Tolna Megyei Népújság, 1972. december (22. évfolyam, 283-307. szám)
1972-12-03 / 285. szám
* t 1 1 1 Közlemény a szovjet küldöttség látogatásáról a dél-vietnami ideiglenes forradalmi kormánynak a háború befejezésével és a vietnami béke helyreállításával kapcsolatos megállapodásra vonatkozó állásoontiát, és fellépnek az Egyesült Államok halogató taktikája, s az agresszió folytatása ellen. A tárgyaló felek támogatják a Koreai Munkapárt és a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság kormányának konstruktív léoéseit, am elvek az ország békés, demokratikus újraegyesítését célozzák az imperialista erők beavatkozása nélkül. A Magyar Népköztársaság és a Szövietnnió me^erösitet- te készségét, hogv a iövőben is támogatja az arab népek igazságos ügyét. E népek az amerikai imperializmus által támogatott izraeli agresszió következményeinek fglszá m ni ó _ sáért, a közel-ks’eti válság rendezéséért harcolnak a Biztonsági Tanács .1967. november 22-i határozata valamenv- nvi , oontjának következetes teljesítése és mindenekelőtt az izraeli csapatoknak minden megszállt arab területről való kivonása alapján. A Magyar Népköztársaság és a Szovjetunió kiállt és kiáll amellett, hogv minden állam ismerje el a Bangla Desh Népi Köztársaság törvényes jogát, hogy elfoglalja helyét az Egyesült Nemzetek Szervezetében. A felek a világbéke és a népek biztonságának megszilárdítása szempontjából nagy jelentőséget tulajdonítanak az ENSZ-közgyűlés 27. ülésszakán megvitatásra beterjesztett, ,,Az erőszakról való lemondás a nemzetközi kapcsolatokban és a nukleáris fegyverek alkalmazásának örök időre való betiltásá”-ról szóló szoviet javaslatnak. Mély megelégedésüket fejelik ki, hogy az ENSZ közgyűlése ezt a javallatot elfogadta. A tárgyalások során hangsúlyozták azt a fontos szerepet, amelyet az Egyesült Nemzetek Szervezete hivatott betölteni az időszerű nemzetközi politikai kérdések rendezésében, a béke, a nemzetközi biztonság és az államok együttműködésének erősítésében. Kádár János, a Magvar Szocialista Munkásoárt Központi Bizottságának első titkára és L. I. Brezsnyev, a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának főtitkára a látogatás idején megbeszéléseket folytatott. A beható és gyümölcsöző eszmecseréken a kérdések széles körét vitatták meg. Ugyancsak találkoztak és véleménycserét folytattak Pullai Árpád, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának titkára és K. F. Katusev, a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának titkára, valamint Péter János, a Magyar Népköztársaság külügyminisztere és A. A. Gromiko, a Szovjetunió külügyminisztere. A szovjet küldöttség magyarországi tartózkodása során megtekintette a szovjet szakemberek segítségével épülő budapesti metró második szakaszának Kossuth téri állomását, a magyar főváros egyik úi lakónegyed át, egy iskolát, találkozott a Magyar—Szovjet Baráti Társaság aktívájával. A küldöttség látogatást tett Gvör-S-ooron megyében, meg- ismerkedett Győr városával.* ellátogatott a Rába Vagon- és a-1 ko. A szovjet kü'iKtt- s^g .neg:"merkedett az Agá*’di Állami Gazdaság és a hernádi „Maré;us lő” Termel "szövet- kezet munkájával. A szovjet párt- és kormányküldöttség • meglátogatta' à Cseoel Vas- és Fém műveket, majd a cseoeli sportcsarnokban rendezett 'magvar—szovjet barátsági pvűlésen találkozott' Budapest dolgozóival. Ez a találkozó a szovjet és a magyar nép megbonthatatlan szövetségének nagy demonstrációja volt. A küldöttség mindenütt szívélyes. meleg fogadtatásban részesült. A magyar dolgozókkal,, a társadalmi szervezetek képviselőivel, a párt- és állami funkcionáriusokkal történt találkozásain ismételten kife-. jezésre jutottak a magyar nép, mély, testvéri érzelmei a szovjet nép, a Szovjetunió Kommunista Pártja iránt. L. I. Brezsnvev, a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának főtitkárai