Tolna Megyei Népújság, 1972. december (22. évfolyam, 283-307. szám)

1972-12-17 / 297. szám

Uj könyvelt

Egy kisregényt és 12 elbeszélést fog össze „A bánatos bohóc”. Mesterházi Lajos új kötete. Húsz évet ölelnek fel a művek, s ezen belül olyan esztendőket, amilyenekre nehéz próbaként emlékezünk, így azután v'dám és komor színek keverednek, nevettető és fájdalmas események váltakoznak a könyv lapjain, különösen az „Eny élenjáró termelőszövetkezet kimagasló eredményei”-ben. A szerző, szóljon bár nviltan vagy áttételesen — előbbire a „Mcg- néziumláng”, utóbbira a .Jelentés a túlvilágról” a példa —, végső soron azt a tegnapot idézi, amit nemcsak átéljünk, hanem közösen is csináltunk.

Hasonló munka a Szépirodalmi Könyvkiadó másik újdonsága is, Hegedűs Géza „Valló Bonifác történetei” című könyve. Hőse szerint „nem az az érdekes, mit él át az ember, hanem az, hogy ki éli át”. Lehet benne igazság, hiszen Bonifácunk — aki tipikus értelmiségi, annak nyitott szemű, minden apróságot észrevevő faitájából — remek történeteket kerekít hétköznapi esetekből, legyen a színhely egy háborús hómező — „Amikor én görög tolmács voltam” —, vagy egy öreg batár; „Jónás, a személygépkocsi”. Több mint harminc rövid írás: villanásokból ösz- szerakott élet, s ami lényeges, érdekes élet. A Szépirodalmi harmad'k újdonságéként Kristóf Attila „Pléhkrisztus”-át említjük. A szimbolikus regény — főhőse, az öregember alakját, környezetét körbejárva — arra keresi a választ, hol húzódik a határvonal értelmes és fölös dolgokkal telt sorsok között.

A csehszlovák könyvkiadással kötött egyezmény alapján kerülhetett a könyvesboltokba egy Bratislavában megjelent újdonság: Vasil Bilak

1967 októbere és 1970 decembere között elmondott beszédeinek, megjelent cikkeinek gyűiteménye, „Az igazság fényében” címmel. A több mint 30 megnyilatkozást összefoglaló kötet elősegíti a szomszédos testvéri országban lezajlott ismeretes események jobb megértését

Továbbra is a politikai kiadványoknál maradva : a

„Napjaink kérdései” sorozat friss kötete Szeben Éva munkája, a „Jövedelmek és termelékenység”. Hasznos összefüggések megismertetője, a legfőbb tudnivalók summáza- ta a könyv, így a többi között, a nemzeti jövedelem és a személyi jövedelmek közötti kapcsolatoké, a bér—ár mechanizmusé. A szerző nemzetközi áttekintést is ad. s a záró részben a további haladás útjait, módjait vizsgálja. A Kossuth Könyvkiadó egy másik sorozatának, az „Új falu”- nak most megielent tagja Zsuffa Ervin tanulmánya. „A termelőszövetkezetek kiegészítő tevékenységének továbbfejlesztése”. E sokat vitatott kérdésikört előnyök és hátrányok együttes elemzésével mutatja be a szerző félreértéseket oszlat el — így az ún. ipari tevékenység hasznos és rossz vonásainak egy kalap alá vev^sét —, s ugyanakkor a szabályozás korszerűsítésének lehetséges módozatait is fölvázolja.

Szintén Kossuth-úidonság

Zoltai Dénes vállakózása, „Az esztétika, rövid története”. A tíz feWptre oszló kötet valóban vállalkozás, mégpedig annak tömör bemutatására, miként váltakozott az ókor, a középkor, a felvilágosodás esztétikája, milyen volt a ro- manticizmus korában, s milyen napjainkban. Az olvasó- közönség szélesebb rét.egeiek szánt munkáról lévén szó.

Zoltai művét több rész változatossága ellenére is sikeresnek tarthatjuk.

