Tolna Megyei Népújság, 1972. december (22. évfolyam, 283-307. szám)

1972-12-09 / 290. szám

•• Ötvenéves a Szovjetunió — ' Belorusszia — a közös ügyért Magyar küldöttek aBéke-yilágtanács berlini seregszemléjén Az alábbiakban a Belorusz Szov­jet Szocialista Köztársaság miniszter- tanácsának elnökhelyettese és Terv­hivatalának elnöke, Filipp Kohonov arról ír, hogyan fejleszti gazdaságát Belorusszia, szövetségben a többi testvéri szovjet köztársasággal. Belorusszia az egész Szovjet­unió területének körülbelül 1 százaléka, lakossága pedig az összes szovjet népesség 3,7 százaléka ; mintegy 207 000 négyzetkilométerén 9 millió lélek él. Évfordulók alkalmával szo­kás, hogy összehasonlítsuk azt, ami volt, azzal, ami lett, 1971- et bajosan hasonlíthatjuk 1922-höz, a Szovjetunió meg­alakulásának évéhez: abból az időből kevés statisztikai ada­tunk van és akkor gyakorlati­lag a nullpontról kellett kez­denünk. Belorussziában ugyán- úgy, mint az egész szovjet­országban a háború utáni pusz­tulás uralkodott. HÁBORÚK ELŐTT — ÉS UTÁN Tekintsük ezért inkább az 1913. évet, a cári birodalom gazdasági szempontból legked­vezőbb esztendejét az első világháború előtt. A köztársa­ság ipari termelése ehhez ké­pest száztizenháromszorosára emelkedett. A mezőgazdasági termelés mintegy háromszoro­sára nőtt. Ez az utóbbi adat első pillantásra nem annyira szembeötlő, de figyelembe kell venni, hogy ez alatt az idő alatt a falusi lakosság erősen megcsappant, a köztársaság teljes lélekszáma pedig csak most érte el az 1940. évi szin­tet. A belorusz nehéziparnak a háború előtti első ötéves ter­vek rakták le az alapját. Ugyanabban az időben jött lét­re a nagyüzemi kollektív me­zőgazdaság. A hitleri Német­ország által ránkzúdított há­ború csaknem a múlt század közepének színvonalára vetet­te vissza gazdaságunkat. 1944- ben, amikor Belorusszia fel­szabadult a hitlerista megszál­lás alól, a nulláról kellett min­dent újra kezdenünk. Elvesz­tettük minden negyedik embe­rünket, az ipar feldúlva, a vá­rosok és falvak romokban he­vertek. Az anyagi veszteség a háború előtti 1940-es év költ­ségvetési összegének harminc- ötszöröse volt! Mindezt szá­mításba kell venni, ha gazda­ságunk fejlődését értékeljük. Mindazt, amit elértünk, lénye­gében a háború utáni évek műve. A Belorussziában a háború után véghez vitt építőmunka szemléltetően mutatta, mekko­ra erők rejtőznek a szocialis­ta tervgazdálkodásban, a szov­jet népek testvéri barátságá­ban. Segítségükkel a köztársa­ság csekély öt év alatt elérte a háború előtti színvonalat. Ebben az időszakban az ipari termelés átlagos évi növekedé­si üteme 17,3 százalék volt. JÓ HÍRNÉV a VILÁGBAN És ez nem csupán mennyi­ségi növekedés volt. A belo­rusz ipar a műszaki-tudomá­nyos forradalom vívmányainak széles körű elterjedésével fej­lődik. A többinél gyorsabban fejlődnek a műszaki haladást meghatározó iparágak : az elektro-energetika, a gépgyár­tás, és fémmegmunkálás, a vegyipar, a petrokémiai ipar, az üzemanvag-termelés. A nyolcadik ötéves terv során több mint 500-fajta új termék gyártását vezettük be, közöt­tük nagv teherbírókéoességű teherautók, újfajta traktorok, a második számítógép-nemze­dékhez