a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének megbízásából a látogatás során átnyújtotta Kádár Jánosnak, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága első titkárának — a szovjet és a magyar néo testvéri barátságának erősítésében betöltött kimagasló szerepe, a béke és a szocializmus ügyének megerősítésében szerzett nagy érdemei elismeréséül — adományozott Lenin-rertdet. A magyar és a szovjet tán- gvaló fél teljes megelégedését fejezte ki a testvéri barátság, a szívélyesség és a kölcsönös megértés légkörében folytatott tárgyalások eredményeit illetően. A megbeszélések ismételten megerősítették a Magyar Szocialista Munkáspárt és a Szovjetunió Kommunista .Pártja, a Magyar Népköztársaság és a Szovjetunió kormányának teljes nézetazonosságát az összes megvitatott kérdésekben. Szilárd meggyőződésük, hogy a Magyar Szocialista Munkáspárt és a Szovjetunió Kommunista Pártja, a Magyar Népköztársaság és a Szovjetunió sokoldalú, testvéri együttműködésének továbbfejlesztése megfelel a mag var és a szovjet nép alapvető érdekeinek. a szocialista közösség és a kommunista világmozgalom érdekeinek. A szovjet küldöttség a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottsága és a Szovjetunió kormánya megbízásából magyar párt- és kormány- küldöttséget hívott meg a Szovjetunióba hivatalos, baráti látogatásra, a magyar fél számára megfelelő időpontban. A magyar tárgyaló fél a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága és a magyar kormány nevében a meghívást köszönettel elfogadta. (MTI) Szovjet vezetők távirata MSZMP KB első titkárának, (Folytatás az 1. oldalról) nül fejlődik a magyar—szovjet gazdasági és műszaki-tudományos együttműködés, növekszik az áruforgalom a Magyar Népköztársaság és a Szovjetunió között. Kiemelték a tervszerű, tartós, hosszú időszakra szóló gazdasági kapcsolatok, az együttműködés új, korszerű formáinak nagy jelentőségét. amelyek a közös erőfeszítések alapján biztosítják a Magyar Népköztársaság és a Szovjetunió népgazdasága fontos szükségleteinek mind teljesebb kielégítését. Megállapodtak abban, hogy különleges figyelmet fordítanak a közös tervezésre és a termelés kulcsfontosságú ágazatainak közös fejlesztésére, a szakosítás és a kooperáció szélesítésére a gépgyártás, a vegyipar, a műszeripar, a közúti járműgyártás, a számítás- és híradástechnika és más ágazatok területén. A felek kifejezték meggyőződésüket, hogy’ további konkrét intézkedések szükségesek a tudományos kutatás és a tervezőmunka kooperációja terén, ami lehetővé teszi a tudományos- t?ch-''lmi forradalom hatékonyabb egybekapcsolását a szocialista gazdaság előnyeivel. A véleménycsere folyamán a felek hangsúlyozták, hogy megtesznek minden szükséges lépést a szocialista gazdasági integráció komplex programjának következetes valóra váltására. amely elősegíti a népgazdaság hatékonyságának növelését és gyorsabb fejlődését a KGST valamennyi tagállamában. . A felek megállapították, hogy erősödnek a magyar—szovjet kapcsolatok az oktatás, a tudomány, a kultúra terén és kifejezték érdekeltségüket az együttműködés további szélesítésében. Megegyeztek abban, hogy fejlesztik és szorosabbá teszik a két ország társada- - lom tudományokkal foglalkozó szervezeteinek és kutatóintézeteinek. alkotó szövetségeinek és más, ideológiai munkát végző intézményeinek munkakapcsolatait. A tárgyalásokon megvitatták a nemzetközi helyzet, a kommunista és munkásmozgalom időszerű problémáit. A két fél megállapította, hogy változatlanul éles a nemzetközi színtéren folyó osztályharc. A szocialista közösség, a kommunista és munkásmozgalom, a nemzeti felszabadítás erői, leküzdve az imperialista reakció próbálkozásait újabb győzelmeket érnek el a békáért és a társadalmi haladásért vívott harcban. Ezt a folyamatot a nemzetközi imperializmusnak és szövetségeseinek már nem sikerül megállílaniok. A magyar fél