Tolna Megyei Népújság, 1972. december (22. évfolyam, 283-307. szám)
1972-12-15 / 295. szám
* f / < Jól sikerült közgyűlés a Paksi Kinizsinél A sportolók száma 300 körül van, de mellette ugyanennyien alkalomszerűen sportolnak A Paksi Kinizsi Sportkör megtartotta évi közgyűlését. Az elnökségben többek között helyet foglalt Kródi János főmérnök, a sportkör elnöke, Lépő László, a megyei TS elnöke és Pintár Antal, a megyei TS elnökhelyettese. Az elnökség beszámolóját Rauth János, a sportkör titkára ismertette. Többek között a következőket mondotta: — Elnökségünk megvizsgálta, hogy terveiből mennyit valósított meg. Az idei évet, melyet most zárunk, nagy jelentőségűnek tartjuk. A korábbi években megteremtettük Pakson a sportoláshoz szükséges alapfeltételeket, melyeket a község rangjához és szintjéhez mérten szükségesnek tartottunk és elképzeltünk. Céltudatos munkánk. valamint a komoly anyagi ráfordítás nem volt hiábavaló. Jó érzéssel állapíthatjuk.meg, hogy társadalmi munkánk jól kamatozott. Egyesületünk 20 éves fennállása alatt — a kisebb kisiklásoktól eltekintve — biztosítani tudta a fiatalok testedzését, hazafias nevelését. s Ezzel párhuzamosan a sportszerető közönségnek jó szórakozást biztosítottunk;.. Sportkörünk azon az úton halad, melyet a Politikai Bizottság, valamint az MTS II. kongresszusa feladatul határozott meg. — Sportkörünknek sikerült a községi tanáccsal, a konzervgyár-^ ral, valamint a megyei és a járási TS-sel, a község politikai és gazdasági vezetőivel, az iskolák igazgatóival, pedagógusaival a kapcsolatokat jól kialakítani. Ezek eredményeinken is meglátszanak. Elnökségünk a szakosztályok prob- lémiával rendszeresen foglalkozott, és ahol kellett, azonnal segített. Mindenkor megköveteltük edzőinktől, hogy a szakmai felkészítés mellett a legszigorúbb sportfegve- lem megtartásával nagy súlyt helyezzenek a sDortolók nevelésére. A sport területén . csak azok tudják igazán megállni helyüket, és képesek nagyobb eredmények elérésére, akik a munkában is becsülettel helytállnak. Sportolóink közül többen a Kiváló Dolgozó kitüntetés tulajdonosai és községünk lakosai előtt is megbecsült, elismert emberek. A következetes munka és fegyelem terén soha nem voltunk és nem leszünk megalkuvók. A fentiek alapján megállapíthatjuk azt is, hogy sportkörünk valamennyi elhatározását, célkitűzését a fegyelem megszilárdítása, a szakosztályok szintjének emelése, a tömegsportok fej-» lesztése, valamint pályaépítés terén megvalósítottunk. — Sportkörünk gazdasági helyzete jónak mondható. Takarékos gazdálkodás mellett sikerült különösebb anyagi nehézségek nélkül egyesületünket gazdasági egyensúlyban tartani. Mindig volt megfelelő anyagi fedezet a zavartalan működéshez, (itt részletesen Ismertette az idei év bevételeit, kiadásait, majd a jövő évi terveket.) — Egyesületünk legfiatalabb szakosztálya — az atlétikai — a. legdinamikusabban fejlődött, ' a szakosztály kiemelt, ami fokozott anyagi támogatást, db egyben fokozott feladatokat is jelentett. A szakosztály létszáma hatvan, ahol Szentesi Alajos és Nagy Istvánná dolgozik. — Egyesületünk legnagyobb szakosztálya, ahol a létszám megközelíti a százat, a labdarúgás. A szakosztályon belül úttörő, ifjúsági, tartalék, valamint az NBTlI-as csapat működik. A vezetés megfelelő. Viszont hiba, hogy a szakosztályi ülések rendszertelenek. NB/III-as csapatunk szereplésével elégedettek lehetünk, de kis szerencsével még előkelőbb helyen is végezhettek volna. Az elnökségben foglalkozni kell azzal a jogos igénnyel, hogy baráti kör szerveződjön, hiszen a közösség nevelése, formálása