A világbajnoki páros mérkőzés, majd a sakkolimpia — s azon a szép magyar siker — minden bizonnyal tovább növelte az érdeklődést e nemes játék, sajátos sport, nehéz művészet, bonyolult tudomány iránt. A Zrínyi Katonai Kiadó Ozsváth András sakkmester könyvének — „Harcászat 64 mezőn” — kinyomtatásával tehát aligha vállalt kockázatot, már csak azért sem, mert a mű témája, a közép iát ék elmélete, egyike a legtöbb újat kínáló területeknek. A jól tagolt, játszmák leírásával gazdagított munkát hasznos függelékek egészítik ki.

Tallózásunk befejezéseként a Corvina Kiadó két. szén kiállítású albumát emeljük ki az újdonságok halmából. Kétségtelenül ritka, hogy egyetlen könyvhöz 549 színes nyomat legyen, de ettől még nem válik azzá Michael Levey műve, amit címe után — „A festészet rövid története” — várunk. A nyugat-európai pik- tura tömör krónikája csupán a munka. Giottótól Cézanneig, s valójában nem ad többet, mint tények korrekt közlését. A nyomatok többsége, minőségét tekintve megfelelő, néhány azonban, a színek „átváltozása” miatt hamisra sikeredett. A másik album kevesebbet vállal, de többet teljesít. A „Magyar építészet" című kötet az 1945—1970. közötti időszakot fogia át, s illusztrációit nézegetve szinte me^hökkenünk, mennyi szép, s hány csúf épületet hoztak, hoztunk tető alá két és fél évtized alatt Az egyes időszakokat elemző tanulmányok, valamint a mintegy 400 fénykép és rajz, jó kalauzként szolgálnak, bár némely helyen az utalások és hivatkozások c-=ak a beavatottaknak érthetőek.

M. O.

„Az emberek a betegséget már komolyan veszik, de az egészséget még nem” — olvasom egy újságcikkben, amely riasztó adatokat közöl higiénés állapotunkról. Az emberek nem veszik komolyan az egészséget, vagyis nem vigyáznak rá, hiszen a megbetegedések több mint fele „a személyi higiénés magatartás elmulasztásából keletkezett” — mondja az újságcikk. Restellem kimondani, de személyenként évente nyolc és fél kisméretű szappant használunk el, egyet-egyet tehát negyvennegyvenöt napig babusgatunk. Hányszor és főként hogyan mosakszunk? Tessék elképzelni! A fogkefefogyasztás kívánatos évi normája két fogkefe volna, évente tizennégymillió fogkefének kellene elfogynia, de csak három és fél millió fogy el (egynegyede a normának) ; a kívánatos negyvenhat- millió tubus fogkrém helyett pedig csak húszmillió (fele sem a normának). Hányszor és főként hányán mosunk fogat? Ezt is tessék elképzelni. És még egy adatot: négy-hat forintot költünk egy hónapban, személyenként, tisztálkodó- szerekre, alkoholos italokra ugyanennek a tízszeresét.

Baj van tehát a testi higiéniával; ám nem az én dolgom, hogy emiatt most dörgedelembe kezdjek. (A dörgedelem egyébként se segít). Inkább eltűnődöm azon, ami az újságcikk olvastán hirtelen ötlött az eszembe:

Hogyan állhatunk a szellemi higiéniával? A gondolkodás higiéniájával? Vajon komolyan vesszük-e a szellemi egészséget, vigyázunk-e rá, s vajon mekkora része származik bajainknak abból, hogy — az újA. és L. Sargorodszkie :

Elméiét és gyakorlat

Az iskolában általában úgy tanultam, mint a többiek. Az igaz, hogy egy kicsit rendetlenebb voltam a többieknél. Hol a széket törtem össze magam alatt, hol az ablakot fociztam, vagy csúzliztam be készakarva...

— Fiacskáim!... — Szól rám a tanárnő szigorúan: — Ki törte be az ablakot az osztályban?

Mindenki hallgat. Még a légyzúgást is hallani lehetne. Erre felállók és hangosan mondom:

— Én !

Gondoltam is nyomban: no

most aztán mi lesz ebből?!

És valamennyien azt gondolták: „No most aztán mi lesz

vele?”

A tanárnő rámnéz gyöngéden és dicsér: — Nagyszerű emberke vagy, Nyikityin. Van bátorságod vállalni tettedért a következményeket... És ezzel az ügy el is intéződött.

