Tolna Megyei Népújság, 1972. december (22. évfolyam, 283-307. szám)

1972-12-19 / 298. szám

V I I Az Országos Béketanács ünnepi ülése (Folytatás az 1. oldalról) Básti Lajos színművész sza­valatával kezdődött az ünnep­ség, majd az elnöklő Vass Ist­vánná, az Elnöki Tanács tagja,, az OBT alelnöke mondott megnyitó beszédet. Dr. Ortutay Gyula akadémi­kus, az. Országos Béketanács elnökségének tagja volt az ünnepség szónoka. Bevezető­ben hangsúlyozta, hogy a Vi­lághétté lehetőségét a Szovjet­unió és a vele tartó szocialista országok ereje, politikai mun­kája teremti meg és biztosítja. Ezután emlékeztetett arra, hogy a Szovjetunió megszüle­tése vérben, vasban, az első világháború egyre kegyetle­nebb évei után következett be, maid áz intervenciós háborúk alattomos támadásai köze­pette is szerveződött. A szüle­tő szovjet állam első szava a világhoz: béke — volt. Békét akart saját népének is, békét kínált egyben az egész világ­nak. Ha az eltelt fél évszá­zadnak csupán néhány voná­sát emeljük is ki, akkor is az első tanulságot a Szovjetunió következetes, állhatatos béke­politikája kínálja. Szólt arról is dr. Ortutay Gyula, hogy a békés egymás mellett élés elvéből fakadp békepqlltika a nemzetközi diplomáciában kezdi meghozni gyümölcseit. Mi, magyarok —* mondta — csak örvendhetünk, hogy a lenini dekrétum szelle­mében épp hazánk fővárosá­ban hangzott el az úgyneve­zett budapesti felhívás, amely­nek nyomán Helsinkiben hosz- szú-‘hosszú előzetes tárgyalá­sok, viták után megkezdődött az európai biztonságért való munka első szakasza. Konti­nensünk békés, nyugodt hol­napja. eeyben az egész világ, a jövendő évtizedek biztonsága a tét ezeken a tárgyalásokon. Valljuk — hangsúlyozta a szónok — hogy ezeken a nemzetközi tárgyalásokon is — akár elismerik ezt a nyu­gati hatalmak, akár nem — a lenini dekrétum, a lenini esz­mék fénye világol, a szovjet állam nemzetközi politikájá­nak alapelvei hatnak. Felszólalt az ünnepségen Tatjana Nyikolajeta is. Örömmel szólt arról, hogy a Magyar Népköztársaság dol­gozói országszerte megemlé­keznek az évfordulón a Szov­jetunió 50 esztendejéről, mint a szocializmus, a marxizmus— lenlnizmus történetének nagy­szerű fejezetéről. Részletesen foglalkozott az­zal, hogy a testvéri szocialista országok a világ küzdőterén vállt vállnak vetve lépnek fel, együttes akcióik megfelelnek a munkásosztály, minden dolgo­zó, a föld valamennyi népe alapvető érdekeinek. Végül hangsúlyozta, hogv a szovjet béketanács nagy fele­lősségtudattal fogadta a Béke­világtanács elnökségének ké­rését, hogy a következő béke- világkongressziKt 1973 őszén Moszkvában tartsák meg. Fel­szólalása végén a szovjet bé­ketanács megbízásából átnyúj­totta az ünnppi ülés elnöksé­gének Lenin mellszobrát. Sebestyén Nándomé, az Or­szágos Béketanács főtitkára szólalt fel ezután. Az OBT elnökségének meg­bízásából bejelentette az ün­nepi ülésen, hogy a Szov­jetunió megalakulásának 50. évfordulója alkalmából a ma­gyar békemozgalom kitünte­tését adományozzák 20 olyan szovjet békeharcosnak, aki ki­emelkedő tevékenységet fejtett ki a Szovjetunió és Magyar- ország, a két nép megbontha­tatlan barátságának elmélyíté­séért, békemozgalmairvk céljai­nak sikeres megvalósításáért. À kitüntetéseket sz