terén is szükség van erre. — Az egyesület másik nagy tábora a kosárlabda-szakosztály. Az elnökség azt kérte egy éve a közgyűlésen a szakosztálytól, hogy az elért jó helyezését tartsa meg. A tavaszi forduló végén ötödik hé- lyen végzett az NB/III-as kosárlabdacsapat. Az őszi fordulóban a játék gyengébben ment, de a tavaszi csapatból három rutinos játékos nem állt az edző rendelkezésére, így az eredmény is romlott. Az elnökség úgy látf.g, hogy a szakvezetés és a játékosállomány' képes iobb eredménvek elérésére is. A jövőben is minden segítséget megkan a szakosztály, melynek már komoly hagyománya van Pakson. — A kézilabda-szakosztály sok gonddal küszködött, főleg a női csávát szere-nléfie okozott fejtörést az elnökségben. — A természetjáró-szakosztály létszáma eléri az ötvenet. A hagyományokhoz híven ismét megrendezzük a háromnapos tavaszi túrát, de mellette kisebb túrákat is szerveztünk. így tizen Leányfalun kempingeztek, négyen országjáráson vettek részt motorkerékpáron. Elnökségünk a végzett munkával általában elégedett?. Amit hiányolunk, hogy az utóbbi időben megyei és országos jellegű versenyen keveset vesznek részt. — Sportkörünkben az aktív sportolók száma 300 körül van, de mellette 250—300 dolgozónak biztosítjuk különböző sportágakban a szórakoztató testedzést. Húsx éve Bén Péter emlékeztette a tagságot, hogy a napokban »oft 20- é»e, hogy megalakult a Paksi Kinizsi Sportkör, ö mint alapító tag tudja csak igazán felmérni azt a hatalmas fejlődést, mely a két évtized alatt vo|t. Megköszönte a sportolóknak a 'cozség lakói nevében azokat a kellemes órákat, melyeket a szurkolóknak, a sportkedvelőknek szereztek. Elismeréssel nyilatkozott azoknak a sportköri vezetőknek, akik hosszú évek óta szabad idejüket feláldozva dolgoznak a fiatalság, a sportkör érdekében. Hogy ilyen tömegeknek tudjuk biztosítani a sportolást, az csak úgy lehetséges, hogy jó sporttelepünk van. Köszöniük a községi tanácsnak a sporttelepet, melyre oly nagy gondot fordítanak. Az elnökség beszámolóiának ismertetése után felszólalásokra került sor. Soós József, Szenteli Alajos, Kákái Sándor, Garay János, Takács Dóra, Pintár Antal, Bemát Lajos, Peresztegi József. Színger Ferenc, Bán Péter és Vass István mondta el véleményét, tett észrevételt, iavaslatot. A felszólalásokra Kródi József, a sportkör elnöke adta meg a választ, majd az elnökség a legeredményesebb sportolóknak, valamint a társadalmi aktíváknak könyvjutalmakat osztott ki. _______. A férfi csapatnál már kevesebb a probléma, ennek ellenére az eredményeik mérsékeltek. Az elnökség bízik abban, hogy a téli holtidényben sikerül a szakosztály j sorait rendezni. A rádió és a televízió műsora KOSSUTH RADIO 8.18: Régi melódiák. 9,00: Egy jenki Artur király udvarában.- VI. Regény. ».20: Zongoraművek. 10.05: Iskolarádió. 10.25: Édes anyanyelvűnk. 10.30: Ebefhard WSohter és Zinka Milanov énekek iü.69-: Lottóeredmények. 11.00: Tanzániai levelek. 11.10: Zenekari muzsika. 12.20: Ki nyer ma? 12.35: Tánczenei koktél. l3.?o: C Cigánydálök, csárdások. 13.45: Világirodalmi kiadványokról. 14.Q0:. Gyermekrédió. 14.25: Kisiskolások. 15.10: Népzene és jelen II. 15.47 : Teérted haltak — kantáta. 15.53 : Petői »-kalendárium. 15.59: Hallgatóink figyelmébe! 16.00: Világgazdaság. 16.05: Grófi földek urai és vándorai. Dokumentumjáték: II. 16.62: Lisz- nyay Gábor: Búzavirág. 17.05: Külpolitikai figyelő. i7.20: Uj lemezeinkből. 16.27: Az év legjobb tánczenei felvételik II. 18.58: Hallgatóink figyelmébe. 19,40:. Bonyolult helyzet. Elbeszélés. 20.00: Holnap közvetítjük... 