A fizikai előadóteremben valahogy összetört néhány kísérleti eszköz. A tanárnő kérdi kellő szigorral :

— Ki törte össze a kísérleti

eszközöket?

Mindenki mély hallgatásba

burlcolódzott. A szemek az áramerősségmérőre szegeződtek. Én felállók és eléggé merészen vállalom :

— Én.

És rögvest meg is bántam, mert arra gondoltom, hogy most aztán lesz nemulass!

És a többiek azt gondolták: No, az óramerősségmérőért most aztán ellátják a baját! A tanárnő azonban becézően végigmér, így szól :

—• Rendes fickó vagy, Nyikityin. Van bátorságod vállalni tettedért a következményeket. — És ezzel az ügy le is zárult.

Később aztán a tornateremben elfűrészeltem a ló lábait, meg a gyűrűt.

— Ki követte el ezt a vandalizmust? — kérdezte szigorúan a testnevelő tanár.

Az egész osztály a falakhoz rohant és elbújt a birkózószőnyegek mögé. Én meg a kötél legtetejéről büszkén leváltottam neki:

— Hát én! Ki lehetett volna

más?

Ök ott lapítottak valamennyien a birkózószőnyeg védelmében, ón meg arra gondoltam: „No, most aztán mi lesz?" De azonnal elhessegettem magamtól a félős gondolatokat és már tudtam is: „Nem lehet komoly baj. Az egész nem ér egy fügét...”

És okfejtésem helyesnek bizonyult. A tanár szégyenlősen lesütötte a szemét, és meleg hangon kelt védelmemre:

— Nagyszerű kölyök vagy, Nyikityin. Bátran vállalni merted tetteid következményeit...

Közben elvégeztem az iskolát. Kikerültem az életbe.

Életbeli pályafutásom pedig azzal kezdődött, hogy egy üzletben betörtem a kirakat üvegét. Rá is ment az első fizetésem. Pénz nélkül megélni igen nehéz. Főként, ha az ember még meg is szomjazik egy kis finom borra. Ezért határoztam el, hogy valamelyik kirakatból szerzek. Fogtam is egy üres üveget és zsupsz, a kirakat kellős közepébe vágtam! A szilánkok csak úgy röp- döstek. össze is gyűlt egy egész sereg bámészkodó.

— Ki törte be? — kérdi a szolgálatos rendőr.

A tömeg azonnal oszlásnak indult. De én megállítottam. De meg ám! Magabiztosan és nyugodtan kisétálok az embergyűrű közepéből és bedobom:

— Tessék! Én voltam. Én törtem be!

Azt gondoltam, a rendőr azonnal üvölteni fog.

Tévedtem. Csendesen ennyit mondott:

— Kérem, kövessen.

Elmentünk. Együtt. Ám visszafelé már egyedül jöttem. De csak egy fél hónap múlva.

Hát igen. Ilyen az élet!

Óriási a szakadék az elmélet — az iskola — és a gyakorlat, a nagybetűs Élet között.

Fordította : Sigér Imre

J

KITÉR ÁRPÁD:

PROFÄN

HASONLATOK

Mint az a pék Tamásiban, ki édes gyermekeként simogatta barna, frissensült kenyerét.

Mint az a kölesdi asszony, ki mini csibéket etet, úgy fúrta a fénylő tizes meneteket.

Mint az a mözsi asztalos, ki forgács illatában szinte kidúdolta szekrényeit lágyan.

Mint az a bonyhádi munkás, ki hegy-gabonából kincsmerő örömmel estéiig lapátok

Á gondolkodás higiéniája

sáscikk megfogalmazásával szólva — elmulasztjuk a szellemi higiénés magatartást?

A kérdés, első hallásra, szel- lemeskedőnek tetszhet. Komolytalannak. Mert: van-e

egyáltalán — a testi higiénia afféle tükörképeként — szellemi higiénia? S ha van: mérhető-e állapota? Vannak-e a gondolkodás tisztaságának olyan normái, amelyeknek teljesítése a szappan-, a fogkefe- és a fogkrémfogyasztás egzaktságával mérhető?

