Tolna Megyei Népújság, 1973. január (23. évfolyam, 1-25. szám)
1973-01-04 / 2. szám
A legnagyobbak és gazdasági környezetük AZ MSZMP KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK novemberi állásfoglalása, a gazdasági építőmunka feladatairól szólva, rámutat: „A gazdasági irányító szervek külön vizsgálják meg és kísérjék figyelemmel az ország ipari termelésének jelentős részét előállító legnagyobb 40—50 állami vállalat tevékenységét, és amelyiknél ez szükséges, külön intézkedésekkel biztosítsák a megfelelő munkához szükséges feltételeket”. Két nyilvánvaló kérdés kötődik ehhez a rendkívül jelentős döntéshez. Az egyik ez: fellél- hetők-e olyan sajátos vonások ezeknek a nagyvállalatoknak a munkájában, gazdálkodásában, amelyek sajátos intézkedéseket, az általánostól eltérő módszereket feltételeznek? Kézenfekvő a másik kérdés is: vajon a külön intézkedések azt jelentik-e, hogy á nagyvállalatok számára a többitől eltérő szabályozórendszer, gazdaság- irányítás lép életbe, azaz a tervezési-irányítási mechanizmus az üzemek méreteitől függő eszközrendszerekkel dolgozik majd? A válaszhoz, a pontos értelmezéshez, bármily különösnek tűnhet, mindenekelőtt határainkon túlra kell tekintenünk. Szinte mentegetőzve tesszük ezt, hiszen manapság már-már divatszerű vizsgálódási szabály minden gondolatsort a „világjelenség” címszóval kezdeni. Mégis, tagadhatatlan, hogv bizonyos világjelenség sajátos tükröződéséről van szó. A 40—50 ipari nagyvállalat megkülönböztetett gazdálkodási módszerét, fejlesztési irányzatait ugyanis akkor értelmezhetjük megfelelően, ha utalunk iparunk koncentrációs folyamataira arra a mozgástérre tehát, amelyben ez a néhány tucat vállalat működik. A TÉNYÉK-ADATOK ARRA UTALNAK, hogy világszerte két jellegzetes irányzat bontakozik ki: egyrészt — amint ez köztudomású —, mind határozottabb a nagyvállalati koncentráció, másrészt azonban, ami viszont már kevésbé ismeretes, az iparilag legfejlettebb országokban is teret hódítanak, gyarapodnak a kis- és középüzemek. Ez utóbbiak elsősorban a nagyvállalatokhoz fűződő kapcsolataikból, alvállalkozói. bedolgozói tevékenységükből élnek, és egész sor olyan tartozékot, alkatrészt állítanak elő, amelynek tömeges termelése a mammutcég számára aligha lenne kifizetődő. (Egyetlen szemléltető tény: a General Motors nevű amerikai óriásvállalat, a legutóbbi adatok szerint 18 ezer kis céggel kooperál.) Folytassuk a nemzetközi gondolatsort, ismét csak a tények tanúbizonyságát idézve, a már említett centralizációs, illetve koncentrációs folyamatot bemutatva. Nos, a mi iparunk üzemméret-szerkezete kétségkívül a nemzetközi statisztikák élén helyezkedik el: a 60-as évek közepén végrehajtott üzemösszevonások eredményeként iparunk erőteljesen centralizált. Jól érzékelteti ezt az az adatsor, amely az 1000 főnél többet foglalkoztató feldolgozóipari üzemek arányát veti egybe a nemzetközi tényekkel. Eszerint ilyen ipartelepeken dolgozik nálunk a feldolgozóipari létszám 46,3 százaléka, míg Belgiumban ez az arány 21.0, Franciaországban 17,3, Hollandiában 28.1 Japánban 15,5, az NSZK-bán 28,2, Olaszországban 13,7, az USA-ban 30,5 százalék. Ezek a számok önmagukban is bizonyítják, hogy nálunk a nagyvállalatok részesedése az ipari termelésből kimagasló arányú, következésképp: gazdálkodásuk, eredményeik, vagy hibáik az egész iparfejlődést egyértelműen meghat á rozzák. Más kérdés persze —■ és nem illeszkedik témánk gondolatsorába —, hogy mennyi az előny és mennvi a hátrány ebben az erőteljes centralizáltságban; kétségtelen, hogv erre nem is lehetne általánosságban felelni, hiszen ágazati sajátosságoktól függ, hol kerül túlsúlyba ez vagy amaz. Annyi azonban bizonyos, hogy ezek a vállalatok — a nyereségérdekeltség hatékonyságát, a termékszerkezet rugalmas mozgékonysági lehetőségeit tekintve — természetesen más helyzetben vannak, mint a