OBT kép­viselői a közeljövőben ünne­pélyes külsőségek között fog­ják átadni Moszkvában. A most Budapesten tartózkodó szovjet delegáció két tagjának Tatjana Nyikolajevának és Georgij Kosztrubnak — aki a 20 kitüntetett közé tartozik — személyesen nyújtotta át az OBT főtitkára békemozgal­munk kitüntető jelvényét. A kitüntetésekért G. Kosztrub meleg szavakkal mondott kö­szönetét. Az ünnepi ülést megelőzően koszorúzási ünnepség volt a budapesti Felvonulási téren álló Lenin-szobornál: az Or­szágos Béketanács nevében Se­bestyén Nándomé főtitkár, va­lamint három alelnök, Darvasi István, Kiss Károly és Vass Istvánné helyezett el koszorút. Ugyancsak megkoszorúzták a szobrot a fővárosunkban tar­tózkodó szovjet békedelegáció tagjai. A koszorúzásnál jelen volt A. M. Szorokin kSvetta- nácsos, budapesti szovjet ideig­lenes ügyvivő. Népek Barátsága Érdemrend À Szovjetunió. Legfelsőbb Tanácsának Elnöksége a Szov­jetunió megalakulásának 50. évfordulója alkalmából rende­letet adott ki a Népek Barát­sága Érdemrend megalapítá­sáról. A kitüntetést azoknak a szovjet állampolgároknak és közösségeknek, továbbá azok­nak a külföldi személyeknek ítélik oda, akik kimagasló ér­demeket szereznek a szocialis­ta nemzetek és nemzetiségek barátságának és együttműkö­désének megszilárdításában. Befejexödött as FKP kongresszusa Georges Marchais az új főtitkár Az FKP XX. kongresszusa vasárnap délelőtti záróüléséa megválasztotta a párt új köz­ponti bizottságának tagjait. A választás előtt a delegátusok egyhangúan elfogadták a kongresszus elé terjesztett ha­tározat-tervezeteket : a kong­resszus általános határo­zatát, a párt szervezeti sza­bályzatának módosítását, a francia néphez intézett felhí­vást és a Vietnamról szóló nyilatkozat szövegét. Az új központi bizottság nyomban megválasztása után megtartotta első ülését. Az ülés után Gaston Plissonnier közölte a delegátusokkal, hogy a központi bizottság megvá­lasztotta a politikai bizottság és a titkárság tagjait, és több fontos döntést hozott. Ismere­tes — mondotta Gaston Plis­sonnier —, hogy Waldeck Rochet, a párt főtitkára 1969. novembere óta súlyos beteg. Kezdetben még volt remény teljes felépülésére, állapota azonban sajnálatos módon sú­lyosbodott, betegágyához van kötve, és semmiféle fizikai vagy szellemi tevékenységet nem képes kifejteni. Ilyen körülmények között a közpon­ti bizottság nem újíthatta meg politikai bizottsági tagságát, de közel ötven éven át a párt érdekében kifejtett fáradha­tatlan munkássága elismerésé­ül a párt tiszteletbeli elnökévé választotta. A központi bizottság továb­bá elhatározta, hogy Georges 59. születésnapja alkalmából Willy Brandt kancellárnak, akinek hobbyja a numizmatika, a kormány nevében Wal­ter Scheel XVII. századbeli érméket ajándékozott. Marchais-t a párt főtitkárává választja. A kongresszusi küldöttek perceken át tartó lelkes taps­sal üdvözölték Georges Mar- chais-t, majd a párt új fótit- : kára megtartotta záróbeszédét i.i A párt XX. kongresszusa — hangsúlyozta Marchais az egész francia közvélemény figyelmének központjában állt, Egyes kommentátorok azt állí tották: „semmi sem változott a kommunistáknál”, mások vi szont azt mondották, hogy „a kommunista párt megválto­zott”. Az igazság az, hogy