20.20: Kocsár Miklós : Nagyrédei lakodalmas. 20.37: Látjuk, hallottuk, a színházban és a m°2iban. ?1,00; Házimuzsika. 22.20: Az értékek elértéktelenedéséről. 22.30: Magnósok, figyelem! 23.15: Századunk zenéjéből. 0.10: Müszlim Magomajev énekel. PETŐFI RADIO 9.03: Gyermekrádló. 10.00: A zene hullámhosszán. -10.59: Lottóeredmények. 11/45': Illyés Gyula: Brág- mentumok egy készülő portréból: 12.05: Népi zepe. 12.35; Aida. Részletek. 1,3.03: Romantikus kórusművek. 13.30: Egy pálya vonzásában. Iskolarádió. 14.00: Mindenki kedvére. 18.05:■ Külpolitikai- figyelő. 18.20: Világhírű szovjet művészek. 19.43: Lukács Huba énekel és gitározik. 19.54: Jő estét, gyerekekl 20.25: UJ könyvek. 20.28: Idővel tűz támad. Hangjáték. 21.32: Az IBM és a trösztrobbantás. 21.47: Nótacsokor. 22.30 : Operafelvételekből. 23.15: Egy éj Velencében. Részletek. URH 18.05: Iskolarádió. Magyar népzene. 18.45 : Háry János — szvit. 19.U: Filmzene. 19.40: Christa Ludwig ég Walter Berry énekel. 20.33: Dzsessz. 20.50: Mathis a festő. Részletek. 21.28: Haydn műveiből, MAGYAR TV 8.05: Iskola-tv. Orosz nyelv. (Alt. Isk. 5, oszt.) 8.25: Angol nyelv. (Középisk. I—II. oszt.) 9.55: Fizika. (Alt. isk. 7. oszt.) 11.00: ötletek, feladatok az úttörők szaktárgyi vetélkedőjéhez. I. forduló. Csapatversenyek. Magyar , nyelv és Irodalomból és történelemből. 11.05: Fizika. (Alt. isk. 8. oszt.) 11.55: Német nyelv. (Középisk. I—II. oszt.) 13.10: Orosz nyelv. 14.55: Fizika. (Alt. isk. 7. oszt.) 15.45: „Többet ésszel, mint erővel,” 15.50: Fizika. (Alt. Isk. 8. oszt.) 16,25: Hírek. 16.30: DVTK—Tatabányai Bányász és Ferencváros—Vasas Képes Sport Kupa kispályás labdarúgótorna közvetítése Miskolcról. 18.05: Beszámoló a IV. országos .diákparlamentrSl, 18.30: Tíz perc meteorológia'. 18.40 : Korszerűbben — 3óbban. Riportfilm. 19.10: Reklámműsor. 19.20: Esti mese. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Kék fény... 21.10: Enekverseny. (Színes) Kodály Zoltán emlékére. A Magyar Televízió zenei versenye. — vböptö. I. A Zeneművészeti Főiskola nagyterméből. 22.20: Tvhíaadó. — 2. 22.30: Enekverseny. (Színes) Kodály Zoltán emlékére. — Döntő. II. n. (KÍSÉRLETI) MŰSOR 20.00: Hangverseny. 21.10; Tv. hiradó. — l. 21.40: Az értelem végtelen határai. Tévéfilm. JUGOSZLÁV TV 1, műsor: 18.45: Magyar nyelvű adás. 17.403 Éles szeműek. 18.30: A XXI. század. 19.00: Népi muzsika. 19.303 Rajzfilm, 20,30: Négy keréken. 21.40: Vetélytársak — filmsorozat, 2. műsor: 20.80: Civilizáció. 21.28: Húszon« négy óra. 21.30: Stúdió ín. OSZTRÁK TV 1. műsor: 10.00: Iskolatelevízi 5. 18.25: Jó éjszakát gyerekek! 19.00: Osztrák képek. J9.30: Tv-hiradó. 20.06: Sporthírek. 20,15: Aktaszám XY — megoldatlan, 21,20: Riportműsor. 22.80: Tv-hlradó. 22.25: Éjszakai filmvetítés: Cyrano de Bergerac. 2. műsor: 18,30: Iskolatelevizlő, 19.30: Tv- híradó. 20.06: Sporthírek. 20.09: Aktuális események képekben. 20.15: Világok között. Film. 21.10: Osztrák képek. 22.00: Tv-hiradó. MOZI DOMBÓVÁR: Joe Hill balladája. (Svéd—amerikai film.) DUNAFÖLDVÄR: „Forrófej”. (Jugoszláv film.) (14.) PAKS: A 22-es csapdája. (Amerikai film.) (18.) SZEKSZARD: Anna ezer napja I—II. (Másfél helyárral.) (Angol film.) TAMÁSI: Hegytetőn zöld fenyvesek. (Jugoszláv film.) TOLNA: Murphy háborúja. (Angol film.) A megyei kézilabda-bajnokság csapatainak értékelése Még ma is rejtély, hogy miért kellett a bogyiszlói csapatot visszaléptetni Az értelem végtelen határai című filmet a Magyar Televízió decembeV 15-én, pénteken 21,40 órától sugározza. Az üzletek ünnepi nyitva tartása n. E'őző értékelésünkben a hői bajnokság el>ő hat helyezettjének teljesítményét vizsgáltuk. Ezúttal a középmezőnyben és a bajnokság- utolsó felében végzett csapatokról szólunk. 