aláhúzta, hogy a Szovjetunió kimagasló szerepet tölt be a nemzetközi imperializmus elleni harcban, a haladás és a béke erőinek támogatásában. A Magyar Népköztársaság internacionalista kötelességének tekinti, hogy nemzetközi tevékenységét a Szovjetunióval egyeztetve, azzal szoros összhangban folytass^. Az egység, az együttműködés, erősítése a Szovjetunióval, a Szovjetunió lenini külpolitikájának támogatása az összes szocialista országok, népeinek alapvető érdeke, A magyar tárgyaló fél nagyra értékelte a Szovjetunió Kommunista Pártja XXIV. kongresszusán elfogadott békeprogramot. Ez a program a proletár internacionalizmus elvén, korunk nemzetközi helyzetének és a társadalmi fejlődés jelenlegi szakaszának marxista—leninista elemzésén alapszik. A gyakorlatban alkalmazza a különböző társadalmi rendszerű államok békés egv • más mellett élésének eszméjét, s fontos tényezője a béke megőrzéséért, az új világháború elhárításáért folyó nemzetközi küzdelemnek. Mély megelégedéssel állapítja meg, hogv ez a program mindinkább valóra válik a gyakorlatban. A szovjet fél nagyra értékeli a Magyar Népköztársaság következetes internacionalista po_ litikáját, jelentős hozzájárulását a szocializmus nemzetközi pozícióinak erősítéséhez, az európai és a világbéke megszilárdításához. A felek mély megelégedéssel állapították meg. hogy sikeresen fejlődik a testvéri szocialista országoknak — a vi- lágbékéárt és a társadalmi haladásért vívott harc fő erejének — sokrétű együttműködése. Kifejezték elhatározottságukat. hogy továbbra is minden téren erőteljesen fejlesztik a szocialista közösség országai. n"k kétoldalú és sokoldalú csolatban hangsúlyozták a szocialista államok kollektív szervezeteinek, a Varsói Szerződésnek és a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsának a jelentőségét. Mindkét ország vezetői üdvözölték a Kubai Köztársaság belépését a KGST-be. A tárgyaló felek tájékoztatták egymást pártjaik és más testvérpártok képviselőinek az utóbbi időben történt találkozóiról és tárgyalásairól. Megállapították. hogy a kommunista és munkáspártok 1969. évi nemzetközi tanácskozásán elfogadott antiimperialista harci program megvalósítása során mind jobban megszilárdul a világ kommunista és munkásmozgalmának politikai és eszmei egysége, szakadatlanul nő a világ fejlődésére gyakorolt hatása. A Magyar Szocialista Munkáspárt és a Szovjetunió Kommunista Pártja a jövőben is minden lehető módon elősegíti a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom tömörülését a marxizmus—leninizmus, a proletár internacionalizmií; el. vei alapján, engesztelhetetlen harcot folytat az antimarxista nézetek, a nacionalizmus, a jobb- és baloldali opportunizmus ellen. Ennek kapcsán a felek hangsúlyozzák a maoiz- mus, és mindenekelőtt a jelenlegi kínai vezetés politikai irányvonalának veszélyességét, s azt, hogy azok szemben állnak a kommunista és munkáspártok, a szocialista közösség együttes érdekeivel, s az összes antiimperialista erő egységének aláásására irányulnak. A nemzetközi kérdések megvitatása során a felek megállapították, hqgy a nemzeti felszabadító mozgatom feilend illése tovább tart. A Magyar Népköztársaság és a Szovjetunió megerősítette, hogy változatlanul támogatja Ázsia, Afrika és Latin-Amerika népeinek a szabadságért, a függetlenségért és a társadalmi haladásért, a gyarmatosítás és az újgyarmatosítás teljes felszámolásáért vívott harcát. A testvéri szocialista országok összehangolt fellépése, a kommunista és munkásmozgalom erősödése, a nemzeti felszabadító mozgalom fejlődése kedvező feltételeket hozott létre a béke megvédésére és a> nemzetközi biztonság megteremtésére irányuló aktív politika újabb sikerei számára. A nemzetközi enyhülés tendenciája napjainkban mindinkább utat tör magának. A Magyar Népköztársaság és a Szovjetunió szilárd elhatározása, hogy,a Varsói Szerződés politikai tanácskozó testületé prágai nyilatkozatában rögzített közös álláspontnak megfelelően, a többi szövetséges állammal c.