kisebbek. EZ A „MÁS HELYZET” — ami a bevezetőben idézett külön elbírálást indokolja —, elsősorban éppen a nemzetközileg is bemutatott koooerációs, alvállalkozói kapcsolatrendszer bizonyos gyengeségeiben figyelhető meg. Említsünk egyetlen példát. A Láng Gépgyár, amelynek a fővárosi központon kívül megyénkben, Dombóvá- rott is van üzeme és amely ebbe a 40—50 cégnevet tartalmazó jegyzékbe mindenképpen beletartozik, egyebek között 200 megawattos turbinát is előállít, amelvnek gyártási ideje mintegy két év, 13 ezer alkatrészt tartalmaz és ára 120 millió forint. Természetes, hogy sok kooperációs partnerrel kell dolgozniok, akik — mivel hiányt megszüntető tevékenységet folytatnak —, olykor áraikban, máskor szállítási határidőikben is érvényesítik ezt. a következményeket pedig, beleértve esetleg a pénzügyi hatásokat, magvarán a veszteséget, a nagyvállalat viseli. Ezek a következmények, végső hatásukban természetesen a vállalati jövedelmeket, a részesedést is érinthetik, ami viszont — más oldalról — mérsékli á vonzást, a munkaerő- utánpótlást, ez növeli a kooperációs termeléssel szembeni igényt, és ezzel bezárul a bűvös kör. Az ipari nagyvállalatoknál tehát — felelve immár bevezető kérdésünkre —, kétségkívül vannak sajátosságok, amelyek ehhez igazodó intézkedéseket feltételeznek. Az intézkedések lényege pedig nyilvánvalóan az lehet, hogy a nyereségérdekeltség általánosan érvényes szabályain belül bizonyos — a hátrányos feltételeket ellensúlyozó — közbelépésre van szükség. Ám éppen itt célszerű átváltanunk az imént másodikként említett kérdésre; arra, hogy vajon a gazdaságirányítás összefüggő rendszerétől eltérő, külön szabályozást kell-e ezeknél a vállalatoknál bevezetni? A MEGOLDÁS MÓDOZATAIRÓL még természetesen korai lenne szólni, hiszen a Központi Bizottság állásfoglalása is csupán arra szólít fel, hogv az irányító szervek vizsgálják meg ezzel kapcsolatos teendőiket, s ezek a vizsgálódások éppen csak megkezdődtek. néhánv összefüggés azonban már előzetesen is nyilvánvaló. Ilyen mindenekelőtt az, hogv szó sincs a gazdaság- irányítás általános rendszerétől eltérő szabályozásról, hiszen ez — az egészében bevált, alapjában eredményes — irányítási rendszer működését keresztezné. Nincs szó, különben, azért sem erről, mert hiszen a gazdaságirányítás eszközrendszerébe teljességgel beilleszthetők ilyen sajátos, kivételes intézkedések: akadt ehhez hasonló preferenciális vonás jócskán eddig is a szabályozók között. Sőt, éppenséggel abból származik nem kevés gond. feszültség, hogy jelenleg — egész sor szükségszerű okból —, a kelleténél több még a különleges intézkedés, amit mindenekelőtt az állami támogatások viszonylag magas szintje jelez. Elég itt, szemléltetésként, csupán arra utalni, hogy a pénzügyi támogatások, — dotációk, termelési és fogyasztói árkiegészítések, mentességek, fejlesztési támogatások, stb. — évről évre erőteljesen emelkednek. 1971-ben, az előző évhez képest, 10 százalék volt a növekedés üteme, és összegszerűen a támogatások elérték a nemzeti jövedelemnek csaknem 30 százalékát, a A holló olyan zűrzavart teremtett ebben az országban, hogy most aztán postás legyen a talpán, aki a leveleket kikézbesíti. Meg levélíró is, aki a sok irányítószám között eligazodik. Mert ugye van min. den községnek, minden városnak irányítószáma. Van ezenkívül a fővárosnak és több nagy városnak külön irányítószáma. A fővárosban a kerületeknek is van külön irányi- tószáma, az utcáknak is. Az utcáknak nem is egy: külön irányítószám a páros oldalnak, külön irányítószám a páratlannak. És ugye vannak postafiókok is, amelyek — természetesen megint külön irányi- tószámmal rendelkeznek. Na már most ezek után, ha az ember levelet akar írni, akkor előveszi ezt az irányítószámkönyvet, meg azt az irányítószámkönyvet és kikeresi a megfelelő irányító- számokat. Ha sikerül mindent megtalálnia és