7. D. Kesztyű 22 10 2 10 U7—146 22 A Kesztyűgyár újonc csapata Szűcs István. edző irányítása mellett készült fel a megyebal neki küzdelemre. A DVSE egykori játékosa bebizonyította, hogy fiatal kora ellenére a sportág szeretető mellett ért annak oktatásához is. A tavaszi fordulóban az ellenfelek még csak a kitűnő kapuvédő Molnárral számoltak, de az őszi fordulóban minden csapatnak tudomásul kellett venni, hogy nehéz ellenfél az egyébként pél- ' dásan sportszerű kesztyűgyári csapat. Megjegyezzük, hogy Szűcs edző sohasem a szövetségben kereste a hibát, nem a játékvezetésre hárította a vereséget — úgy tűnik, ez volt dérekas helytállásuk egyik záloga. Az utánpótlás képzésére a jövőben nagyobb gondot kell fordítani, annak ellenére, hogy a felnőttcsapat sem érte el képességeinek maximumát. Jövőre további fejlődést ezzel együtt az ideinél jobb helyezést várunk a kesztyűgyári csapattól. Az új óin c együttes 147 gólján tíz - Atlkos osztozott, közülük a 45 gó- Bordács a csapat gólrekordeCipÖ 22 8 — 14 158—241 16 f.'lnőttcsapat nem a múltjáéi egfelelően szerepelt. Az if- - ■de viszont biztosan nyerték ánpótlás részére kiírt baj*ság 1972. évi küzdelmeit. Az ifjúsági csapat kitűnő szereplése arra enged következtetni, hogy egy későbbi nagy teljesítményekre képes felnőttcsapat keretei kezdenek kialakulni. Aki ismeri Kaszab Lajos edző szaktudását, lelkesedését, az igazolhatja, hogy feltevéseink nem alaptalanok. A további sikerekhez természetesen a sDortkör vezetőségének is nagyobb segítséget, támogatást kellene adni a -szakosztályvezetés részére. Amennyiben sikerül a szakosztályi gondokat a sportkörön belül rendezni, úgy a járási központ kézilabdát szerető népes szurkolótábora jó mérkőzéseknek lehet szemtanúja a jövőben is. A csapatból tízen iratkoztak fel a góllövők közé, 40 góljával Koppány bizonyult a legeredményesebbnek. 9. Sz. Bőrd. II, U-M l U 111—138 13x Az NB/H-es csapat szerepeltetésével együtt az MKSZ az ifjúsági csapat mégyebajnókságban. való •indítását is előírta. Mivel a megyebajnokságban csak felnőttcsapattal párhuzamosan szerepeltethető ifjúsági csapat,, így két csapat nevezésére kötelezte a megyei szövetség a szakosztályt Ez az intézkedés meglátszott idfei szereplésükön. Az utánpótlás* * * létszáma és képzettsége nem üti meg a megyebajnokság színvonalát. A felnőttcsapatban szerepeltetett ifjúsági játékosok megillető'dötten, sokszor kedvetlenül játszottak. -Elgondolkoztató, , hogy megyénk egyetlen reprezentáns csápata a jövőben ilyen, körülmények mellett milyen formában akarja utánpótlását biztosítani. A jelenlegi utánpótlásnevelés lényegesen, több foglalkozást igényel. Reméljük, 1973-ban erre is nagyobb súlyt fektet a szakosztály. A csapat 111 gólját 13 játékos lőtte,’ közülük kiemelkedett az 50 gófps Matéz. 10. P. Kinizsi 22 7 v- 15 12X Második éve szerepelnek a megyebajnokságban, de úgy érezzük, •nem sokat fejlődtek. Talán belső, talári külső tényezők, vagy mindkettő együttes hatása- miatt stagnál a csapat teljesítménye. Ennek ellenére van néhány játékosuk, akiket bármelyik megyei csapatban szívesen látnának. A szakmai és képzettségi hiányosságok mellett létszámproblémákkal is küzdenek. Erre mutat, hogy az utánpótlást jelentő ifjúsági gárdájuk is igen mérsékelten szerepelt. Véleményünk szerint előrelépést csak az hozhatna, ha az ifjúsági és fel- nőttesapat összevonásával próbálnának egy ütőképes együttest kialakítani. az ifjúsági bajnokságba. pedig új, kezdő ..játékosokat é often ének be. Góljaikat kilenc játékos szerezte, a 70 gólos Lukács Margit a megyei negyedik legeredményesebb gólszerzőjének bizonyult. 