pár­tunk mindig hű marad elvei­hez, céljaihoz, Maurice Thorez és Waldeck Rochet tanításai­hoz. Ugyanakkor egyik alap­elvünk, hogy állandóan fi­gyeljük az élet mozgását, az ország és a világ helyzetének fejlődését. Pártunk épp ezért képes egyre hatékonyabban hozzájárulni népünk küzdel­meihez, előrehaladásához. Marchais ezután rámutatott arra, hogy ez a kongresszus egyúttal annak a csatának előkészítését is szolgálta, ame­lyet a kommunisták most a baloldal közös kormányprog­ramjának a győzelméért vív­nak. A baloldali egység elin­dult útjára, s ez az egység a baloldal győzelméhez vezethet, a közös programban előirány­zott társadalmi és demokrati­kus reformok megvalósításá­hoz. A kongresszusi küldöttek perceken át tartó lelkes taps­viharral fogadták Marchais záyószavait, majd a kongresz- szus az Internacionálé és a Marseillaise hangjaival ért vé­get. . . Fock Jenő vietnami dinlomatákat fogadott Föck Jenő, a Minisztertanács elnöke hétfőn fogadta Hoang Cuong-ot a Vietnami Demok­ratikus Köztársaság budapesti nagykövetét és Huyunh Van Thant, a Dél-Vietnami Köz­társaság budapesti nagykövet­ségének ideiglenes ügyvivőjét, akik tájékoztatást adtak a vi­etnami népnek az amerikai agresszió ellen vívott harcában elért eredményeiről, a VDK kormányának a béke helyre- állítása érdekében kifejtett te­vékenységéről, az Egyesült Ál­lamok képviselőivel folytatott párizsi tárgyalások legutolsó szakaszár 1. A kormány elnöké kiemelte, hogy a magyar kormány és a magyar nép — mint eddig — a jövőben is minden lehető módon segíti a Vietnami De­mokratikus Köztársaság, a Dél­vietnami Ideiglenes Forradal­mi Kormány és a vietnami nép erőfeszítéseit függetlensé­gének, nemzeti jogainak bizto­sításáért. Az amerikaiak kiterjesztik a VDK bombázását l^aird amerikai hadügymi­niszter hétfőn Washingtonban bejelentette, hogy az Egyesült Államok feloldotta a VDK bombázásával kapcsolatos kor­látozásokat és harci repülőgé­pei folyamatosan bombázzák a 20. szélességi foktól északra fekvő területeket is. A minisz­ter nem volt hajlandó részle­teket közölni a légierő akciói­ról, mondván; „nem akarja ve­szélyeztetni a VDK-ban elfo­gott amerikai pilóták életét”. Nem sokkal Laird sajtóérte­kezlete előtt Saigonban az amerikai katonai körökből ki­szivárgott, hogy Nixon szemé­lyes utasítására kéthónapos szünet után hétfőtől tovább fo­lyik Haiphongnak, a VDK leg­nagyobb kikötőjének aknásí- tása. Fenti források elismerték azt is, hogy Nixon ezekkel a lépésekkel az amerikai felté­telek elfogadására akarja kényszeríteni a VDK-t. Hétfőn este röviddel nyolc óra előtt ismét a légiriadót jelző szirénák hangja hallat­szott Hanoiban, a vietnami fő­városban. A riadó után né­hány perccel hosszú sorozatok­ban kezdtek hullani a bombák a főváros közvetlen körzetére. Az újabb kalóztámadás ará­nyaira jellemző, hogy az egyes hullámok támadása idején per­ceken keresztül hosszú kilomé­tereken bíborvörös színt öltött az égbolt a bombák robbanása nyomán. A légitámadás né­hány perces kihagyásokkal négy egymást követő sorozat­ban, két órán át tartott. A Vietnami Demokratikus Köztársaság külügyminiszté­riuma hétfőn közzétett nyilat­kozatában azzal vádolta az Egyesült Államokat, hogy a vietnami felségvizekbe továb­bi