addig meg nem örül, akkor levelet is ír, amit postások őrült gyorsasággal, három ncp alatt az ország legtávolabbi részébe is eljuttatnak. Egyik humoristánk azt mondta: „A postának ezzel a módszerrel sikerült elérnie, hogy a notórius levelezők ezentúl kevesebbet leveleznek.” Nem hiszem. Legfeljebb a régi címzést használják, ök ezentúl is megírják a napi adagjukat ennek meg annak a szervnek. Szenköltségvetési kiadásoknak pedig kereken a harmadát. Ezek a számok, arányok a 40—50 ipari nagyvállalattal kapcsolatos intézkedésekhez is kétségkívül elindíthatnak bizonyos előzetes gondolatsorokat. Amíg ugyanis természetes, 6Őt rendkívül indokolt e vállalatok sajátosságainak vizsgálata, az ezekhez igazított tervezési-irányítási módszerek kialakítása. nem kevésbé fontos, hogy ezek csupán a hátrányokat mérsékeljék, de ne teremtsenek pénzügyi eszközökkel „védett”, „túlbiztosított” helyzetet. Arra gondolunk, hogy éppen az üzemméretekből, az ipari termelésben képviselt kimagasló részarányból következően rendkívüli népgazdasági igény fűződik ahhoz, hogy ezek a vállalatok —• a gazdálkodási kényszerhatások nyomására is —, erőteljesen korszerűsítsék termékszerkezetüket, javítsák a belső munka- és üzemszervezést, csökkentsék az előállítási költségeket. Másszóval, aligha szorul bizonyításra, hogy a sajátosságok szükségszerű érvényesítése természetesen nem csökkentheti, ellenkezőleg: az a fontos, hogy növelje a rendelkezésre álló termelési tényezők jó hasznosításának követelményét. Közelebbről nézve, olyan követelményekre gondolunk, mint például a gépipari nagyvállalatok kapacitáskihasználása, a viszonylag alacsony műszakszám növelése, a szervezettség javítása — mindez ugyanis még jócskán kínál lehetőségeket. Természetesen fontos, nélkülözhetetlen tényező az is, hogy — éppen a nemzetközi irányzatokból- folvamatokból okulva —. javítsuk a kis és középvállalati kooperációk feltételeit — beleértve e vállalatok teljesítő- képességének növelését is —, ami éppen a nagyvállalatok gazdaságosságát javíthatná, tehermentesítve őket a kisebb, kevésbé kifizetődő tartozékok gyártásától. ANNYI BIZONYOS: a 40— 50 vállalat gazdálkodásának javítása, gyorsabb fejlődésük feltételeinek megteremtése elsőrendű társadalmi érdek. Ezt fogalmazta meg és fejezte ki világos egyértelműséggel a Központi Bizottság állásfoglalása. T. A. Holló, segíts! túl már nemcsak ezeket a szerveket bosszantják a levelükkel, hanem a postásokat is, akik irányitószám hiányában kézbesíthetik a levelüket. Ezek a levelek aztán olyanok lesznek majd. mint amilyen annak a hollónak a csőrében van, amelyik Arany János versében kopog és amelyről azt írja Arany ,.Nála még a levél, vagy ahhoz hasonló.” A posta a hollót választotta jelképül. Nemcsak Arany verse miatt, hanem bizonyára azt is tudták, a holló ősidők óta a segítő szándékáról volt híres. A biblia szerint például Élijáhu prófétának a Kerít pataknál a hollók visznek kenyeret és húst reggel, este. Remete Szent Pált is holló táplálja és amikor meglátogatja Szent Antal, a holló kétszer annyi kenyeret rísz. Okos holló volt. De akad olyan holló is, amely követ, illetve hegyet fúrt át. Ez úgy történt, hogy Og kiszakított egy hegyet, hogy Izrael táborára vesse. Fejére emelte, de egy holló átfúrta és így a hegy Og nyakába esett. Cicerón is holló segített, amikor az elítéllek lajstromára került. Amikor a felkutatására kiküldött személyek közeRendezik az egykori pécsváradi uradalom iratanyagát A pécsi levéltárban megkezdték az ország egyik legnagyobb feudalizmus-kori irattárának, a pécsváradi közalapítványi uradalom másfél évszázadot felölelő dokumentációs anyagának rendezését. Folyamatosan öt-hat szakember foglalkozik az óriási iratanyaggal, amely háromszáz méter hosszúságban foglalja el a levéltár polcait. A Pécsváradon székelt közalapítványi uradalom valóságos gazdasági nagyhatalom volt