11. Gyönki G, 22 4 — 18 119—273 6x A csapat gyenge teljesítményére a bajnokság rendszere is kihatással volt: akkor is kell játszani a- . csapatnak, amikor egyébként iskolai szünet van. Továbbá az iskolai csapat hátrányait is viselni kell: mire kialakul a csapat gerince, az érettségi után eltávoznak a játékosok. Külön ifjúsági és felnőttcsapatról Gyünk esetében nem lehet beszélni, miután mindkét együttest fiatal játékosok alkotják. Szakmai gondok nincsenek, Tuba Gyula testnevelő ta- # nár, edző személyében itt találjuk megyénk egyik legjobb szakemberét. Reméljük egészségi állapota hamar rendbejön és Ismét átveheti az együttes irányítását. Ha a csapat kihasználja az iskola nyújtotta lehetőségeket és képességeik szerint szerepelnek, akkor 1973-ban nem lesz kiesési gondjuk. A jl9 góljukat 10 játékos szerezte. a csapat gólrekordere Lerch 45 góllal. 12 Bogyiszló it 1 1 20 40—Ifi 2x A női bajnokság lebonyolítását zavarta a bogyiszlói csapat vissza- léptetése. Már az év elején js érződött egy jó szakember hiánya az egyébként igen lelkes Szabadi József „mindenes” mellől. A jó adottságú játékosokkal ennek ellenére sikerrel lehetett volna megkísérelni' a megyebajnokságban való bentmaradóst. A megyei szövetség vezetői részére mind a mai napig rejtély, miért kellett a sportkör vezetőinek a szimpatikus csapatot visszaléptetni. Intézkedésük azt vonta magával, hogy a : labda sportág női vonalon teljesen megszűnt a községben. Nehezen lehet elképzelni, hogy Éo- gyiszló sportköre nem. bírta volna el anyagilag a női csapat szerepeltetését a labdarúgás mellett. A visszaléotstésükig lőtt 40 góljukon hat játékos osztozott, Simonná 19-szer talált az ellenfelek hálójába. Az üzletek 1972. évi karácsony előtti és alatti, valamint szilveszteri nyitva tartása az alábbi rend szerint történik: December 17 (Ezüstvasárnap): A vasárnap is nyitva tartó boltok és vendéglátó egységek a szokásos rend szerint üzemelnek. Más egységek zárva tartanak. December 18, 19, 20, 21, 22-én: Valamennyi bolt és vendéglátó egység az ezeken a napokon egyébként is szokásos nyitva tartási rend szerint üzemel. December 23 (szombat) i Az élelmiszert árusító boltok, húsboltok, halboltok és a vásár- csarnok szokásos szombati, az iparcikk- és kultúrcikkboltok (könyv-, óra-ékszer, OFOTÉRT-, síb) 18 óráig tartanak nyitva. A vendéglátó egységek szombati nyitva tartás szerint üzemelnek. December 24 (vasárnap) : Szekszárdon és Dombóvárott a vasárnap is nyitva tartó boltok a vasárnap, szokásos módon. Szekszárdon a halbolt 6—10 óráig, a járási székhelyeken, továbbá Dunai öld vár, Simontornya, Tojna és Bátaszék községekben egy-egy élelmiszerbolt 7—10 óráig nyitva tart A vendéglátó egységek legkésőbb 18 órakor bezárnak. December 25 (hétfő) : A kereskedelmi egységek zárva tartanak, a vendéglátó egységek szombati nyitva tartási rend szerint üzemelnek. December 26 (kedd): A kiskereskedelmi egységek zárva tartanak, a vendéglátó egységek a vasárnapi nyitva tartási rend szerint üzemelnek. December 30 (szombat) : A kiskereskedelmi és vendéglátó egységek szombati nyitva tartás szerint üzemelnek. December 31 (vasárnap): Csak a vasárnap is nyitva tartó boltok nyitnak ki a szokásos módon. A vendéglátó egységek szombati, a zenés, illetve műsort adó egységek 1973. január 1-én 5 óráig tartanak nyitva. 1973. január 1 (hétfő): A kiskereskedelmi egységek zárva tartanak, a vendéglátó egységek szombati nyitva tartási rend szerint üzemelnek. \