aknákat telepít, barbár lé­Houston (MTI) Vasárnap es­te űrsétát tett Ronald Evans, az Apollo—17 pilótája, aki nem járt a Holdon, s így ez volt az egyetlen „űrhajón kí­vüli” feladata. A Föld felé tartó parancs­noki kabin ajtaja 21 óra 35 perckor nyílt ki, s Evans nyo­máskiegyenlítő öltözékben, kö­rülbelül hét és fél méter hosz- szú biztosító kötéllel a hátán elindult a kiszolgáló egység beszögellése, az Apollo—17 hátsó részén levő „kámeratár” felé. Csaknem egyórás munkával leszerelte a háromezer-kétszáz méter filmet tartalmazó két kazettát és 22 óra 25 perckor visszatért társaihoz. A felvéte­lek részben a Hold felszínéről készültek, részben pedig az úgynevezett „holdszondázás” eredményeiről adnak számot. A „holdszondázás” lényege az. hogy egy speciális szerkezet radarjelzések segítségével röntgenfelvételszerű képeket készít a holdtalaj alatti réte­gekről, gitámadásokat intéz tartomá­nyai, valamint legnagyobb ki kötője Haiphong ellen. A nyilatkozatból kitűni}:, hogy az amerikai imperialis­ták 1972. december 17-én nagy számban küldtek repülőgépe­ket Long Chau, Cat Ba-szjge- tek és Haiphong kikötő elővá­rosainak légiterébe. A repülő­gépek aknákat telepítettek B. demokratikus Vietnam felség­vizeibe, és rakétákkal lőtték Haiphong elővárosainak több körzetét. Az amerikai légierő és a ha­ditengerészet ugyanaznap kegyetlen támadásokat intézet-, a Nghe An tartománytól Vinh Linh körzetig terjedő több sű­rűn lakott terület ellen. Más repülőgéprajok tucatjai, így pilóta nélküli gépek, is, felde­rítő tevékenységet végezte!: Észak-Vietnam több helysége fölött, hogy előkészítsék az. újabb amerikai katonai kalan­dokat. A Dél-Vietnami Köztársaság ideiglenes forradalmi kormá­nya a nép óhajának eleget, téve, a múlthoz hasonlóan, szüneteltetni fogja a támadá­sokat a karácsonyi és az újévi ünnepek, valamint más hagyo­mányos ünnepek alkalmából — írja hétfői cikkében a. Nhan Dán. A lap hozzáfűzi, hogy igazi tűzszünetre, valamint a Saigon: kormánnyal való tárgyalások­ra csal: akkor fog sor kerülni, ha az Egyesült Államok már aláírta a Vietnami Demokrati­kus Köztársasággal kötött bé­kemegállapodást. A fogságban lévő amerikai katonákat is csak a megállapodás aláírása és korrekt végrehajtása után fogják szabadon bocsátani — hangoztatja a VDK lapja. Ronald Evans sétája után az Apollo—17 utasai parancsot kaptak Houstonból, hogy ke­ressék meg eltűnt ollóikat, amelyek a leszállás előtt ve­szedelmessé válhatnak. Az ol­lók, míg az Apollo súlytalan környezetben van, ártalmatla­nak. Később azonban, mihelyt az űrhajó a földi gravitáció tartományába érkezik, vissza­nyerik eredeti súlyukat (egyen­ként 200 gramm), s amikor az Apollo 17 a gravitációnál hat- szorta nagyobb erővel fékez, ha történetesen valahol az űr­hajósok feje fölött bújnak meg, baltaként csaphatnak le. Cér­nán. Schmitt és Evans ezért mindenekelőtt arról akar meg­bizonyosodni, hogy az ollók nem a fejük fölött vannak-e az élethez és a kutatáshoz szükséges berendezésekkel, a Földről hozott zsákokkal tele­zsúfolt parancsnoki kabinban. Fölmerült az a lehetőség, hogy ha az ollókat nem találnák meg, az űrhajósak a Föld gra­vitációs terébe lépve védőöl' tözetet húznak« \ Az Apollo—17 útban hazafelé

Next

/
Thumbnails
Contents