tartozó Minszk—32 tí­pusú elektronikus számítógé­pek, nagy pontosságú szerszám­gépek, polietilén, lavszán, kap­rolaktám, nitrogén- és foszfor­műtrágyák .gyártását. A belorusz gyártmányok jó hírnévnek örvendenek : Euró­pában, Ázsiában, Afrikában, Amerikában több mint 90 or­szág vásárolja őket. Hadd idéz­zem itt azt a táviratot, ame­lyet nemrég a minszki traktor­gyár kapott annak a francia cégnek az igazgatójától, amely a belorusz gépek franciaorszá­gi eladásával foglalkozik : „Megelégedéssel és meleg kö­szönettel igazoljuk a Minszk- ből szállított első tíz, szántás­mélységet szabályozó traktor vételét. Várjuk az új trakto­rokat. Ha a belorusz traktoro­kat időben szállítják, ez ma­ga biztosítja sikerüket az őszi vásáron.” Belorusszia jelentősen hozzá­járul ahhoz, ami gz egész szovjet gazdaság „kosarában” megtalálható: 1970-ben Belo­russziában állították elő az or­szágosan gyártott traktorok 18 százalékát, a fémforgácsoló szerszámgépek 13, a tehergép­kocsik 6, a műtrágya 13, a műszálak 10, a polietilén 19, a pakrolaktám 14 és a kötött felsőruházati cikkek 7 százalé­kát. Köztársaságunk a Szovjet­unión belül első hélyen áÚ a káliműtrágya, az elektronikus számítógépek, a silókombáj­nok, és a második helyen a tehergépkocsik, motorkerékpá­rok és lenszövetek gyártása tekintetében. Gyorsan fejlődik a mező- gazdaság. A kolhozok és szov- hozok össztermelése csupán a nyolcadik ötéves terv idején 43 százalékkal nőtt, a kolho­zok tiszta jövedelme és a szovhozok nyeresége megötszö­röződött. A köztársaság nemzeti jö­vedelme az 1966—1970 évek­ben másfélszeresére emelke­dett. Az egy lakosra jutó jö­vedelem növekedése 41 száza­lékos volt. A nyolcadik ötéves terv idején Belorussziában több mint húszmillió négyzet- méter összterületű lakás épült, ami körülbelül egyharmaddal több az előző ötéves időszak teljesítményénél. Gyorsuló ütemben folyt a kulturális és szolgáltató létesítmények épí­tése is, különösen falun. A KILENCEDIK ÖTÉVES TERV Az új, kilencedik ötéves terv széles távlatokat nyitott a köztársaság előtt. Az ipar termelése 58 százalékkal nö­vekszik. És ezek nyomós szá­zalékok: ebben az ötéves terv­ben 1 százalék majdnem két­szer annyit ér, mint az előző­ben, Az iparágak favorit ja ezentúl is a villanyenergia­ipar, a gépgyártás, az elektro­nika. elektrotechnika, a kő­olajtermelés, a vegyipar és a petrokémiai ipar, valamint a műszeripar lesz. Gyorsított ütemben fejlesztjük a könnyű­ipart és az élelmiszeripart, amelyek közvetlenül a nép szükségleteinek kielégítésére termelnek. A belorusz mezőgazdaság a tej- és hústermelő szarvas­marha-tenyésztés, a sertés- és baromfitenyésztés, a len- és burgonyatermelés terén való fokozott szakosodás irányában halad. A hústermelés másfél- szeresére, a tejé 1,4-szeresére, a tojástermelés 1,9-szeresére növekszik. A gabonafélék ho­zama a tervidőszak végére el­éri a hektáronkénti 27—28 má­zsát az 1970. évi 17 mázsával szemben. Amint az SZKP XXIV. kong. resszusának határozatai meg­szabták, a kilencedik ötéves terv fő feladata a nép jólété­nek jelentős emelése. A köz­társaság nemzeti jövedelme öt év alatt 47 százalékkal, az egy lakosra jutó reáljövedelem pe­dig egyharmadával