csőrüket megmerítik a pohárban, galambok előbb csak forgatják szájukban az italt, majd fölkapják fejüket, mintha fohászkodnának, s leeresztik torkukon a bort. Velencében szerepre kényszerültek, de vidáman játsszák, tökéletes beleéléssel, önmagukat alakítva. Pedig ez a nászi szerep elég olcsó; a szerelmesek, izzadton és kimerülve megállnak a fényképész masinája előtt, s ez már olyan számukra, mint a színhá,zi gong jeladása. Lesiklanak a Szent Márk vagy a Libreria ormáról, s a szerelmesek vállára telepszenek. Történelmi szerep, . nemzedékről nemzedékre, öröklődik, de nem unják. Tudják, hogy nem érheti őket meglepetés, még nem fordult elő, hogy egy szerelmes elkapta volna valamelyiküket, hogy kicsavarja a nyakát és hazavigye, megsüsse. Éppen ezért nyugodtak és kövérek. S amikor a fényképész elkattintja masináját, a jelenet véget ért, ecco, levonulnak a színpadról. Mihez kellene hasonlítaniók az én galambjaimnak? Otthonuk — íalcn ők is tudják — a szegénység és rombolás emlékéi viseli, de a leszalcadt házeresz menedéke hajlékká vált. Persze úgyis mondhatnánk, hogy a pusztulást szelídítették otthonná, az élni- akarás hite és az ösztön furfangia vezérelte őket ide, s ha egyezkedniük kellett a sorssal, úgy egyezkedtek, hogy a romlás is javukra váljék. Maguk között valószínűleg gyakran beszélnek arról, hogy élhetnének cifra galambdúcban is, vagy nyakalhcinának dalműt borokat a dubrovniki csapszékekben. A kis- hitnek nyilván elcsüggednek ilyenkor, fiún üzennek is a távoli és gazdag rokonnak, — galambpostával — hogy küldjön csomag r. De ezek a dologtalan irigyek, a lusta és á'ko- zódó tehetségté’ennl;. Csak c'r.-k azol; nyakán, akik a leszakadt ’ " msrt is otthonná tudták varázsolni. g SANYI TASZ LÓ