-u-üít folytatja azokat az c”" —késeket, amelyek a feszültség csökkentésére, a kollektív biztonság megszilárdítására és a kölcsönösen előnyös együttműködés fejlesztésére irányulnak az európai kontinensen. A felek ismételten megerősítették a Magyar Népköztársaság és a Szovjetunió készségét arra, hogy Európa szocialista államaival, valamint más érdekelt országokkal együtt, minden lehető módon elősegítsék az európai biztonsági és együttműködési értekezlet ösz- szehívását. Ez hivatott arra, hogy valamennyi európai áilam kollektív erőfeszítése útján kezdetét vegye a népek által hőn óhajtott tartós béke és jószomszédi viszony rendszerének létrehozása kontinensünkön. Ezzel kapcsolatosan nagy jelentőséget tulajdonítanak a Helsinkiben megkezdődött sokoldalú tanácskozásoknak. A felek megállapították, hogy a szocialista országok és több nyugat-európai állam együttműködésének sikeres fejlődése, a Szovjetunió és a Lengyel Népköztársaság szerződése a Német Szövetségi Köztársasággal, az utóbbi időszak több más nemzetközi megállapodása és dokumentuma kedvező feltételeket teremt az európai béke és biztonság további megerősítésére irányuló aktív lépések számára. A Magyar Népköztársaság és a Szovjetunió úgy véli, hogy a Német Demokratikus Köztársaság és a Német Szövetségi Köztársaság viszonyának alapjairól szóló szerződés aláírása és életbe léptetése új, jelentős lépés lesz az európai helyzet javulásában. A felek síkraszállnak a Német Demokratikus Köztársaság és a Német Szövetségi Köztársaság mielőbbi felvételéért az Egyesült Nemzetek Szervezetébe. Hangsúlyozzák a Szovjetunió. Nagy-Britannia, az Amerikai Egyesült Államok és Francia- ország kormányai megállapodásának pozitív jelentőségét, hogy támogatják mindkét német állam tagfelvételi kérelmét az Egyesült Nemzetek Szervezetébe. A két ország vezetői az európai politika égetően fontos feladatának tekintik a Csehszlovákia és más szocialista országok fontos állami érdekeit érintő müncheni diktátum kérdésének rendezését. Mindezen lépések természetes következménye lenne a szocialista közösség országai és a Német Szövetségi Köztársaság közötti viszony további normalizálása, a Nyugat-Németország múltbeli politikája által kiváltott ellenségeskedés és bizalmatlanság hosszan tartó időszakának felszámolása. A felek hangsúlyozták, hogy a szocialista közösség más országaival egvütt fontos jelentőséget tulajdonítanak a fegyveres erők és a fegyverzet csökkentésének Európában, ami az európai légkör egészségesebbé válásának önálló lépésévé, a világbéke megszilárdításának új, jelentős tényezőjévé válhat. A felele kijelentették, hogy továbbra is minden lehetséges módon elősegítik az általános és teljes leszerelés kérdésének megoldását. Ismételten állást foglaltak az Egyesült Nemzetek Szervezete által támogatott leszerelési világkonferencia összehívása, az összes államoknak. mindenekelőtt a nukleáris hatalmaknak az előkészítésében való aktív részvétele mellett. A Magvar Népköztársaság és a Szovietunió vezetőt kifejezték változatlan szolidaritásukat a hős vietnami nén, a laoszi és a kambodzsai hazafiak igazságos harca iránt, amelyet az Amerikai Egyesült Államok által kirobbantott imperialista agresszió ellen vívnak. Támogatásukról bizt-osft- iák a V'o'oami Demokratik"s Köztársaság kormányának és Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára. Nyikolaj Podgornij, a Szovjetunió Legfelső Tanácsa Elnökségének el. nőké és Alekszej Koszigin, a Szovjetunió minisztertanácsának elnöke táviratban mondott köszönetét Kádár Jánosnak, az Losonczi Pálnak, az Elnöki Tanács elnökének és Fock Jenőnek, a Minisztertanács elnökének a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 55. évfordulója alkalmából küldött üdvözletekért és jókívánságokért.