Habozás nélkül, a legkomolyabban állítom: igenis van gondolkodás-higiénia. Állapotának mérhetőségéről már nem merek ugyanilyen határozottsággal beszélni, hiszen a szellemi állapot jóval nehezebben mérhető a testinél, másrészt az ilyesmivel foglalkozó tudomány jóval fiatalabb az orvostudománynál, harmadrészt — és éooen ezért —nincsenek is idézhető statisztikák arról: mit és mennyit fogyasztunk, vagy nem fogyasztunk azért, hogy gondolkodásunkat tisztán tartjuk.

Valamit azért így is tudunk persze.

Tudiuk például, hogy a gondolkodás-higiénia ezt jelenti; megóvni magunkat a szellemi restség, az előítéletes véleményalkotás, vagy elhamarkodott általánosítás fertőzéseitől: törekedni a világ megértésére. a tapasztalatokon nyugvó ítéletalkotásra, a tények ez segít megóvni bennünket nemcsak 1 saját, örököltén rossz heidegzettségeink, ösztönindítékaink és önös érdekeink támadásaitól, hanem azoktól a támadásoktól is, amelyek kívülről jönnek. Mert ha van légszennyezés, van gondolatszennyezés is: ideológiai harcban élünk, s ez még akkor is így lesz, ha tömeggyilkolás fegyvereit egy szálig sikerül netán a tengerbe süllyeszteni.

De tudjuk azt is — noha statisztikai adataink hiányoznak —, hogy gondolkodás-higiéniánk állapota korántsem kielégítő.

Tudiuk, hogy örökölt gondolkodásnormák nyűgöznek bennünket, amikor a valódi emberi értékek keresése helyett esetlegességek alapján rangsoroljuk egymást.

Tudjuk, hogy hajlamosak vagyunk újratermelni régi előítéletrendszereket, sőt termelni újakat is, amikor azt ismételgetjük, hogy „pénz beszél, kutya ugat”, hogy „ne szólj szám, nem fáj fejem”, hogy „az asszony verve jó”, hogy „az is bolond aki, másokért töri magát”, hogy „a cigányok mind lopnak”, hogy „a gyerek neve: hallgass”, hogy „a mai fiatalok már nem tisztelnek semmit", hogy „hosszú haj, rövid ész”, hogy „az a fontos: a has tele legyen”, hogy „apámnak jó volt, nekem is jó lesz”, hogv „nem kell nekünk semmi, idegen, csak az ami magyar", hogy „nálunk minden rossz, bezzeg külföldön”, vagy hogy „mi közöm nekem az egészhez, a fejesek úgyis azt csinálnak, amit akarnak”.

Tudjuk, hogy hajlamosak vagyunk a szellemi restségre

is, a prakszis túlbecsülésére, az elmélet lebecsülésére, hogy készen állunk csepülni mindent, amit nem értünk, ami idegen, ami új, hogy véletlenadta ízlésünkből normákat gyártunk, s fölényesen lesöpörjük, ami ezektől a normáktól eltér, hogy még büszkék is vagyunk arra, ha valamit nem értünk: idegen szót, másféle szokást, új elméletet, új verset, új, zenét, új szobrot.

És tudunk azért néhány statisztikai adatot is. Tudjuk, hogy népességünk négy-öt százaléka — lappangva ugyan, de — még mindig analfabéta.

Tudjuk, hogy az iskolaköteles korosztályok tíz-tizenöt százaléka nem végzi el az általános iskolát.

Tudjuk, hogy a felnőtt lakosság esti iskolákba áramlásának irama lecsökkent.

Tudjuk, hogy a fizikai dolgozók közép- és főiskolákra jelentkező gyerekeinek száma sem emelkedik.

És azt is tudjuk, hogy az ország lakosságának csak körülbelül húsz százaléka olvas rendszeresen könyvet.

Baj van tehát a szellemi higiéniával is, de emiatt sem kezdek most holmi dörgedelembe. Hiszen jól tudom, hogy a szappanfogyasztás meg a könyvfogyasztás valamiképpen összefügg, s hogy szívós lassúsággal mindkettő emelkedik persze. Csak türelem tehát.

Bár, tudja isten, reklámozhatnánk és árulhatnánk azért vonzóbban is, mindkettőt, nagyobb becsületet adva nekik. A szappannak is, meg a könyvnek is.

FARAGÓ VILMOS