a Dunántúlon. Baranya, Somogy. Tolna, Fejér, Veszprém, Győr és Sopron vármegye egyházi és oktatási intézményei felett gyakorolt kegyúri jogokat, s tömérdek plébániát, templomot, iskolát, kocsmát tartott fenn. Kiviláglik az iratokból, hogy a kocsmák száma mindenesetre magasan felülmúlta az iskolák számát. Az uradalmi iratanyag tetemes részét képezik a személyi ügyekkel foglalkozó, valamint a jobbágyokkal, bérlőkkel és intézményekkel foytatott perek iratai, amelyek jó betekintést nyújtanak az akkori közállapotokba. A pécsváradi uradalomé volt az első mecseki szénbánya: a vasasi. A levéltárosok — előreláthatóan — három év múlva készülnek el teljesen a roppant iratanyag rendezésével, s akkor a kutatók rendelkezésére áll maid a páratlan gazdagságú uradalmi dokumentáció az 1780 és 1945 közötti Készülnek a termelőszövetkezetek zárszámadásai Az elmúlt év eredményeit mintegy 2300 közös gazdaságban veszik számba ezekben a napokban. Annyi máris bizonyos, hogy a tsz-ek az 1972-es esztendőt jó eredménnyel zárták. 1971-hez képest 7,3 százalékkal nőtt bruttó termelésük, bruttó jövedelmük pedig 7,8 százalékkal lett nagyobb^ és több mint az eddigi legsikeresebb esztendőben, 1969- ben volt. A gazdaságok jövedelme lehetővé teszi a különféle alapok képzését; az üzemek 4,3 százalékkal növelik a részesedési, 16,3 százalékkal a fejlesztési alapokat, s így a jövedelem-felhasználás aránya; kedvezően alakulnak. A jó eredmények nyomán az egy foglalkoztatottra jutó jövedelem 6—7 százalékkal lesz nagyobb az előző évinél, ezen a téren azonban eléggé nagyok a különbségek a gazdaságok között. Az előzetes számítások szerint a gazdaságok 10 százalékánál összesen csaknem egvmilliárd forintos pénzügyi hiány várható, amelyet szanálási eljárással rendeznek majd. A zárszámadás jóváhagyása négy év óta a közgyűlés kizárólagos joga. Semmilyen szerv nem jogosult és nem köteles a közgyűlés előtt felülvizsgálni a szövetkezet zárszámadását. A MÉM illetékesei azonban azt ajánlják, hogy az összeállított zárszámadást jóváhagyás előtt a tsz-ek vezetői ismertessék a bankok munkatársaival és a termelőszövetkezetek területi szövetségeinek szakembereivel. Ezeken a konzultációkon meggyőződhetnek arról, hogy a zárszámadás tartalmilag és formailag megfelel-e a követelményeknek. A zárszámadással kapcsolatos számszaki munka köny- nyítésére több mint háromezer tsz-főkönyvelő és számviteli dolgozó számára az országban több helyen tan«: folyamokat szerveztek. A zárszámadást tárgyaló közgyűlés időpontját a gazdaságok önállóan határozzák meg; az első közgyűlésekre már az év első napjaiban sor kerül, és február végéig várhatóan mindenhol megtartják a közgyűlést. (MTI) ledtek, hollók szálltak be Ciceró kunyhójába, károgásukkal felverték álmából és ruháját lehúzták testéről. Rabszolgái ekkor felismerték, hogy ez az istenektől küldött csodajel. De nemcsak ilyen csodát műveltek a hollók. Volt egy holló, amely egy csatát döntött el. Valerius Maximus katonai tribunus lett. Peches ember lehetett, mert pontosan az ő idejében egy gallus csapat lepte el a pomptini mezőt s hatalmas termetű vezérük a római seregből párviadalra vállalkozót szólított. Valerius szerényen elébe lépett. Küzdelmüket — Gellius szerint — egy holló döntötte el azzal, hogy az ellenséget állandóan zavarta... Akkor az ellenséget zavarta meg a holló, most pedig a mi levelezésünket. De azért nincs okunk a kétségbeesésre. A holló az emberiség történelme során többször is bebizonyította: olyan madár ő, amely csodára képes. Ha csak el nem vesztette a csodatévő erejét, akkor rajtunk — levélírókon is segít. különösen, ha levélírás előtt így fohászkodunk hozzá: „Holló, te ki any- ny{ csodát műveltél már, tégy csodát most is, segíts eligazodnom a sok irányítószám között és add meg nekem azt az örömet, hogy az általam írt levél el is jusson a címzetthez”. SZALAl JÁNOS