lesz na­gyobb. A lakosság jövedelmei­nek emelkedésével összefüggés­ben a kiskereskedelmi árufor­galom több mint 48 százalék­kal növekszik, amit főleg a tartós fogyasztási cikkek (au­tó, tévé, hűtőszekrény) na­gyobb mérvű eladása és a táp­lálkozás javulása magyaráz. Növekszik a hús-, tej-, vaj-, déligyümölcs-fogyasztás, vala­mint a friss, fagyasztott és csemegehalak fogyasztása. A kilencedik belorusz öt­éves terv 23 millió négyzet- méter új lakást jelent — há­rommillióval többet, mint az előző ötéves terv. Jelenti to­vábbá az elektromos, gáz- és vízvezetéki, valamint csatorna- hálózat több ezer kilométernyi bővítését, jelent új kereske­delmi központokat, ezemvi bol­tot és szolgáltató műhelyt. A terv: 257 000 új férőhely az általánosan képző iskolákban és több mint százezer új férő­hely a bölcsődékben, óvodák­ban. És ugyanakkor 102 000 ú j szakembert jelent, akiket a köztársaság főiskolái bocsáta­nak ki. Uj klubok, könyvtá­rak. színházak, múzeumok szá­zai létesülnek, könyvek, folyó­iratok. úiságok sok millió pél­dányai kerülnek az olvasók­hoz. A terv a nép magas szel­lemi kultúráját hozza. (APN—KP) Népújság 4 1972. december 9t Berlin (MTI) — A Magyar Béketanácsnak a Béke-világtanács december 5— 8-i berlini seregszemléjén részt vett küldöttsége jó lel­kiismerettel elmondhatja, hogy tevékenyen közreműkö­dött a 91 országból érkezett küldöttek közös munkájában — mondotta a Magyar Táv­irati Iroda berlini tudósítójá­nak adott nyilatkozatában Se­bestyén Nándorné, a Magyar Béke tanács főtitkára. — A plenáris ülésen dr. Nagy Gábor szólalt fel ne­vünkben, hangsúlyozta, nagy őri »műnkre szolgál, hogy a vi­lág szervezett békemozgalmá­nak küldöttei éppen olyan idő­pontban tanácskozhattak az NDK fővárosában, amikor az NDK általános nemzetközi el­ismerésének lehetünk tanúi* A magyar küldöttség rámuta­tott, hogy az NDK nemzetkö­zi súlyának növekedése révén gyorsabb léptekkel haladha­tunk az európai biztonsághoz vezető úton. A másik gondo­lat, amelyet küldöttünk ki­fejtett, az volt, hogy a Moszk­vában jövőre megtartandó béke-világkongresszus előké­szítését valamennyi nemzeti békemozgalom megerősítésére tudjuk íelhasználnL •— Berlinben a legkülönbö­zőbb rétegekhez és világné­zetekhez tartozó, nemzetközi­leg is hírneves emberek: pa­cifisták, szociáldemokraták, kommunisták, egyházi férfiak, szolidaritási szervezetek és nemzeti feiszabadítási mozgal­mak képviselői nagy lelkese­déssel részt vállaltak a moszkvai konferencia előké­szítéséből. — Még a Béke-világtanács elnökségének legutóbbi chilei ülésén, éppen magyar javas­latra elfogadták, hogy Ber­linben a plenáris üléseket kívül kontinensenként is ta-r nácskozzanák a küldöttek} Számomra nagy megtisztelte-1 tés volt, hogy rám bízták aa európai békemozgalmak közöa tanácskozásának elnöki tisztét. Berlinben egyébként rendkí­vül erősen képviseltették ma­gukat Latin-Amerika és Afri­ka új nemzeti békemozgalmai is, jobban, mint korábban bár­mikor. — A mostani berlini ta­nácskozáson megmutatkozott,' hogy az amerikaiak indokínai agressziója elleni harc jegyé­ben új nemzetközi szer­vezetek jöttek létre, másrészt országonként is olyan, egyéb­ként egymástól eltérő moz­galmak és csoportok tömörül^ tek, amelyek készek együtt­működni a Béke-világtanács- csal. Berlinben mindenki hangsúlyozta, hogy a vietna­mi fegyverszünet megkötése esetén is éberen kell figyel­nünk az ottani fejleményeket.’ Az amerikaiakat és csatlósai­kat a megállapodás megtar­tására kell kényszeríteni, ezen­kívül minden támogatást meg kell adni a sokat szenvedett vietnami népnek, hogy minél gyorsabban eltüntethesse a háborús pusztítás nyomait. — Berlinből sok hasznos ta­pasztalattal térünk vissza ha­zánkba. Az európai békemoz­galmak tanácskozása alap­ján szándékunkban van nem­zeti bizottságot alakítani a moszkvai tanácskozás méltó előkészítésére, s már a moszkvai világkongresszus je­gyében rendezzük meg jövő­re a májusi leszerelési béke­hónapot is. Ezenkívül a ber­lini békeülés megerősített ben­nünket abban a szándékunk­ban, hogy létrehívjuk a Ma­gyar Béketanács tudományos bizottságát. (MTI) Óvodát, bölcsődét patronálnak a kisiparosok Kedves kezdeményezés in­dult el a közelmúltban me­gyénkben. A szekszárdi kis­iparosok a KIOSZ szekszár­di körzeti csoportjának köz­gyűlésén elvállalták, hogy pat­ronálják a Kinizsi utcai böl­csödét. Van köztük villany­szerelő, vízvezeték-szerelő, kő­műves, asztalos, lakatos, és még több szakember. Elvál­lalták, hogy a bölcsődénél szükségessé váló kisebb javí­tásokat díjmentesen elvégzik. Fő profil a Az elmúlt héten eladták a raktáron lévő utolsó férfici­pőket is Bonyhádon a BONY Cipőipari Ktsz-ben. A jövő év­ben nem is fognak ilyeneket gyártani. A ktsz az elmúlt években szép sikereket ért el női szan­dáljaival, a bel- és külföldi kereskedelem is leginkább eze­ket keresi, így természetes tö­rekvés, hogy az elég nagy gyártási összetételt ezekre a termékekre szűkítik. A jövő évre megkötött szerződésekben már kizárólag női szandálok szálítása szere­pel. Hét modelljükből, külön­féle színvariációkban 1973 el­Dolgosókat felvess A Lőrinci Fonó felvételt hirdet 15 éven felüli lánvok részére! A betanulási idő 1 '>ónap. kereset: 1700—2100 a Tanulás után. Vidéki lányok •észére szállást biztosítunk. Cím: PIV. Lőrinci Gyár, Bu­dapest, XVIII., Gyömrői út 85—91. (29) Szinte egyidöben a szekszár­diakkal a bátaszéki kisiparo­sok is pártfogásukba vették a bátaszéki napközis óvodát. Itt nemcsak az eltört, elromlott berendezési tárgyakat javítják ki ingyen, hanem a munká­juk során keletkezett fa-, tex­til- és műanyag hulladékokat is odaadják a kicsinyeknek, akik ezekből az anyagokból fejlesztve kézügyességüket ap­ró játékokat fabrikálnak. női szandál ső negyedévében több, mint 100 ezer párat fognak készíte­ni. Legtöbbet, 37 ezret egy nyi­tott fazonú modellből a cseh­szlovák kereskedelem megren­delésére gyártanak. A hazai piacra .„Kényelem” elnevezésű papucsokat készítenek. To­vábbra is közkedvelt a fatal­pú strandpapucs is. A jövő év folyamán mindkét típusból 70 —70 ezret adnak át a hazai megrendelőknek. Értesítjük kedves vevő­inket, hogy 1973. I. 2-től 6-ig LELTÁROZUNK. Kistétéles eladás a 20-as boltban. Kérjük a kintlé- vő számlák beváltását dec. 30-ig eszközölni. Pécs-Szekszárdi TÜZÉP V. 19. sz. telepe Szek- szárd, Keselyűs! út. (130)

Next

/
Thumbnails
Contents